Ami a konyhai fortélyokba nem fért bele:) (beszélgetős fórum)
Sziasztok!Veronika én néztem,nem semmi az a mennyiség!!!!
Én örülök,hogy nálunk csak tizede hullott:))
Ide még vasárnapra és hétfőre is havat ígérnek.
Plasztikai műtéttel távolítanak el a felső ajkáról egy anyajegyet. Múlt héten volt az utolsó vizsgája, 8.-án kezdődik a következő félév, pont jó, egy hete lesz pihenni, gyógyulgatni. A teljes gyógyulása elég hosszadalmas, mert rossz helyen van.
Itt még most is sűrűn esik.
Egyébként szeretem, csak aggódok kicsit. Hétfőn műtik a nagylányomat, reggel időre kell vele beérnünk Miskolcra, nem bánnám, ha normálisan járható utak lennének.
Sziasztok!
Itt egyelőre szakad a hó.
Sziasztok! Itt végre elállt a hóesés! A mai bevásárlásból nem lett semmi. Ebbe az időben életveszélyes kimozdulni. Balázs mondta, hogy majd Ő elmegy, de miután látta, hogy előttünk két autó sikeresen összecsúszott, rájött, jobb, ha hallgat rám és itthon marad. Délután jöttek volna a barátai, de ők is szép sorban lemondták. Kivételesen nem is bánom, megúszom az utánuk való locs-pocs takarítást. Ami ugye ebben az időben mondhatni természetes velejárója a látogatásnak.
Kellemes, szép délutánt kívánok Mindenkinek! Ne menjetek ki, nehogy baj legyen! Nagyon csúszós!
Szép délutánt mindenkinek!
Itt szakad a hó, gyönyörű fehér minden, az előbb megmértem a kertben 16 cm esett eddig. Ma nem fogok sehová menni, csak bentről gyönyörködök a télben!☺
Na ez az! Ami meg a pékséget illeti. Tőlünk kb 300 méterre, vagy még annyira sem van egy pékség. Amikor megnyitott remek kenyér volt náluk, aztán elkezdett romlani a minőség. Sokszor előfordult, hogy lisztcsík is volt a kenyerükben. Így nem hoztunk onnan több kenyeret.
Hogy most mi a helyzet, azt nem tudom, de már nem is érdekel.
Balázs megoldja, hazafelé jövet felmegy a lakótelepre, ott is van egy pékség, és meghozza a kenyeret.
Tavaly kaptam egy kenyérsütőt, de elromlott, illetve egyre rosszabbul sütött. Elvittük a szervizbe, visszaküldték, hogy nincsen semmi baja, biztos én csinálok rosszul valamit. Lehet, hogy igazuk van, bár nem igazán értem. Ha fél évig jól csináltam, akkor hogy lehet az, hogy utána egyre rosszabbul? Érdekes...
Ja igen, elkezdett rozsdásodni is. Arra meg azt mondták, hogy takarítsam ki. Csiszolópapírt neki. Ugye milyen aranyos?
BFF 55 kétszerforgós rétesliszt, ezt sütikhez, galuskához, túrógombóchoz ajánlja a molnár.
Az is fontos a beszerzésnél, hogy a termék ne tartalmazzon adalékot és lisztjavító szert.
Ha már ennyire elmélyedtünk benne :)
Nos, előkaptam a kis füzetecskét, amit a zöldségesünktől kaptam. Itt kérlek van BL 55, BL 80-as, és BL 112 -es liszt. Utóbbi kettő fehér kenyérliszt, míg az első finomliszt.
Úgyhogy lehet ezt kapni itt is, csak nyilván nem mindegyik bolban. Kicsit hasonló, mint a minőségi kenyér. Azt se lehet mindenhol kapni, mert jóval drágább, mint a tömegáru. A boltok a fizetőképes kereslet alapján kellene, hogy beszerezzék áruikat, de ahhoz meg ismerni kellene az igényeket is, hovatovább érteni is kellene a termékekhez, a piachoz. Amennyire én látom, sokszor ezek a dolgok nem találkoznak.:(
Hátha akkor milyen finom lett volna, ha a mézet nem hagyom ki. Ezért nekem is meg kell sütnöm mégegyszer, de most meg itt az Éva új sütije.
Lányok az Éva elmegy sielni, de sielni nem siel, de sütireciket hoz. Ilyen formában én is elmennék sielni, nem törném ki a nyakam.
egy kis hétvégi nasi?
. Pekándió-lepény
Hozzávalók:
a tésztához:20 dkg liszt,
12 dkg vaj,
8 dkg cukor,
1 tojás,
reszelt citromhéj,
csipetnyi só.
A töltelékhez:
10 dkg vaj,
3 tojás,
10 dkg kukoricaszirup (méz),
20 dkg pekándió vagy más csonthéjas (dió, mogyoró, mandula),
15 dkg barnacukor,
1 evőkanál liszt,
fél zacskó vaníliás cukor,
őrölt fahéj
Elkészítés
Az omlós tésztához valókat gyorsan összedolgozzuk, folpackba csomagoljuk és 2 órára hűtőszekrénybe tesszük. A vajat robotgéppel habosra verjük a cukorral és a kukoricasziruppal (mézzel), majd belekeverjük a lisztet. Másik tálban habosra verjük a tojásokat, majd összeöntjük a kettőt. Vaníliás cukorral, őrölt fahéjjal fűszerezzük. A tésztát kinyújtjuk, gyümölcstortaformába nyomkodjuk, alját megszurkáljuk. Ráöntjük a krémet és megszórjuk a dióval. Közepesen forró sütőben kb. 35 percig sütjük.
Sziasztok!Emrusnál ma megkóstoltam Éva mézeskalácsát, hát nagyon finom!!!
Biztosan hamarosan megsütöm:))
Emruskám,finom volt,köszönöm:DD
Én is...nekem is jól sikerült...
Köszi Emrus...
A finomliszt BL-55
A kenyérliszt BL-80
(A hamutartalmuk 0,55% és 0,80%..ez a különbség köztük)
A rétesliszt BFF 55 ...minta finomliszt, csak durvábban őrölt, s kerül bele a búza héjrészéből is...ellentétben a finomliszttel, amely "tiszta magrész"