Alekosz menyasszonyt keres:) (beszélgetés)
Érdekes, de nekem Olga kezdettől titokzatosnak tűnt, hangot is adtam ennek itt.
Nem kizárt, hogy ő a legértelmesebb ebben a csapatban..
Rövidesen kiderül.
Alek nagyon bejött a köztudatba.
Tegnap találkoztam egy szomszédommal, akinek a felesége nemrég bekerült a pszichiátriára, Debrecenben.
Ő mesélte, mikor meglátogatta a nejét, hogy az egyik nőbeteg azzal büszkélkedett a másiknak, hogy gyereket vár Alekosztól../Amiből persze semmi nem igaz./
Így születnek a legendák..már ott is.
:))
Ha lehullik róla a máz, akkor csak jobb lehet, mert a jelenlegi felállásban szerintem förtelmes. Persze az, hogy jobb lehet természetes valójában nem nagy minőségi változást jelent, csak mást.
Ha bármelyik lány a VV4-ben nyújtott teljesítménye ellenére is úgy gondolta, hogy ez a pasi egy lovag, a női nem tisztlője, az meg is érdemli, hogy jól pofára ejtse a keserű(bb) valóság.
El vagy maradva egy-két brossurával, de sebaj, rá se ránts..!
:DD
Ezzel én is így vagyok..nyilván jó ideje nincs komoly kapcsolata.
Ezekkel a látható vonzalmakkal azért csínján bánjunk, mert kint az életben már sok minden másként alakul: lehullik majd a máz Alekoszról, eltűnik a mesterkéltség és marad a valóság, amikor egyik-másik lány, aki ma még rajong érte, keserűen ráébred, "nem ilyen lovat akart"..
Most még tart a színjáték.
Az orosz csaj Olga nem sokat mutat önmagából, igen szerény, mértéktartó és visszafogott, de a minap elhúzta a mézes madzagot Alek orra előtt..
Brigi, az escortos lány számomra sötét ló, szavakban odavan Alekért, de valahogy nem tűnik a számomra hitelesnek..
Ami pedig az itt sokat bírált, kifogásolt kiválasztást illeti, tudomásul kell venni, hogy egy ilyen műsorban nem a szerény, szolidan viselkedő, halk szavú lányok a jelöltek, hanem a harsányak, a konfrontációkra hajlamosak, a mindent bevállalók.
Miközben Olivért szidjátok, hogy kiket válogatott be, teljesen biztosra vehető, hogy kapott bőségesen instrukciókat az illetékesektől, milyen szempontokat tartson szem előtt.
Elnézve az esti összefoglalókat, a folyamatosan békétlenkedő, harcias modorú testvérpárt /Magdit és Beát/, az embernek óhatatlanul a VV4 jut eszébe, ahol a szerkesztők mindent elkövettek a villa lakók közti feszültségek szítására, a szembenállás módszeres generálására.
Ennek bizonyos jelei itt is tapasztalhatók, amelyre Alekoszt-a helyzeténél fogva nem lehetett intenzíven bevonni, hiszen neki itt romantikus hőst kell alakítania, viszont ott van Olivér, ő kapta ezt a szerepet.
Ami pedig a "beleélést", az "olthatatlan érzéseket" illeti, egyáltalán nem csodálható, hogy ez nem mindenkinek sikerül, sőt, mivel a lányok nem színészek, a legtöbben még eljátszani sem képesek, hogy minden vágyuk Alekosz /lelkének és testének/ megszerzése..
Én Benkő műsorából annak idején keveset láttam, de az az érzésem, ezek a lányok semmivel sem rosszabbak, és kevésbé számítóbbak, mint akiket a veterán, kanos lantművész műsorába választottak ki.
Szóval nincs új a nap alatt és az igényeiteket ne srófoljátok fel olyan magasra, ez nem irodalmi vetélkedő, nem intellektuális felmérő, no meg az érdi félisten sem látszik valami főnyereménynek, mint férfi, mint jövendő társ, volt időnk bőven megismerni őt..
Köszönöm a választ, Joys! Szóval a 16 lányból összesen 2 vonzódott ténylegesen Alekhoz, abból az egyik fel is adta?:)
Nem semmi. A másik lány meg olyan, mint egy időzített bomba, ami bármikor felrobbanhat, ha Alekosz valami számára nem tetszőt tesz.(?)
Nincs min csodálkozni. Annak a nőnek, akink bejön Alekosz, vagy mentális, vagy szellemi defektje van.;)
Anita adta fel, mert úgy látta, nem bírja a bezártságot.
Barbara és Andrea a két lány, akik oda vannak Alekért, egyelőre ez mérhető le-a szavaik, viselkedésük alapján.
További ajánlott fórumok:
- Mit tennétek, ha férjetek a valamikori menyasszonyának irogatna az egyik portálon?
- Mit szóltok a Kate menyasszonyi ruhájához?
- Pocisan menyasszonyként
- Elfogadható áron szeretnék menyasszonyi ruhát bérelni vagy venni! Tud valaki segíteni?
- Ciki, ha olyan képet teszek fel magamról az iwiwre, amin menyasszonyi ruhában vagyok? De már elváltam..
- Van értelme drága menyasszonyi cipőt vásárolni?