Apu emlékére (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Apu emlékére
Mélységesen megrázó történet, ha irodalmi alkotásként olvastam volna akkkor is megkönnyezném.Úgy gondolom a gyász mélységes fájdalma iratta meg veled,és aki temetett már el közeli hozzátartozót az érti fájdalmadat és együttérez veled.Idén lesz 30 éve ,hogy meghalt édesapám (magam sem vagyok már fiatal),de ma is naponta gondolok rá ,nagyon hiányzik.
A temetés után napokig azt álmodtam, hogy ott állunk a sírjánál és ő is ott áll közöttünk, s aztán jött a felébredés, ráébredés, hogy nincs többé.
Azt mondják az idő begyógyítja a sebeket, ezt nem , csak kicsit átalakul.
De én nem tudom hogy lehetne ez az egész csak egy kicsit jobb.
Hiába menekültem a munkába, csak ő jár a fejemben. Hogy aznap amikor meghalt nem mentem hozzá haza, mert munka után "fáradt" voltam, és úgy voltam vele, majd beugrom másnap. De már nincs másnap.
És nem tudom mit tegyek, hogy ne fájjon...
Az én apukám 29 évesen halt meg. 6 éves voltam akkor. Vasárnap volt 24 éve. A nevelőapukám pedig tavaly októberben.53 évesen.
Az idő nem gyógyítja be a sebeket.Ez mindig fájni fog.
Sziasztok!
Én is hiszek benne.Az apukám 2008.09.12.-én halt meg.Nekem 2009.10.16.-án (2 nappal a szülinapom előtt) a két "nagyfiam" után kislányom született.A húgomnak pedig 2009.11.10.-én kisfia.
Sziasztok!Az én Apukám,2001.Dec.7-én halt meg!
A nővérem már terhes volt a kislánnyal!Apu átadta a helyét a kislánynak!Én is hiszek benne!
Az én Apám is 53 évesen halt meg, 2004 decemberében. Addig csaknem két évig próbálkoztam a Párommal, hogy kisbabánk legyen, és nem sikerült. Apu halála után körülbelül négy hónappal kiderült, hogy babát várok, és 2005 decemberében megszületett a kisfiam.
Valóban létezik: "életet az életért"... Most már elhiszem.
Ha vesztettél már el valakit aki oly közel állt hozzád, akkor neked is tudni kell hogy a hit ilyenkor vajmi keveset számít.
Nem tudod azt mondani, hogy "jó, akkor most nem rokkanok bele a fájdalomba", mert igenis az ember belerokkan.
És nem érzi, hogy ez majd később egy kicsit is jobb lenne.
Én már csak tudom. Két hónapja vesztettem el életem egyik legfontosabb emberét, és nem tudok létezni a gondolattal, hogy nincs többé...
Az én édesapám áprilisban halt meg nagyon fiatalon. Igaz ő rákos volt, de az utolsó pillanatig azt mondták jó eséllye van a gyógyulásra. Mindent meg is tett, tettünk ezért. De mégsem... Még mielőtt igazán leromlott volna az állapota hirtelen meghalt. Egyik pillanatról a másikra. Ő is már évek-évek óta könyörgött egy unokáért. Aztán februárban kiderült, hogy a legkisebb gyereke (öcsém) menyasszonya babát vár. Földön túli boldogság, és még erősebb gyógyulni akarás volt benne.
De úgy látszik ez is kevés volt. Már nem érheti meg, hogy lássa az első unokáját.......
Szép ez a történet, de az utolsó mondatával nem tudok egyetérteni! Mert van egy jóhírem: bizony van olyan, amikor a halottak feltámadnak! Ha elolvassuk a Bibliát, sok történet szól arról, hogy Jézus halottakat támasztott fel. És Ő ma is ugyanaz a személy, aki kétezer évvel ezelőtt volt, Ő nem változott meg! Sőt: ismerünk több olyan embert a huszadik században is (pl.Smith Wigglesworth), aki szintén képes volt Jézus nevében halottakat feltámasztani! És azt is láthatjuk a Bibliában, hogy az idők végén is lesz feltámadás, mert Isten, halottakat feltámasztó Isten!
Nem szabad tehát belerokkanni a bánatba, mert van remény!;o)
" HULLÓ KÖNNYEKKEL ÁLLOK SÍROD FELETT
A KOPORSÓ BEZÁRTA LEGDRÁGÁB KINCSEMET.
MEGÁLLT A SZÍV MELY ÉLNI SZERETETT
CSAK AZ IDŐ MÚLIK, FELEDNI NEM LEHET.
NEHÉZ AZ ÉLETET ÉLNI NÉLKÜLED
FELEDNI TÉGED SOHA NEM LEHET.
HA BÚS NAPJAIM LE FOGNAK TELNI,
ODA VÁGYOM HOZZÁD MEGPIHENNI"
Anyu októberben halt meg, nagyon váratlanul. Hogy milyen volt 4 hónappal később egy virágokkal borított sír előtt zokogva annyit mondani: Nézdd anyu megszületett az unokád- azt a fájdalmat senkinek sem kívánom.
Fényét veszti minden ünnep, és szomorú évforduló emléke előhozza a legfájóbb sebeket. A legjobban a kimondatlan szavak fájank. Képek őrzik emlékét, de néha attól félek elfelejtem a hangját a nevetését. Nem múlik, ez soha nem múlik el. Majd csak velünk múlik el, majd ha a mi szívünk sem dobog majd akkor majd nem fáj.
Gyenge szellő fújt, mely hirtelen felkapott egy falevelet, és egyenesen abba az irányba fújta… arra, ahol a földön, gallyak, és kisebb faágak között egy férfi feküdt. Fűrésze, és baltája nem messze Tőle a földre hullt, mikor a Teremtő Magához szólította…
Ugrás a teljes írásra: Apu emlékére