Állattartásból, vagy növénytermesztésből meg lehet manapság élni? (tudásbázis kérdés)
De a költségeket kifejezetten arra értettem, hogy ugyanaz a földterület, ha zöldség gyümölcs termesztésre használják, akkor többet jövedelmez mintha gabonát termesztene rajta az ember és jóval többet mint az állatok takarmánya/állattenyésztés.
Vannak pl luxuskategóriás zöldségek, amivel tényleg jól lehet keresni, ha arra áll az ember, persze nem a fórumindító esete, mert most kezdené.
Felvásárlónak eladni szinte sose éri meg. Ahogy pl. a tej felvásárlási ára is nevetséges. De ha valaki feldolgozza, és úgy árusítja, mindjárt jobban megéri.
Igen, ehhez is kell tudás, de nem lehetetlen.
Én ebben nőttem fel, a nagyszüleim ebből éltek, mégsem természetes. De volt olyan unokatesóm, aki végigbőgte a disznóvágást, szóval nem lesz attól természetes, hogy valaki belenő, inkább ki ki máshogy reagálja le.
Ami azt illeti, már akkor is ráfizetés volt pl disznót eladni, mert amennyiért megvették, az csak a takarmány árát fedezte, de a vele való munka ingyenre jött ki.
Amit nagyon érdemes és otthonról is lehet csinálni, és semmi más nem kell hozzá, csak egy számítógép, az az informatikai tervezés, programozás.
Persze szakirányú egyetemi végzettség kell hozzá és fiatal agy, de óriási a kereslet. Bruttó havi egymilliója megvan egy informatikusnak.
Én laktam vidéken, tartottunk tyúkokat (20 db-ot). Muszáj volt, mert mindenkinek volt baromfija, és emiatt nem árultak a boltban tojást, télen pedig a szomszédok se adtak el.
Nem kellett tyúkólat sem építenünk, mert volt a házhoz, csak egy etetővályú és egy itató volt a beruházás.
Ámde.
Egyszer kiszámoltam, mennyibe kerül a tojótáp és a benzin, amiért 3 faluval odébb beszerezzük, és mennyit tojnak mindezért. Eredmény: kevesebbet! Vagy max. ugyanannyit, és akkor még szerencsénk, hogy nem pusztult el egy se.
Úgyhogy gyorsan meg is szabadultunk mind a húsz tyúktól, és inkább tojást vetünk táp helyett.
Öngyilkosság, kivéve talán, ha a párodon kívül is akadna hosszú távra segítség szakmailag és fizikálisan is.
Az állattartás nem kicsit necces még szaktudással is.
A növénytermesztést elkezdheted cserepekben, balkonládákban, ha van erkély, vagy pici udvar. Hamar ki fog derülni, tetszik-e, bírod-e. Ha nem, profitálhatsz a belőle a háztartásod részére.
Ezt mondom én is!
Itt keményen dolgoznak az emberek, fóiában nevelik a paprikát-paradicsomot, 50-60 fokos melegben, és jó ha annyit kapnak érte, ami a költségeiket fedezi. De minden alkalommal ismét csak berakják a földbe az új palántákat, mert talán majd a következőért már kapnak annyit, hogy... miközben Pesten olcsóbban adják az I.osztályú paprikát az üzletekben, mint itt a maradék "lecsópaprika" minőséget.
És így ahogy írod: az alkalmazotti munkakörök fizetései között is óriási szakadék van kelet és nyugat között.
De itt élünk, mert ide születtünk, mindenki nem mehet Pestre sem. :))
Manapság már annak sincs belőle nagy jövedelme, aki bele született. Csak megörökölték a földet, és ott születtek, ott nőttek fel, parlagon nem hagyják, inkább termelnek a földön valamit, és beállítanak néhány jószágot.
De őnekik is valójában csak akkor éri meg, ha mellette van valami rendszeres havi fix, amiből élni tudnak, és a rendszeres napi kiadásokat fizetni tudják.
De hogy nagyobb városban eladni a panelt, és azért leköltözni vidékre, hogy majd a gazdálkodásból megélnek, nem tartom jó ötletnek.
Aki ebben nő fel, annak természetes.
A haszonállatoknak ez a sorsuk, és ha jól tartják őket semmi gond ezzel.
Egyébként ne csak a költségeket nézd, hanem az eladási árat és a hasznot is.
Háztáji csirke és disznóhúsra mindig lesz kereslet, jó áron.
"Nem tudom elképzelni, hogy valaki elköltözik vidékre a pesti panelból, elkezdi turkálni a kertet és mindjárt nagy jövedelme lesz."
En sem.
Nem. Első a szaktudás.
És szerintem jó mezőgazdasági szakember az lesz, aki ebbe beleszületett. Az tudja, mit vállal, de még így is belebukhat.
Nem tudom elképzelni, hogy valaki elköltözik vidékre a pesti panelból, elkezdi turkálni a kertet és mindjárt nagy jövedelme lesz.
Szerintem barmibe belevagsz, elso feltetel a lelkesedes. Ha nem tudod mibe kezdj bele, akkor ez mar magaban azt jelenti, hogy nem lelkesedsz semmiert, tehat itt mar vege is a kornek.
Mindenesetre ha kis mennyisegben akarsz mezogazdasaggal foglalkozni akkor csak es kizarolag bio novenytermesztes johet szoba. Es az is ugy, hogy plussz szolgaltatast nyujtasz, tehat hazhoz viszed a megtermelt arut. Ha kis mennyisegben csinalod, akkor bizonyos bevetel alatt adomentes. Ezzel lehet fizetest kiegesziteni. Meggazdagodni mondjuk nem fogsz belole.
Sajtkeszites?
Nalunk nagy igeny van a kulonleges fustolt es fuszeres sajtokra, hazi joghurtra es turora is.
Hallgass Michelle.r-re!
Ha nincs olyan szakmád, amivel vállalkozni lehet, 100x gondold meg, hogy ez-e a te utad?
Ha nem értesz ezekhez, csak viszik a pénzt.
Mihez értesz, mi a hobbid? Ezekkel tudnál kezdeni valamit?
Nem maradtál le semmiről. 48 évesnek lenni a legjobb kor bármire. Elég fiatal, bölcs, fitt és tapasztalt egy nő ebben a korban, szóval a lényeg az, hogy megtalálni a legjobb megoldást. A gyermeked hány éves fiú/lány feltételezem, hogy már felnőtt. Mióta beteg ? Itt a legfontosabb, hogy Ő meggyógyuljon és akkor nem kell az egész életeteket átalakítani. Hasonló terápiát amit Hópihe leírt, már láttam a TV-ben is, tehát létezik. Amennyiben ez mégsem menne lehetne gondolkodni változásról. A férjed és a gyereked el tudna fogadni egy falusi esetleg tanyasi életet ? Falun vagy tanyán nagyon olcsó manapság házat venni, de amennyiben nem mennek ott a dolgok eladni már szinte lehetetlen.
Amit írtam nyúltartás az engem is meglepett. Hárman látják el mindössze az állományt, házaspár és nagyi. A házaspár mellesleg dolgoznak, igaz kötetlen munkaidőben. A nyulak kis területigényű ketrecekben vannak, tápot esznek. Itt a szaktudás a perdöntő. Ők is kicsiben kezdtek és kitanulták alaposan a szakmát. Mostmár a nyulak mesterséges termékenyítését is maguk végzik és minden mást is. Találni kell egy iskolát, ahol ezt tanítják.
Jó még a liba tartás is tanyán. Legeltetéssel sok pénzt lehet spórolni. A tollat jó pénzért el lehet adni és a libát is simán felvásárolják a vágóhidak. Persze ehhez is érteni kell.
Ha eladod a lakást azért, hogy vidéken vegyél valamit, amiről kiderül, hogy nem jó ötlet, akkor a vidéki kisvárosban még alkalmazotti munkahelyet sem fogsz igazán találni. Jól gondold meg, mert attól kezdve leszel "röghöz-kötött"!!
A pánikbeteg hölgynél is úgy kezdte a család, hogy először kerestek egy szakembert, aki maszekban eljárt hozzájuk az elbeszélgetésekre. Mert ez a betegség valójában valami tévesen rögzült gondolatból eredő félelem. Hetente először 2x, utána heti rendszerességgel, majd elkezdték jobbról-balról-elől-hátul támogatva, hogy igenis merjen kilépni a küszöbön. És csak amikor már volt bátorsága az utcán a taxihoz lemenni, attól kezdve kapott gyógyszert. Persze ez nem kis pénzbe került, de nem igazán láttak más megoldást. De most már minden oké, és boldogok, az életük helyre rázódott, pániknak nyoma sincs. Persze ahány ember annyi féle ez a betegség, és bizony anyagilag nem könnyű.
Szerintem legyél gázszerelő.
Belőlem annyi pénzt kipréseltek semmi munkáért, hogy szerintem ezt nagyon megéri csinálni.
További ajánlott fórumok:
- Hol lehet ismerkedni manapság?
- Kevés befektetéssel, valami okos dolog, amiből meg is lehet élni, manapság! (nem MLM!)
- Szerintetek hol lehet manapság ismerkedni, barátkozni és legfőképpen igazi barátokra találni?
- Milyen férjezett nevet lehet választani manapság?
- Szerintetek kamionos jogsival el lehet manapság helyezkedni?
- Vendéglátásban dolgozók fóruma - avagy milyenek manapság a lehetőségek, pénzkereset, elhelyezkedés, stb.:)