Anya csak egy van?

A mi történetünknek azonban ez csak az előzménye. Sajnos nem minden édesanyának van lehetősége átélni és pozitív élményként megélni az anyaságot. Vannak, akiknek egészségi okokból nem adatik meg a lehetőség, hogy életet adjanak, mások viszont sorra hozzák világra a gyermekeket és utána azonnal elengedik a kezüket.

3. gyermekünk 1 éves volt, mikor férjemmel elhatároztuk, hogy nevelőszülők leszünk, eldöntöttük, hogy segítünk másoknak is átélni a szülővé válás örömeit.

A nevelőszülői tanfolyam befejezése után 6 hónappal megérkezett hozzánk egy gyönyörű 7 napos kisfiú, mindenki nagyon várta már, de ez másfajta várakozás, mint a saját gyermek. Babaszoba berendezve várta az új kis családtagot, akit már érkezése előtt tudtunk, hogy csak addig rendel mellénk a sors, amíg édesanyja talpra nem áll, vagy míg meg nem találjuk számára az igazi családot.

Nem is gondoltam, milyen nehéz dolog egy 1 hetes gyermek bizalmába férkőzni, hogy biztonságban érezze magát nálam, hogy megnyugodjon a hangom hallatára és fejecskéjét a vállamra hajtsa . 3 hónap telt el, mire megszoktuk egymást, mire én lettem az akiben úgy bízott mint az édesanyjában. Az idő közben egyre csak múlt és a mi kis meghitt egységünket felülvizsgálva, a hivatalokban arról döntöttek, hogy a gyermek örökbeadható lett, mert az édesanyja már egy éve nem jelentkezett. Egy látogatás alkalmával elénk toltak egy papírt, amin el kellett döntenünk, hogy velünk marad e vagy elengedjük az eredeti terv szerint. Nem volt könnyű döntés, de meg kellett tennünk, mert tudtuk, hogy valaki vár rá, akinek nem adatott meg az anyaság. Aláírtuk a nyilatkozatot könnyes szemmel és felkészültünk az elengedésére, már amennyire erre fel lehet készülni.

18 hónapos volt, mire megérkeztek az "igazi" szülei. Csillogó szemű, várakozással teli, mosolygós, kedves házaspár. Innentől 2 anya és 2 apa volt. 1 hónap állt rendelkezésünkre hogy összeszokjanak és úgy tudják elvinni, hogy ezzel a lehető legkisebb törést szenvedje el a gyermek. 19 hónaposan elérkezett életünk legnehezebb napja, az elválás. Mindenkinek nagyon nehéz volt, de egy-két hét alatt látszólag minden elsimult.

Életünk része marad mindig, sokat gondolunk rá, a fényképe a nappalit díszíti, és ezentúl folyamatos kapcsolat és barátság alakult ki az új szülőkkel. 1 év telt el azóta, de még nem mertünk a már lassan 3 éves gyermekkel találkozni. Rövid még az eltelt idő ahhoz, hogy újra felzaklassuk.

Első babánk örökbeadása után 5 hónappal, megérkezett hozzánk a legújabb kis családtag. 7 hetesen hozhattuk haza egy budai csecsemőotthonból. Szeretetre kiéhezve, egy nagyon bújós, nyugodt kisfiút csodálhatunk benne. 3 vér szerinti gyermekem rá is testvérként tekint, nagyon szeretik egymást, sokat játszanak együtt. Különleges kapcsolat a miénk, próbáljuk kárpótolni és egyben felkészíteni az újabb változásra. Azóta már 10 hónapos nagyfiú lett, ha nagyon szeretne valamit már "ana"-nak szólít, de mi tudjuk, amit ő még sajnos nem ért, hogy bármelyik nap megérkezhet a határozat, miszerint örökbeadható lett, és megkeressük az "igazi" édesanyját, aki soha többé nem válik meg tőle.

Megint kezdődik az a leírhatatlan és mások számára érthetetlen lelki küzdelem, amit már egyszer átéltünk. Mi viszont tudjuk, hogy nagyon sok baba vár még ránk a csecsemőotthonban, akik esélyt kaphatnak egy jobb életre, akik rajtunk keresztül megkaphatják 2., majd 3. és egyben igazi édesanyjukat.

Örül a lelkünk, hogy nekünk köszönhetik azt a biztos alapot, amit egy intézményben lehetetlen biztosítani. Mi is törést okozunk a gyermekeknek, mikor elengedjük őket, de ez a sok rossz közül az egyik legjobb, ami történhet velük.

Lelkem ezentúl 5 gyermekes anyává lett, habár csak 3 gyermeket hoztam a világra, és remélem, hogy még nagyon sok gyermeknek segíthetünk az életben.

Remélem, sokan éreznek még így rajtunk kívül és nagyon sok gyermek kaphat még egy esélyt illetve egy "IGAZI ÉDESANYÁT".