Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Akit érdekel az asztrológia fórum

Akit érdekel az asztrológia (beszélgetés)


❮❮ ... 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 ... ❯❯
2432. Ilcsimama
2016. febr. 1. 13:12

Kedves Fórumlátogatók!

A Kínai asztrológia szerint egy reményteli év következik, mert 2016. 02. 08.-tól beköszönt a majom éve, mely 2017.01.27.-ig tart és „Tűz elem” társul hozzá + Jang jellegű erő tartozik hozzá. (Majd az ezt követő 2017. Kakas évéhez is a „Tűz elem” fog társulni azonban ott már az univerzumot egyensúlyba tartó és az egymást kiegészítő - JIN jellegű erő tartozik majd hozzá).


Úgy is megjegyezhetjük a Kínai asztrológiai állatjegyekhez kapcsolódó elemeket, hogy:

2 és a 3 – as számmal végződő évszámokhoz, mindig a Víz elem társul.

6-os és 7-es számmal végződő évekhez a Tűz elem társul.

0 és az 1-es számmal végződő évekhez a Fém elem társul.

8-as és a 9 számokhoz pedig a FOLD elemet, kell társítani.


A Kínai asztrológiában az elemek kettős szerepet töltenek be egyrészt minden állatjegyhez, hozzátartozik valamilyem elem más részt, egymást követő kétévenként váltják az elemek egymást.


A múlt évben 2015.02.19-2016.02.07-ig tartt a Kecske éve és a „Fa elem” társult, ugyan úgy, mint az azt megelőző 2014. évben a Ló évéhez is, a "FA elem" társult.

Minden elemen egy-egy bolygó uralkodik, úgy, mint: Fán: JUPITER, Tűzön: MARS, Földön: SZATURNUSZ, Fémen: VÉNUSZ, Vízen: a MERKÚR bolygó.


A Kb. 3000. év óta ünneplik meg az állatjegyekkel kezdődődő Hold Új év ciklusokat.

Mindig a holdjárásától függően január utolsó harmadától, február második feléig változó időpontokban kezdődnek a Kínai asztrológia szerinti állatjegyek.


Egy sima Kínai ciklus 12 évig tart, egy teljes „nagy évet” alkotó tizenkét éves ciklus (11 év 315 nap, mert ennyi idő alatt kerüli meg a Jupiter egyszer a napot. ) 60 esztendeig tart.


Egy érdekes legenda szerint kapták az egyes ciklusok az állatneveket.

Újév napján a Buddha magához hívta a birodalom állatait, azért, hogy közösen ünnepeljenek. Ám csak tizenkét állat jelent meg az ünnepségen.

Az érkezésük sorrendjében Buddha azzal jutalmazta meg őket, hogy mindegyikőjüknek felajánlott egy - egy saját évet. Ebben az évben ők maguk befolyásolják az eseményeket, valamint abban az esztendőben született emberek sorsát is ők határozhatják meg.


A Kínai asztrológiai állatjegyek az alábbi sorrendben követik egymást:

1./ Patkány, 2./ Bivaly, 3./ Tigris, 4./ Nyúl, 5./ Sárkány, 6./ Kígyó, 7./ Ló, 8./ Kecske,

9./ MAJOM, 10./ Kakas, 11./ Kutya, 12. Disznó.


A Majom évekhez születési éveik szerint azok tartoznak, akik 1944 évtől kezdődően, 1956, 1968, 1980, 1992, 2004 és 2016. évben születtek. Amennyiben kíváncsi vagy a többi állatjegyek éveire is, akkor kattints a naplómra, az adatlapomon/ INTERAKTIVITÁS/ és itt újabb kattintás a „Kapcsolódás a fórum bejegyzések képeire”. Kinagyított állapotban a szöveg is jól olvasható.


Válaszd ki a születési éved a táblázatból és így megtudod, hogy melyik állatjegy a tiéd az alábbi Kínai horoszkóp szerint.


(Rat=Patkány; Ox=Bivaly, Tiger=Tigris; Rabbit=Nyúl; Dragon=Sárkány; Snake=Kígyó; Horse=Ló; Ram=Kecske; Monkey=Majom; Rooster=Kakas; Dog=Kutya; Boar=Disznó).


A 60 éves és a 12 éves Jupiteri ciklusonkénti bolygó állásokhoz is visszatérő jelenségeket ismertek fel és társítottak a Kínai asztrológiában.

A Majom évét a megfigyelések szerint általában reményteli fellendülés kíséri. Azonban észnél kell lenni, mert a majom években főleg a ravaszkodás miatt, semmi sem tiszta és világos, minden lépést kétszer is meg kell gondolni.

Pláne a 2016. Majom évben még az érdekes lehet, hogy a Neptun, bolygó a Halak-jegyben halad, amelynek a másodlagos uralkodója Jupiter bolygó, de elsődlegesen a Neptuni uralkodás is teret kaphat, mégpedig oly képen, hogy itt meg kell értenünk egy új rendet, hogy a jólétért tudjunk munkálkodni. Ugyan akkor a Jupiteri jó hatások mellett a Neptuni spirituális ködösítő- vak folthatásokkal is számolni lehet, mivel a Neptun a mindennapi életet is, de a tömegek hatását is, mint „generációs bolygó” befolyásolhatja. Mivel pedig a Neptun a halakban, uralomban van, és ez a 2016. év a Majom évének tekinthető, így a képzeleterő folytán szembesíthet bennünket a spirituális igazságokkal is. Ez pedig olyan veszéllyel is, járhat, hogy a valóságtól való eltávolodás –eltévelyedés, az illúziók világa elsodorhat bennünket.


Tehát a most kezdődő 9. Majom évére a csapongó képzelet lehet a jellemző, az e jegyben születettekre jellemző még, hogy jó az észjárásuk, szinte életük végéig szeretnek valamit tanulni, éppen ezért tehetséggel, gyarapítsák a vagyonukat is. Jó szervező készséggel rendelkeznek, élvezik, ha csodálják a tehetségüket, jellemző lehet rájuk, hogy korán a házasság igájába hajtják a fejüket. Elég körmön fontoltak, ezért érdemes velük óvatosnak lenni.

A Tűz elem pedig itt még + ként, azt is, adhatja, hogy az ilyen szülöttek átlagon felüli vezetői készséggel rendelkezhetnek. Határozott, magabiztos, és tudják irányítani az embereket. Szeretik a kalandokat, újdonságokat. Kreativitásukkal, eredetiségükkel társaik fölé emelkedhetnek, szívesen vállalnak kockázatot is. Állandó mozgásban vannak, tipikus cselekvők. Dinamikusak, ami a beszédükre is jellemző.

Meg kell tanulniuk érzelmeiket és ambícióikat féken tartani, mert mások szemében türelmetlennek és érzéketlennek fognak látszani. Erőszakosságukkal könnyen veszélybe sodorják akár önmagukat is. Magas szintű teljesítményekre képesek. Szeretet fényük vonzásában tartják a társaikat, vigyázni kell az egészségükre, mert mivel két végről égetik a gyertyájukat, ezért a féktelen temperamentumuk az egészségük rovására mehet.

Egyébként a Kínai asztrológia jegyek nagyjából az alábbi Nyugati állatövjegyekkel hozhatók összefüggésbe, mert a Nyugati asztrológiai jegyek a Tavaszi Napfordulóval az-az március 21.-vel az első Kos-jeggyel kezdődnek:


1. Állatövijegy a Kos- az 5./ Sárkánnyal.

2. Bika - 6./ Kígyó.

3. Ikrek – 7./ Ló.

4. Rák – 8./ Kecske.

5. Oroszlán- 9./ Majom.

6. Szűz – 10./ Kakas.

7. Mérleg – 11./ Kutya.

8. Skorpió – 12./ Disznó.

9. Nyilas – 1 Patkány.

10. Bak – 2./ Bivaly.

11. Vízöntő – 3./ Tigris.

12. Halak – 4./ Nyúl jeggyel lehet egyenlő hatásban.

2431. Ilcsimama (válaszként erre: 2429. - Cassy21)
2016. jan. 31. 19:07

Kedves cassy21. Nagyon jók a kérdéseid, azonban legelőször a szeretet témakörben szeretnék főleg hozzád, de másokhoz is szólni, de a többi kérdést is sorra vesszük majd.

A naplómban a képeket nagyítsátok ki és akkor a szöveg is jól olvashatóvá, válik.


Az álmok mindig előttünk szaladnak, hogy elérjük őket, az kell, hogy megragadjuk a pillanatot! Hiszen csak is szeretet tesz igazán boldoggá mindenkit.


Minden telet követi egy mosolygós tavaszi megújulás, az elvetett magból nyílik a szeretet virága, amit küldtem neked a naplómban. Ki más, ha nem Te tudnád a tavaszi megújulást értékelni a legjobban, hiszen Te a Tavaszi Napforduló napján láttad meg a csodálatos Napvilágot.


Hidd el nekem, hogy a szeretet benned is, van, csak az a kérdés, hogy mennyire engeded kinyitni azt a kiskaput, amin keresztül eljuthat másokhoz is. Amikor feltárul a szíved, akkor a szívcsakrád is gyógyul. Hirtelen úgy érzed, hogy mindent kiadnál magadból, és semmit sem kell megtartanod, mert úgy is visszakapod. Sőt, még többet is, mint amit vártál. Amennyiben engeded a szeretetet áramolni, vagyis nem csak kiadsz magadból, hanem be is engeded a szívedbe, akkor a szeretet áramlásán keresztül gyógyul a lelked is.


Ugyanolyan fontos a szeretet befogadását megtanulni, mint a kiadását. Sokan panaszkodnak, hogy úgy érzik, őket nem szereti senki sem. Pedig ez biztosan nincs így, csak valamiért nem merik elfogadni a szeretetet másoktól. Talán félnek attól, hogy akkor nekik is viszonozni kell a szeretetet. A szeretetet soha nem „KELL” viszonozni, ez nem egy kötelező műfaj!

Ezt mindenki magában érzi. Soha nem szabad, hogy rutinná váljon, mert az már nem az önzetlen szeretet. Akkor már nem tiszta a szándék mögötte. Az önzetlen, tiszta szándékú szeretettel gyógyíthatjuk önmagunkat és azt is, akinek a szeretetet adjuk.


Hiszen a szeretet „minden”. A szeretet mindenben benne van. Fűben, fában, a galambok turbékolásában, a hajnali napfelkeltében, és az esti naplementében, az ételben, amelyet szeretettel készítenek. Aki képes felismerni ezeket az „apróságokat”, az felismeri a jót is.

A jó pedig pozitív energiát gerjeszt, ami kitisztítja a negatív beidegződéseket, és ez által a gyógyító folyamatok beindulnak és, hogy honnan tudod, hogy tiszta szeretetet adtál?

Utána nem gondolsz arra, hogy mégse kellett volna!

Nincs olyan érzés benned, hogy túl sokat adtam, és alig kaptam valamit.

Nem vársz érte cserébe semmit, és legközelebb is megtennéd, és minden körülmények között örülsz annak, hogy így tettél.


♥ Én tudom, hogy amikor úgynevezett idézeteket olvasunk, úgy gondoljuk, hogy ezek csak elpuffogtatott frázisok. Viszont ha a fentiek tükrében, a lényeget jó szemüvegen keresztül vizsgálod, talán nem is olyan figyelem nélkül hagyható üzeneteket hordozhatnak magukban.


„Végeredményben, azért jó irányítani az életed, hogy aztán a szeretetre és az élet meg tapasztalásra összpontosíthass. Sorsod irányítása csupán annyit jelent, hogy irányítod az emberi élmény azon részét, amelyet uralni kívánsz.


A Szeretetünk kertjét éppúgy be kell ültetnünk, mint bármilyen kertet és a virágzás nem marad el, de meg kell tennünk azokat a bizonyos első lépéseket, kockáztatnunk kell, és fel kell fedeznünk, hogyan fejlődig szívünkben a szeretet.


Ahelyett, hogy a körülmények áldozatai lennél, aki csak úszik az árral, aki hagyja, hogy az élet megtörténjen vele, inkább mond azt: „Én szeretném az életemet megteremteni Én, szeretném irányítani az akaraterőmmel, hogy az élet megadja, ami jár nekem.”


Nagyon könnyű meg tölteni az életünket szeretettel, aki több szeretetet kíván, annak több szeretet is kell adnia.


A szeretet nem más, mint szüntelen megnyílás magunk és a többi ember számára, óhaj, hogy befogadjuk és továbbadjuk a megosztott életben, az együtt megélt percek örömét.


Az igazi szeretet nem azt jelenti, hogy igyekszünk megváltoztatni vagy uralmunk alá hajtani a másikat, hanem az, hogy éppoly fontos számunkra az, hogy a másik jól érezze magát, mint az hogy mi jól érezzük magunkat. A valódi szeretet minden közös cselekedetünk alapja.


Az igazi szeretet sohasem válik eszközzé, mert lényeges eleme az, hogy a másikat hagyja létezni.


A szeretet és a tudatosság természetünk lényeges elemei, mindig jelen vannak, csak az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e lerombolni az útjukba álló - leginkább csak a képzeletünkben létező-akadályokat.


Hiszen olyan az életünk, amilyenné a gondolataink teszik, ha keressük a szeretetet, bizonnyal meg is találjuk majd. Legyünk türelmesek, szabaduljunk meg a negatív érzésektől.


Az oda figyelés az a képességünk, hogy teljes valónkkal oda tudunk fordulni valaki felé. Azt jelenti, hogy időt szakítunk arra, hogy valóban jelen legyünk, amikor a másikkal vagyunk, és nem engedjük, hogy lefoglaljanak minket a saját gondolataink.


Tanuljunk meg szeretni és megbecsülni Önmagunkat, még azt is, ami kevésbé szeretetre méltó bennünk és akkor majd kivirágzik a szeretet bennünk is, meg körülöttünk is.


A szeretet folyamatosan, állandóan jelen van, életet ad és életben tart valamennyiünket.


Sokszor észre sem vesszük a legkülönbözőbb formában jelentkező szeretetet, pedig benne van életünk nap, mint nap megismétlődő jeleneteiben. Ahhoz hogy ezeket a mindegyre felénk nyújtott ajándékait meglássuk, és el tudjuk fogadni, szükséges, hogy új értelmezést adjunk a szeretetnek, és ne úgy tekintsünk rá, mint különleges romantikus, végzetes érzésre.


„Ha én varázsló volnék, ha én írhatnám a további sorsod könyvét,

Oly szépé írnám, mint egy szép álom.

A legboldogabb Te lehetnél ezen a kerek világon.

Azt kívánom, váljon valóra minden álmod,

Azt is tudom, hogy a nagy szavak nem érnek semmit sem,

Tovaszállnak, mint az őszi szél.

De azt soha se feledd, hogy a szeretet, ha tiszta szívből és szeretetből fakad, elkíséri az embert, amíg csak él….”/ József Attila/


Legyen az életed olyan, mint egy friss virág, boldogság kísérjen egy életen át.

Út nélkül nem járhatsz, igazság nélkül nem láthatsz.

Élet nélkül nem élhetsz, úgy tekints tehát mindenre, mintha életedben először vagy utoljára látnád.


Legyen az életed, mint egy virágos fa, remény és sok-sok öröm is virágozzon rajta.

Könny soha sem érje csillogó szemed, bú sose takarja vidám szíved.

Így a Földi életed megtelik majd gyönyörűséges boldogsággal.


Legyen az életed boldog és vidám!

Ezt kívánom neked tiszta szívemből!


„Szerezd meg magadnak azt, ami teljesen tőled függ;

Légy őszinte, méltóságteljes, munkabíró, ne hajhászd az élvezeteket,

Ne is elégedetlenkedj sorsoddal, légy kevéssel is beérő, jóindulatú, szabad,

Komoly, keresetlen nagylelkű.

Ne légy hanyag tetteidben, ne légy kapkodó a beszédedben,

Ne légy csapongó képzeleteidben, általában, lelked ne legyen sem zárkózott,

Sem nagyon kitáruló, ne zsúfold túl az életedet a sok tennivalóval.”/MARKUS AURELIUS/

2430. cassy21
2016. jan. 31. 12:27

Kedves Ilcsimama!


Még csak azt szerettem volna megkérdezni, jelent-e az valamit, ha nincs semmilyen bolygó az egymással szemközti házakban, ez esetben a 2. és 8. ház üres nálam (a 8-ban azt írtad, a Chiron van, de az nem számít, nem)?


Azt is olvastam, hogy a 4.ház az otthon, család és az öregkor is, s mivel ott nekem a Hold exilben van és sok rossz fényszöggel kapcsolódik más bolygókhoz, ez véletlenül nem szomorú és nélkülözésekkel teli öregkort jelent az én esetemben? Milyen öregkorra számíthatok egészség és anyagiak terén?


Békés, örömteli hetet!


Cassy

2429. cassy21
2016. jan. 31. 12:03

Kedves Ilcsimama!


Eddig nem értem rá hozzászólni, mert mással voltam elfoglalva, csak bele-beleolvasgattam a fórumba.


Az egyik hozzászólásodnál, ahol a Plútóról írtál, meg szeretném kérdezni, mit jelent, ha az az első házban áll?


Továbbá, ez a Plútó kvinkunxban van a Marssal, ami erőben van a Halakban,szinte egy helyen a leszálló holdcsomóval.

Akkor, ez a Plútó-Mars kvinkunx, ha jól olvastam, nevelő fényszög, kisebb súrlódásokkal, tehát nem olyan "veszélyes", mint a kvadrát, nem?


Ez esetben nálam mit jelent ez a kvinkunx?


Úgy néz ki, hogy ebben az évben 3x lesz Plútó- Mars tranzitom, akkor mire számíthatok?


Még a múltkori képletelemzéseddel kapcsolatban felírtam pár kérdést, amit szeretném, ha kicsit elmagyaráznál nekem.


A retrográd Merkúr, írtad, hogy kommunikációs hiányoságokat okozhat, ez alatt mit kell érteni, mondjuk, hogy gátlásos valaki, vagy nem tudja szavakkal elég jól kifejezni az érzelmeit, vagy hogyan is? Mert a neten olvastam, hogy a Merkúr a Kosban pl. jó értelmi képességet jelöl, de mi van akkor, ha a Merkúr a Kosban van, de retrográd - ekkor talán kevésbé jó az értelmi képesség, vagy ez nem befolyásolja azt? Továbbá, ha a Merkúr a hetedik házban van, akkor a szülött esetleg nem szerelemből házasodik -ez igaz-e?


Azt írtad, hogy a 12.házban álló Szaturnusz meghiusítja a terveket és ezt még a Neptun is segíti. Tehát ez akkor azt jelenti, hogy akarhatnék én akármit is, az sosem fog úgy sikerülni, mint ahogy szeretném?


Ha jól olvastam ki a soraidból, akkor nekem nem célszerű külföldön próbálkoznom még idén, jövőre és azt követő évben sem, csak 2018 után munka szempontjából?


Az alatt mit értesz, hogy a 6. munkaház vonatkozásában ne a víziók és képzetek nyerjenek teret?


Írtad a Nap-Hold kvadrátnál, hogy nem tanultam még meg a belső énem kifejezni - de mi a belső én és hogyan lehetne azt a gyakorlatban jobban kifejezni?


A Bak Holddal mit tudnék kezdeni szerinted?

Olvastam, hogy ez az anyával kapcsolatos, mert pl. hosszan elhúzódó nehézségek voltak az életében, vagy későn jött a gyereke, vagy valami volt a fogadtatása körül, ezért nem volt túl élénk az anyának a gyerekével való kapcsolata, vagy legalábbis a gyerek ezt így élhette meg.

Tehát, ha valakinek Bak Holdja van, akkor hogyan bánjon vele?


Azt is írtad, hogy mivel a Neptun stacioner, ezért az egy helyben topog, és nekem a születési képletemben Neptun-Mars kvadrátom van, akkor ez azt jelenti, ahogy írtad, hogy nem tudom a szívem kitárni mások irányába, azaz nem tudok senkit és semmit szeretni és hogy csak a Vénusz bolygó, a szeretet bolygója segítségével tud kiszabadulni.


De hogyan tudnék én szeretni? Ezzel születni kell, vagy, mivel nekem ez nincs a képletemben, így én nem is fogok tudni soha (szeretni)?


Lehet ez az oka annak, hogy eddig akármilyen munkát is csináltam, sehol nem tudtam tartósan megmaradni, mert azt éreztem, hogy nem szerettem csinálni (de sajnos szinte mindennel így vagyok).

Csak ez már így sokszor nagyon fárasztó és nehéz.



Ez a szeretetre képtelen állapot változhat még jó irányba, mint pl. a Vénusz bolygó segítségével, úgyis pl. hogy egyszer szerelmes leszek, és ezáltal a másik szmély megtanítja nekem, hogyan kell szeretni?


Mi a szeretet egyáltalán?Mert, ez gondolom egy elcsépelt szó és mindenkinek mást jelent, nem?


Egyáltalán, találkozom én még valaha olyan emberrel, aki engem szeretni tud, és én is őt, ezt nem tudnád nekem megnézni? Esetleg mint írtad, 2018 után talán sikeresebb lesznek a külföldi próbálkozásaim és a társam is külföldi lesz?


Mert, most ez a dilemmám, mivel már kiskoromban, meg azóta is éreztem párszor, hogy nekem pl. egy szerzetesrendbe kellene bevonulnom, el a világtól.


Nem tudnád nekem megnézni, hogy inkább egy férfi még felbukkanhat-e az életemben és őt kell szolgálni úgymond a családdal együtt, vagy inkább a világtól elvonult szolgálat lenne inkább az én utam (azaz egy szerzetesrendbe való belépés)? Én úgy érzem, ez utóbbi sem esne nehezemre, egy időben éltem egy kisebb vallási közösségben, akik olyan épületben éltek, ahol korábban apácák éltek, és én soha nem éreztem azt az örömet, lelki békét és nyugalmat, amit az a hely árasztott. Hát, ezen gondolkodom, hogy ezt idővel meglépjem-e? Te mit gondolsz? Csak azt tart vissza, hogy ebbe az édesanyám úgymond belehalna, mert ő gondolom inkább azt akarta volna, hogy családom legyen, de ha ez eddig már nem jött össze, gondolom, nem is fog, nem vagyok már olyan fiatal sem.


Kívánok boldog, örömteli hetet Neked is és mindenkinek!

2428. Ilcsimama (válaszként erre: 2426. - Mcsaba)
2016. jan. 30. 21:44

Kedves Csaba! Tehát ha arra a kérdésre szeretnél választ kapni, hogy "Uralmai cserében", vagyis "Recepcióban" van-e két bolygó egymással?

Akkor általánosságban is azt válaszolhatjuk, hogy uralmi csere, vagyis (recepció) akkor van, amikor /a./ bolygó abban a jegyben áll a képletben, amelyet / b./ bolygó ural. /b/ bolygó pedig abban, amelyben /a./ bolygó uralkodik.


Vagyis az általad jelzett bolygók esetében mivel a Neptun bolygó a Halak jegy ura a Nyilasnak pedig a Jupiter az egyedüli uralkodója, így uralmi csere helyzetben vannak, ha „Radix” képletben a Jupiter helyileg a Halakban található, és Neptun pedig Nyilas jegyben van, ez erőfokozódást jelez.


Éppen ezért itt a Jupiter azért is van uralmi helyzetben, mert egyben a Halaknak még másodlagos uralkodó bolygója is, így a két bolygó harmonizálnak egymással. Más szempont szerint meg kell még nézni a kör alatti „EKL” táblázatban, hogy a két bolygó között milyen aspektus= fényszögek, vannak. Mert az aspektusok egy bizonyos hálót alkotnak, amely összekötik a bolygó erőket, és olyan láncreakciót hozhatnak létre, amely jelzett módon megváltoztathatja a bolygók energiájának a működést. Mivel még annak is van jelentősége, hogy az aspektus a belső bolygók vagy éppen külső bolygók között áll-e fenn.

Ugyan is a bolygók energiái akár egy hajtóerővé is egyesülhetnek, vagy netán konfliktus is felléphet a két ellentétes igény között.


Ezt pedig leginkább úgy értékelhetjük, hogy az úgynevezett” könnyű fényszögek (együttállás, szextil, Trigon), hagyják a bolygók energiáit könnyeden áramlani, míg a nehéz fényszögek, (mint a Qvadrát jellegűek és a szembenállás is), konfliktus helyzetbe hajtják a bolygók erejét.


A fényszögek egyszerűen a két bolygó által bezárt szöget adják. Szimbolikus értelemben pedig a fényszögek a házak és a bolygók között energia összeköttetések a belső és külső világunk kapcsolatát jelöli meg.

Ezek- közül is az együttállás fényszögek rendkívül közvetlen módon egyesítik a bolygó energiákat, ha összhangban állnak egymással.


Amennyiben pedig összeegyeztethetetlen erőket képviselnek, akkor még az együttállás is, feszültséget generálhat, ha pedig még az Orbisz is szűkebb, akkor pedig az egyikbolygó energiája elnyomhatja a másikét.


Aztán az is nagyon fontos odafigyelést igényelhet a képletfejtés során, hogy ha egy bolygó egyetlen más bolygóval sem áll fényszög kapcsolatban. Ugyan is ilyenkor figyelembe kell venni a jegy és ház jellegének és annak az uralkodó bolygó szerepét is.


Nézzük csak meg miért is? Én úgy gondolom, hogy Te inkább erre lettél volna kíváncsi!


Amikor a Jupiter, (mint Nyilas- jegy ura és a Halakban másodlagos uralmi helyzetben is van) a Nyilas jeggyel szemben lévő Ikrekben a Jupiter rangvesztett helyzetbe, kerül.

A Neptunusz pedig, (mint a Halak uralkodója) a Halakkal szembeni Szűz jegyben lehet

rangvesztett.


Ugyan is ilyen recepcióban, amikor a két bolygó a másik uralmi jegyében áll, akkor előállhat, hogy két bolygó mindegyike a másik jegyében állva egyúttal rangvesztett állásba is kerül (pláne, ha fényszög nélküli bolygóról van szó), ebben az esetben, viszont maga az uralmi csere ellensúlyozhatja a rangvesztés hátrányát. Pláne akkor, ha az állatövjegynek a kritikus pontjától 3° fokkal nem áll messzebbre.


Mik ezek a kritikus pontok, hát a Nyilas és Halak- jegyek esetében és az Ikrek és a Szűz esetén is, (mind változójegynek tekintendő), ez 4. fok és 17. fok.

Mert az erőfokozódást (méltóságot= erőfokozódást- és a gyengeséget= erőcsökkenést) is, figyelembe kell venni.

Még pedig azért, mert rangvesztésben még a jótékony bolygó hatás is csökkenhet,

vagyis, csak erős gátlások árán tud érvényesülni. A kártékony erőhatás pedig fokozottan tudja kifejteni a diszharmonikus hatásait.


Tehát amikor egy bolygó nem uralmi helyzetben, hanem „Erőben” van, akkor bizonyos jegyfokoknál érvényesül jobban a fényszög hatása.


A Jupiter és a Neptunusz fényszög kapcsolatában féktelen képzelet is teret kaphat. Itt jó fényszög esetén az egyén lehet kreatív, intuitív, negatív fényszög esetén pedig inkább a valóságtól való elszakadás lehet a jellemzőbb.


Éppen ezért meg kell még vizsgálni a „Radix” házhelyzetét is, mert például a Jupiteri együttállás fényszög leginkább abban a házban, érvényesül, amelyik házra esik. Jó fényszögek esetén a Jupiternek a terjeszkedő jellege itt dominál legjobban, a rossz fényszögek esetében pedig inkább túlzásokra való utalást erősítheti.


A Jupiter pedig mivel a Nyilasban, uralomban van optimista, és nagylelkű hatással bír, azonban a jegyhatás is, modifikálhatja, még pedig Nyilas- jegy esetében a szellemi- belső indíttatás kiszélesítése, különösen külföldi út, valamint a tanulási téren. (Ne feledjük, hogy az általános M/ Horoszkópban a 9. jegy- ház adja a Nyilast, ez pedig a magasabb gondolkodás a tanulás általi belsőfejlődést jelenti.)


Mikor pedig a Jupiter a Halakban áll a képletben és ott uralomban is, van akkor itt inkább az együtt érzést, az érzékenységet és a spirituális alapot és a képzeleterőt fejlesztheti. Itt a halak- jegy és a Jupiter bolygó intellektuálisan és elmélkedő tulajdonságai nagyszerűen egymásra találhatnak, mivel a szülött mély együttérzésű és törődő jó szívű emberbarát képében valósulhat meg. Jellemző lehet itt szülöttre az állatok, szeretette is, és főleg az egészségügyi gondozói szerepvállalásra törekedik.


Sok esetben viszont pláne nem jó fényszögek esetén a halakban álló Jupiteri hatás hajlamosíthat a képzeletben való menekülésre is.


Amikor pedig recepcióban van a Neptun a Jupiterrel és a Neptun található a Nyilasban, akkor mivel a Neptun erősen kapcsolódik Jupiterhez, mert együtt is uralkodnak a Halak jegyében, és mert a Jupiter jegyén, a Nyilason vonul éppen át, ezért sok reményteli pozitív idealizmust, bölcsességet és életszemléletet adhat. Főleg a gyengédségből adódó intuíciót fejleszti és teszi lehetővé a személyes igazság keresést, és a szellemi és az anyagi gyarapodást is, a tudás által szeretné adni, főleg az ezoterikus tanok terén.

2016. jan. 30. 21:39

Ebből mit tudtok kiolvasni?


[link]


(sajátomat nem mertem feltenni, de erre is kíváncsi vagyok)

2426. Mcsaba
2016. jan. 30. 11:52

Kedves Ilcsimama!

...Hát, ez csodálatos!!! - Ezt a tanítást olvasva egy fajta megközelítésnek számít még az Isten Létének megértésére is! Köszönöm szépen!


Azonban a leírás végénél járva egy újabb kíváncsiság elevenítődött fel bennem.

- Azt kérdezném meg, hogy egy Radix képlet vizsgálásakor recepciónak számítódik-e az, amikor a Jupiter a Halakban van és a Neptun a Nyilasban?


Szeretettel és köszönettel, Csaba.

2425. Ilcsimama (válaszként erre: 2417. - Mcsaba)
2016. jan. 29. 17:35

Kedves Csaba. Erre a jó kérdésedre is, ha megengeded egy kicsit áttekintőbb módon, válaszolnék, talán másokat is érdekelhet.


Amennyiben messzebbről indulunk el, akkor először a csillagok világát kellene megértenünk, hiszen a csillagok közötti tájékozódást az égi csillagképek könnyítik meg számunkra.

Mai ismereteink szerint 88 csillagképre osztjuk az égboltot, egy csillagképbe azok a csillagok tartoznak, amelyek a csillagképet határoló vonalakon belül látszanak.


Természetesen az egyes csillagképekhez tartozó csillagok különböző távolságokban és alakzatokban helyezkednek el az égbolton. Ezeket, a csillagcsoportosulásokat üres térségek választanak egymástól, ezeket nevezzük galaxisoknak.

Az Univerzum csillagcsoportosulásai

- asztrológiai szempontból - azért fontos nekünk, mert az állatöv 12 mezejét uralják, az égitestek helyzete és a Földi élet közötti összefüggések tanulmányozása, akár tudományos szinten is ezen alapulhat.


Az éjszaki égbolton egy szabálytalan körvonalú fényszalagot is láthatunk, ezt nevezzük a Galaxis „Tejút rendszerében lévő” csillagok millióinak, a tejút rendszerben megfigyelhető csillagok nagyjából 95 %-a halványabb a mi Napunknál.


Mivel pedig a mi NAPUNK is, ebben a síkban helyezkedik el, így a Napot is az égen átívelő sávként láthatjuk. Bár mi a Napot és Holdat is bolygónak nevezzük, pedig igazából a Nap egy csillag a Hold pedig csak a Föld kísérő égiteste.


A gravitáció következtében léteznek az égitestek, hiszen ez – az, ami az égitesteket összetartja, a gravitációs erő hatására keringenek a csillagok a galaxisok középpontjában maguk a galaxisok egymás körül, a bolygók a Napkörül és a Hold is Földkörül, azért mert úgy, mint a mi Napunk az összes csillag energiatermelő folyamatai bizonyos értelemben a gravitáción alapulnak.


Amikor pedig arra gondolunk, hogy milyen jó, hogy nálunk a Földön milyen sok víz található, ez is a valóságon alapulhat, mert a Víz az egyike a „Világegyetem” leggyakoribb vegyületének, és érdekes módon a Naprendszer külsőrészében is megtalálható a víz, csak éppen fagyott formában. Légkör tekinttében is rendkívülinek tekinthető a Földünk, mert sem nem ritka, sem nem sűrű atmoszférával rendelkezik.


Végkövetkeztetésként pedig megállapíthatjuk, hogy világegyetem nagy részében az égbolt sokkal kihaltabb és sokkal kevésbé látványosabb, mint innen a mi gyönyörű földünkről nézve, ezért is, kellene talán jobban vigyáznunk a vizeinkre és a légkörünk tisztaságára is.


Általunk asztrológiailag is ismert Naprendszert, alkotó bolygókat a NAP hatalmas tömegéből származó gravitációs terével tartja maga körül. E- bolygók közzé tartozik a FÖLDÜNK is, amely 23 óra 56 perc és 09” alatt megfordul a saját tengelye körül is, ezt az időtartamot egyébként csillagnapnak is nevezhetjük.


Mivel pedig a Föld Nyugatról – Kelet irányban forog, ezért a föld forgástengelye jelöli ki számunkra az égtájakat is. A Föld is enyhén elnyúlt ellipszis alakú pályán kerüli meg a Napot, 365 nap 6 óra 9’és 9” alatt, ezt nevezzük csillagászati évnek, amely a Napnak az égi Ekliptika= Nappálya ugyanazon pontján két egymást követő áthaladása közözött telik el.


A Nap vándorlását az epliktikán mi a földről nézve láthatjuk, mert a Föld is forog a Napkörül, és mivel a Földnek saját forgás is, van a saját tengelye körül, valójában pedig a Nap az égi valóságában szinte mozdulatlan, így amikor mi a földről nézve látjuk a Nap mozgását akkor ez a Föld forgás következménye. Vagyis a Nap égi útja csupán látszólagos, mert ezt a látszatot a FÖLD tengely körüli forgása kelti!


Amikor a horoszkóp képletfejtés és értelmezés során, amikor azt mondjuk, hogy a Nap körbejárja az állatövi jegyeket, ezt nem így kell értelmeznünk, hanem - mivel a Nap egy állócsillag, - az égi utat valójában FÖLD teszi meg, hiszen a bolygónk is a Napkörül kering, tehát a jegyeken való NAP áthaladások is, a Földforgásának köszönhető.


Amikor látszólag több időt, tölt a Nap Keleten, mint Nyugaton a delelési magassága is, hosszabb időn átárasztja felénk a sugarait, akkor ezt mi nyári napfordulónak nevezzük (június 22). Amikor pedig a Nap egyre délebbre vándorol az epliktika= Nappálya, mentén, ekkor nálunk a földön az őszi napegyenlőség napja (szeptember 23-a) van. Ilyenkor a Nap ugyanannyi időt tölt a horizont felett, mint alatta, vagyis a nappalok és az éjszakák hossza is egyenlő, akkor a központi csillagunk a NAP látszólagosan pontosan keleten kel fel és nyugaton nyugszik le.

Amikor a Nap folytatja látszólagos útját (mert hiszen a Nap útja is csupán csak látszólagos, mert ezt a látszatot a Földtengely körüli forgása kelti), az éjszakák is hosszabbak, lesznek a nappaloknál, mert a Nap egyre délebbre nyugszik le, ekkor következik a téli napforduló ideje (december 22). Innen pedig a Nap ismét Észak felé veszi az útját, és fokozatosan emelkedik az égbolton, és március 21.-re elérkezik az Ekliptikán= a NAP körpályán az úgynevezett „Tavaszponthoz”. Amit mi asztrológiai szempontból az alap/ M/ horoszkópban a KOS jegyének, vagyis az ASC - ként ismerjük.


Viszont mivel az is tudható, hogy a tavasz pont a Nappálya mentén nem mindig ugyan azon időben halad át, mint az a megelőző évben volt, hanem 50 ívmásodperccel hátrébb jár, így ez 72 év alatt,

- amit az emberi életkor átlagának is, tekinthetünk-, a valóságos Tavaszpont és ezzel együtt a többi „sarkalatos” pont is –az ősz pont is- hátrafelé Ny-felé eltolódott az állatöv csillagképeihez viszonyítva. Ezt nevezzük Nap precessziónak, amely 25729 év alatt teljesen körbe fordul.


Talán ez lehet az oka annak is, amikor sokan úgy vélik, hogy igazából a Nyári Napforduló idején mára már a Nap nem is Rák csillagképben tartózkodhat.


Ugyan is, ha a Nap évről évre a Tavaszi napegyenlőség idején nem ugyanazon ponton áll, hanem évente Kb 50” másod perccel hátrébb, mint az – az előzőévben volt, akkor a tavasz pont is lassan végigvándorol a Nappálya körén, mégpedig a jegyek sorrendjével ellentétes irányban, vagyis hátrafelé. Így a Nap a tavaszpont „Precessziós” útján 72 év alatt tesz meg 1°-ot. Vagyis, 2160 év alatt halad át egy-egy égi állatövi szakaszon, ami ugye ott is 30° -on- ként értendő, akkor tehát 25920 év alatt teszi meg –járja be az Ekliptika egész körét. Akkor ezt a kört az úgy nevezett „Nagy Nap évnek” tekinthetjük, amelyből 2160 éves szakaszokat a Nagy Nap év hónapjainak, vagyis a „Világhónapoknak” az 1° fokra jutó 72 –esztendős útjának egy-egy „Világnapnak”felelhet meg.


Amennyiben pedig ezt csillagászati értelemben igyekszünk megérteni, akkor azt is jobban megérthetjük, hogy a Nagy Nap évek a FÖLD életében is, egy-egy hatalmas ciklust fejeznek ki, amint a Nap e "Precessziós" úton sorra áthalad az állatöv csillagképein. Ilyenkor pedig a csillagok erőinek egyesítésével, a hatásszögekkel együtt egyesítve más képen tudja sugárzásával befolyásolni a FÖLDI életet.


Talán ezért is lehet olyan sok eltérő nézet arra vonatkozóan, hogy - a valóságban a csillagképek állandó állatövét tekintve- a Nap a zodiákus körön talán már másutt járhat.


Sok csillagász és asztrológus azt vallja, hogy mostanság a HALAK csillagkép elején egyre közelítve a Vízöntő jegyhez halad a Precessziós Nap, míg mások úgy vélik, hogy már elérkezett a Vízöntő jegyben a 27°-hoz is. Már pedig ha ebben rejlik a nagy igazság, akkor a Vízöntő korszak olyan 1793-as évek tájékára tehető, vagyis akkor ennek a korszaknak a harmadik napján járhatunk, és az is érdekes, ha belegondolunk, hogy a Vízöntő minden jellegzetes hatása és forrongások is, itt Európában is az átalakulások a történelmi ismereteink alapján a szemünk előtt mentek végbe.


Itt pedig ennek az értelmezésénél nagy jelentősége lehet annak is, hogy meg kell különböztetni az állandó állatövet és az „állócsillagképek” körét, az évi NAPPÁLYA állatövétől. Mert nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a „Precessziós” NAP a csillagképek, és a jegyek sorrendjével ELLEN TÉTES irányban hátrafelé halad az évenkénti Tavaszpontot tekintve. Ez pedig mind-mind arra enged következtetni, hogy a Földtengely is időszakonként az égbolt más-más pontja felé mutathat. Viszont mivel a Földtengely eltolódása és ezzel együtt az ismert „Precessziós” jelenség is olyan lassan megy végbe, hogy hosszú évezredekbe telhet, míg az egyik „Sarkcsillag” helyét egy másik foglalja el.


{***-. Csak megjegyzésként szeretném idehozni, hogy sokan azt gondolják, hogy a saját Napjegyük is már nem ott található horoszkóp körben, mint amikor megszülettek. Amennyiben a fentebb leírtakat megértjük, akkor választ kaphatunk arra is, erről szó sem lehet, hiszen a „Radix” születési horoszkóp állandónak tekinthető, mert ezek az „Égi Naphatások” olyan lassan mennek végbe, hogy azt mi földi életévekben nem is érzékelhetjük.


Akik esetleg erről még többet szeretnének olvasni, akkor ezt is megtalálhatjátok nálam a fórum elején olyan 2011-2012-ben „Nagy Napciklusok „címszó alatt igen érdekes olvasmány lehet számotokra.

Mind amellett a naplómban is, megtalálhatjátok az ehhez kapcsolódó "Precessziós Nagy Napév" képét is, ahol az „Ég tetején” az Oroszlán jegy az ég világos felén található és szemben vele az „Ég alján” a Vízöntő-jegy a sötét oldalon a mélyponton található.


Ebből talán már jobban érthetővé válhat az is, hogy a "Precessziós" útján a NAP nem úgy halad, mint azt mi a horoszkópban látjuk, ha nem hátrafelé haladva.

Ennek értelmében, amikor valamikor a "Precessziós" Nap elhagyta az égi házát, az Oroszlánt onnét lefelé kezdett ívelni a Bika felé ahol ismét 2160 évet töltött el, és tovább –tovább haladva minden jegyben ugyan ennyi időt eltöltve a nagy "Precessziós" útja során a Vízöntőben egy új fordulóponthoz érkezhet el, mert ez a Nagy Nap ciklus életében az újjászületés felé való ívet, a felemelkedést fogja, jelenti. Vagyis szárnyalhat a Nap a sötétség éjszakájából ismét világosság felé!


A régebbi fórumlátogatók talán még emlékezhetnek rá, hogy amikor én ezt a témakört bővebben fel dolgoztam a fórumon akkor ehhez kapcsolódóan feltöltöttem azt a leírásomat is, amelyet a Nagy Napciklushoz kapcsolódva feldolgoztam a Magyar regehagyomány alapján „CSODASZARVAS” mítosz témakörben az Attila rege nyomán.


Nagyon érdekes leírás talán a mostani újabb fórumlátogatókat is érdekelheti, mert a csodaszarvas rege a Napmítosz –kapcsolatain bemutatja az őseink Hunor és Nimród népének az életén keresztül a Magyarok vándorlását, sőt még a népi-ruha viseletüket is.


Asztrológiailag pedig azért lehet érdekes, mert az „Égi állatöv –jegyeken végig van vezetve egyes kultuszokkal való összevetést is. Érdekes fordulat van ebben magának a Tejútnak az „Égi Gangesznek” a szimbolikájában is.


Tanulmányaink során bizonyosan sokan olvasták közületek Arany Jánostól „Rege a csodaszarvasról” szóló verset is, amennyiben nem találnátok rá a fórumon, akkor most ebben, téli estékben talán jó olvasmány lehetne számotokra, ha ismét feltölteném a leírást ide a fórumra rövidített változatban,és a verset is. ***}


E kitérő után folytatnám az előzőeket! Mi következik abból, hogy csillagok világát nézzük, vagy az asztrológiában használt állatövjegyeket vizsgáljuk meg?

Míg az egyik az állandó valóságos állatöv= zodiákus az álló csillagok köre, addig a másik a NAP évi körútjának az állatöv-jegyét adja és ennek a kezdőpontjára, építjük fel a mindenkori tavaszpontot. Vagyis ismerünk csillagképeket/ mely az univerzum csillag csoportosulásait jelenti: Kos, Bika Ikrek STB és vannak a horoszkópkörből ismert úgynevezett „Állatöv jegyek”, melyek csak az elnevezésükben egyeznek meg egymással.

Mivel pedig a régiek a Nappályakörét 12 „csillagképre” osztották fel, amelyben minden jegyszakasz 30-30° foknak felel meg így a 360° horoszkóp kört is 12 állatöv csillagjegy sorrendje alapján a Nap mozgásának az irányában az ASC-től előre felé követi egymást.


E szerint pedig Kos állatövi jegy a horoszkóp-kör 0-30° ra fog tevődni és innen minden további jegy 30-30° terjedelemmel adja ki a 360° horoszkóp kör teljes terjedelmét.


Akkor még azt is itt kell megjegyezni, hogy a Földkörül kering a Hold, - mely a Naprendszerünk 6. legnagyobb holdja, - amelynek a tengelyforgási periodikusa 27 nap 7 óra 43’és 11” ez alatt tesz meg egy fordulatot a föld körül, vagyis együtt kering a Hold a Földdel a Napkörül is, de a csillagok járásával ellentétes irányban ezért kel fel a hold éjszaka.

Mivel pedig a Holdnak nincs saját fénye más bolygókhoz hasonlóan, így a róla visszaverődő NAPFÉNY teszi láthatóvá, ezért szoktuk az asztrológiában a NAP mellett a Holdat a 2. Fő világosítónak nevezni.


Mivel pedig a Nap mindig másként világítja meg a holdat, ezért úgy láthatjuk, mintha időről időre fogyna, vagy éppen növekedne a hold, ezek jelentik a holdfázisokat, vagyis 14. 5 nap multával világítja be a nap a teljes holdat.


Nem hagyhatom itt még ki a Holdcsomópontok helyzetét sem. Ugyan is Hold a pályája 5° az- az öt fokra hajlik el az Ekliptikától= Nappályától, és a pontokat, amelyeknél keresztezi a Nappálya síkját a HOLD metszés pontjainak-csomópontjainak, vagyis más szóval Holdcsomópontnak, nevezzük, azokat a szögeket, vagy fokokat, ahol a Hold pályája metszi, vagy keresztezi az Ekliptikát.


A Karma asztrológia tanítása szerint a két pont mindig 180° foknyira áll egymástól, ezáltal vákuum folyosót hoz létre a megélt múlt (Karma) és az ismeretlen jelen (Inkarnáció) között tehát ebben az értelemben a Holdcsomópontok kötik össze a lélek előző megjelenési formáit a jelenlegivel.


A holdkeletkezésre nincs egészen pontos igazolás, a szerkezetének összetétele adhat utalást, arra, hogy valamikor a Naprendszer belső területén alakulhatott ki, és földtől teljesen külön jöhetett létre és majd csak később állt be Földkörüli pályájára.


Vegyük akkor még sorra a többi a Nappálya mentén haladó gyors és lassú bolygókat is.

Vagyis a Naprendszer igazi bolygói: Markúr, Vénusz, Mars Jupiter, Szaturnusz, Chiron, Uránusz Neptunusz és Plútó.


Ezek közül a Merkúrt és a Vénuszt, - ezek a Föld és a Nap között találhatók-, úgynevezett belsőbolygóknak nevezzük. Azok a bolygók, amelyek messzebbre találhatók a Naptól, mint a FÖLD, - Mars- Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó külsőbolygóként tartjuk számon. Vagyis Napkörül keringő bolygók közül a Merkúr, Vénusz, Föld, Mars számítanak gyors bolygóknak, a Jupitertől távolabb keringő bolygók pedig lassan haladó lassú bolygóknak nevezzük.


Tehát a Naphoz a legközelebb keringő bolygó a Merkúr,(erről most itt nem szólnék, mert nem régen foglalkozunk vele), majd a Vénusz, amely az éjszakai égbolton ragyog, ezért az éj királynőjének is tekinthető, és ezt követi a „Mi” csodálatosan szép kék- Földünk.


A következő, vagyis a Naptól számítva a 4. bolygó a MARS, azt is, érdemes itt is megjegyezni, hogy a Marsnak is van két szabálytalan alakú holdja.


A Nappálya mentén 5. - ként kering az egyik legnagyobb külső-lassú bolygó a JUPITER, mely szintén rendkívül gazdag 16 holdrendszerrel együtt működik. Ezek közül talán a legismertebbek az Io, amely ugyan azon idő alatt kétszer kerüli meg a Jupitert, mint amit az Európa, amely a Jupiternek a 2. legnagyobb holdja.


A következő bolygó a Szaturnusz, mely szintén a Naprendszer második legnagyobb bolygójának tekintendő neki is, 17 holdrendszere ismert, melyeknek az anyaga nagyrész vízjég- és fagyok gázok és kevés mennyiségben kőzetek alkotják. A Szaturnusz leglátványosabb képződménye a bolygónak a gyűrűrendszerében keresendő, mert a gyűrűrendszert egy hidrogénből álló „légkör veszi körül”, talán ez lehet a Szaturnusz mágneses tere, (nézzétek meg a naplómban, hogy milyen szép gyűrűvel rendelkezik a Szaturnusz bolygó).


A Szaturnusz legnagyobb hold kísérőjének számít a Titán, amely Naprendszernek is a 2. legnagyobb holdja, amely méretében még a Merkúr bolygótól is nagyobbnak számít.

A vizsgálatok alapján tudható, hogy a Titán felszínén a hőmérséklet – 180° lehet.


Az Uránusz bolygó a Naptól számítva a 7. nagy bolygó, az Uránusznak is KB 15 holdja ismert, ezek közül is talán a legismertebb Uránuszi hold a Miranda.


Naptól kifelé haladva az utolsó bolygónak számít a Neptunusz, a gyönyörű kékszínű óriásbolygó. Körülötte is kering 6 kisebb szabálytalan alakú hold, ezek közül talán a legismertebb a Triton, amely egyben a Neptun legnagyobb kísérőjének is tekinthető, így a Naprendszernek is a 7. legnagyobb holdjaként tartják számon és hat nap alatt, kerüli meg a Neptunusz bolygót érdekessége még, hogy a többi holdtól eltérően visszafelé vagyis „retrográd” irányban kering a Neptun körül. Neptunusz gyűrűrendszerének is sajátos megjelenése van, mert összefüggő objektumoknak tűnhetnek, mint a többi más óriásbolygóknál van, ez pedig azért lehetséges, mert a gyűrű portartalma rendkívül nagy és a sok por valójában egy lapos korongot formálhat, amely túlterjed a gyűrűrendszerének a határán.


Azonban a Neptunusznak is vannak holdjai, mint például a Galatea nevű hold, amely közelebb áll Neptunhoz, mint a porgyűrűk, így a gyors keringés következtében gyakoribbak a töredékkel való összeütközés.


Talán a Plútót, amelyet csak 1930-bn fedeztek fel és - amelyet 2008-ban már kisbolygónak minősítettek vissza- ki lóghat a sorból, egyrészről azért, mert a Naptól való távolsága is a leg nagyobb, a Napkörüli keringési ideje pedig 249 évben mérhető.


Említést érdemelhet talán még az is, hogy a Plútó után kifelé haladva a Naprendszerben tízezer-százezer számra tehető apróbbnak számító és még is, több kilométeres méretű égitesteket is találhatók. Ezeket a csillagászatban csak üstökös magoknak tartják számon. Ilyen a Szaturnusz és az Uránusz között keringő „Kuiper – objektumban” a Chiron néven felfedezett kisbolygó is, amely 50.7 év alatt kerüli meg a Napot, és mintegy 6 óra alatt fordul körbe a saját tengelye körül.


A Kuiper után kezdődnek az Oort –felhőt alkotó jeges üstökös magok, ezek gömb alakban veszik körül a Naprendszert, amelyek a naptól ugyan nagyon távol vannak, de igen aktív lehet a működésük.


Hála az előrehaladott csillagászati tudományoknak, a műszer technikai fejlődésnek talán felismerhetővé válhatnak az ilyen porfelhőkből kiszabadult üstökösök útjának a követése is, és talán előre lehet majd jelezni az esetleges becsapódások lehetőségeit is.


Most pedig ezek után rátérnék a Csaba által feltett kérdésre, ugyan is, amikor még régen az ókorban a Napon és Holdon kívül csak 5 bolygót ismertek. Tehát a Horoszkóp kört alkotó állatövi- jegyekre is csak egy-egy uralkodó bolygó jutott.

( Kos/Mars, Bika és Mérleg/ Vénusz, Ikrek és Szűz/ Merkúr, Rák/ Hold, Oroszlán/ Nap, Nyilas/ Jupiter, Bak-jegyre pedig a / Szaturnusz.)


Az úgy nevezett” „Modern bolygókat ”csak később a 18. század közepe után, amikor felfedezték a teleszkópot, akkor találtak rá, az Uránuszt (1781) - Neptunusz (1846) és Plútót (1930. ban).


Mivel pedig a XX. Század elején komoly érdeklődés mutatkozott a tudományos csillagászati

- asztrológia iránt, hiszen az asztrológiai képletfejtés nem dolgozhat a Naprendszer működésének ismerete nélkül, így meg kellett határozni a bolygóknak a Földhöz viszonyított helyzete szerint az egyenlítő= (az a kör, amelynek a síkja merőleges a Föld tengelyére, az É-i és D-i sarkot összekötő egyenesre), és a Nappálya értelmezését. A Medirián=földgömbre rajzolt félkör, viszont csak egy képzeletbeli vonal, amely a Földről nézve egyik pólustól a másikig húzódik és mind két póluson keresztül halad. Ennek alapján pedig a horoszkóp kört két részre osztottan É- és D-i, K-i és Ny-i pólusokra osztva, vagyis az égi egyenlítő és nappálya kör figyelembevételével lehetővé teszi számunkra, hogy a bolygókat a Földhöz viszonyított helyzetük szerint lehessen vizsgálni.


Az ASC pedig a „Zodiákus” azon foka, amely születés pillanatában metszi a K-i horizontot, vagyis a felkelő jegynek a fokát adja egy adott születési idő és helyének a pillanatában.


Amikor pedig ezt az időpont a „Radix” születési horoszkópban nézzük, akkor az ASC által kijelölésre kerül a többi jegyház is, benne a Tavaszpontot adó I. ház is, amely az általános M/ horoszkópszerinti Kos-jegyhez/ Mars urával társul a VII. Sarokházhoz, a Mérleghez pedig a Vénusz bolygó kerül uralmi helyzetbe.


A X. házas MC jelenti itt az ég közepét és az IC –nek/ az Imum Coelinek az ég alját jelző másik tengelyén pedig a IV. házat értjük, mivel pedig a Nap évente egyszer kerüli meg a zodiákust a Nap látszólagos pályáján is, 12. hónap alatt körül halad minden állatövi jegyen. E szerint a Nap a Rákba lépésekor éri el nyári napforduló idejét, így ez adja az MC-IC. Tengelyen a IV. házat, melynek uralkodójának a Hold van rendelve.


Míg az MC- X. Bak jegy házhoz, amely téli napfordulót jelzi a Szaturnusz bolygót, társítjuk, mert az MC= Medium Coeli az a pont, ahol a születés pillanatában a Nappálya metszi a születési hely meridián pontját, vagyis a délkört =(Nap útja az égen, ahogyan a Földről nézve látjuk). Meridián= (a Földgömbre rajzolt félkört jelenti, amely mindkét tengelyhez viszonyítva a póluson áthalad, azért, mert az égbolt koordinátája, amely megegyezik a Földi szélesség fokkal, vagyis 2X 0-90° -al így az égi egyenlítő a pólusokig terjed).

Vagyis a Meridián a greenwichi meridián – amely az idő a tér mérésének az alapja -, a Földet két részre osztja, K-i és Ny-i hosszúságra.

Azt is tudni kell tehát, hogy a horoszkóp 4 sarkalatos pontjai: ASC-DSC, - MC-IC, a Radix születési horoszkópban egy keresztet alkotnak, melyek egy tengelyt képeznek a horoszkópban, vagyis nevezhetjük őket akár „Kentra” tengelynek is.


A születési Horoszkóp valamennyi bolygó pontos állását jelzi a születés pillanatában, ezt nevezzük „Radix” képletnek, ahol a felkelő bolygó helye a saját jegy és fokszámuk alapján és fényszög hatásaikkal kerül rögzítésre, itt pedig a jegyuralkodóknak hatásai is, állandó, hiszen csak is, az tud megvalósulni a későbbi Tranzit bolygó haladások során is, amik az alaphoroszkópban adottak.


Amikor pedig a továbbiakban valamely bolygó Tranzit körforgás szerint keresztül halad egy-egy meghatározott helyen ott bizonyos jegy és házhatások érvényesülhetnek, amelyet, a jegyet uraló bolygó is, nagyban befolyásolhat.


No, már most itt lépnek be másodlagos uralkodó bolygóknak a szerep vállalásai is, mivel a „Modern bolygókat” felfedezték. Így míg a Skorpió jegynek és a Kos- jegynek is a Mars bolygó volt az addigi az uralkodó bolygója, ez követően a Skorpió- jegy, mint a Mars bolygó magasabb rezgésfokon működő Plútó kapta meg az első helyen a Skorpióban az uralkodó szerepét. Főleg azért mert a Plútó azzal, a képességgel hozható összefüggésbe, hogy hagyjuk a dolgokat a maguk menetében haladni, mivel pedig a tudattalan rejtett érzésekre is rá tud hangolni, ezért a belső motivációkat is fel tudja ébreszteni. A képletben egy erős Plútói hatás akár lokálisan akár uralkodói hatásként hatalmat adhat kezünkbe, amelyet akár jóra, de rosszra is egyaránt fel lehet használni. Pláne ha a Marssal együtt az Ego erejét is megnövelheti.

A Plútó, mint a Skorpió jegy elsődleges uraként a szimbolikus jelentések nagyon sok vonásban megegyezhetnek, vagyis a Plútó a Skorpiót nagyban tudja irányítani, éppen ezért sok esetben képes az Önbizalmat is kikezdeni.

Most pedig amikor a Plútó 2024-ig éppen Bak jegyben halad, most van lehetőségünk ki finomítani az eddig megszerzett tudásunkat. Mivel pedig a Baknak a Szaturnusz az uralkodója nagyon oda kell figyelni, mert a Bakjegy hajlamosíthat az elszigetelődésre, éppen ezért mostanság inkább az összetartást fejlesszük ki magunkban. Mivel pedig a Plútó is igen lassan haladó bolygó, így 246 év alatt kerüli meg a Napot, és változó időket tölthet el a jegyekben (13-32 év is lehet).


Éppen ezért érdemes a Plútó Tranzitjait is figyelemmel kísérni, mert felébresztheti bennünk azt az igényt, hogy mélyebben és a bensőkben értsük meg saját magunkat és másokat is. Nagyban segíthet az Önismeret megszerzésében, pláne ha a Plútó jó kapcsolatban áll születési Nappal az ASC - első házával.

Azonban ez már egy külön fejezetet igényelhetne!


Az új bolygók felfedezése előtt pedig Nyilas jegy mellett a Halak-jegynek is a Jupiter bolygó volt az uralkodója, ezt követően pedig a Halaknak a Neptun mellett a Jupiter bolygó másodlagos uralkodójává vált. Mivel pedig a Neptunusz kézszinten is kifejtheti a hatását, mert befolyásolhatja a mindennapi életet ugyanakkor tömeges hatást, gyakorolhat az ugyan azon generációhoz tartózó egyének gondolkodására is.


Viszont, ha Neptunusz valamilyen formában személyi jelleggel is párosul, akkor az egyéni érzékenységet, az érzelmeket és az intuíciót is felerősítheti. Mivel pedig a Neptun bolygó keringési ideje nagyon hosszú 164 év és 280 nap, így kevés olyan élő ember található, akiknél a konkrét Neptun hatásait figyelembe lehetne venni. Eddig a Neptun bolygó a Rákjegyben (1901-1915-ig, az Oroszlánban 1915.-től 1929.-ig, a Szűzben 1928-1943.-ig a Mérlegben 1943- 1956-ig, a Skorpióban 1957- 1970.-ig a Nyilasban 1971- 1984-ig, a Bakban 1985- 1998-ig és Vízöntőben 1998- 2012.-ig születetteknél találhatók konkrét hatás feljegyzések.


Jelenleg pedig a Neptunusz bolygó a Halakban rója nagyon hosszú Napkörüli körútját, ahol a hatásait elsődlegesen a mentális, spirituális és tudattalan hatásait igyekszik kifejteni, pláne, ha a Neptun ugyan abban, jegyben áll, mint a Nap, vagy a Hold, mert ez azt jelzi, hogy az illető életében a sejtések a megérzések a ködösítések, az illúziók, dominálhatnak. Ugyan akkor a Jupiteri másodlagos jó hatást is lehet érvényesíteni, főleg ha a Mars szerepe is megjelenik abban a jegyben, mert itt az energiák összedolgozhatnak a megérzésékkel, és ez által lehet jó módon uralni a sorsot, mert a Jupiteri hatás gyakorlatias és haszonelvű megoldások felé terelhető, különösen akkor, ha még a Neptun esetleg ugyan abban a jegyben áll, mint a Jupiter bolygó. Itt a jólét és az anyagi biztonság már csak a Vénusz felsőbb fokú Neptuni hatásként is megjelenhet.


A Vízöntő jegyben pedig a Szaturnusz mellett az Uránuszi uralkodói hatás is érvényt kapott, mert az Uránusz felfedezése által úgy vélték, hogy az e jegyben születetteknél a változásra való igényt az új felfedezését a Szaturnusz sok estben nem engedte. Itt a két bolygó hatás vizsgálatánál a Szaturnuszt, mint feladat osztóként és korlátokat adóbolygóként az Uránuszt pedig a megvalósítás módjaként, de főleg a nemzedéki hatásként értékelhetjük, ha csak nem személyi bolygóként is figyelembe lehet venni. Ilyenkor viszont az Uránuszi kiszámíthatatlanság a konokság, a váratlan és hirtelen bekövetkező változások kaphatnak teret, mert az Uránusz egyben feszültséget is generálhat, és az Uránusz- Vízöntői humanizmus is előtérbe kerülhet.


Mivel pedig a legtöbb emberszorongással közelít a 40-es életévekhez, ( vagyis az Uránuszi felező időhöz) éppen ezért ki mondható, hogy az Uránuszi hatás egyik területe pontosan a változás megélése, ne feledjük, azonban azt sem, hogy az újra kezdésnél az, Uránuszi energiát óvatosan ugyan, de nagyszerűen fel lehet használni az élet felélénkítésére, már csak azért is, mert az Uránusz a Merkúr felsőbb fokú megjelenéseként is működhet.

2424. Ilcsimama (válaszként erre: 2423. - Mcsaba)
2016. jan. 28. 16:29

Kedves Csaba és mindenki más is, mert ez a válasz talán sokakat érdekelhet.


Induljunk ki abból, hogy a „Radix” horoszkóp körben, a születés pillanatában az MC =Medium Coeli - vagyis X. ház az Ég közepének tekinthető. Míg az IC= Imum Coeli az ég aljának a IV. háznak felel meg.


Az ég közepe, vagyis „Felső láthatármetszés pont” az M.C a zodiákusnak= az állatöv helyének az a foka, amely az ég legfelsőbb fokát adja, tehát azért mondjuk, hogy az égtetején van. Míg vele polárisan pontosan szemben álló jegyben, ugyan azon a fokszámon található az „Alsó láthatár alatti metszéspont” vagyis az I.C, amely az ég mélyének tekinthető.


Elsősorban azt érdemes tudni az MC pontról, hogy itt találhatjuk meg annak az értelmezését, hogy az illető személy mivel tud azonosulni a saját életében. Fontos lesz-e számára annak jegynek, amelyben az MC-X. ház van a jellegzetességeit és nem utolsó sorban a jegy uralkodójának, vagy éppen abban a jegy- házban álló bolygó (k) jelentés tartalmait - hatásait magára nézve tudatosan vagy öntudatlanul megvalósítani. Törekszik-e arra, hogy ezeket, az adottságokat kifejezze és megvalósítsa.


Az IC-IV. ház viszont inkább a gyökereinket szimbolizálhatja, vagyis itt jelenik meg a család az otthon és általában véve ez a szülők a leszármazás háza is. Legtöbb esetben itt található meg azonban az anyai szerep, már csak azért is, mert ez a IV. ház az alap képletben a Rák-jegyházat jelenti Hold uralkodói hatás alatt.

No, már most a születési „Radix” képletben természetesen, mivel a pontos születési óra-perc és hely jelöli ki magát az ASC- jegyet az I. ház kezdetét így ezzel kerül kijelölésre a többi jegy- ház is.

Ilyen módon az MC /X. és az IC/IV. ház is mindenkinél más –más jegy-házra tevődhet.


Akkor, pedig ha a születési képletben arra a kérdésre szeretnénk pontos választ megtalálni, hogy hol található az illetőnél az anya és hol látható az apa, akkor mást is figyelembe kell venni. Elsősorban pedig azt, hogy az apára maga a Nap és Mars bolygó helye is rá mutathat.


Nagy általánosságban a X. házhoz köthető az apai szerepvállalás, de miért is?

Mert általában az apa az, aki a gyermekét a hivatásában, a karrierjében, mint segítő erőként támogathatja. Azonban ez közel sem olyan biztos, hogy ilyen módon valósulhat meg, mert amennyiben az apa sem azt kaphatta a saját családjától, ilyenkor benne sem mindig alakul ki az - az érzés, hogy ő is mind ezekben támogatni tudja a saját gyermekét, mert a családból hozott gyermekkori örökség sok esetben, ebben meggátolja, úgy az érzés világában, mint a tehetségében. Aztán az is érdekes lehet, hogy az élet későbbi szakaszaiban a X. vagy a IV. ház azt mutatja-e hogyan vagyunk képesek gondoskodni másokról vagy akár a saját gyermekünkről.


Ez nagyon sok esetben attól is függhet, hogy az I. ház adottságai milyenek a születési képletben. Hiszen ott látható a személyiség, a jellemi alapvonás és nem utolsósorban a lelki alap, akinek Holdja olyan jegyben található a képletében, ahol maga a jegyhatás is, támogathatja őt a család iránti szeretetben és a megbecsülés irányába, tereli őt ott az anyai szerep bizonyosan a IV. háznál fog nagyobb hatásként megjelenni.


Mit is adhat maga a RÁK Hold-jegyhatás? A szülött érzelmileg nagyon fogékony, együtt érző, gondoskodó Ő maga is, gondoskodó anya vagy apa is válhat belőle, itt látható az is, hogy valaki az anyához, vagy inkább az apához vonzódik leginkább. Hogyan tudja elengedni a szeretteit, hogy a saját lábára tudjon állni, ugyan akkor a biztonsága érdekében hol érzi jobban magát az anyai vagy apai szerepvállalásban.


Mivel pedig úgy általában is a X. ház jelképezi a hatalommal bíró szülőt, így bizonyosan az apai erősebb akarat szeretné befolyásolni a gyermeke jövőben való érvényesülését is.

Tehát ennek az elbírálásban fontos szerepe lehet annak is, hogy maga a szülött milyen adottságokkal rendelkezik, mennyire befolyásolható, illetve mennyire elhívatott a saját maga karrierje és hívatása irányában. Amennyiben a X. házban személyi bolygó hatás is jelen van, akkor itt az illető képes azonosulni a saját karrierjével.

Sok esetben egy erős anyai karakter is meg jelenthet a X. házban főleg akkor, amikor gyermek adottságai nagyban befolyásolható és az anyai ráhatásnak nagyobb szerep jut a karrierválasztásra.


Az IC-IV. Házvonatkozásban pedig mivel itt található legtöbb esetben az anyai szerepvállalás, hiszen itt van az életkezdetben meglévő vele született és átöröklődött tulajdonság is. Pláne akkor, ha még valakinek a holdja is ide esik, ugyan is a IV. ház rá mutathat a szülőre, az anyára, de nagy szülőre is, mert itt a Hold általában a gondoskodóbb szülött jelenti. Tehát a IV. ház rávilágíthat ara is, hogy a gyermek hogyan vélekedik majd a szüleiről, milyen viszonyt táplál az édesanyához, milyent az édesapához, hogyan éli meg az otthont, a bázist amit az élettől kapott.

Éppen ezért akár születési képletben, akár majd a progressziók során nagyon fontos lehet, e kérdésben, hogy a szülött az emlékeiben temetkezve miket tart fontosnak és miket nem a IV. család háza és majd a későbbi élete során a X. házas jövő életútjának a vonatkozásban is.


Az életünk során pedig a szülők gyakran cserélnek szerepvállalást, mert általában az egyikük gondoskodóbb a másikjuknál, így aztán nagy általánosságban az anya akkor jelenik meg a X. Házban, ha a gondoskodóbb jobban odafigyelő és a támogató szerepe van a gyermeke érvényesülése terén.

2423. Mcsaba
2016. jan. 27. 16:52

Kedves Ilcsimama!


A radix képlet elemzésével kapcsolatosan szeretnék kérdezni. Azaz, tisztázni egy dolgot.

Egy adott esetben, amikor a Nap a 10. házban áll (vagy a 10. ház ura), akkor a szülött ÉDESANYJÁT jelképezi-e a horoszkópban?

Vagy ha a Hold a 4. házban, vagy annak uraként az APÁT jelöli-e?


Szeretettel, Csaba.

2422. Ilcsimama (válaszként erre: 2421. - Andus40)
2016. jan. 27. 16:29

Kedves „andus40”. Megindító és egyben fájó érzés is, amiket most megtudhattunk rólad, bár érdekes, hogy a képletedben ezek szinte mind benne voltak, pedig nem tudtam rólad a születési idődön kívül semmit sem. Legyen az, neked, most egy jó további támpont, amit az előzőekben leírtam neked, hogy az életed már jobb fordulatot fog venni.

A Szolárral kapcsolatos dolgokról pedig olvashatsz a fórumon, több helyeken is, de talán még visszatérhetünk magára az elkészítés módjára, és a születési”Radix” helyek összevetésének az értelmezésére is.

Biztos vagyok benne, hogy hamarosan megtanulod lényeges dolgokat megérteni a képletedből, és akkor képes leszel arra is, hogy a sorsodat a magad kezébe tudd venni.

2421. andus40
2016. jan. 27. 15:31

Kedves Ilcsimama!


Nem tudok elègszer Hàlàt adni Istennek,hogy megismerhetelek,és a nagy Szereteted ahogy önzetllenül segítesz nekünk pèldaèrtèkű. Én is megfogattam, hogy szeretném a szivem kinyitni a vilàg felé és segiteni önzetlenül.

Naggyon köszönöm neked az energiàdat és idődet amit ràm szàntàl.Annyi informàciót kaptam, hogy van mit tanulnom.Viszont ennek örülök, mert az egész életünk egy tanitàs.

A tanulàsommal kapcsolatosan szeretnénk mesélni nektek egy kicsit. Nagyvàradon születtem, szorgalmas és jó tanuló voltam. Anyukàmék romàn iskolàba irattak, mert akkoriba csak igy lehetett érvényesülni.1989-es foradalom mindenkit meggviselt lelkileg és én akkor kellett felvételizni gimnàziumba. Ápolónő szerettem vollna lenni de sajnos a magyar nevem miatt kiestem. Potfelvételit megprobáltam egy sima gimnáziumba ahova sikerült, romàn taagozatra. Persze 3 hónap utàn màr sokmindenből bukàsra àlltam,mert egyedüli magyar voltam az osztàlyba.Lelkileg nehéz időszak volt, de aztán sikerült az igazgatóval beszélni is àtkerültem magyar szakos osztàlyba. Mindent kezdtem előlről hisz magyarul írni, olvasni nem tudtam. Szerencsémre, az osztàlytàrsaim és tanàraim tàmogatak és sikerült leéretségiznem reàl tagozaton ( biológia-kémia) szakon. Szerettem volna ha orvosi egyetemre menni de sajnos anyukàmék nem tàmogattàk, így egy könyvelöi-bankàri szakos képzőn végeztem. Lelkileg nehezen viseltem a magyarsàg helyzetét és ugy döntöttunk az akkori férjemmel, hogy megprobàllunk Magyarorszàgra jönni. Mivel még 1999-ben nem volt EU,igy nagyon nehéz utat tettünk meg az àllampolgàrsàgig, de egy percig nem bànom hisz magyar vagyok magyar földön. Ez volt az első oyan dolog az életembe amiért büszke vagyok,hogy végig jàrtam a próbàt. A tanulàst itt is folytattam,mivel sajnos itt nem honosítottàk csak az érettségimet, elvégeztem levelezői szakon közgazdàszként és utàna màsoddiploma-ként pü.adó,illeték, vàm szakositàst. Két diplomàmmal a kezemben, túl képzett voltam egyes àllàsokra és valahogy az élet màsként rendelkezett. Közben elvàltam a férjemtől és egyedül neveltem a fiamat, segitségem nem volt mert anyukàmékkal nem volt mindig jó a kapcsolatunk. Ez pont 2005-ben volt amikor a Szaturnusz I ciklusàt töltötte. Életem legnehezebb időszaka volt, most vissza tekintve tudom, hogy minden én értem van, de akkor megélni fàjdalmas volt. Szerintem itt indult el bennem a spiritualitàs irànya. Elkezdtem önismereti könyveket olvasni és kitudtam magam ràngatni egy oly mély depreszióból amire a pszihiàter xanaxot irt fel. Felàlltam és 2006-ban megismerkedtem a mostani férjemmel és született két közös gyermekünk. Nagycsalàdos anyuka lettem és mivel mostmàr mindegyik gyermekem ovis vagy sulis eljött az az időszak a tanulàsba amit màr régóta érzem ott belül. Embereken segiteni, megnyitni a lelküket és elkezdtem tanulni kognitiv teràpiàt és pszihopatológiàt. Ilcsi mama hatàsàra nagyon érdekel az asztrológia is. Ezt is megszeretném tanulni. Ugy érzem, hogy most talàltam meg a helyemet a tanulàsba,mert eddig a tanulmànyaimban csak annyit tanultam meg, hogy meg tudom csinàlni.

Ilcsi mama azt szeretném megkérdezni, hogy a szolàr horoszkóp készítését még nem értem, ebben tudnàl nekem egy kicsit segíteni?


Nagyon nagyon ölellek

andus40

2420. Ilcsimama (válaszként erre: 2419. - Andus40)
2016. jan. 26. 16:24

Kedves „andus40”. Nagyon érdekes, amit írsz, és nagyon örülök neki! Egyszer valaki azt írta nekem a fórumon, hogy nem érti, hogy amikor másnak a képletfejtését boncolgatom a fórumon, akkor azokból mások hogyan tanulhatnak? Miért is lehet az, jó mások számára is?


Erre szoktam én mindig írni, hogy pontosan azért fejtegetem a képletfejtést egy kicsit bővebben értelmezve, hogy ha valaki a saját képletében is megnézi azokat a hatásokat, akkor saját maga képletében is, felfedezheti tanulási szempontból az összefüggéseket is.


Erre most Te pozitíven igen csak rá igazoltál! Hiszen talán eddig nem is tűnt fel neked, - míg ezt az előző „Timi05” képletfejtést nem olvastad- hogy neked is az I. és a szemben álló VII. házad, vagyis az ASC-DSC tengelyen álló házaid „Közbezárt-jegyházak.

Itt pedig ez nálad azt jelzi, hogy a teljes 30°-os Halak-jegy és a teljes 30°-os Szűz-jegy „KARMIKUS közbezárt jegynek” minősül a képletfejtés értelmezésben. Már pedig ennek igen csak nagy jelentősége lehet! Még pedig azért, mint már előzőleg is írtam, de nem árt megismételni, hogy a Közbezárt jegy „felfüggesztett Karmát” jelöl: Ami azt jelenti, hogy egy adott jegy nem jelenik meg a megfelelő ház csúcsán, de teljesen belefoglaltatik az adott házba. Tehát a közbezárt jegy uralkodója problémát jelezhet és ezzel együtt magának az egész háznak hatása is erőteljesebbé, válhat az értelmezés során.


Nálad pedig már csak abból a szempontból is, hogy az I. nagy-házas Halak-jegynek az uralkodója a NEPTUNUSZ bolygó (mellette pedig még a Jupiter bolygó is), ami helyileg a születési - képletben, a születés idejében éppen a X. házban, a Nyilasban/ Jupiter bolygó uralkodás alatt haladt. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a Jupiter uralta a X. házad a – a karrier- hívatás- az érvényesülés és a jövő útjának, az alakulásnak - a házát adja, itt pedig a Neptunuszi hatás sok esetben a tisztánlátást ebben a tekintetben ködösítő hatásával leronthatja.


A másik közbezárt jegynek Szűznek az uralkodója a Merkúr bolygó pedig a Mérleg-jegyben és a 8. házban állt a születésed idejében.

Mit is jelezhet ez? Amit Te most is feszegetsz, az én meglátásom szerint, nagy valószínűséggel, hogy amikor itt lett volna az ideje a tanulásnak talán nem volt módod és lehetőséged olyant tanulni és ismereteket szerezni, amit Te hasznosnak és magadnak valónak tartottál.


Nézzük meg akkor először magát a Merkúrt az „ÉSZ” Istenék a szerepét? A Merkúr leginkább az elméhez kötődik! Merkúr helye utalhat a képességekre, a gyors észjárásra, a gyakorlatiasságra, és hogy képesek vagyunk –e- egyéni módon gondolkodni, vagy inkább ösztönszerűen cselekszünk. A Merkúr helyzetétől függhet az is, hogy hogyan és milyen módon hozzuk meg a döntéseinket, de akár az is, hogy milyen módon vagyunk képesek a gondolatainkat mások felé közölni - továbbítani. Vagyis, hogy milyen módon tudunk mai szóval élve KOMMUNIKÁLNI.

Mivel pedig a Merkúr úgy nevezett belső gyors bolygónak tekinthető, mert mindig a NAP közelében halad és szinte sohasem távolodik el a naptól 28° foknál távolabbra. Nálad pedig mivel a NAP ugyan a Mérlegjegyben található, de ház hatás szempontjából a VII. házhoz tartozik, így Nap-Merkúr távolsága nagyjából 25° távolságnak felel meg.

Ez adja a magyarázatot arra, hogy a Merkúr a születési képletben állhat ugyan abban a jegyben ahol a NAP is található, de állhat akár a Naptól távolabbi következő jegyben is, de akár a Napot megelőző jegyben is.


Legtöbbször a képletben mind ezekből olvasható ki az észbeli képességek lehetőségei.

Aztán nagyon fontos támpont még az is, hogy a születési képletben a Merkúr bolygó milyen fényszögekkel kapcsolódik más bolygókhoz, illetve, hogy milyen jegyben milyen helyzetben „Uralomban- például a Szűzben és az Ikrekben mert ennek a két jegynek az ura a Markúr, vagy „Erőben”, vagy éppen a szemben álló jegyekben rangvesztett, vagy netán „Esésben” található -e?


Nálad is látható, amiből én már következtetéseket le tudtam vonni, hogy a Merkúr bolygó a Mérlegben ugyan „Erőben” áll, mivel azonban a Merkúr 8. házas lokálishelye szerint szemben található a 2. Kos- jegy- házban álló Jupiter bolygóval, így a jó hatások is gátolva lehettek. Aztán még az is jelzés lehet, hogy a Merkúrnak egy gyenge Qvadrát fényszöge van a Neptunuszhoz, ami azt jelzi, hogy annak idején valamilyen gátló és nem tiszta, - vagyis ködösítő- dolog akadályozhatta a tanulást majd az elhelyezkedésnél az állást és a karrieri lehetőséget is. Továbbá képletfejtés értelmében még az is, rá igazolhat erre, hogy a Merkúr bolygó 180° szemben állás fényszöge pontosan a X. házzal a Jupiter uralta /Nyilassal/ alkot szemben állást, ahol meg ugye Neptunusz bolygó foglal helyet nálad. Tehát a jó hatások, amik neked a tisztánlátásban segítségül szolgálhattak volna, zavarosan gátolva - elrejtve lehettek.


Ugyan is, amikor a Nap a Mérlegben található, akkor a gondolkodási folyamat hajlamossá teszi a szülöttet arra, hogy gondolkodásában egy kicsikét lassúbbá váljon, nem csak azért, mert az észbeli képesség nem lenne jó, hanem inkább, azért mert a koncentráló képességet nem tudja az illető kellőképpen jól kihasználni. Ebben leginkább a Nap- Hold és Szaturnusszal alkotott jó harmonikus Tranzit fényszög hatások adhatnak csak segítséget.


Amikor pedig a Merkúr is és a NAP is egy –jegyben, vagyis a Mérlegben található a képletben, akkor ez az elhelyezkedés még jobban hajlamosít, hogy is mondjam nem annyira ösztönzővé tenni a szülött számára tanulást. Ebbe pedig talán az is belejátszhat, hogy nincs meg a kellő önbizalom ahhoz, hogy saját magát az illető másokhoz mérten értékelni tudja, vagyis csak a későbbi életszakaszban jobb Tranzit fényszög hatásoknál érzi valaki annak a késztetésnek a lehetőségét, hogy tanuljon olyan, amit esetleg elmulasztott vagy éppen ráérzett annak a tudásnak a szeretetére.

Ez történhet veled is, mert rájöttél, hogy érdekelnek téged a „spirituális” tudáshoz kapcsolható dolgok. Már pedig akik Mérleg nappal rendelkeznek azoknál ezek a dolgok, igen csak felerősödhetnek.

Azért, mert az általános M/ horoszkóp szerint a Mérleg jegy „Kardinális” jegynek és sarkalatos - háznak minősül. Amennyiben pedig valakinél itt tartózkodik a NAP, mint a szeretetteljes Önkifejezés jelképe, akkor egy kellemes, igazságos és mindenre főleg a spirituális dolgokra fogékony embert találhatjuk meg benne, ahol az örökké való szellem bekerítheti a Merkúr által adott Isteni szikrát, amely ugyan érzelmileg érezheti magát alárendeltnek, pláne, ha a holdja valakinek még a Bikában is, van, mert itt igyekszik az érzelmeit valamiképpen elrejteni. Ugyan akkor az életének a későbbi szakaszában, amikor rájön a csalódottságának a rezignáltságára, akkor fordul leginkább az illető a spirituális világ felé. Ennek az oka pedig nálad leginkább ott keresendő, ha valakinek a Napja - mint neked is-a VII. házban „Esésben” található. Akkor a valahová való tartozás igénye és az alkalmazkodás szükségessége különösen erőssé válik.

Bár az is igaz lehet, ha tovább gondoljuk, hogy a Nap a Mérlegben ugyan esésben van, de ha úgy vesszük, akkor az 5. Oroszlán jegy-ház az igazi helye az alap M/ horoszkópban a Napnak, mert ott a Nap az uralkodó bolygó. Mivel pedig ott a Mérleg jegy a VII. jegy- házat adja és levegős jegy és az Oroszlán, pedig Tüzes jegyhez sorolandó, így már csak ebből a szempontból sem lehet olyan nagy a diszharmónia, mert a Tűz és a levegő nem igazán ütik egymást, mert a levegő táplálja tüzet.


Tehát inkább abban lehet a Mérlegben álló Napnak a jelentősége, hogy az egyéniség a maga mivoltában nem tudhat úgy igazán megnyilvánulni. Viszont mivel a neked a VII. párkapcsolatok háza az oroszlánjegyre tevődik, ezért neked inkább az okozhatja esetlegesen a problémát, hogy a külvilághoz a „Te”hez való „ÉN” kapcsolódásában is, megjelenthet a másokhoz való alkalmazkodás elfogadása.


Erről is volt már régebben kérdésfeltevés, de talán nem beszéltünk még tanulási szempontból róla, akkor most egy kis kitérővel szólnék itt erről is.


{Mit is értünk az asztrológiában a születési „Radix”-ban „HYLEG”= életadó és életet támogató és annak az ellentétjeként „ANARÉTA”= az életet fenyegető bolygó hatásjelentésnek?


Amikor az életfenyegető kártékony, diszharmonikus bolygóhatásról az „Anarétáról” beszélünk, akkor az a bolygó a „Hyleg” jellegű nappal vagy holddal éppen rossz kártékony fényszögben áll.

Amikor pedig a jó helyzetben és jó fényszögben áll a két fővilágosító „Hyleg” (vagy esetleg az ASC), akkor szinte bizonyos, hogy az életerő tartósságára, egészséges, és a szervezet szívósságára tudunk következtetést levonni.


Fordított esetben pedig, amikor képletben már eleve látható, hogy a „HYLEG” gyengén áll, és még nehéz fényszögekkel is letámadott, akkor szinte biztos, hogy az élet valamely területén az életerő csökkenése miatt a jó hatásokat is nehezebben lehet megvalósítani.


Tehát Nap és Hold lehet Hyleg ahol a két fővilágosító az illető életében támogató, erőt adó felemelő szerepet játszik, de csak akkor, ha a születési képletben a horizont tengely fölött tartózkodik.

Mikor lehet a Nap legfőbbként Hyleg? Amennyiben a „Radix születési horoszkópban a X. 11. vagy a VII és a 9. házakban található. Ez pedig azt jelzi, hogy az I. házon kívül csak a horizont feletti házakban adhatja leginkább az életben a támogató hatását, ettől csak akkor lehet kivétel, ha a Nap az ASC-DSC tengely feletti házakban a 8. és a 12. házban az úgy nevezett „sötét” házakban található, itt a Nap hatása, hogy lelki síkon a szülött megrekedhet.


Amikor pedig a fenti házak egyikében sem tartózkodik a Nap, akkor a HOLD lesz a Hyleg.

Egy kivétel van, amikor a Nap sem, és a Hold sem található a fenti házak egyikében sem, (és természetesen a 8. 12. házakban sem), akkor az ASC -t, is tekinthetjük HYLEGNEK, mert ebben az esetben ugyan az ASC a horizont alatti területre esik, de egyben ez adja a személyes I. házat.}


Visszatérve a Te horoszkópodra mivel nálad, a képletedben HOLD a letámadott, mivel azonban a hold akár egyetlen nap alatt is kilép a maga képletszerinti fényszög kapcsolódási pontjából, vagyis gyakorta kerül fényszög kapcsolatba más bolygókkal is, így érvényre tudja juttatni azt a bizonyos zölddel jelzett jó fényszög háromszöghatást, ami nálad úgy a horoszkóp kör felső, mint az alsó régiójában is megtalálható.

Talán ezt sem vetted még eddig figyelembe!

Ezért a Tranzitoknál érvényre juthatnak a későbbi életkorra oly jellemző megvalósító hatások is. Mik ezek a képletedben?


Az ASC-DSC tengely alatt a 2. házas Jupiter- VII. házas Vénusz Trigon fényszöggel összekapcsolt IV. házas MARS, mely a mindkét irányból a 60° szextil fényszöggel kapcsolja össze a Tranzit hatásokat is, és adhatja neked azt a bizonyos energiát. Már pedig e két szerencsebolygó, mint a Jupiter és Vénusz minősége az eredeti alapképletben is jól állnak nálad, és Mars bolygóé is, így életmegóvó védelmező szerepet tölthetnek be az életedben.


A látóhatár fölött pedig ugyan csak megjelenik nálad, ami feloldhatja a 8. házas nem jó ház-hatást, ez pedig a Plútó ASC jó Trigon fényszög. Ugyan is a háromszög csúcsán a X. házban az MC-én álló Neptunusz bolygót itt akár a Vénusz felsőbb oktávján megjelenő hatásaként is értékelhetjük,

- mert a Mérleg/ Napjegyed/ uralkodója Vénusz bolygó- mely az ASC irányában és a Mérlegben álló 8. házas Plútóhoz is, adja szextil jó fényszöget, amely zöld háromszöget zár be. Vagyis ez azt adhatja neked, hogy a mostanság életednek ebben az elkövetkezendő szakaszában a felkelőjegyed másodlagos uralkodójaként megjelenő Szaturnusz bolygó is nagy szerepet kaphat az életedben.


***Amennyiben pedig már itt tarunk erre vonatkozóan is, kaptam már másoktól is kérdést, hogy mit jelent, ha „Radix”-ban Piros vonallal jelzett négyszög található. (Neked nincs ilyen).


Talán ennek fejtegetése is, érdekes lehet mások számára is, mert ez lehet a képletnek a legsúlyosabb konstellációs helyzete. Ezt egyébként „Karmikus keresztnek is nevezhetjük”.

Ilyen helyzetben 4 bolygó Qvadrát és szemben állás fényszöget alkot egymással. Ezek a helyzetek hozhatják be az életünkben a legveszélyesebb helyzeteket, pláne, ha a bolygók közt a Mars - Szaturnusz az Uránusz és még a Plútó is megjelenik. Azért mert sok esetben akár halállal is végződő baleseteket hozhatnak be, de leginkább derékba törhetik a legszebb reményeket is, pláne, ha ez még akár a kardinális jegy- házakban vagy kettő „Sarkalatos” házban és kettő pedig azt „követő” házaknál jelenik meg leginkább.


Ugyan is itt a legdinamikusabban fejthetik ki a romboló gátló fényszög hatásaikat, mert itt a ház- hatások alapján, ami a sors előrevivő és stabilizáló törekvésére irányulnak, azt béníthatják meg, még pedig azért, mert a „Kardinális” jegyek és a sarokházak ütik egymást és az itt álló bolygókból, tevődhet össze kardinális kereszt.

Itt talán csak is az segíthet igazán, és - az asztrológiai is arra taníthat bennünket -, hogy ha igyekszünk megismerni a saját lehetőségeinket, hibáinkat, és hogyan tudjuk elfogadni a mások gyöngeségeit, vagy netán a születésekor kapott jellem hibáit, akkor szabad akarattal talán elkerülhetjük a ránk leselkedő veszélyeket is. ***


Akkor most a Szaturnuszra vonatkozó kérdésedhez is elérkeztünk. Nálad a Szaturnusz bolygó az Rák- Oroszlán jegy csúcsán áll tehát itt a legerősebb a hatása is. Mivel pedig legtöbb esetben a Szaturnusz bolygó hozhatja felszínre a legártalmasabb hatásait az alapképletben mivel a Nappal jó fényszöge van, így a Jupiter áldásos jótékony segítő hatásával is rendelkezhetsz az életed során.

Az első Szaturnuszi ciklus a 28-30. életévben van, mert a KB 29.5 –éves Nap körüli keringés következtében érkezik el a Szaturnusz a képlet szerinti ugyan azon fokszámhoz, mint amikor a születés idejében a Szaturnusz felkelő bolygóként megjelent az illető életében.

Ez nálad Oroszlánjegy 0°39’-mál volt adott 2005-ben, bizonyos, hogy abban az időben sorsszerű változást is behozhatott az életedben. Tehát jelenleg a Szaturnuszi II. ciklusodat éled, amely akkor fog ismét tetőzni, amikor a Szaturnusz bolygó 2034. 08. 28.-tól ismét az Oroszlán- jegyben fog haladni és elérkezik a Te Oroszlán jegyed 0°39’ fokához, azonban a hatásait már akár 18 hónappal előtte és utána is érezni lehet. Pláne amikor a Szaturnusz bolygó a Nap uralta Oroszlánban fejti ki leginkább a hatását.

Azonban a II. Szaturnuszi ciklus idejében fontos mérföldkő lehet még az I. és II. ciklust felező időpont is, ez pedig nálad éppen a Vízöntőben lesz, ahol az ASC jegyed is található

(sőt itt van a rejtett ASC jegyed is), 2020-ban érkezik el az idő, még pedig azért, mert itt a Szaturnusz már az „EGÓ” védelmébe, léphet fel, pláne, ha ez még az ASC jegy uraként is érdekelt lehet. Már pedig neked a Vízöntő- ASC jegyednek a másodlagos uralkodója a Szaturnusz, éppen ezért a Szaturnusz bolygó már mostanság is direkt befolyást gyakorolhat és figyelmeztet, hogy igyekezz az előző ciklusbéli hibáidat kijavítani. Ez az idő pedig konkrétan már 2017-től számítandó, mert a Szaturnusz bolygó Bakjegyben/ saját uralkodás alatt halad, itt pedig a szemben lévő Rák jegyre is befolyással lehet, mert a Szaturnusz a két jegy(Rák-Oroszlán) csúcson mindkét jegyre hatással van. Amikor pedig az I.-VII. ASC-DSC tengelyen, mint a polárisan szemben álló Oroszlán jegyre lesz nagyobb hatással, akkor talán kihívást találhatsz a kapcsolatokban, de akár párkapcsolat terén is. Viszont ne feledd, hogy ott áll neked a VII. házban a Vénusz bolygód, amely segítségedre lehet, hogy kapcsolataidban tudj adni és befogadni is, és abban is, hogy Te is minden téren jó partner legyél.


Mivel pedig a Szaturnusz bolygó a Karma ura, aki igenis kézben tartja a dolgokat, de ekkor már inkább tanít, figyelmeztet, mint sem, hogy büntet. Ő nagy „Tanító bácsi”! Ez nálad Tranzitoknál is ilyen hatással lehet, mert „Kronosz” a végtelen idő függvényében ekkorra már ledolgozod a karmádat, bizonyos dolgokban már a Szaturnusz nem korlátozz és nem is gáncsokat dob eléd, hanem inkább arra szorít rá, hogy jó kommunikációval rendezd le, amit tisztáznod kell, és amit úgy érzed, hogy a régi módon nincs rendben. Mivel pedig a Szaturnusz a Rák-jegyben a 6. házban van így fontos, hogy betegséghajlamokra is jobban figyelj oda, nehogy kialakuljanak a betegségeid.


Ajánlom neked, hogy készíts „Szolár horoszkópot, amely a születésnaptól a következő születésnapra épül. A saját „Radix” betöltött éves születésnapot beütve a léptetővel meg kell keresni arra az évre vonatkozó nap fok helyzetet, amelyik évedre kíváncsi vagy. Nálad a Nap 0°55’állt a születéskor tehát erre a fokszámra kell a keresendő évet meghatározni, ami eshet ugyan azon születésnapra, de akár attól egy nappal el is térhet, ez lesz az alapja Szolár képletnek.

Az itt megjelenő jegy fokszámokat kell rávetíteni a „Radix” külső kör megfelelőhelyéhez, és ott látható fényszögek abban az évben a jegy és házhatások figyelembevételével adhatnak iránymutatást az egyes eseményekre.


Köszönöm a jó kérdésed és AURELIUS szép gondolatával kívánok neked és mindenki másnak, akinek esetleg segíthet e fejtegetés is.


„ Az igazi boldogság önmagunkban rejlik, és mások nem tehetik igazán boldogtalanná azt,

aki boldog akar lenni.

Életünk olyan, amilyenné a jó gondolataink és vágyaink teszik.

Nem kell hozzá más, mint ismerni saját magunkat a hibáinkat és a lehetőségeinket,

Amit a szabad akarat által megtudunk valósítani.”

2419. andus40
2016. jan. 25. 08:22

KedvesIlcsimam!


Nagyon köszönöm a bejegyzèsedet amit Timi05 -nek ìrtàl. Nagyon sokat gondolkoztam rajta és probàltam betenni a sajàt Radix képletembe. Kérdésem a Szaturnusz első ciklusa onnan szàmit amikor a mostani Szaturnusz eléri a Radixba elhelyezkedett Szaturnuszt ? Nekem a Szaturnusz az Oroszlàn- ba (6hàz) és Vizöntő Asc van, Mérleg Nap? Ilyen àllàsoknàl nekem mirre kell figyeljek? Ami erdekes szamomra hogy nekem is az Asc Vizöntől kezdödik és a Kosig tart. A VII ház pedig az Oroszlàntól a Mérlegig. Erdekes amit ìrtál a közbe zárt jegyről hisz nekem a Halak Neptunusz (X hàz Nyilasba) és Szűz Merkur ( 8 hàz Mérlegbe). Nekem màs gondolkodàsi tanulàsra kellene jobban odafigyelnem, a spiritualitás irànyàba?


Szerinted Ilcsimama jól gondolom?


Nagy ölellésel

andus40

2418. Ilcsimama (válaszként erre: 2416. - Ilcsimama)
2016. jan. 24. 06:48

Kedves „Timi05”! Nagyon régen hallottam rólad, Örülök a privát jelentkezésednek, érdekes, és nem is véletlen, hogy most a legutolsó Vízöntőkre vonatkozó bejegyzésem olvasásakor írtál nekem. Persze, hogy mostanság gyökeresen megváltozott és meg fog változni az életed. Hiszen már régebben is, volt róla szó, hogy a munkádban és a párkapcsolatodban is 2015. évet követően jó értelemben változás fog beállni. Miért is?

Mert Te a születési éved alapján pontosan most lépsz a Szaturnuszi I. ciklusod évébe 2016.-ban. Mivel pedig Te a február 1-i születési időddel és a születési órád szerint is a Vízöntő Napjegy mellé Bak felkelő ASC- jegyet kaptál, (sőt még a rejtett ASC jegyed is Vízöntő), így teljesen törvényszerű, hogy eddig csak is a munkád és a karriered-tartottad a legfontosabbnak.

Nem véletlenül, mert az MC. az ég tetején segíti a karriert a szakmai élet terén, mutatja, hogy mit kell tenni a szakmai siker érdekében, vagyis külső megnyilvánulást jelöl.


Most pedig eljött az idő, amikor szeretnél ezen változtatni, ezt pedig a MC -X. házad, mely a Skorpióban /Mars és annak magasabb fokszámán rezgő Plútó uralma alatt van meg is, tudod mostanság valósítani. Azért mert a tudatod fényében ragyogva, most már szeretnéd az életed a párkapcsolatban és családban is kiterjeszteni. A 11. házad, mely a Nyilasban/ Jupiter uralkodóval található el is hozhatja neked, pláne úgy, hogy a születésedkor itt állt a Vénusz- Uránusz- és még a Szaturnusz bolygó is. Mivel pedig a Marsod együttállásban található a 3. ház csúcsán a Kosban, azzal is számolnod kell, hogy a további utadon a boldogulásod esetleg nem itthon, hanem (9. házad szerint) külföldön találhatod meg.


Az ASC - Mars ez irányú jó kapcsolódás a munkádban - a párkapcsolatodban de még a költözésben is jó irányba terelhet téged. Aztán a Neptunnak a Vénuszi felsőbb oktávjával való hatása révén 2017. márciustól 2018. júliusig a szerelemben és a gyermekvállalásban is elhozhatja neked a 11. házas reményeid szerinti a boldogságod.


Érdekes az is, hogy amikor már nagyon régen 2011.-ben először közösen néztük a „Radix” képleted, akkor furcsának tartottad azt, hogy az ASC- jegyed a Bakban kezdődik és a Halak-jegyben ér véget. Tehát ez azt adta, hogy az I. VII. házas horoszkóp kör tengelyen lévő I. házad és a VII. párkapcsolatok házad is a 3 jegyes, vagyis a VII. ház Rák- Oroszlán- és Szűzjegyben ér végett. Az I. ház esetében pedig Bak- Vízöntő- Halak jegyeket öleli fel itt a Vízöntő-jegy a VII. háznál pedig az Oroszlán jegy a közbezárt jegy.

Közbezárt jegy „felfüggesztett Karmát” jelöl: Ami azt jelenti, hogy egy adott jegy nem jelenik meg a megfelelő ház csúcsán, de teljesen belefoglaltatik az adott házba. Tehát a közbezárt jegy uralkodója problémát jelezhet és ezzel együtt magának az egész háznak hatása is erőteljesebbé, válhat. Nálad pedig az Uránusz volt az, amely a Napjegyed uralkodójaként, az eddigi életviteledben egészen más jelleggel való áttérést szeretne belőled kikényszeríteni.


Az is mennyire az eltelt időt igazolja vissza nálad, hogy a „Radix” születési horoszkópodban horizont feletti bolygó állás dominancia nyílt megnyilatkozást takar, az életeseményekben és egy-egy látható esemény minden fontosabb mérföldkövet befolyásolhat. Aztán az is, hogy MC-IC tengelyen nálad a baloldalon keleti féltekén I. 2. 3. X. 11. 12. határozott egyéniségek és a saját választásuk szerint cselekszenek. Nálad pedig szinte minden bolygó vagy „uralomban” vagy, éppen „erőben” található a „Radix” születési képletben.

Azonban, ha itt található baloldali felkelő oldalon a Szaturnusz, akkor egy bizonyos ideig meghiúsíthatja a terveket, gátolhatja valamiben az életérvényesítést, a Neptun pedig, mely nálad is itt van a 12. házadban gyengítheti cselekvési alapot.


Azonban most elérkezett nálad a Szaturnuszi I. ciklusi idő, amikor számot kell vetned az eltelt idővel, új célokat és lehetőségeket kell magad élé tűznöd.

(Milyen érdekes, hogy az előző bejegyzésemben a Vízöntő- jegy kapcsán pontosan erről írtam, és pontosan most néztél be a fórumba. Hidd el véletlenek nincsenek csak is sorsszerűségek).


Ezt pedig a Szaturnusz bolygó, most amikor 2017. év végéig a Nyilasban halad éppen, ahol a tudatos élet jelenlétére adhat utalást, illetve, majd ezt követően, 2017. 12. 20-tól- 2020. 12.16.-ig amikor majd átlép a saját Bakjegyed szerinti / Szaturnusz uralta ASC jegyedbe, ahol még egy kicsit a saját Vízöntő- jegyeddel is „R” Retrográd módokon halad, és ettől kezdve pedig már a saját Vízöntő Napjegyedben fog haladni 2023. 03. 07.-ig csak is legjobbakat hozhatja be neked.

Hiszen a legészrevehetőbb hatásokat az emberek életében a bolygók, de legfőbbként a lassú bolygók ezek közül is a Jupiter és a Szaturnusz sorsbolygók, akkor hozzák be, amikor az ASC jegyen vagy éppen a Napjegyen haladnak éppen át, illetve amikor a „Radix” képleteszerinti saját maga fokszámán találkozik a bolygó saját magával.


Ez nálad a Jupiter bolygó estében 2023.-ban fog bekövetkezni, amikor a Jupiter bolygó éppen a születési éved alapján a 3. 12. éves ciklusába érkezik el. Addig is, mivel a képletedben a Jupiter a 2. anyagiak házában, a Halakban éppen a Jupiteri másodlagos uralom alatt található, megkaphatod a tudásod által a felkészültségeddel, a tudatos életviteleddel mind azt a jó anyagi elismertséget, amit csak elvárhatsz az élettől.


A Szaturnusz bolygónál pedig éppen mostanság lesz nálad a Szaturnuszi I. ciklus visszatérésének az ideje ez év végénél december hónapban, mert a születési képletedben a Szaturnusz 18°30’ fokon áll a Nyilasban, a Szaturnusz Napkörüli keringési ideje 29. év és 167 nap. Azonban a hatásait már ezt megelőzően és utána is, is akár párhónappal is, éreztetheti velünk, nem véletlenül jutottál Te is éppen most ilyen elhatározásra, amely az életed merőben megváltoztathatja.

Jelenleg most januárban a Szaturnusz a Nyilas 11-12° -nál halad éppen.


Mivel azonban a saját Nyilas jegyében a Szaturnusz bolygó „R” állásokban halad így májusig előre halad 15°-ig, majd innen a fokszámokon - októberig visszahátrál a mostani 11- 12°-ig, és majd októbertől kezd ismét folyamatosan előre haladni a Nyilas jegyben, hogy az év végéig elérje majd a Nyilas 21°-át.


Mit is jelent ez nálad, hogy pontosan behozza majd neked, mind azokat a törekvéseket és elképzeléseket, amiket Te felvázolsz a saját magadnak az életcélod további jó eléréshez.

Amik az eddig eltelt időben esetleg nem jók voltak számodra hagyd mögötted, csak a jóra fókuszálj a következő időben.


Persze mind ezekből mások is tanulhatnak, hiszen pontosan ezért jó, ha vannak olyan konkrét dolgok, amik arra adnak rálátásokat, hogy az élet milyen területén érhető el a siker és előre lépés.

Sok sikert és boldogságot kívánok neked és olvasd el a 2202 számoktól haladva előre a fórumon októberben elkezdett a Mars évéhez kapcsolódó leírásokat is, mert mivel a Jupiter a Nyilas jegy ura és nálad pedig a Nyilas adja 11. házat így a terjeszkedés és bőség bolygójának is, tekinthető.

Mindazon által a Marsikus hatások ki jelölhetik számodra és mindenki más számára is, mindazokat a képességeinket, amikkel a saját életünket értékesebbé és boldogabbá tehetjük.


Gyere máskor is közénk, ha időd engedi.

2417. Mcsaba
2016. jan. 23. 20:04

Köszönjük az előrejelzést kedves Ilcsimama!

Meg szeretném kérdezni, hogy mennyire van másodlagos jelentésük a Skorpió Marsnak, a Vízöntő Szaturnusznak és a Halak Jupiternek?

Olyan értelemben, hogy a horoszkópfejtéskor fontosabb szerepük van-e a jegyek elsődleges uralkodóinál? Vagy éppenséggel ezek az elsődleges uralkodók?


Szeretettel, Csaba.

2416. Ilcsimama
2016. jan. 23. 17:51

Kedves Fórumlátogatók. Ne feledjétek, hogy holnap január 24.-én lesz az év első Holdtölte napja.

A Hold 02 óra 47 perckor lép be a Telihold fázis idejében az Oroszlán jegybe.


Mivel pedig az oroszlán jegynek a Nap az uralkodó bolygója, használjuk ki ezt az időt, és a teremtő gondolatainkkal vonzzuk be magunknak 100.000 szeres jó gondolatok által a megvalósítandó lehetőségeinket.

Mint tudjuk a Nap január 21.-től a Vízöntő jegyben halad február 18.-ig. Már pedig amikor a Nap a Vízöntő-jegyben jár, akkor mindenkinél előtérbe kerülhet egy szokatlan „Önkifejezési” mód, legyen ez most éppen a haladó és a jó gondolatok mellett kitartó objektív lehetőség megteremtésének az ideje, hogy az ösztönünket és az eszünket a jó gondolatok felé irányítsuk.

A Vízöntő-jegy fokozatában a lélek is pozitív irányba fordul, mert LEVEGŐS jegy irányának az erői kifelé és szerteszét áradnak. Vagyis itt az ideje annak, hogy ebben az újévben értelmi és szellemi téren meg tudjuk találni a legmegfelelőbb élethelyzetünket.


Most talán még a Vízöntő uralkodójának a szerepét is felfoghatjuk úgy, hogy lesz erőnk és akaratunk ahhoz, hogy szét tudjuk rombolni mind azt a rosszat, ami tovább fejlődésünk útjában állhat.

Amennyiben pedig szeretnénk új utakon haladni, akkor az új lehetőségek új értékeket is hozhatnak az életünkbe, csak vágynunk kell a jóra.


Ne feledjük azt sem, hogy a Vízöntőnek a másodlagos uralkodója a Szaturnusz sorsbolygó, amely éppen Nyilasban a jóságos Jupiter bolygó uralma alatt – ha szeretnénk -, a segítségünkre lehet.


Amint tudjuk az általános M/ horoszkóp körben a Vízöntő jegy a 11. házat jelzi, ez pedig mind amellett, hogy vágyak, és remények megvalósulásnak a házát adja, azt is hozhatja magával, hogy a vízöntő a világ minden javában szeretné részesíteni az emberiséget. Vagyis a jót mindenek előtt szellemi értelemben, szeretné megteremteni és az EMBERNEK a másik embertől elválasztó korlátjait, szeretné lerombolni.


A jó gondolatok által mi is tehetünk magunkért és másokért is valamit, hogy új és sokak számára új és jó utakat segítsük bejárni.


Nézzétek meg a naplómban, hogy milyen szép a Vízöntő-jegy jelképe, az egyetlen a 12 jegy küzül, ahol egy ifjú vizet önt a megújító földre, és milyen szép a Vízöntő lélekszint kép is.

2415. Ilcsimama (válaszként erre: 2414. - Mcsaba)
2016. jan. 23. 17:25
Örülök neki, hiszen Te már nagyon jól érted a segéd horoszkópok (direkciós- előrehaladó progresszíók) használatát.
2414. Mcsaba
2016. jan. 21. 15:44

Köszönöm szépen kedves Ilcsimama!

Sikerült megértenem.

2413. Ilcsimama (válaszként erre: 2412. - Mcsaba)
2016. jan. 21. 15:14

Kedves Csaba! Amennyiben a Tranzit bolygó haladásokat szeretnénk horoszkóp alapján megnézni, akkor általában a (ASC-ZN) a déli 12 –órát szoktuk használni. Miért is, mert a horoszkóp azon az elven alapul, hogy a bolygók állása tükrözi a földi élet folyását, és a bolygók helyzetéből következtetéseket tudjunk levonni.

Ugyan is a gyors bolygóknál ez csak pár perces eltérést jelezhet, csupán a ****hold az, amelynél a haladási sebessége következtében nagyobb lehet a jegy- fok- értékhatár, bár ez a napi hold gyors átvonulás alig tudja kifejteni ilyen módon a hatását is.


Hiszen azt tudjuk ugye, hogy a napi bolygóállásokat nevezzük Tranzitoknak.

Magának a Tranzit bolygók vizsgálatának pedig egymagában nem sok jelentősége lehet, ha azt nem vetjük össze a saját születési képlet adottságaival. Inkább a napi bolygóhelyzeteknek az előre jelzéseit az éves előrejelzéseknél tudjuk figyelembe venni, hiszen abból látható, hogy az eseménynek a bekövetkeztére hol és mikor látható lehetséges időpont. Erre pedig leginkább a bekövetkezésekre irányuló „direkciós” számításokkal elvégzett horoszkóp a legalkalmasabb, amikor a bolygókat a haladásuknak megfelelően tovább vezetjük a nappályamentén, és itt a saját ”Radix” fényszög- és ház csúcs - pontoknál láthatjuk, hogy milyen hatások válthatják ki a bekövetkezendő eseményeket.


Ezek közül a Primaer direkció horoszkóp eljárás, amely azon alapszik, hogy a bolygók tovább haladásakor 1° fokot 1 évnek tekintünk, itt látható leginkább a várható hatás bekövetkeztének a lehetősége. Ez viszont elég hosszadalmas és bonyolult számítási módszer ezért inkább célszerű és egyszerűbb eljárási módszert ajánlott használni.


Úgy, mint a Secundaer haladást követő módszer, mely az egy nap egy évvel egyenlő módszeren alapszik. Ugyan is itt a „Radix” születés utáni minden nap egy-egy életévnek felelhet meg. Tehát arra a pontos születési évre lehet itt vizsgálni a hatásokat, amelyik betöltött születési évre vagyunk leginkább kíváncsiak, mert az arra, napra vonatkozó bolygó állásokat kell, hogy megvizsgáljuk.

Már pedig mivel a bolygók a születéskori helyzetükből kiindulva haladtak tovább a pályájukon és sorra találkoztak a „Radix” szerinti házakkal és fényszög pontokkal, egy élet során attól függően, hogy lassú vagy gyors bolygók helyzetét vizsgáljuk-e, azt is láthatjuk, hogy még a gyors bolygók is akár 70 év alatt sem tesznek meg három-jegynyi távolságot, a lassan mozgó bolygó pedig még ennél jóval kevesebb utat hagynak hátra.

Éppen ezért itt ennél a módszernél mindig a déli időtől eltelt 24-24 órás időt kell használni, mert csak is ez felehet meg egy-egy életévnek.


Másik módszer lehet a Szoláris, vagyis Naphoroszkóp módszer, amikor a „Radix” szerinti pontos fokszám szerinti Naphelyezte alapján, nézzük meg e bekövetkezendő eseményeket, (ez eshet a születés napjára, de attól el is térhet, ezt leginkább a léptetővel tudjuk a születési Nap fokszám alapján pontosítani), itt a házaknál a „Radix „szerinti házhatásokat vehetjük figyelembe, függetlenül attól, hogy Naphoroszkóp adott időpontjában a házak hol állnak éppen.


Mivel pedig a Tranzitok során a bolygók végig haladva nappályakörén mindig átvonulnak az eredeti”Radix” horoszkópszerinti helyükön és fényszög pontjain is, mindig főleg az ott lévő hatásokat válthatja ki, ezért akár már előtte és utána is érezhetővé válhatnak a hatások, de a leg nagyobb hatást azon a fokszámokon érezhetjük, ahol a bolygó a képletben található.


Viszont, ha valamely napi Tranzit bolygó haladásokat szeretnéd összevetni a saját”Radix” horoszkóppal, akkor mivel például a „Szolár” - Naphoroszkópnál is megkeressük azt a Nap fokszámot, amelyhez viszonyítunk, akkor itt ebben az esetben is veheted a születési idő „ZN” idejének a saját születési időt. Hiszen ez fogja megadni a (ASC születési jegy) EKL hosszúság szerinti fok-perc idejét is.


Mivel pedig a bolygók csak jelzik az idő minőségét, tehát nem az életünk eseményeinek az okozói, hanem csupán jeleznek felénk valamilyen eseményt.

Amennyiben pedig ismerjük az idő minőségét, akkor az adott időpontban azt láthatjuk, ha összevetjük a saját „Radix” horoszkóppal, hogy az adott időszak lehetőségei kedvezőek-e vagy sem, mert maga a „Radix” mutathatja meg csak a bennünk rejlő lehetőségeinket, mert csakis olyan események következhetnek be az életünkben, amelyek a „Radix”ban is jelzettek.


Még pedig azért, mert az életünkben felbukkanó dolgokat a születési dátumunk idejére és helyére felállított „Radix” egyéni képlet mutathatja meg, még pedig azért, mert e képlet helyezi a felkelő bolygókat zodiákus meghatározott jegyeibe és a horoszkóp 12 ház valamelyikébe.

Azonban azt se feledjük, hogy magából az összevetésből adódó lehetőségeket mi magunk a szabad akarat által tudjuk irányítani, vagy megvalósítani.


****Amit Te az előző bejegyzésedben is említettél már a „Lunár= hold horoszkóp esetében”, ezt inkább a havi előrejelzésekre szoktuk alkalmazni, mert itt „Lunár revolúció”, a Holdnak a születési horoszkópban elfoglalt helyére való visszatéréseit veszi alapul.


Mivel pedig a Hold haladása során nagy utat tesz meg, mert naponta 12-15° fokot is meg tesz, vagyis körülbelül 28 napig tartó földkörüli keringése (pontosan 27.32166 nap és 2-3 napokat tölt el egy-egy állatövjegyben, ezt nevezzük „sziderikus” hold hónapnap), során vonul át a zodiákuson. Még pedig azért, mert a hold útját is az álló csillagokhoz viszonyítjuk, olyképen, hogy a Föld tengely lassú elfordulása folytán a Föld is 24 óra alatt egyszer megfordul - az állatövjegyek sorrendjének az irányában - a saját tengelye körül, ez pedig a földről nézve olyan 72 év latt 1°-nyi eltérést eredményez.

(Tehát nem az Újholdtól a következő Újholdig tartó időt, vagyis a 29.5 napot vesszünk alapul, ez a „Szinódikus” holdhónap, mert a hold egyszeri körútja során a Nap is tovább halad az útján kb 27°-al és így a holdnak ezt az időkülönbséget is be kell hoznia).


No, már most mivel a Hold 28 nap alatt bejárja az egész ekliptika körét, és amelyik jegyben és házban halad így a kérdéses életévben jelzi annak az életévnek a jellegét, és többi bolygó hatások irányát is. Még pedig oly módon, hogy egybe kell vetni a jegy és ház jelentéstartalmát, mert e szerint érvényesülhet a harmonikus, vagy diszharmonikus hatás is.

2412. Mcsaba
2016. jan. 20. 16:33

Kedves Ilcsimama, az időpont jól van-e meghatározva?

Azaz, a napnak a kezdete, amikor éppen felkelek. Mondjuk, 6 óra. És a Tranzit Aszcendens 6 órára van beállítva.

2411. Ilcsimama (válaszként erre: 2409. - Mcsaba)
2016. jan. 20. 13:38
Persze ezt nevezzük összevetésnek, amikor egy másik horoszkópot összevetjük a "radix" horoszkóppal. Ez lehet másnak például párkapcsoslatra vonatkozó horoszkópja is, de lehet akár a napi eseményt fírtató horoszkóp is. Itt főleg a fényszög kapcsolatok adják a lényeges mutatókat.
2410. Ilcsimama (válaszként erre: 2407. - Andus40)
2016. jan. 20. 13:30

Kedves andus40! A retrográd bolygó haladásokról most nem régen írtam a fórumon, ugyan is Tranzit bolygók, amikor valamely jegyházban haladnak és azok rávetülnek a születési horoszkópra, akkor ott a bolygó hátra lépésével, majd ismét az előre haladások során többször is bekapcsolják azokat a pontokat a hatásaival együtt, ami a „radix”-ban adott.

A „Radix” horoszkópban pedig a körben a bolygók mellett jelezve van, hogy a születés idejében a felkelő bolygók éppen „R” állásban haladtak-e éppen. Nálad a lassú bolygók közül a Jupiter „R” jelzett Retrográd bolygó. Még pedig azért, mert a születésed évében 1975.-ben már a Te megszületésed előtt is a Jupiter már 03.19. -től a Kos- jegyben haladt, ahol „R” állásokat váltott a Halak - Kos és később a Bikajeggyel is.


Azt, hogy egy bolygó a Tranzit haladás során „R” állásban halad-e? Azt a mindenkori Tranzitnál is láthatjuk, hogy folyamatos előrehaladó helyzetben ugyan abban, jegyben halad-e, vagy akár hátra lép abba jegyben ahol előzőleg már járt - majd ismét előre haladó- állásban folytatja az útját.

Azonban főleg a lassúbolygók a saját jegyükben a fokszámokon is gyakorta haladnak „R” állásban, hátra és előre, a nettről, amikor napi bolygó állásokat letöltöd akkor ez is jól látható.


Vagy ha a saját gépeden beütöd például a napi horoszkópot, akkor ott a léptető segítségével, figyelemmel kísérhető, hogy a bolygók milyen jegy fokszámoknál végeznek „Retrográd haladásokat.


A 2. ház anyagi hatása a szemben álló 8. házban főleg a mások vagyonával kapcsolható össze, ami behozhat akár örökséget is. Itt azonban az Uránuszi hatás gátló tényezőként is hatással lehet, viszont váratlan hirtelen bekövetkezendő eseménnyel is jelezheti az anyagi lehetőséget.

2409. Mcsaba
2016. jan. 19. 15:21

Kedves Ilcsimama!


Újból a Tranzitokkal kapcsolatosan szeretném megkérdezni, hogy egy adott napra lehet-e elemzést készíteni?

A Szolár vagy Lunár horoszkóphoz hasonlóan.

A felkelés (napkezdés) időpont szerint való beállítással.

És ezt a Tranzit állást összetenni a Radix horoszkópommal.


Kérlek légy elnézéssel, ha netalán butaságot kérdeztem.


Szeretettel, Csaba.

2408. andus40
2016. jan. 19. 13:40

Kedves Ilcsimama!


Bocsánat elnéztem az Uranusz a Skorpióba (8 ház) és nem 9 ház.


Üdv,

Andus

2407. andus40
2016. jan. 19. 13:21

Drága Ilcsimama :)


Köszönöm tisztelő válaszát és sok mindent megértettem. Lenne még egy kérdésem, mit jelent a Retrográd és honnan látszik a Radix-ba.

A tranzitokkal kapcsolatosan ha pl. az én Radix képletben (1975.09.24. Nagyvárad, 16.30)a Uránusz a Kosban (2 ház) szemben áll a születési képletemben a Uránuszal a Skorpióban ( 9 ház) ez az jelenti, hogy anyagi téren lesz valamilyen fordulat? gondolom rossz mert a szembenállás rossz fényszög vagy ki hogy éli meg a jót és a rosszat. Ilcsimama jól értelmezem vagy ilyenkor ilyen helyzetben mit kell nézni?


Köszönöm válaszát :)


Ölellek

Andus

2406. Ilcsimama (válaszként erre: 2405. - Andus40)
2016. jan. 14. 14:39

Kedves „andus40”. Amennyiben ismered a saját „Radix” születési képleted, akkor a Tranzit horoszkópot Te magad is rá tudod vetíteni a saját születési képletedre. Mert a Tranzit képlet egy adott időben, napon és helyen és időben, azt mutatja meg, hogy abban az adott időben éppen hol járnak a bolygók a Napkörüli pályájukon. Mivel pedig a bolygók újra meg újra végig haladnak a saját horoszkópszerinti helyzetükön azoknak az elfoglalt helyeiken illetve a fényszög pontjaikon is, ezért főleg ott válthatják ki a rájuk jellemző hatásaikat is.

A Gyors bolygóknál ezek a hatások inkább a napi, vagy éppen közeli eseményekre, míg a lassúbolygók már mivel hosszútávon fejtik ki a hatásaikat, ezért a Tranzit napi vagy heti képletben már nehezebben tudjuk látni az általuk befolyásolt területeket.

Azonban, ha a Tranzit bolygó hatásokat összevetjük a saját születési”Radix” képélettel oly módon, hogy a bolygó éppen melyik jegyben –házban haladnak éppen, és ehhez még az uralkodó bolygók szerepét is figyelembe vesszük akkor közelebb, tudunk jutni, ahhoz, hogy a születési képletben ezek a jegy- ház - hatások miket tárhatnak fel. Ezt pedig elsősorban család - vonatkozásban IV. ház, 6. ház esetében az egészségre, vagy éppen a munkára STB-re kell értelmeznünk.

Amikor pedig a Tranzit bolygókat vizsgáljuk, akkor ugyan úgy járunk el, a fényszög hatásoknál, mivel 180° fokos szemben állás fényszög erősen rossz, ártó és hátrányos fényszögnek tekinthető itt azon a területen ahová rávetül a születési képletben bizonyos, hogy feszültségre számíthatunk. Azonban itt is inkább a megoldási lehetőségeket kell megvizsgálni, mert ha az alap Radixban jótékony szextil vagy Trigon harmonikus fényszög van a két bolygó között, akkor a Tranzit hatásokat is jobban tudjuk érvényesíteni. Főleg, ha Tranzit hatásban kozmikusan erősebben álló bolygó is szerepet kaphat, ezt pedig a jegyhatás és az uralkodó bolygó hatások is módosíthatják.

Nézzük csak azt a hatást, amikor a Jupiter valakinek az alapképletében jól és erősen állt a születésekor és talán még más bolygókkal is jó fényszögekkel kapcsolódott, akkor inkább azt lehet érzékelni a Tranzitokkor is, hogy szerencsés kimenetelűek lehetnek a mostani kapcsolódási helyzetek is.

Amennyiben olyan születési képleted van, ahol a külső körön láthatóak azok a bizonyos látens bolygó fényszög jelek, akkor a napi tranzit bolygók haladásának a megfelelő helyekre való feljegyzésével is már megismerhető a –jegy- ház illetve a fényszög hatások milyensége.

{Persze, itt is fontos, hogy a Tranzit bolygó haladást épen mely órában és milyen földrajzi helyen nézzük, mert a Tranzit ház - hatás is csak erre vonatkozhat. }

Azonban itt is fontos vizsgálni, még azt is, hogy a fényszög hatás éppen közeledő, vagy inkább már távolodóba érinti-e az adott területet, illetve, hogy gyors bolygóról vagy éppen lassú bolygó hatásokat kell e figyelembe venni, mert ilyenkor a hatást is, ilyen módon lehet figyelembe venni.


Aztán azt sem szabad a Tranzit összevetésnél figyelmen kívül hagyni, hogy abban a jegyben ahol éppen a Tranzit bolygó halad akár még a másodlagosan uralkodó bolygóknak a hatásai is megjelenhetnek. Még pedig azért, mert például most a Neptun a halakban halad éppen, és mivel a Neptun a Vénusz felsőbb oktávján is működik, ezért a Vénuszi hatások akár szerencsések is lehetnek, mert a halaknak ugye a Jupiter a jótevő bolygó is másodlagos uralkodó bolygója.


Tehát mindig összességében kell vizsgálni a Tranzit hatásokat is, főleg akkor, amikor a bolygók éppen „R” Retrográd hatásként mozognak a születési „Radix” képletben, mert ilyenkor a hatások is többször és visszatérően ismétlődhetnek.

Hiszen a Tranzitok során például a lassú bolygóknál, amikor a bolygók a radix pontokkal találkoznak, akkor például a Jupiter esetében az átvonulás, tarthat hetekig, a Szaturnusznál és az Uránusznál pedig eltarthat akár hónapokig is az áthaladás, de az ettől lassabban haladó bolygóknál, mint a Neptun vagy Plútónál ez akár eltarthat évekig is.

2405. andus40
2016. jan. 13. 13:50

Kedves Ilcsimama!


Elolvastam a Tranzitokról írt bejegyzéseket és azt szeretném megkérdezni, hogy milyen asztrológiai program tudja nekem rávetíteni egy esemény tranzitját a saját születési radixomra? A másik kérdésem, amikor szembenállás van ( tranzit bolygó szemben áll a radix bolygóval) ilyenkor a bolygóra vetitjük le az eseményt vagy a házra?

Nagyon sokat tanultam már a fórumodról

Hálás köszönet érte :)


Üdv,

Andus40

2404. Ilcsimama
2016. jan. 10. 13:58

Kérésetekre feltöltöttem a képeket a fórum bejegyzések kiegészítéséhez. Az adatlapomon az általános információk sorában az „Interaktivitásra” kattintva, majd ott ismét a „kapcsolódás az asztrológiai ismeretekhez képekkel” való rákattintással megnézhetitek és le is tölthetitek a képes naplómból ami érdekelhet benneteket.

A 26. –os számon található Ős szellem képet letöltve a saját születési Radixból a bolygókat és a fényszögeket rá vezetve a megfelelő helyekhez sok mindent megismerhettek saját magatokról. Nézzetek be ide máskor és a képek jobb sarkában kommentelni - hozzászólni is, tudtok itt is.

2403. Ilcsimama (válaszként erre: 2400. - 9345b11ecc)
2016. jan. 10. 02:06
Kedves MrStock! Sajnos nem néztem bele a privát üzeneteimbe, mielőtt elküldtem neked az előző üzenetem, ezért azt jelzem most neked, hogy olvaasd el fórumon a 2290. számon leírt bejegyzésemet, talán közelebb vihet a saját dolgaidhoz is és főleg a kristály gyermek témakör megértésében is. Természetesen meg nézem majd a pontos születési időd függvényében a képleted is. Addig is vegyél részt esetleges kérdéseiddel is, tevőlegesen is fórum életében. Üdv és jó éjt.
❮❮ ... 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook