Az érem másik oldala (beszélgetős fórum)

Nos, lehet, nem rám gondoltál, azért leírom, amit gondolok.

Valóban önző vagyok/voltam, bizonyos mértékig. Azt azonban sosem gondoltam, hogy az én életem, vagy én magam különleges lennék!

Úgy éreztem, az eddig életem odaveszett, és nem tudok helytállni a szülést követő "új" életemben. Nem tudtam, mivel jár az anyaság. A többit nem írom le, mert a cikkben leírtam, és nem akarom önmagamat ismételni.

És azért szültem, mert terhes lettem, nem akartam még szülni.

Köszönöm, jó hogy ezt leírtad.

Nekem is az hiányzott, hogy valakivel meg tudjam beszélni, mi ez az egész velem.

Hogy néha kicsit fel tudjak lélegezni, hogy ne fulladjak meg.

Igen, elbészülünk egymás mellett:)

Nem, nem a fájdalom beszél belőlem. Ezekből és egyéb más dolgokból az emlékek megmaradtak természetesen, de nem ezzel élek. Túllépek rajta.

Úgy állok hozzá, mint egy feladathoz. Megoldódott=pipa. És nem kiakadok.

A szülés utáni depressziósokkal nem tudom mik történtek, de amit leírtak, abból az következik, hogy semmi extra. Pusztán egyedül érezték magukat a sok feladattal. Ez nem lekicsinylése a problémámak. Mint írtam is sokan oroszlánt csinálnak a cicából. Az nem egy nagy gond, hogy egyedül kell naponta etetnem a gyereket, 5x tisztába tenni. Ettől nincs miért kiborulni. Ha valaki nem képes ezt a minimális feladatot ellátni, akkor tényleg ne vállaljon inkább gyereket. Mi van ha a gyerek megtudja, hogy volt idő, hogy anyu oda akart adni idegeneknek? Milyen lesz a gyereknek?

Amikor leírjuk, elmondjuk, hogy de rossz volt nekünk, ezt akartam tenni, akkor gondoljunk a

saját gyerekünkre is, ne csak arra, hogy kiírtam magamból. Sosem bántanám meg a gyerekemet férjemmel azzal, hogy azt mondom/írom, hogy majdnem lemondtam róluk. Mindezt, amit leírtam 22 évesen csináltam végig. Ti pedig 30 körüliek vagytok nem?

Írisz, nem akartunk bántani téged. Amit az érzékenységről írtam, te értetted félre, nem arról volt szó, hogy minden érzékeny ember depressziós lesz. Ha megnézed, ezt konkrétan Töprengőnek és Őszibaracknak írtam, mert úgy láttam, náluk ez volt a helyzet.

Neked is nagyon nehéz lehetett, és megbecsülés illet azért, mert nem omlottál össze. Más módon, de megoldottad azt, ami nagyon nehéz volt. Azt hiszem, kicsit az volt a baj, hogy elbeszéltünk egymás mellett. És ne haragudj, de tényleg eléggé fejjel mentél neki a topik kiírójának, ezért ne csodálkozz reakciókon. Ha ezt leírod, a depresszió lekicsinylése nélkül, akkor nem lett volna ilyen konfliktus az egészből.

Remélem, igaza volt Zsuzsának, és a fájdalom beszél belőled. Kívánom, hogy megnyugodj. De ne bánts meg mást, hiszen te is tudod, milyen rossz, ha te ezt kapod valakitől.

Előre jelzem nem olvastam végig a hozzászólásokat.

Nagyon megértelek Toprengo és maximálisan együttérzek veled.Nekem sok segitségem van és sokszor éreztem úgy h kicsúszik a lábam alól a talaj.Lassan kezdek belerázódni a dolgokba(7 hós a babám).

Gratulálok h fel merted vállalni az érzéseidet mert már kezdett tele lenni a tököm h minden anyuka tökéletes,szuper,minden téren max. helytáll,mosolyog mindig mindenben tökéletes.Nem hiszem el h másnak nincsennek nehézségei csak sok esetben jobb eltitkolni és azzal kérkedni h ő mindenben szuper.Nincs ilyen!!!!!!!!

Én pont emiatt a rózsaszin mesék miatt éreztem magam rossz anyukának kezdetben...de most már tudom mi a valóság.

Kivánom h lépj túl ezeken és legyél nagyon jó anyuka.Szeresd a kisbabád és ő érezni fogja ...

Amit átéltél az a te általad alakított élet, vagy irányítja valaki az életedet?

Én vagyok rosszindulatú? Ti mondjátok rám, hogy hideg vagyok, meg csak a felét éljem át.

Mondjam azt, hogy ti átéltétek volna, amit én akkor már lehet kinyirtátok volna magatokat?

Meséljek?

Március 31-én szültem, a férjemet március 30-án műtötték elsőnek rákkal. Április 1-én temették az anyukámat. Én a szülésem közben nem tudtam, hogy a férjem túl élte e a műtétet, ő pedig nem tudta, hogy megszületett e a gyereke és minden rendben van e....Az anyukám a szülésem előtt 2 héttel halt meg 40 évesen, és a szülésem utáni napon temették, én nem tudtam ott lenni. A férjemnek nem csak ez az egy műtétje volt, hanem még egy és kezeléseket is kapott. És ez így ment több, mint 1 évig. Nem volt segítségem nekem sem. A gyerek ellátása mellett a férjemért is aggódtam. És nem lettem depressziós. Persze azt mondjátok most, hogy azért mert nem vagyok érzékeny. De ez nem igaz. Akkor sajnáltam magam, amikor a gyerekem aludt, és tudtam, hogy a férjem perpillanat jól van. Szokott lenni pánik rohamom nekem is. Hiszen a gyerekemet FIAM van, érte szintén egy pár dolog. Több szeöldök felrepedés, több kéztörés, ujj leszakadás, madula műtét, stb. Ha nagyon aggódok, akkor sajnos én is bepánikolok és van, hogy rosszul leszek, elájulok. De azt a luxust nem engedem meg magamnak, hogy 10 percnél tovább tartson. Főleg, hogy tudom van aki csak rám számíthat. És most, hogy már a gyerekem is felnőtt vannak más dolgok, amik miatt magamba zuhanhatnék. A munkanélküliség, betegség, stb. De nem teszem, mert tudom, hogy még mindig van aki rám számít.

Tehát gondoljatok, amit akartok rólam. Nem igen érdekel. De én a helyetekben, magamba néznék, hogy miért is kell ennyire kiakadnom dolgokon.

Nagy részét el sem meséltem életemnek, amiért szinték lehetnék depressziós....

Teljesen magamra ismertem, miközben a cikkedet olvastam! Az én pici lányom eléggé "problémás" volt két hónapos korától (etetési gondok), és még most sem egyszerű a helyzet. Az első egy évünk iszonyat nehéz volt, nem tudtam annyit foglalkozni vele, amennyit szerettem volna, és egyáltalán nem tudtam élvezni az anyaságot. Ráadásul magamat okoltam a problémáinkért, és úgy éreztem, nagyon rossz anya vagyok.

Most már tudom, hogy nem így van! Próbálom bepótolni ami elmaradt, de nem szívesen gondolok vissza az első egy évre!

Kívánom, hogy Te is találd meg a boldogságodat a Kisfiadban, sok erőt és egészséget Nektek!

Azért a párodhoz is lenne néhány szavam, remélem azóta már ő is észhez tért!!!

Sajnos ebben a felvilágosult korban még midig "tilos" negatív érzelmekről beszélni, írni...

Még manapság is egy anyának kötelező mosolyogni és örülni gyermeke születésekor....

Hát nem egy elmaradott korban élünk?!

Ha nem tudod eldönteni, hogy mi legyen, gondolatban válassz ketté egy papírt mellette és ellene...

Ha több van az ellene oldalon, akkor ne vállalj több gyereket...

Ha jól olvastam a férjed gyerek mellett eljár szórakozni....

Akkor már egy nagy érv amellett, hogy ne!

Még egy dolog, hogy ne húzd az időt, ha akarsz testvért, mert egyre nehezebb....

Amint írtam a fiam 2,5 éves dackorszak, figyelem korszak, mindent meg kell magyarázni korszak, és a rosszullétek mellett gyereket nevelni háááááát...

Talán, ha kisebb a gyerkőc jobb, akkor csak bevágod a babakocsiba, mentek sétálni, beteszed a járókába, jól el van a játékaival.

Az enyémnek már kinyílt a csipája, nagyon nehéz!!!

Én Irisznek nem kívánok rosszat, csak a felét annak, amit 10 éve folyamatosan átélek!

Mint írtam csak akkor érti meg egyik ember a másikat, ha hasonló cipőben jár vagy járt már egyszer....

Ő szerencsés, még nem járt, de járhat...

A pánik és a depresszió nem nagyon szokott válogatni fiatal-öreg, nő-férfi....

hat erdekes amit iratal es bar nem gratulalni akarok, de igazabol nem talalok jobb szot ra, csak ezt. Valoban olyan dolgot irtal le amiröl az anyak nem akarnak beszelni, felve attol hogy mit fognak rola gondolni ha valakinek elmondjak ezeket az erzeseket. Mert ugye egy anya legyen boldog hogy ott a pici, stb.

En aterzem amit irtal. Sokszor eszembe jutott mig a fiam kicsi volt hogy barsak visszakaphatnam a regi eletem, gyerek nelkül. Ettölö függetlenül imadtam es imadom most is, es valoszinü belepusztultam volna ha elvesztem valamiert. De mindenkinek megfordulnak nem anyahoz illö gondolatok a fejeben szerintem olykor-olykor es hazudik aki azt mondja nem, ö felhötlenül doldog mindig. Ilyen csak a szepen megirt csöpögös könyvekben van.

Na meg van ugye egy par anya aki nem tudom, erre lett teremtve "birka" türelemmel. Nos öket valahol irigylem. De tuti nekik is parszor atsiklik par hasonlo gondolat a fejen.

Aki pedig elitel, attol kerdem en hogy volt-e mar hasonlo cipöben. Mert könnyü ugy beszelni ha van segitseged. Es persze, csak magad tehetsz rola hülye szöveg ilyenkor nem segit. En külföldön elek, ferjem dolgozik, csaladom messze, igazan jo baratokat meg nem sikerült szereznem, es szerintem mar nem is fogok. Igy egyedül mentem mindenen keresztül melle az elejen egy kutyaval. Senki nem jött hogy figyi, segitsek? sir a gyerek, beteg, de neked ki kell vinned a kutyat a hideg esös idöben gyerekestöl...ezek utan ha neha kikattantan nem erdekelt ki mit gondolt. Az vesse ram az elsö követ aki hasonlo körülmenyek között nem lesz tiszta zizzent. De elmulik valoban. Jobb lesz idövel. most is kesz vagyok neha, de ahogy nö a gyerek, masok a problemak. Szoval fel a fejjel. Az anyasag igenis nem könnyü!

aki meg ilyen hülyeseggel jön hogy olvass meg menj moziba, kapcsolodj ki...nos valoszinü elkerült a figyelmet hogy a parod dologzik es nincs segitseged...anelkül ezeket igen nehez megoldani!!!!

A tudatlanság és a rosszindulat elegye. Ha véleményt mondasz a depresszióról, vagy az azt megélő emberekről, legalább olvass utána. Nem törvényszerűen lesz a depressziós szülő gyermeke is az, a szülés utáni depresszió pedig abszolút kivétel, no mindegy, nem magyarázom, mert minek...

Nem sajnállak, igazad van, feleseges....

Szegény irisz, rossz lehet neki, mennyi fájdalom van benne....

Kívánjunk neki minden jót, hátha sikerül csöppnyi érzést megélnie....

Ne sajnálj. Ismerjük egymást? Hidwg anya vagyok? Azért mert sosem akartam a gyerekemet lepasszolni? Azért mert nem sajnálom magam? A gyerekem 20 éves és boldog. És én sajnálom a ti gyereketeket, mert ezt veszi át tőletek.

Sajnos ilyen közegben ő is depressziós lehet....

Dekni, a kétely jó dolog, az visz előre, szerintem:) Én is folyton kételkedem, átgondolom a döntéseimet. Nem könnyű, és Anyukám szerint egyre nehezebb. Kis gyerek, kis gond, ugye:)

Zs.

Tehát ismét csak az önsajnálat jön ki belőletek. Ti tudjátok. Ha így akartok élni legyen. Így sosem fogtok boldogok lenni.

Ti érzékenyebbek vagytok? Honnan tudjátok, hogy más mennyire érzékeny? Azért mert valaki nem depressziós, attól még érzékeny.

Ebből ered a gondotok azt hiszitek nektek jobban fáj bármi.

Hát beszélgessetek.

Szép napot, de tudom előre nektek olyan nincs.:)

Sziasztok!

Nagyjából végigolvastam a hozzászólásokat.

Töprengő, nem vagy ezzel egyedül, én kb egy évig voltam ebben az állapotban.... Csak aludtam volna, még az is fájt, ha valaki rámnézett, ha fel kellett kelnem.... Borzasztó volt, nekem a suli segített, amikor egy éves volt a kisfiam, akkor kezdtem a fősult. Kapásból 4,5-ös átlaggal, már maga a suliba menés is felüdülés volt. És nem azért, mintha nem szeretném a kisfiam, de felnőtt emberekkel beszélni, nagyon jó volt! Úgyhogy nekem ez segített, Te nem írtad le, mi volt segítségedre? Csak az idő, vagy beszélgettél valakivel?

Őszintén sajnálom iriszt... a hozzászólása alapján elég hideg anya lehet, kár. Nem sok toleranciát várhat bárkitől, ha ő maga ilyen beskatulyázó, elítélő..... és igen, én is kerültem a játszótereket, de korántsem más anyukákkal való beszélgetéstől lesz valaki depressziós, ez nagy butaság volt....

Az a baj, hogy amikor egy nő állapotos lesz, attól fogva vele senki sem törődik.... Csak a magzat, neki legyen jó.... hogy Te mit érzel, hogy lassan lépcsőzni sem tudsz, hogy megváltozik a tested, és Veled történik mindez.... hogy egyből kettő leszel, nagyon ambivalens érzés, engem is megijesztett. Gondolkodtam, kéne valami ilyesmi tanfolyam leendő Anyukáknak, ahol nem csak a felhőcskék vannak, hanem a valóságot mondják el olyanok, akik már szültek. Hogy tudjuk, mire számíthatunk.... Bocsi, ez mellékes, csak elkalandoztam:)

Szóval együtt érzek Veled, Töprengő, örülök hogy kilábaltál belőle.

Szép napot:

Zsuzska

Milyen kémiai háttere van a depressziónak?

Begyullad az agy?

Önzés, önsajnálat az egész. Manapság azt hiszik a lányok, hogy az ő kapcsulatuk, terhességük, gyerekük, stb. különleges. Vagy az életük. Úgy gondolják, hogy valaki elvette tőlük az életüket, valaki miatt nem tudnak magukkal foglalkozni. Azt meg végképp nem értem meg, hogy miért vállalnak gyereket? Miért nem élik különlegesnek vélt életüket, amíg már nem tűnik oly különlegesnek, aztán szüljenek gyereket. Ha akarnák a gyereket, akkor nem lennének depressziósak a terhességtől, gyerek neveléstől.

Topregngo, nem beszélsz mindig a pisiről, kaikról? Ezt én nem is mondtam, hogy ezt teszed. Hanem sok nőnek azért vannak problémái mert azt gondolja, hogy a terhesség kezdetétől imádni kell a gyerekét, csak ezzel kell foglalkozni. Nem csoda ha belebetegszik.

Tudod, ez valóban csak személyes tapasztalat kérdése. Addig amíg nem élted át például a szülés fájdalmait, el sem tudtad képzelni milyen lehet, mennyit bírhatsz....ez pont ilyen.Amikor csak ülsz, nézel ki a fejedből...és megmozdulni sincs erőd, kedved...mert :MIÉRT? Amikor magad sem tudod már eldönteni, hogy a normalitás határán még belül vagy-e...vagy már rég nem. Amikor az érzelmeid sehol sincsenek, és félted magadtól a gyereket...merthogy másnál biztosan sokkal jobb élete lehetne mint egy ilyen roncsnál...

Megmagyarázhatatlan.

Nekem pedig támaszaim is voltak. Jó támaszaim, akik nélkül nem másztam volna ki belőle. Az a pár hónap...maga volt a pokol. Nem volt kedvem felkelni, enni, felöltözni....semmihez. Ennek ellenére miattuk, a noszogatásukra megtettem. Sokat beszélgettünk...kimozdultam anyukák közé és megláttam, hogy nekik is vannak nehéz napjaik. Beszélgettünk és beszélünk ma is sokat. Jól esik kibeszélni, mert így azok is megnyílnak aki egyébként csak emésztenék magukat folyvást. Nem jó anyának kell lenni.

Hanem ELÉG jó anyának. A gyermekedhez mérten elég jónak, mivel minden gyerek más, így anyákat sem lehet egy klisé alapján gyúrni.

A lényeg hogy szeresd...hogy éreztesd amikor csak tudod...amikor meg nem akkor azt pedig ne. A csend nem okoz kárt...

Én sokszor gondolok erre:

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:

- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani./ Müller Péter/"

Szia!

Végre valaki leírja, hogy milyen is az amikor nem boldog gyermeke születésekkor és utánna való időkbe.

Terhességem szép és jó volt. Imádtam a várandóságom. 2005-ben 23 évesen megszületett első gyerekem aki fiú lett. Már a kórházban elfogott valami fura érzés. Nem örültem a saját fiamnak. Állandóan sírt és sírt. Én vele sírtam. A szoptatás kín volt csak. Haza jöttünk a kórházból és nem, hogy jobb lett volna minden, még rosszabb lett. A fiamnak nem tudtam örülni. A családom: szüleim, testvéreim, anyós, após, sógórnőm nem segítettek semmiben sem. A páromon kívül nem volt segítségem. Én mostam (nem volt autómata mosogépem), főztem, takarítottam. A fiam csak sírt és sírt. Nem volt időm magamra egyáltalán. Én ültem egész nap és szoptattam. Depresszós lettem. Mindig sírtam. Nem voltam boldog nem tudtam örülni semminek sem. Ez egy hónapig ment. A párom táppénzre ment, hogy otthol tudjon velem és a fiúnkkal maradni. Az idegessség elvette a tejemet és tovább nem tudtam szoptatni. Armandó fiúnk két hónapos lett utánna kezdett ő is és én is helyre jönni. Onnantól kezdve volt jó minden.

Tudtam örülni a fiamnak.

Nem azt írom ezzel, hogy nem vártunk és, hogy nem akartunk gyereket. Mert nem. Nagyon is vártunk, hogy legyen gyerekünk. Csak az anyaságra senki sem készít fel. Nincs ahol lehet tanulni erre a feladatra.

A második terhességem 2007-ben született kislányommal más volt minden. Nála renbe volt minden születése után is.

Sokszor amikor alszik a két gyerköc figyelem Őket és hálát adok, hogy Ők vannak nekem.

ANYASÁG NEHÉZ FELADAT.

Csatlakozom: ha nem lettek volna pánikrohamaim egy időben, nem érteném meg, mi az, mert nem igazán elképzelhető dolog, és nem is tűnik logikusnak. De ha valaki leírt valamit, amitől szenved és amit megoldott, azt tisztelettel kell fogadnunk, és ha esetleg nem értjük, akkor is elfogadnunk. A másik ember komoly nehézségeit ízléstelen dolog elbagatelizálni.

Töprengő, Őszibarack: szerintem az, akinek eszébe jut, hogy vajon jó anya-e, az biztos az. Mert aki nem jó anya, annak eszébe se jut ez a kérdés. Szerintem a jó anyaság az, hogy jót akarsz a gyerekednek és igyekszel megvalósítani, ami előbb-utóbb sikerül, ha nem is azonnal. Egyébként megértelek titeket, azt hiszem, mert nekem se túl erős az idegzetem, és szerintem akik ilyenek, azoknak minden nehezebb, mert érzékenyebben veszik, mint az átlag.

Szóval, szerintem jók vagytok! Csak ne adjátok fel!