Akit érdekel az asztrológia (beszélgetős fórum)

Gratulálok Ilcsi mami, nagyon jó kis fórumot szerkesztettél. Egy baja viszont van - nem a fiatalság fóruma a"Hoxa", viszont az dősebb korosztálynak sem árt felfrissíteni.

Köszi neked. :)

"Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más." Tendzin Gjaco

Bocsánat, hogy ezt az idézetet hoztam elő, de a pozitív gondolkodás és a valamiben való hiszés nagyon sokat segít mindenbem. Próbáld meg. üdv. :)

Sziasztok!

Szia Ilcsi Mama! Itt vagyok, még egyenlőre nem tudom, hogy ez a fórum miről szól tulajdonképpen, majd tanulmányozom. Különösebben nem hiszek a sorsban, ami jól elbánt eddig velem.

VIII. Rész:

A régi magyarok nem csak igen vitéz, de istent ismerő népek is voltak.

Nem voltak keresztények, de bizonyosan pogányok sem voltak, egyetlen Istent imádtak. Ennek az akkori neve <TEREM> volt (aminek jelentése teremtő, aki mindenkit teremtett)

Nem templomokban, hanem egy- egy sziklás területen jöttek össze a vezérek.

Ezeket <vajdáknak> a papok, akiket akkor <gyuláknak> a jövendőmondók, akiket úgy hívtak, hogy <táltosok>. Ezeken, az összejöveteleken kérték a TEREM Istent, hogy hozzon áldást, bőséget a magyar népre. Tartsa távol tőlük a gonoszt, hozzon szerencsét a nép fiainak a hősi harcban, hogy a magyar népegyetértésben, boldogan, békességben éljen még nagyon, nagyon sokáig.

Ős magyar áldozás:

„Minden Magyar ember a szíve mélyébe vésse és tanulja meg, népének történetét. Ismerje és tisztelje a régi ősök nagyjait, és hozzanak

a Magyar népnek dicsőséget és jó hírnevet.”

Ma a VII-VIII. rész következik.

VII. rész.

A magyarok felett, bölcsességgel, majdnem húsz esztendeig uralkodott ÁRPÁD fejedelem. Elkövetkezett bizony az, az óra is, amikor a magyar nemzetnek meg kellett válnia szeretett fejedelmétől-Árpádtól.

Hamvait (régi feljegyzések szerint) az Etele várában Ó-Budára vitték.<Sok – sok számos évek múlva már a keresztény magyarok ÁRPÁD fejedelem sírhelye fölé egy templomot építettek, melyet Szűz Mária fehér egyházának neveztek el>. A templomot azonban az országba betört török pusztítás végkép elsöpörte.

Az utód népek úgy, mint az elődjeik, hozzászoktak a kalandozáshoz, főleg a fiatalabbak váltak nyugtalanná. Ezért a lovas fiatal harcosok olykor- olykor portyázásra indultak a szomszédos országokba. A Magyar lovasok hétszer keltek át az Alpokon, és elkalandoztak egészen a Németalföldig, de még a spanyolok földjéig is. Várakat égettek fel, városokat fosztogattak ki, sőt még lányokat, asszonyokat is raboltak. Lovaikon gyors és váratlan támadásaikkal megverték a német- római császár hadait, meg semmisítették az itáliai seregeket. Menekülésre kényszeríttették a porosz lovagokat is.

Ezek a portyázások rendre elviselhetetlenek lettek a szomszédok számára, ezért OTTÓ

Német - római császár, ravasz cselszövéssel, elküldte KONRÁD herceget követségben a magyarokhoz, azt kérve tőlük, hogy legyenek segítségére egy

<amúgy nem is létező> támadás leverésében.

Ekkor GÉZA <aki ÁRPÁD unokája volt> elhatározta, hogy jó szomszédi viszonyt teremt Magyarország és a német- római császárság között, így megígérte a fegyveres segítséget. Összeállítatott egy kisebb sereget, mely sereg vezetésére BÚLCSÚT és LEHELT nevezte ki.

Amikor a gyanútlan magyar sereg már a német alföldön járt KONRÁD herceg gyalogos hada, valamint OTTÓ császár nehéz páncélos lovassága, könyörtelenül lemészárolta a kis létszámú magyar sereget, pedig a magyarok úgy harcoltak ellenük, mint az oroszlánok. Veszteség volt ez a császár seregének is, mivel az összeütközésben a császár is elveszítette közel fele seregét.

Látván BÚLCSÚ és LEHEL a halmokban körülöttük domboruló, saját embereik és a páncélos sereg holtesteit is - több sebből vérezve ugyan - tovább küzdöttek az áruló KONRÁD herceg seregei ellen.

Majd végül is – a kardhoz szokott lovas néphez nem méltóan- OTTÓ császár katonái hálót dobtak Bulcsúra, Lehelre és héttársukra, ilyen méltatlan módon fogták el őket!

OTTÓ császár hercegeivel és grófjaival törvényt ült felettük, a két vezért halálra ítélték, míg hét társuk testét súlyosan megcsonkítva küldték haza a császár üzenetével.

„Ez lesz a sorsa minden magyarnak, aki német földre meri tenni a lábát „

A kivégzés előtt OTTÓ megkérdezte a halálra ítélt magyar vezéreket, mi az utolsó kívánságtok?

BULCSU ekkor, átkot szórt rájuk, míg LEHEL azt kérte, hogy még egyszer utoljára bele fújhasson a kürtjébe.

A császár Lehelnek ezt megengedte, LEHEL megfújta a <gyönyörű ökörszarvból faragott, ezüsttel díszített> csatakürtöt. A császári urak még nem hallottak soha ilyen gyönyörű hangokat, mint amilyen hangon LEHEL a kürtjét fújta.

E szomorú hangok után azonban felharsant a kürtből a harci riadó, amely megremegtette, a palotát és ASBURG városát, Lent a völgybe a csatamezőn - a szinte már a halál állapotában lévő - kevéske magyar a hang hallatára erőtlenül, de a kardjuk felé nyúltak.

Ez alatt a palotában a hercegek, grófok, és az őrkatonák a szép kürtszót hallgatva annak teljesen varázsa alatt voltak.

Ekkor LEHEL váratlanul az asztalukhoz ugrott, <egyenesen a meglepődött KONRÁD herceg elé,> s két kézre fogva a kürtöt azzal lesújtott a fejére, közben azt mondta.

„Előttem mégy a másvilágra, áruló, s szolgám leszel az idők végezetéig”

Az áruló azonnal meghalt. Ezt követen Bulcsút és Lehelt kivégezték.

A hét meg csonkított sebesültet, pedig - a kürttel együtt – a császár visszaküldte azzal, hogy hírül vigyék a hadd gyászos vereségét. Otthon aztán sokáig, ezért mind a hetüket gyászmagyaroknak is nevezték őket. LEHEL kürtjét (az ütés következében a behorpadást is ) ma is lehet látni, a Jászberényi Múzeumban.

Folytatás 188. számon a VIII. részben.

Kedves Magdi. Már is még ma feltöltöm neked a VI. részt is. Az unokád majd "Annó" örülni fog neki. Tedd hozzá az erről szóló, két Arany János verset is.163.164.169.172.175. számokon lett felrakva.

REGE a Csodaszarvasról. VI. rész.

ÁLMOS oda parancsolta a vezéreit, hogy vezessék az ökröket az új haza puha fekete földjében szántani, majd maga is megfogta az eke szarvát, fia ÁRPÁD pedig engedelmesen követte apját, aki teljes uralkodói díszben szórta a tarisznyájából a magot a földbe.

Az utolsó barázda végénél megállt és azt mondta <”Örökre való kötést tettünk veled, magyarok földje, vérünkkel érdemeljük ki ezt a hazát, cserében annyit kívánunk csupán, hogy termékenyek legyenek asszonyaink, akik tovább viszik, majd ezt a kötödést, amikor mi már nem leszünk.”> Még azon az éjszakán egy vándorló törzs, vándorló vezére örökre békésen átszenderedett, egy másik világra.

Mikor ÁRPÁD elfoglalta ezt a földet felosztotta az országot a törzsek között, a törzsek vezérei pedig felosztották azt a nemzetségek között. Termékeny volt a föld, bőven ellátta az embert és jószágot. Teltek, múltak az évek évtizedek, a magyarok nehezen tudták viselni a békés életmódot. ÁRPÁD előtt mindenki meghódolt, még csak ZALÁN a bolgárok fejedelme volt hátra, akit le kellet győznie. ÁRPÁD pompás követséget küldött Zalánhoz.

Tizenkét betöretlen fehérmént küldött ajándékba.

A követek vezére így szólt „Légy üdvözölve bolgárok hatalmas vezére, fejedelmünk és népünk csodálják gyönyörű földedet. Hoztunk neked tizenkét nemes mént. Mindegyiken

- csillogó drágakövekkel és ragyogó arannyal díszített - ékes zabla, kantár és nyereg díszesedik, azt kérjük, hogy adj nekünk ezekért egy korsó vizet a Dunából.

Egy kosár földet a földedből, és egy nyaláb füvet az Alpár mezejéről”

ZALÁN nagyon megörült a sok szép ajándékoknak és így felelt.

„Mondjátok meg a fejedelmeteknek, hogy hallottam hírét vitézségének és népe hősiességének. A fejedelmetek gyönyörű ajándéka meglepő s én a kért kosár földet a földemből, korsó vizet a vizemből, a nyaláb füvet a rétemről örömmel adom a szép ajándékokért és üdvözlöm a fejedelmeteket.”

A követek átadták Árpádnak a bolgár vezér üzenetét és a kosár földet, a korsó vizet, és a nyaláb füvet. Nos, híveim szólt ekkor ÁRPÁD „a tizenkét lovon, aranyon, zablán, arany nyergen, megvettük a földet, a vizet, és a mezők termését. Most az már a miénk!

Menjetek, tehát vissza Zalánhoz és szólítsátok fel, hogy adja át a nekem birodalmát”.

A követek ezzel az üzenettel visszamentek a bolgár fejedelemhez.

ZALÁN, éktelen módon felháborodott és így szólt.”- Mondjátok meg uratoknak, hogy a lovakat agyonüttetem, az aranyzablát a Dunába vettetem, az aranynyerget a fűbe rejtetem, de sem, földet sem a vizemet, sem a füvemet át nem adom. Vigyázzon magára ÁRPÁD, mert ha a seregeim megtámadják, mind elpusztítom azt az utolsó emberig.”

Üzenetváltások után ÁRPÁD és ZALÁN harcba indult egymás ellen. A két sereg Alpár mezejénél iszonyú véres csatában találkozott egymással. ZALÁN seregét ÁRPÁD teljesen szétverte, maga ZALÁN futva menekült.(erről ismeretes a Zalán futása mondás).

ÁRPÁD serege, pedig diadalmasan haladt tovább előre és előre, míg meg nem hódította az egész országot, mely ATTILA révén, amúgy is a magyarok öröksége volt.

Árpád megalapította a hazát, a szép Magyarországot.

Amikor a ZALÁN elleni hadjáratból ÁRPÁD fejedelem hazatért, örömmel szerzett hírt arról, hogy távollétében felesége fiút szült, Akinek ZSOLT nevet adták. Zsolt később a bihari fejedelem lányát vette el feleségül. A menyegzőt Csepel szigeten tartották, ahol is az összegyűlt vezérek Zsoltnak –Árpád fiának- hűséges fogadalmat tettek.

Folytatás a VII. részben.

No itt vagyok Ilcsi Mama.Ismerem magam,nem tudok a csábításnak ellenállni.

Nagyon szép végig olvastam.

Minden szépet és jót.

Kifogom nyomtatni az írásokat és lefűzöm mappába, mert ezt el kell tenni, hogy mindíg meglegyen!!!

Köszönöm Ilcsi Mama!

V. Rész.

ŰGYEK nevű leszármazott - az utolsó itt maradott hun törzs főnöke - meglátogatta szállásán a nagy Táltost, akitől azt kérte, hogy áldja meg az Emesével kötendő frigyűket. Táltos az alábbi szöveggel adta áldását az egybekelésre. –Nemzetünk Istene, Úr, áldd meg ezt az embert és ezt az asszonyt, hogy sok gyermekük legyen és ATTILA vére, ne pusztuljon ki soha sem.

A nászéjszakának éjjelén Emesének boldog büszkeség töltötte el a szívét, hogy a Magyarok törvényei szerint egyetlen felesége lett Ügyeknek, ATTILA leszármazottjának.

Furcsa álma volt Emesének azon az éjjelen, egy óriási sas madarat látott, amely úgy telepedett rá, hogy mozdulni sem volt tőle ereje.<Álmában egy kristálytiszta folyót látott, mely nyugat felé folyt, a megduzzadt víztenger egy gyönyörű rónaságot öntött el.

Abból nőtt ki egy csodálatos fa, melynek ágain arany gyümölcsök teremtek.

EMESE álmában feküdt a gyönyörű fa alatt egy csodálatos szépséges- szép ország közepén.

Ez az álom végig kísérte egész életében. Amikor megszületett a fiuk, ennek az álomnak a hatására Álmosnak nevezték el a gyermeket.

CSABA megmártotta az Istenkardját, az Olt vizében, ezzel a kard visszanyerte újra az erejét, hogy a magyarokkal együtt visszafoglalják ATTILA országát. Így a vitézek hadaikkal ismét felkerekedhetnek és visszaszáguldanak azon az úton, amerről jövének.

Ez a ragyogó fehér út a Hadak útja.

Az Atil közben állomásozva a magyarok is előkészületeket tettek a nagy útra, ATTILA örökségének visszafoglalására. Végül is, a magyarok is készek voltak a nagy útra.

Elérkezett az ideje, hogy vezért válasszanak maguknak, aki egyesíteni tudja a törzseket és elvezeti őket ATTILA földjére. ÁLMOS nagytanácsba hívta a törzsek vezéreit, valamint a három újonnan csatlakozott KABAR nemzetségi törzs vezéreit. Eljött az ideje, hogy visszaszerezzük örökségünket, ATTILA földjét. Úgy kívánja a törvény, hogy közös vezért válaszon magának a nemzet, mint ahogy ATTILA idejében volt. Én - mondotta - ÁLMOS hosszú éveken át egy vándorló törzsvándorló vezére voltam, az én időm már lejárt.

A törzsek vezérei az idősebb fiamat-Árpádot választották, hogy egy életre a legfőbb vezéretek legyen. A tömegből felszakadt az ujjongás,

” Éljen ÁRPÁD. Vezess, ÁRPÁD vezér”.

A törzs vezérek hűséget esküdtek Árpádnak és azok mindenkori örököseinek is.

Ezt egy kupa borba csepegtetett vérükkel pecsételték meg. A Táltos fenn hangon mondta el, hogy „a mai naptól kezdve minden magyar, minden hun, és minden kabar, egy nemzetté váljék, mint ahogy eggyé vált a vér és a bor ebben a kupában”

„Én, és minden leszármazottam- mondta ki a fogadalmat ÁRPÁD – tiszteletben kell, hogy tartsa a törzsek, és nemzetségek rendjét. Hallgatniuk kell azok tanácsaira, nem emelhet fegyvert ellenük. Ha én vagy bármely leszármazottam ezt az esküt megszegné, testét ne fogadja be a föld, lelkét tagadja meg az ég.

”<Ég és a föld hallotta esküdet ÁLMOS fia ÁRPÁD> Úgy legyen, mondta a TÁLTOS.

Később ÁLMOS betöretlen fehér mént, mutatott be áldozatul a magyarok Istenének s mondá „Repülj lovam, repülj, az égi mezőkre, add hírül a magyarok megérkezését ATTILA földjére és kérd népünkre az Úrnak áldását. Ahány csöpp véred erre a szent földre aláhull, annyi évszázadig, évezredig, éljenek békében a magyarok ebben az új hazában.” Folytatás következik a VI. részben.

IV. Rész: REGE a Csodaszarvasról.

Alig, hogy eltemették Attilát, a népek minden felől lázongani kezdtek, az ármányos DETRE a hadvezér a két testvért Aladárt és Csabát egymás ellen uszította.

ALADÁR meg üzente Csabának, hogy az apja kardját küldje át neki, mivel –az idősebb jogán - csak Ő jogosult arra. CSABA visszaüzente:- bátyám az Isten kardja, a Hunoké, sem az enyém, sem a tiéd. - Erre aztán ALADÁR úgy válaszolt, - hogyha szép szerével nem adja testvére a kardot,- majd elveszi azt erővel.

Így aztán két részre szakadtak a hunok népei. Detrének az még nem volt elég, hogy

Aladárt és Csabát egymás ellenségévé tette, ha nem a vérüket is szerette volna látni.

Így aztán csellel rávette Csabát, hogy vegye elő az Isten kardját és ALADÁRT, a bátyját azzal győzze le.

A két testvér harcában sokan elestek, igen megfogyatkozott mind kettőjük serege.

Beteljesült az átok, „mi szerint az Isten kardjára testvér vére nem hullhat.”

Azonban ALADÁR a kard által súlyosan megsérült, így a kard elveszítette a mágikus erejét.

Ekkor egy turulmadár jelent meg Csabának és úgy biztatta, hogy a kevés megmaradt hun serégével kerekedjenek fel, és induljanak vissza kelet felé Szittya országba, az ott maradt magyarokhoz. Mintha az átok tovább is sújtotta volna őket, többször vissza kellett fordulniuk, mivel folyton ellenséges seregekbe ütköztek. Végül is negyedszerre tudtak csak visszajutni Szittya országba.

E közben messze keleten a végtelenbe vesző füves síkságon, szép életet éltek az ottmaradt magyarok. Lassan terelgették nyájaikat legelőről-legelőre. A férfiak lóhátról ügyelték az állatokat, vadásztak, halásztak. Ez a lovas nép a csillagoktól tanulta a bölcsességet, és puszták végtelen síkságától a türelmet. Nem épített házakban laktak, hanem szellős sátrakat húztak fel oda ahol éppen a nyájakkal, megtelepedtek. A sátrakat színes - maguk készítette - szőnyegekkel díszítették. Ruházatuk is szebb és jobb volt, mint az ottani népeknek.

A magyarok szakértelemmel cserzett puha bőrruhákat viseltek, alatta vászonból készült alsó ruhaneműt hordtak. Abban az időben még a fejlett rómaiak sem, de még a görögök sem viseltek ilyent.

A kis gyermekek hároméves korukig a sátorba anyjuk mellett nevelkedtek. Majd ezután birkákon tanultak meg lovagolni. A hatodik évet betöltve azután az apa, megajándékozta őket egy kisebb kanca csikóval. Ezután az apjuktól sajátították el a lovakkal való minden nemű feladatokat, köztük a vágtató lóról a nyílvessző használatát, a pásztorkodás minden

Csínját- binját, a vadászatot, főleg a csatában a gyermekekre háruló feladatokat, mivel Ők voltak az apák fegyverhordozóik.

Erre a tudományra nagy szükség is volt, mert a területszerzési harcok és csaták egyre gyakoribbak lettek a síkságon. Abban az időben a Besenyők voltak a magyarok legádázabb ellenségeik. Ezek a harcias rokon-népek kelet felől nyomultak nyugatnak a nagy síkságon, akárcsak századokkal azelőtt a Hunok és a magyarok tették. A besenyők igen kegyetlen népek voltak, ahová betették a lábukat ott csak pusztulás maradt utánuk.

A besenyők egyik ilyen kegyetlen portyájukon történt meg, hogy a magyarok egyik kisebb törzsével kerültek összetűzésbe. Ennek a magyar törzsnek a vezetője volt CSABA vezér az ÜGYEK, elnevezésű vezér leszármazottja. Már majd mind annyiiknak végük is lett volna, amikor is a hozzájuk tartozó megvadult fehér csorda a - megdöbbent - besenyőkre rohant és mindegy szálig eltaposta őket.

A magyarokat viszont kikerülték, hogy- hogy nem, őket nem bántották, valószínű, azért mert a vándorlások során az ő szekereiket ismerték. A dübörgő állatok mögött segítségül meg jöttek a magyar csordások, és táltosok is a lovaikkal. Hála legyen az Istennek, mondotta Csaba vezér, ki küldött benneteket? A TÁLTOS (a jövendő mondókat nevezték ekkor Táltosnak) parancsára cselekedtük –felelték a pásztorok. – mondván, hogy ATTILA véreinek nem szabad elvesznie!

Folytatás az V. részben.

Éa ma repüljünk a mese szárnyán a régmúlt világába. Hol vagytok?

III. Rész. Ilcsi Mama mesél eleinkről, a „csodaszarvas”regevilágról.

Keve vezér temetése után a hunok üldözőbe vették DETRE seregét és nagy ütközetben, rettenetes véres csata közben elesett MACRINUS, a rómaiak vezére, de elveszítették a Hunok bátor vezérét Kadosát is. Így a római vezérek - arany és ezüst ajándékokkal megrakva- békeköveteket küldtek a hunokhoz, hogy mentsék magukat a további veszteségeiktől.

A mostani hazánkat, a szép Magyarországot sok száz évvel ezelőtt egy rettenhetetlen, bátor nép lakta. Ezek a hunok rokonai voltak a mai magyarok, ők is messze keletről érkeztek vezérük a hatalmas ATTILA vala. A Rómaiak a görögök, a gótok és minden népek féltek az ő hatalmától. A nagy római birodalom szövetségese lett ATTILÁNAK,

<a monda azt állítja róla, hogy kardját egyenesen a hadúrtól vagy is az Istentől kapta.>

Sorra hódította meg a nyugati gótokat, a görögöket.

A görög Bizáncai Theodosius császár térde hullva kért bocsánatot Attilától.

Sok - sok idő elteltével ATTILA csudálatos módon az Isten kardjával meghódította az egész világot. Nem volt a földön nép, mely ne félt volna ATTILA kardjától, pedig ATTILA nem hordozta magával az Isten kardját. - Otthonában őriztette. - Sokszor mondogatta a feleségnek, Rékának, hogy úgy érzi nem hiába élt: „Enyém az egész világ.”

Azt szerette volna, ha fiai is, őt követve a legvitézebbek legyenek Neki és feleségének is a legkedvesebb gyermeke volt a legkisebb fiú CSABA.

Az idősebb Aladárt és édesapjukat is nagy szomorúság érte, mivel RÉKA királyné nagyon beteg lett. Az utolsó kívánsága az volt, hogy mindkét gyermeke a halálos ágyán csókolja meg Őt, és amelyikük csókjára még utoljára, felnyílik, a szeme az legyen a hunok királya. Végakarataként azt is kérte, hogy – mint Isten elrendelésében - a többiek nyugodjanak bele a választásába. Így lett CSABA a hunok királya.

RÉKA királyné halála után ATTILA feleségül vette Mikoltot a szép távol keleti királykisasszonyt.

Szerencsétlenül végződött azonban ez a házasság, mert a lakodalom éjszakáján

a - világverő királynak - eleredt az orra vére és saját vérében fulladt meg.

Nagy pompával, arany koporsóba <napsugárba> ezüstkoporsóba <holdsugárba> vaskoporsóba <éjszaka sötétjében> vagy is hármas koporsóban tették ATTILA holttestét.

Különös szertartással temették el a hunok a folyó medrében ATTILA hármas koporsóját azért, hogy soha ember fia meg ne lelje (a temetésben részt, vevőket lenyilazták, majd a hunok is saját maguk a kardjukba dőltek) s míg a világ – világ, álmát meg ne zavarja senki sem.

Nem maradt élő ember, ki megmondhatta volna, hogy melyik folyó medrében és hol van eltemetve a hunok királya, ATTILA az Isten ostora.

„Csillag esik, föld reng: jött éve csodáknak!

Ihol én, ihol én ostora világnak!

Sarkam alá én, a nemzeteket hajtom:

Nincs a kerek földnek ura, kívül rajtam

„(Arany János)

Folytatás következik a IV. részben.

Egy kis kitérővel nézzétek meg, hogy milyen sok mindennel függ össze az asztrológia.

Nagyon érdekes az is, hogy hogyan függ össze az asztrológia az Orvos Asztrológiával.

A leírásban, forrásanyagként felhasználtam: Hernádi Gyula és Vinkó József

„Vércsoport alapvető karakterjegyeket képvisel” asztrológiával is foglalkozó könyvét.

Karl Landsteiner által 1901-ben felfedezett A :B: O: vércsoport rendszer alapján is következtetni lehet az emberi jellemre. Az ember vércsoportja nem változik élete folyamán. Az azonos vércsoporthoz tartozóknak hasonló a temperamentumuk. A vércsoport alapvető karakter jegyeket takar. A vércsoport általános jellemzői:

„A” vércsoportba tartozó: általában lelkiismeretes, kötelességtudó, vállalt kötelezettségét mindig teljesíti. Az adott szó neki szent. A felületesség az „A” csoportbeli emberre nem jellemző. Vagy szenvedélyesen teszi, amit kell, vagy egyáltalán nem teszi. Ezért van az, hogy az ilyen vércsoportú embereket gyakran visszautasítónak, barátságtalannak tartják.

Párválasztásban mindig az igazit keresik. Ha jól választanak, hűségesek maradnak életük végéig. Ha elválnak is, az életre szóló barátság fennmarad.

„B” vércsoport: Érzékeny és mindenre nagyon fogékony, Nehéz kihozni a sodrából. Magatartására a szerénység leginkább a jellemző. Mindenkivel szemben maximális követelményeket támaszt, mivel sajt magával szemben is szigorú és igényes.

Általában féltékeny típus. Jellemző rájuk a bizalmatlanság is. Emellett megbízhatóak, egyenes jellemű emberek.

Az „ÁB”csoport egyébként öröklési keveredés folytán keletkezett. „AB” vércsoportba tartozók az érzelmek uralma alatt élnek. Érzelem gazdag személyiségűek. Az erőszak egyáltalán nem jellemző rájuk. Az”AB”vércsoportú embert általában érzelmei irányítják, ezért bízik az ösztöneiben. Ezek általában jó irányba is viszik az élete folyamán.

Sohasem tud „Egoista” lenni. Az „AB” csoportú emberek a barátságban, szerelemben, házasságban is idealista partnerek. Saját örömük mellett fontos számukra a partnereik, társuk öröme is. Ezért nem kényszerítik rá senkire az akaratukat. Tehát alkalmazkodóak, így ideális kapcsolatokat tudnak kialakítani a munkájukban is.

„O” vércsoportúak: Mindig mozgásban lévők. Ők is meg vannak áldva ésszel és érzelmekkel. Az ilyen vércsoportú ember gyakran érvényesti kapcsolataiban az akaratát. Az alkalmazkodást csak párjától, partnerétől várja el. Ő maga viszont nehezen alkalmazkodik. Aktívak, tehetségesek. Energiáik szinte kimeríthetetlenek. Soha nem adják fel a harcot és a küzdelmet. Ha jó napja van, majd szétrobban az aktivitástól, és rövid idő alatt elvégzi, azt a munkát, amelyhez másoknak tízszer annyi időre van szükségük.

O” vércsoportúak jól érvényesülnek az üzleti, kereskedelmi, művészeti, film, zene, média világában. Főleg a pénzügyi foglalkozások hoznak sok sikert részükre. Vezető beosztásban is igen eredményesek lehetnek.

A kínai orvoslásban: a beteg vizsgálatakor az első kiindulási pont a pulzus ellenőrzése.

A pulzus vizsgálatával a kínai orvoslás többnyire pontos diagnózist tud felállítani.

A pulzus minőségének jelentése a következő: Pulzus minősége. Jelentése:

1. / kemény vérpangás.

2. / lágy életerőhiány.

3. / teli vérbőség, túl aktivitás.

4./ gyenge bomlás.

5./ gyors láz, gyulladás.

6./ lassú életerőhiány.

7./ szabályos idegi egyensúly.

8./ szabálytalan veszélyes dolgok készülnek.

II. Rész:

Ilcsi Mama mesél eleinkről, arról, hogy a „csodaszarvas”regevilág szerint,

Hunok és Magor népei útra kelve, hogyan találják meg a szép Magyarországot.

Messze Ázsia belsejében, <ott ahol ma a perzsák népe él> volt egyszer egy Nimród birodalom. A király, bátorságáról, hősiességéről messze földön regéket meséltek.

Volt NIMRÓD királynak egy szépséges, szép felesége ENEHÉR. Hetedhét országban nem volt párja az Ő jóságos szívének a királyasszonynak szemefénye volt két szép fia:

MAGYAR és HUNYOR.(vagyis más néven HUNOR) a két testvér mindig együtt jártak vadászni, ilyenkor MAGYAR az idősebb mindig elől járt, és őt követte, öccse HUNYOR Egyszer csak megpillantottak egy csodálatosan szép fehér grimszarvast, üldözőbe vették, de a hosszú üldözés során késő estig sem sikerült puskavégre kapni. Majd másnap kora reggel a folyónál ismét meg látták a szép szavast. Nosza rajta azonnal üldözőbe vették ismét.

”De a szavas, mint a pára- köd előtte- köd utána,

Míg a vadász széjjelnézne, szeme elől elenyéssze”

(Arany János)

A szarvas csak futott- futott a két ifjú pedig vágtatott utána, közben ez a hely úgy megtetszett nekik, hogy elhatározták minden népükkel, együtt ide letelepednek.

Sok- sok évig laktak itt, mikor a két fiú újra barangolásra indult.

Ekkor egy szép tisztáson megpillantottak vagy száz csuda szép fiatal lányt, akik

a DU LALÁN király udvarából valók voltak. A lányok virág koszorúkat fontak, táncoltak és szebbnél, szebb dalokat énekeltek. A két ifjú gyorsan felkapott közülük egyet-, egyet és lovaikon haza vágtattak. Ezek a szép lányok lettek Magyarnak és Hunyornak a feleségeik. Az Isten sok gyermekkel áldotta meg őket. Ezek az ivadékok éltek sok száz évekig a választott földjükön.(ez volt Hunyor és Magyar nők rablásának története).

Nimród fiai: HUNYOR és MAGYAR leszármazottjainál, évszázadok jöttek és mentek, teltek- múltak az évek a Hunor és Magor <régi magyarok> népeinél eljött az idő, hogy már többen voltak, mint a csillag az égen, fű a pusztaságba. Az erdőkön, mezőkön, vizeken már nem volt elengedő hely és élelem, hogy jusson belőle mindenkinek

A legöregebb TÁLTOS (Táltos <jövendőmondó>) összehívta gyűlésbe a két törzs képviselőit. Több napi tanácskozás után megállapodtak abban, hogy a két törzs közül csak a Hunok, vagyis Hunor népe indul el (a magyarok maradnak) más területeket keresni a népüknek, ahol egyaránt elegendő megélhetést tudnak majd biztosítani embernek és állatnak.

Elindultak hát a hunok nagy reménykedéssel - a lenyugvó nap irányában-.

A Hunok száznyolc törzse Bélát, Kevét és Kadosát választották meg az élcsapat vezéreinek a harcosok vezére volt, Bendegúz a ki próbált nagy harcos, akit szinte vakon követték a hunok népei. Elől a lovas férfiak, majd végtelen hosszú sorban, a sátorban élő nők és gyermekeik. Vitték magukkal a méneseket, a birkákat és egyéb állatokat is. Hosszú barangolás után érték el az ATIL (Volga) folyót, majd a haragos folyón átkeltek és itt tábort is ütöttek

Aranyozott vezéri sátorban született meg BENDEGÚZ első szülött fia.

(az Atil folyó tiszteletére) ATTILA nevet kapta. a népek ekkor különös égi jelenséget láttak az égen. Majd átkelve a Kárpátokon, lezúdultak a Tisza- Duna közének termékeny alföldjének a birodalom keleti tartományára Pannóniára. Ezt a területet akkor (a krónikák leírásai alapján) MACRINUS és DETRE hadvezérek vezetése alatt a rómaiak lakták

Míg ők a hadi terveiken tanakodtak az ügyes hun vezérek rajtaütöttek a rómaiak táborán. Majd később a Tárnoki síkságon Detre szembefordult a hun élcsapattal.

Ebben a harcban veszítette el a nép jó vezérüket, Kevét, akit illő pompával temettek el,

<a mai „Keveháza” területén. >.

Folytatás III. részben.

A következő XI. részben Ilcsi Mama mesél, arról, hogy az asztrológiai világszemlélet szerinti Nagy NAP ciklusnak milyen kapcsolata van a „Csodaszarvas” regéhez. /Rövidített folytatásos változat./

I. rész:

A Nagy Napév a Földünk életében 25920 éves egy-egy hatalmas ciklust fejez ki.

Amint a NAP a precessziós úton 2160 év alatt egyenként sorra áthalad a Nap-pálya mentén sorakozó 12 állatöv csillagképein, hatásait hatásszögeivel egyesíti.

Láthatjuk a 360 fokos világhoroszkóp kört, benne a 30° fokonként sorakozó állatövjegyeket.

A Nap a precessziós útján 72 év alatt tesz meg 1° -t.

Gondoljunk csak arra, amikor a precessziós Nap az Oroszlán jegyben az „Aranykorban” járt, amikor még a földi élet összhangban volt az égi törvényekkel. Ezután Nap elhagyja az égi házát, és lefelé ível a Bika jegy felé, ezzel az ősi tisztaság már veszendőbe ment.

A Régi bölcsek régi kultúrák, és ősi mithoszok aszerint, hogy a precessziós Nap épen melyik állatövjegyben haladt, a precessziós Nap útját a világkorszakokkal is kapcsolatba hozták.

Ismétlődő összefüggéseket véltek felfedezni a csillagképekben kifejtett hatásaik vonatkozásaiban, valamint nagy jelentőséget tulajdonítottak az egyes jegyek fölött uralkodó bolygók hatásainak is.

A csillagképek sorrendjét a Nap évi mozgása szerint határozták meg.

Az évi Nappálya kezdetét a mindenkori tavaszponttól számítjuk.

A precessziós Nagy Napciklus, vagyis a világhoroszkóp rajzában az égbolt közepe az

Médium Coeli = MC a zodiákus legmagasabb DÉL pontja: a NAP, vagyis

(az oroszlán állatövi jegy).

ÉSZAK: Imim Coeli= IC az égbolt legmélyebb pontján található a (Vízöntő álltövi jegy)

KELET: a zodiákus felkelő jegye: AS. (a SKORPIÓ állatövi jegy)

NYUGAT: a zodiákus átellenben jelzett: DS (a BIKA állatövi jegye)

A TEJÚT a Keleti földteke alsó részétől az Orion Csillagkép felé, vagyis BIKA fölött helyezkedik el. A Nagy Napciklus misztériumában a Tejútnak is megvan a maga szimbolikája, amint a Bika és a Skorpió sarkalatos pontjait összekötve átnyúlik az égbolton, mint a folyóvízként jelenik meg a mithoszokban.

A hinduk „Égi Gangesznek „vagyis folyónak nevezik, a tejutat.

Amikor a Nap elhagyja az égi házát, vagyis az Oroszlánt és lefelé haladva a Bika felé belép az ÉG SÖTÉTSÉGÉBE.

Innen tovább halad a Vízöntő felé, majd a Skorpió érintésével, ismét kiemelkedik a sötétség éjszakájából a világosságba, az ÉG világos felébe szárnyal, hogy aztán ismét felmagasztosulva elérje az ÉGI házát, a trónját, a dicsőséges teljességét az OROSZLÁNBAN:

A rege a csodaszarvasról elolvasása után, - elgondolkozásra ad okot - a Nagy Napciklus csillagászati, és az ahhoz kapcsolódó összefüggések átgondolása.

Belemagyarázás nélkül végighaladhatunk a Mithosz kapcsán a Nagy Napév ciklusának fázisain. Ugyanígy minden igazi ősmithoszban, és az ősi eredetű mesékben ugyan csak felismerhetjük az örökön ismétlődő ciklust.

A kozmikus folyamatokkal való tényszerű egyezés arra utal, hogy az ősi regék tényeken is alapulnak. „Haj regő rejtőm „énekelték a régi igricek. Dalaikat „rejteki régi regének” is nevezték a rege régi, öreg dolgokat, messze múltból eredő tényeket mond el, mégpedig

„rejteki” vagyis mithikus jelképes módon.

A magyarság elődeinek néhány regetöredékét az ős magyar hitvilágban is megtalálhatjuk, melyekben felismerhetőek a Nap Mithosz elemek.

REGE a Csodaszarvasról.

A HUNOR és a MAGYAR regehagyomány szerint Ménrót (Nemrót) fiai, vagyis Nimróddal, aki a „nagy vadász vala az ÚR előtt. Ismert tény, hogy az ORION csillagképét a megfelelő művelődéskörök területén, másképpen NIMRÓDNAK nevezték.

Az IKREK csillagképét az Ősmagyar mitológiában HUNORNAK és MAGYARNAK jelölték. Ezt bizonyítja, hogy a NIMRÓD-ORION csillagképe a Bika szakaszában áll, vagyis az égbolt látszólagos körforgásában az IKREK csillagképe előtt jár. NIMRÓD tehát az IKREK elődjének számit. IKREK pedig NIMRÓD követőinek, vagyis utódainak.

Ebből következtethetünk arra, hogy a regében a CSODASZARVAS- maga a NAP.

A vadászó HUNOR és MAGYAR elől tovafutva a CSODASZARVAS: a precessziós Nap az Ikrek szakaszából a Bika felé siet.

Ezt látjuk, ha a TEJUTAT áttanulmányozzuk, vagyis a Napmithoszban legtöbbször a víz, és fa jelenik meg a jelképeken. Így a CSODASZARVAS előbb ingoványos tehát vizes, majd erdőségen veszi az útját, majd eltűnik a fás erdőkben HUNOR és MAGYAR elől.

Ugyanakkor megfigyelhetjük a mithoszban a CSODASZARVAS- regében, hogy VÉNUSZT, az erdőben táncoló, csábos lányok testesítik mag Az énekhangot, kifejező művészeteket az éneklő táncoló lányok jelenítik meg, amikor HUNOR és MAGYAR rájuk találnak. Majd a rege szerint Nimród népe az ingoványos erdőn túl a talált nőkkel

Kelnek egybe és szaporodnak el.

Majd később HUNORT és MAGYART - népeivel együtt- a CSODASZARVAS vezeti ki erről a területről.

ÁLMOS születéséről szóló regének is van valóság alapja, miszerint ez is csatlakozik a Napmithosz ciklushoz. Álmos anyja EMESE álmában turulmadarat lát a magasba szárnyalni, vagyis amikor a Nap a Skorpiót elhagyja, szárnyal tovább a világos fél ív vagy is az Oroszlán felé. A táltosok - vagyis a jövendő mondók - ebből azt jövendölték, hogy az anya szíve alatt hordott gyermek lesz az - a nagy hős -, aki dicsőségre fogja vezetni a népét.

Így a Napmithos - jellegű az ÁLMOS halálának hagyománya is. Ugyan is Álmos valóban a felemelkedés felé vezette a népét, de az új haza határán megölik Őt, és testét feláldozzák, tehát a felemelkedés után a Napkörpályán újra következik az alászállás a Napnak - vagyis Álmosnak - el kell tűnnie, homályba kell merülnie, hogy az Új Nap ismét megszülethessék, és beragyogja a győzelem és dicsőség útját.

ÁRPÁDOT a Mithosz szintén az ujjá születő napnak tekinti. ARPÁD pajzsán meg is jelenik a Napmithosz jelképe, vagyis a kerek csillogó pajzs. – a Napkorong.

Mindebből arra lehet következtetni, hogy a táltosok, az igazlátók, mély, kozmikus ismereteken alapuló bölcsességekkel rendelkeztek. Folytatás a II. részben.

/Arany János/ Buda halála. Hatodik énekének utolsó 19 versszaka következik. Nagyonszép

- a kornak megfelelő - Arany János által szeretettel használt szép magyar kiejtésekkel.

"Rege a csodaszarvasról".

Dúl királyé, legszebb, kettő,

Agg Béláé tizenkettő.

Összesen mind, száz meg kettő,

A tündérré válni kezdő.

Kemény próba, férfit ölni,

Kilenc ifjat meg bűvölni,

Szerelemre csalogatni,

Szerelemtől szűz maradni.

Így tanulnak tündérséget,

Szívszakasztó mesterséget.

Minden éjjel számot adnak,

S minden éjjel úgy vigadnak.

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul - ágra,

Zengő ének szájrul - szájra.

Hang után ők, szembe széllel,

Fény után ők, födve éjjel,

Mennek óvást, mennek árnyon,

Ki lepkét fog, lopva járjon.

Monda Magyar, ez a síp - hang,

Bátya, bennem végig csikland.

Monda Hunor, vérem hajtja,

Szüzek árnya - fordulata.

Haj vitézek! Haj elébe!

Ki- ki egyet az ölébe!

Vigyük haza asszonyunkat,

Fújja felszél a nyomunkat.

Sarkantyúba lovat vesznek,

Kantárszárat megeresztek,

A leányság bent, a körbe,

Mind a körbe, sok az ölbe.

Nagy sikoltás erre támad,

Futna széjjel a leányhad.

Elől tűzbe, hátul vízbe,

Mindenkép jut férfikézbe.

Tündér lyányok ott eltűntek,

Szárnyik lévén elrepültek.

De a többi hova legyen?

Földbe bújjon? Elsüllyedjen?

Ab- Bull, immár nincsen semmi,

Szűzi daccal tündér lenni,

Vágtat a ló, és a pusztán,

Nagy üres éj hallgat aztán.

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

Dúl leányi, a legszebbek,

Hunor, Magyar nője lettek.

S a leventék, épen, százan,

Megosztoztak mind a százon.

Büszke lyányok ott idővel,

Megbékéltek asszony-fővel.

Haza többé nem készültek,

Engesztelni fiat szültek.

Tó szigete édes honná,

Sátoruk lő szép otthonná,

Ágyuk áldott nyugalommá,

Nincs egyéb, mi őket vonná.

Fiat szültek hősi nemre,

Szép leányt is szerelemre.

Dali törzsnek ifjú ágát,

Maguk helyett szűz virágot.

Hős fiakból ketten-ketten,

Két vezéré kétszer-ketten,

Feje lő mind, egy-egy nemnek,

Száznyolc ágra ezek mennek.

Hunor ága hun fajt nemzett,

Magyaré a magyar nemzet.

Szaporaság lő temérdek,

A szigetben nem is fértek.

Szittya földet elözönlék,

Dúl királynak dús örökét,

És az óta, hősök párja!

Híretek száll szájrul – szájra.

És ezt követően következik - ebben a témakörben -az én mesém:

Ilcsi Mama mesél, arról, hogy az asztrológiai világszemlélet szerinti Nagy NAP ciklusnak milyen kapcsolata van a „Csodaszarvas” regéhez.

/Rövidített változat, több részleben kerül feltöltésre.

Ilcsi Mama!

Jelzem,átjött:)

Köszönöm

Kedves Magdikám, akkor itt a folytatás ismét 17. versszakban. Az eleje 17. versszak a 169. számon olvasható. Hátha valaki csak most kapcsolódik be.

/Arany János/ BUDA HALÁLA.

HATODIK ÉNEK.

Rege a csodaszarvasról.

A föld háta fölomolván,

Sziksót izzad csupasz ormán,

Forrás vize nem iható,

Kénköves bűzt lehel a tó.

Forrás keble olajt buzog,

Itt is, ott is égnek azok,

Mint sok őrtűz setét éjjel,

Lobban a láng szerteszéjjel.

Minden este bánva bánják,

Hogy e vadat mér, kívánják,

Mért is űzik egyre, nyomba,

Tévelyítő bús vadonba.

Mégis, mégis, ha reggel lett,

A gímszarvast űzni kellett,

Mint tövist szél játéka,

Mint madarat az árnyéka.

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul - ágra,

Zengő ének szájrul - szájra.

Vadont s a Dont ők felverik,

A Meót kis tengerig.

Süppedékes mély tavaknak,

Szigetére ők behatnak.

Ott a szarvas, mint a pára,

Köd előtte, köd utána.

Míg az ember széjjelnézne,

Szemük elől elenyéssze.

Hóha! Hóha! Hol van a vad?

Egy kiáltja, ion szalad!

Más kiáltja: itt van, itten!

A harmadik, sehol sincsen!

Minden zugot megüldöznek,

Minden bokrot átall-, döfnek.

Gyík, ha rezzen, fajd, ha rebben,

De a gímvad, nincs ezekben.

Szól Magyar, hej! Ki tudja,

Merre van, a hazánk útja?

Kerek az ég mindenfelé,

Anyám, anyám, meghalsz belé!

Szól Hunor, itt maradjunk!

Tanyát verjünk, itthon vagyunk.

Selyem a fű, édes a víz,

Fa-odúból csöpög a méz.

Kék folyam ad fényes halat,

Vörheny vad ízes falat,

Feszes az íj, sebes a nyíl,

Harckalandon zsákmány a díj.

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul - ágra,

Zengő ének szájrul - szájra.

Hogy eluntak otthon ülni,

Halat csalni, őzet űzni.

Új kalandra, szebb csatára,

Ereszkedtek a pusztára.

Puszta földön, sík fenyéren,

Zene hallik sötét éjen,

Zene, síp, dob, mély vadonban,

Mintha égből, mint álomban.

Tündér lyányok ottan laknak,

Táncot ropnak, úgy mulatnak.

Szőve ködből sátoruk van,

Úgy mulatnak sátorukban.

Férfi egy sincs közelébe,

De a földi lyányok szépe,

Lyányai Bélának, Dúlnak,

Tündérséget ott tanulnak.

Legközelebb 19 versszakban következik a vége.

Kedves Ilcsi Mama!

Ezzel most felidézted a fiatal éveimet, amikor én tanultam és mikor a gyerekeim tanulták és pár versszakot kívülről is kellet tudni.Mit mondjak? Nagyon jó! Elő kéne vennem már néhány régi dolgot, lehet, hogy itt az idő kicsit vissza nézegetni? Mindenesetre jó érzés. Miért is nem jutott eddig eszembe? Köszönöm, Magdi

Kedves Ilcsi mama!

Nem zavartál.Sőt!!! Előre is köszönöm a képeket.Várom:)

Köszönöm Kedves "Guzmi". Akkor álljon itt a már jelzett Arany János versnek az első 17. versszaka. Igyekszem a hátralvő 36-ot is feltölteni. Remélem tetszeni fog.

/Arany János/ BUDA HALÁLA. HATODIK ÉNEK.

Rege a csodaszarvasról.

Száll a madár, ágrul - ágra,

Száll az ének, szájrul - szájra.

Fű kizöldül ó sírhanton,

Bajnok ébred hősi lanton.

Vadat űzni feljövének,

Hős fiai szép Enéhnek.

Hunor s Magyar, két dalia,

Két egytestvér, Ménrót fia.

Ötven-ötven jó leventét,

Kiszemeltek, hogy követnék.

Mint valamely véres hadra,

Fegyverkeztek könnyű vadra.

Vad előttük vérbe fekszik,

Őz vagy szarvas nem menekszik.

Elejtették már a hímet,

Üldözik a szarvas-gímet.

Gím után ők egyre törnek,

Puszta martján sós tengernek,

Hol a farkas, hol a medve,

Sohasem járt, eltévedne.

De a párduc, vad oroszlán,

Végig üvölt a nagy pusztán,

Sárga tigris ott kölykezik,

Fiát eszi, ha éhezik.

Száll a madár, száll az ének,

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul - ágra,

Zengő ének szájrul - szájra.

Már a nap is lemenőben,

Tüzet rakott a felhőben.

Ők a szarvast egyre űzik,

Alkonyatkor, ím eltűnik.

Értek vala éjszakára,

Kur vizének a partjára.

Folyóvíznek partja mellett,

Paripájuk jól legelhet.

Monda Hunor, itt leszálljunk,

Megitassunk, meg is háljunk.

Monda Magyar, virradattal,

Visszatérjünk a csapattal.

Haj, vitézek! Haj, leventék!

Micsoda föld ez a vidék,

Hogy itt a nap száll keletre?

Nem, mint máshol, naplementre?

Szólt egy bajnok, én úgy nézem,

Hogy lement az, déli részen.

Szólt egy másik, nem gondolnám,

Ott vöröslik éjszak ormán.

Folyamparton ők leszálltak,

Megitattak, meg is háltak,

Hogy majd reggel, virradattal,

Hazatérnek a csapattal.

Szellő támad hűs hajnalra,

Bíborodig az ég alja,

Hát a szarvas nagy-merészen,

Ott szökdécsel, túl a vízen.

Száll a madár, száll az ének,

Két fiáról szép Enéhnek.

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

Nosza rajta, gyors legények!

Érjük utol azt a gímet.

És - akarva, akaratlan,

Űzik ismét szakadatlan.

Kur folyót ők átall-, úszták,

Még vadabbak ott a puszták,

Ember ottan egy fűszálat,

Egy csöpp vizet nem találhat.

Kedves Ilcsi Mama!

Köszönöm!!!!!!!!!!!!

A Győztes óra c. vers nagyon igaz, azt hiszem nagyon sokunkra. Nagyon érdekesek az írások, és gyönyörúek a versek. Olyan jó ezeket olvasgatni!

Köszönöm!!!

HAGYOMÁNY ÉS ÖRÖKSÉG SKORPIÓ HAVÁBAN.

A Skorpió első dekádjának végétől, november 1.-étől, Halottak napjától kezdődő időszak jelszava: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!”. Ha megfigyeljük a népdalokat annyira szimbolikusnak is, vélhetjük. Sokszor rejtenek, olyan spirituális analógiákat, amik nagy igazságokat képesek feltárni az Ezotéria világában.

Ilyenkor a skorpiók benső világukban is az alászállás elindul a sötét tudattalanba.

November első napjának éjszakáján a sötétség, az alvilág kapuja tárul fel, amikor nekünk, élőknek az elhunyt ősök birodalma felé, a halott szellemek számára pedig az árnyékvilágból e világ felé nyílik meg az átjáró.

Halottak Napjának előestéje így a legerősebb időpont azok közül, amikor a hagyomány szerint leomlanak a válaszfalak az élők és holtak világa közt, és utóbbiak felkereshetik övéiket egykori lakhelyükön.

Este gyertyát gyújtanak a család minden egyes halottjának, és ezzel biztosítsák őket ki nem hunyó emlékezetükről és szeretetükről.

Arany János Keveháza versnek folytatása.

1-10-ig versszak a 163. számon van feltöltve.

11./ Nem gondol, Makrin vezér,

Hogy már nyakában a veszély,

Ingyen se véli Detre szász,

Hogy feje fölött ég a ház.

Tűz van, tűz van! - de aki fut,

Lángok közül karélba jut,

Lerontva és fegyverre hányva,

A nagyváros, Potenciába.

12./ Kő nem maradt másik kövön,

Nem csecsszopó anyaölön,

De távol még a völgyi harc,

Fel-felsivít, meg elvihart.

A zagyva nép, kevert tömeg,

Egymás szavát nem érti meg,

Barát baráttal szembe vív,

Gót és alán és római.

13./ Ó. Bár fedezné még sötét,

A hajnalcsillag üstökét!

Ó! A nap is bár még soká,

Emelné fényes homlokát!

Ne hozna bút, ne látna vért.

Holtak között a hun vezért,

S elképedő, bomlott hadat;

Mely győzedelmétől szalad!

14./ Kemény harcos a Detre szász,

Nem tőle jött hunokra gyász.

Éles a Makrin fegyvere,

Nem bánta azt erős Keve.

Őtet, - hadúr akarta így!

Hunok közül sebzett íj,

És nyílborit szertelen,

Nyílzápor a vak éjjelen.

15./ Melyet midőn a hegytetőn,

Jó Detre szász eszébe vőn,

Mint hullámot, a sziklaágát,

Vissza nyommá futó hadát.

Kezében a nagy dárdanyél,

Keresztbe fogva nem henyél,

Egy vége szúr, más vége üt,

Tör, zúz, seper, dönt mindenütt.

16./ Sokat leölt az éji harc,

Porba borult sok büszke arc,

De, mint hullám hullámra kél,

Jár a halotton, aki él.

És bár a holtnak száma nincs,

Az élőknek egy híja sincs,

Mindenfelől a hegyközön,

Új had tolong, új népözön.

17./ hej, Béla, most, hej Kadosa,

Kemény tánc lesz ez a tusa!

Barna hajú szép hun fiak,

Mi haszna még a gyors nyilaknak!

Bár tőlük a nap elborul,

Tárnokvölgye bealkonyul,

Zászlótokon lecsüngve áll,

Nem repdes a turulmadár.

18./ Előre hun, Nimród fia!

Meg kell nekünk itt halni ma.

A vészbanyák, ott fenn vadul,

Csikorganak, s nem jő Hadúr.

Előre hát, úgy forgassad,

Utoljára kemény vasad,

Hogy sok vitézt küldhess levágva,

Szolgáidul a másvilágra.

19./ Két kézre vív jó Kadosa,

Csillog-villog nagy pallosa.

Körül – körül, hős Béla vág,

Omlik - bomlik a sokaság.

De, mint ha ki fövénybe ás,

Hull a porond helyébe más.

Vagy mint a hab meg összecsap,

Úgy összefolyik, megint a had.

20./ Hiába vitt jó Kadosa,

Homályba száll fénylő vasa,

Őtet, kivel nem bírna száz,

Lebirkózná vad Detre szász.

Míg Béla hőst a nagy tömeg,

Nehéz ostrommal dönti meg.

Mint egy torony, mely egyedül,

Sokáig állt, amíg ledűl.

21./ hej! Nem hamar lesz az, midőn,

Szilaj ménes fut e mezőn.

Soká lesz, míg új gyökéren,

Fű és virág itt megterem.

A széles völgy egy lábnyom,

Súlyos had óriás nyoma,

Ki egyet toppantott, s hol?!

Egy emberöltő nincs sehol.

22./ Százhúsz ezer, jó hun halott,

S két annyi ellenség van ott.

Nem ellenség, mind vérrokon,

Vérük vegyest folyt a fokon.

Ki a vesztes? Ki a nyerő?

Erőetlen mindkét erő,

Győztes, legyőzött, - mint ahogy,

Két birkózó egymásra rogy.

23./ Őket, az ég átellenén,

A két hajnal harcban lel.

S mire megoszlott a csata,

Már visszajött az éjszaka.

A hun, miképp, földhöz vert vad,

Pihegve a síkon marad.

Míg Detre és győzelmi társa,

Elég erősek - a futásra.

24. Hol egy paripa, mint a táj?

Másik fekete, mint az éj?

Kövér, hibátlan harci ló,

Ezt kívánja Hadúr s Manó.

Ősz Torda ím, kettőt hozat,

Lobog, ropog az áldozat,

Füstjétől az ég tetején,

Piroslik nagy éjszaki fény.

25./ Szép hun anyák, hős magzati,

Ne essetek bánatba Ti.

Ármánynak a bosszú elég,

S Hadúr mosolyogva néz felénk!

De, mielőtt új napja kel,

A holtakat temessük el,

Nehogy a haragja döghalált,

Eresszen ránk, ostor gyanánt.

26./ Táltos szavát ígyen veszik.

S a fél tábor temetkezik.

Temeti a másik felét,

Dombbal fedi nyugvó helyét.

Külön - külön egy-egy csoport,

Temérdek földet összehord.

Tölcséres a domb, és középen,

Sok halott ég, máglyák tüzében.

27./ Széles az éj köröskörül,

Tárnokvölgye belémerül,

De hosszában, de széliben,

Sok tűz lobog egyszeriben.

Távol, ha nézné valaki,

Vélné, hogy a menny csillagi.

Közötte sűrű népgomoly,

Sürög - forog, mint hangyaboly.

28./ Szép a halál a harcmezőn,

Valaki ott meghal dicsőn.

Bajtársi őt pajzson viszik,

Íját, tegzét, mellé teszik.

Mellette bárdot, Keve - vezért.

Fényes, fehér tűzláng emészt,

Három követ, s azon felül,

Halmot raknak reá jelül.

29./ De hős Kevét nagy sokaság,

S Bélával egyben Kadosát,

Az ország útjához közel,

Egy, domb alá eltemet.

És a halom tetőre jelt,

Magas kősziklából emelt,

Míg ajkain a tenger népnek,

Búsan búgott lassú gyászének.

30./ Örökre hát a vérmezőn

Bátor Kévének háza lő.

Hol ő hadával nyugszik,

A temetőt így nevezik.

Év, év után gyorsan lejár,

Jő - megy miképp, vándormadár,

De egy sem költi fel Kevét,

De egy sem oltja ki nevét.

31./ Harmadnap a hunok hada,

Mint új vihar, feltámad.

Harmadnapon kürtödbe fúsz,

Torda fia, hős Bendegúz!

Zászlóidat a keleti,

Szellő vígan lebegteti,

Hogy a turul repdes belé,

Nyugat felé, nyugat felé!

32./ Nem messze van már Cezumór,

Ott éri ő Makrin utol.

Hadával a Hunbércre hág,

Onnan zúg le a sokaság.

A déli nap megváltozik,

Fényében megfogyatkozik.

Elrejti szép ábrázatát,

Ne lássa e szörnyű csatát.

33./ Fényes delet éj-szürkület,

Válta fel a küzdők felett,

Rémes homályban dúl a harc,

Haragosabb lesz minden arc.

Ám isten úgy akarta,

Az ellenség ritkulva fogy.

S hegyről alá vérzuhatag,

Hömpölygeti a holtakat.

34./ Szórja nyilát hős Bendegúz,

Ívet nem is hiába húz.

Csörög - csattog szélvész gyanánt,

Kardot nem is hiába ránt.

Kardjával ő Makrin fejét,

Irgalmatlan repeszti szét.

Míg gyors nyilát az ívnek húrja,

Szász Detre homlokába fúrja.

35./ Utoljára lő az, hogy ott,

Makrin- Nak, a nap elfogyott!

Majd megtelik vidám sugár,

De Makrin azt nem látja már.

Ám Detre hős, mint egy bika,

Ha taglót érez a homloka,

Megrendül a csapás miatt,

S kettétöri a vas nyilat.

36./ Add meg magad, jó Detre szász!

Nem, én soha, míg élve látsz.

Add meg magad kegyelemre!

Nem én soha, szégyenszemre.

S mint a szelindek hogy forog,

Ha tépik nagy komondorok.

Majd erre, majd amarra csap,

Homlokában a vasdarab.

37./ Kár volna még, vitéz, neked,

Táplálni éhes ölyveket,

Heverni, mint egy kődarab,

S nem űzni el a madarat.

Ímhol kezem, fogadd jegyül,

Békében és hadban frigyül.

És Bendegúz és Detre szász,

Kezet kézben ropogva ráz.

38./ Ott a sereg három napig,

Áldoz, toroz, vígan lakik.

Hadúrnak ott hálaadást,

Ünnepeltek nagy áldomást.

Peng a koboz, húrjaira,

Harcot idéz a dalia.

Őseiről csatás emléket,

S elzengi - mint én az övéket.