Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

Az alkalom

Jön ... elmegy ... többé nem látod soha.

Szobádba száll, mint csillogó madár ...

s ha nem csukod be jól az ablakot,

huss, odafönn a kék magosba jár.

Úgy csillan meg, mint napfelköltekor

a réten villogó gyémántszemek ...

s ha meg nem látod, percek múlva már

fűszálakon csak fájó könny remeg.

És neked már csak fájó könny marad

befátyolozni vétkes, vak szemed.

Nem adtad akkor ... most már nincs kinek.

Nem tetted akkor ... most már nem lelet.

Túrmezei Erzsébet

Nicole Sage – Mi lesz, ha…?

Tudom, hogy neked is fáj,

Hogy ott és úgy elhagytál,

De az emlék majd elhalványul,

Ezt mind a ketten jól tudjuk...

De a továbblépés a legnehezebb...

Légy most még kicsit türelmesebb.

Hidd el, hogy nagyon is próbálkozom,

De amikor a két szemem lehunyom,

Az utolsó búcsúd még mindig hallom,

És próbálom értelmezni, amit kiejtett ott az ajkad,

De nem értem. S hogy sírjak, azt miért hagytad?

Talán hónapok múlva,

Talán évek múltán,

Majd visszatekintek...

És már majd nem fáj,

Hogy úgy elhagytál…?

De még most a továbblépésem nehézkes.

Mert a fejemben ott van a sok kérdésem,

Még a válaszod lehet érdekes és értékes,

Hogy megtehessem előre az első lépésem,

De most már vége van az örök nyárnak,

De bármerre nézek, csak téged látlak...

Mi lesz, ha nagyon is próbálkozom,

De amikor a két szemem lehunyom,

Az utolsó búcsúd még mindig hallom?

És próbálom értelmezni, amit kiejtett ott az ajkad,

De nem értem. S hogy sírjak, azt miért hagytad?

Mi lesz, ha ezen soha nem jutok majd át?

Mi lesz, ha nem kapom meg a lezárást?

Mi lesz, ha soha nem kapom vissza,

Ami bennem nem piszkos, hanem tiszta?

Mi lesz, ha végül majd semmim sem marad?

Mi lesz akkor, ha soha sem jutok túl rajtad?

Mi lesz, ha soha nem lesz ez jobb?

Mi van, ha csak jön majd a rossz?

Mi lesz, ha ez majd örökké tart?

És soha nem ér véget majd…?

Hidd el, hogy nagyon is próbálkozom,

De amikor a két szemem lehunyom,

Az utolsó búcsúd még mindig hallom,

És próbálom értelmezni, amit kiejtett ott az ajkad,

De nem értem. S hogy sírjak, azt miért hagytad?

Mi lenne, ha neked adnám mindenem?

Mi lesz, ha a szerelmed volt az egyetlen,

Az életben csak te voltál az egyetlen?

Mi lesz, ha nagyon is próbálkozom,

De amikor a két szemem lehunyom,

Az utolsó búcsúd még mindig hallom?

És próbálom értelmezni, amit kiejtett ott az ajkad,

De nem értem. S hogy sírjak, azt miért hagytad?

Aki voltam,milyen messze van tőlem!

S aki leszek,az már milyen közel.

Már utolér,mellém lép,támogat,

és átölel.

Bíztatva suttogja: Ne félj!

Valahogy majd csak megleszünk.

Hiszen szívünk marad a régi,

s ketten talán csak megőrizzük

az eszünk.

Váczi Mihály: Kettesben önmagammal

Fáy Ferenc: Rabság

Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab

a kővé-dermedt álmok ketrecében,

hol üszkös karmod meghasad

s gubancos szőröd lombja leng a szélben.

Fogára tűz az éj és fojt a nap,

s amíg szemedben fészket rak a szégyen

te ott rágódsz a porban, egy falat

– gyerek vetette – emberi beszéden.

Magadra vess, ha úgy élsz, mint a rab

s nem látsz tovább az ember-szabta résen.

Vess bukfencet! hogy minden szenvedésen

s halálon át is ámíthasd magad,

hogy így vagy boldog; s rácsokkal-szabad

csöpp dolgaid közt Isten is megértsen.

Nagy László: Akarom

Akarok, szemeid tüzében égni.

Akarok, orcád mosolyából kapni.

Akarok sétálni fák alatt, bőröd illatát érezni,

És NEM! Nem akarok, nélküled létezni.

Akarom, végigjárni utam, mi nekem lett szánva,

Mert te is ott vagy az úton, karjaid kitárva.

Leborulok lábaid elé, csak szemeim emelem arcod felé,

Nincs ember, ki gyönyörű emlékeim elvehetné.

Akarok minden percet, mit tőled kaphatok,

Nálad nélkül, lélekben is koldus vagyok.

Hajótörött vagyok a tengeren,

Vízbe dobott palackba nem írtam semmit, csak bánatomat leheltem.

Ha valaki egyszer megtalálja, s kinyitja,

Hallja a szívem, mi kettészakadt, mert hiányodat nem bírta.

Miközben büszke és boldog vagyok, hogy megismertelek,

Lelkembe jeges karmok karcolnak jeleket.

Mélyen felszántva húznak árkokat,

Te belevetsz egy magot, mely kikelve, megmutatja arcodat.

Kínoz a félelem, hogy véget ér,

Nem teljesül, mit szívem remél.

Mit adhatnék én neked, mit más nem adhat meg?

Cifra palotát, díszes ruhákat nem, csak a szívemet.

Egy szívet, mely nélküled nem egész,

De ha mégis kell neked, elkísér, bármerre mész.

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok,

Úgy tettem, mint ki még nem látta a ragyogó napot.

Csukott szemmel jártam egy ragyogó világban,

Melyet akkor vettem észre, mikor rád találtam.

Őszi erdő is kívülről szép, de mégis haldoklik, aludni készül,

Mit mutatok fel, ha holnap nálam pihen meg a halál, mit hagyok emlékül?

Mint a vizét vesztett patak, mint félrerúgott kő,

Úgy érzem magam, s hiányod is egyre nő.

Halott lelkemről lehull a szemfedél,

Mikor újra láthatlak, a te lelked is bennem él.

Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad

szólnál, de szavad elakad,

szólnál, de görcs és fájdalom

fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,

a recsegő idegeket

húzná magával, úgy sajog

szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,

hogy szárnyas szédülés ölel,

fogaid közül valami

sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő

s azt hiszed: a következő

pillanat mindent, ami él,

elfúj, mint pókhálót a szél.

CSEND HANGJA MAGYARUL

Hello darkness, my old friend!

Most értem csak, hogy mit jelent,

hogy újra itt vagy és én álmodom,

lehúnyt szemmel, némán hallgatom,

ahogy dalol, ahogy zenét ír

a szél, az esti szél.

Dobog a szív a csendben.

És lassan mozdul már a kép:

egy árnyék fázósan kilép.

Vakító lámpa, színes flitterek,

köd rajzolt glóriákat képzelek

és a lábnyomok

-sok fázós koppanás, koppanás.

Dobog a szív a csendben.

És mint egy égi látomás,

százezer izzó szemparázs.

Minden mondat könnyen érthető,

nem kell hang, és nem kell hangerő,

olyan tisztán cseng,

ha szólnak az angyalok, az angyalok.

Dobog a szív a csendben.

És aztán pendül már a szál,

az óra körbe-körbe jár.

Tönkre zúzza ezt az éjszakát,

fáradt torkom féltve felkiállt,

de a kiálltásom koppanó eső...

Dobog, mint a szív a csendben.

Minden arc a földre néz,

imára kulcsol már a kéz.

Halvány pókfonál, mely összeáll,

sápadt ujjakból font fénysugár

és a fény fürge jeleket karcol,

üzen a templomok homlokán.

Dobog a szív a csendben.

"A dolgok gyönyörűek, ha szeretjük őket."

/Jean Anouilh/

"A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája, a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk, hogy szinte magunk sem tudunk róla, mint a tűzhányó hegyek, amelyek hideg kőhegyek, de egyszer megmordulnak."

Gárdonyi Géza: Titkosnapló

A régi ház

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,

hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,

mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,

a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,

mit sosem pótolt volna kincs és gazdagság,

mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,

ha nincs olyan emlékünk mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,

a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,

hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,

mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

Kun Magdolna

Az ölelés, tudod,

nem köt a korhoz.

A megfáradt szív is,

örömöt hordoz.

Lenni kell álomnak,

lenni kell oknak,

- legyen céljuk

a fáradt karoknak!

Ölelés, és mosoly?

- Várja a lélek!

Érzi, - még itt vagyok,

- érzi, hogy - élek!

Szeretet parazsát

ne hagyd kihűlni!

A lélek fájdalmát

arcodra ülni.

Tárd ki a szívedet,

élj szeretettel!

- Öleljen, örüljön,

míg él, az ember!

Jónás Éva

Mosolyogj ! Ragyogj ! Bárhova mész, bárkivel is állsz szemben, ne fogd vissza magad ! Hallasd a hangod, törd meg a csendet, a "jó reggelt" ne csak egy kötelező köszönés legyen, kívánd szívből !

Vigyél életet, ahová csak betérsz! Rázd meg az embereket ! Rázd meg őket soha nem nyugvó energiáddal, hiteddel és optimizmusoddal !

Nem számít, ha szórakozottnak vagy bolondosnak néznek, csak valósítsd meg az álmot: légy jó, légy szabad, légy önmagad !

Manna OWell

Ámulni még,addíg lehet

amíg a szíved jó ütemre dobban,

megőrizni a táguló szemet,

mellyel csodálkoztál gyermekkorodban.

Elálmélkodni megszokottakon,

az andezitre plántált ősi váron,

virágon, felhőkön, patakon,

az azúrban kerengő vadmadáron,

a csillagokon, ha végtelen terek

hajítják át a későnyári égen,

és ámulva szólni..."

Áprily Lajos

Várnai Zseni:Mintha örökig élnél...

Úgy tégy, mintha örökig élnél,

úgy folytasd minden dolgodat,

mintha már semmitől se félnél,

az elmúlás se riogat...

Mert nem lehet fölérni ésszel,

hogy jön a Perc!

s mindent bevégzel...

megszünsz létezni,

nem leszel!

Mintha sose lettél volna...

s ez lenne minden élők sorsa?!

Ne gondolj erre,

nem szabad!

Csak folytasd minden dolgodat.

Úgy tégy, mintha örökig élnél!

Hinned is kell, hogy így igaz!

Megérik majd munkád gyümölcse,

kertedből kipusztul a gaz...

Teremtő zápor hull a földre,

jogod van fényre

és örömre...

minden megérik, teljesül

a földön és a föld körül...

Ember és világegyetem

egy véghetetlen értelem...

Mondom magamnak vigaszul,

mert égek olthatatlanul...

s ha kérded tőlem:

mi a végcél?!

Folytasd, mintha örökig élnél!

Szabó Lőrinc:Egyéb nem

Minthogy belőle egyéb nem maradt

szeretem, ami körülötte volt

a kis párnát, melyre feje hajolt

karperecét, elárvult tárgyakat

a kulcsot, mely hozzá vitt

távolabb erdőket, városokat

úti port, amit együtt vertünk fel

a mosolyt, mely szívéből

a szemébe szaladt

mikor festették: - nem pótolja

de az egész világ tele van vele

s most tudom csak igazán, mennyire;

ég s föld, s minden őhozzá kapcsolat:

szeretnem kell gondolataimat

minthogy belőle egyéb nem maradt.

"Az állatok csodálatos barátok - nem tesznek fel kérdéseket, és nem bírálják az embert."

/George Eliot/

Csókod festi kékre az eget,

Szemed színétől zöldülnek a fák.

Nélküled üres minden képkeret

És világtalan az egész világ.

Weöres Sándor

György Emőke: Ez vagy nekem

Te vagy az a forrás, melyből ihatok

Tikkasztó hőségben szomjat olthatok.

Békegalamb, amely lelkemre rászáll,

Nyugtalan szívemben rendületlen áll.

Friss oxigénként lélegezlek téged,

Te vagy a színpompás virágos rétem.

Te vagy a csendem a világ zajában,

Madárdalom nyomasztó némaságban.

Félelmemnek bátor űzője, anyám,

Sodró viharban menedékem, tanyám.

Ha kell kályhaként forrón melegítesz,

Te vagy az, ki hűs szellőként üdítesz.

Te vagy őrangyal szüntelen őrségben,

Mindennapi kenyerem az éhségben.

Fájó sebemre gyógyító balzsamom,

Kökény éjemben megváltó csillagom.

Sivár mivoltomban a szín, a minden,

Te vagy a remény, a legdrágább kincsem.

Minden és semmi

Mint gyűrött papírt egy szemétkosárba,

úgy dobtad el az érzelmeimet, az élet viharában.

Utána nyúlnál talán... visszavennéd... simogatnád...

de sima újra nem lesz, hiába akarnád.

Az érzelem egy fura kis selyempapír...

ami néha sok mindent, néha pedig semmit ki nem bír.

Talán pontosan ez a két dolog az,

amiben meglátod magad...

mert mindent kibírsz ha szeretsz...

és semmit nem bírsz akkor,

amikor egy új jövőn merengsz,

és a jelenben szenvedsz.

Léria Dipán

Kányádi Sándor - Tudod...

Tudod

soha nem bántam meg,

hogy megszerettelek,

pedig felbolygatta ez a szeretet

az egész életem,

Tudod,

soha nem csalódtam benned,

pedig sokszor nem értettem

a cselekedetedet,

sokszor féltettelek,

leginkább magadtól féltettelek,

Tudod,

lassan fogynak körülöttem a dolgok,

a dolgaim,

vagy messzire kerülnek tőlem,

vagy csak én távolodok,

ahogy szakadoznak a szálak,

az érzés egyre jobban magához láncol,

Tudod,

mikor megkönnyezek valamit,

ami szép volt,

megvigasztal a gondolat,

hogy lakozik bennem egy csoda,

ami nem hagy el,

amit nem vehet el tőlem

sem az irigység

sem a rosszindulat,

Tudod,

ebből az érzésből táplálkozom,

miatta össze sem csuklom,

ha elesek is, érte felállok,

ha sírok is elmosolyodok,

talán,

ha végleg elalszom,

érte akkor is felébredek.

Az egész vers olyan szép, köszönöm, hogy eszembe juttattad!

Fázó pálmák alatt olvasok

Egy levelet, egy nagy levelet:

Kék lapra írták éles tollal

Gonosz szelek, bőjti szelek.

Fehér habok, betü-milliók,

Idegesek és nyugtalanok,

Tengerre írva írják most meg,

Hogy ki vagyok, hogy mi vagyok.

Valami búsongó dac fog el,

Valami hivatlan hit fon át

S olvasom csukló kacagással

A Tenger ákombákomát.

Hát most a sorsom ezt üzeni?

Hát most már akarnom is tilos?

Így levelez velem a Tenger,

Ez a nagy ócska papiros?

Ím, itt a válasz: élek, vagyok,

Fáradtan, fájón, ahogy lehet,

De élek s úr fogok maradni

Tenger, sors s mindenek felett.

(Ady Endre: A tenger ákombákoma)

"Gyere közelebb, menekülj el

Kicsi madaram te vagy a bűnjel

Jönnek érted és megtalálnak

Forog ez a tánc egyre bátrabb

Forog ez a tánc éget a tűz

Csalogat engem és messze űz

Hét a bánat és hét az öröm

Adj nekem egyet s én megköszönöm

Adj nekem egyet s én megköszönöm." Bódi László/Cipő/ Gyere közelebb ,menekülj el.c.dal.

"...Nagynéha egy-egy sármány hull alá,

ha lejt az ág; de nem marad soká.

Szürcsöl, dalol, s a szárnya feltüzel,

aztán csak huss! szeszélyes lázzal el,

a mély-arany pihét mutatva tán

a sárga szárnycsapások ritmusán..." John Keats.A dombtetőn megálltam egy napon./részlet./

"Az élet tisztelete által lelki kapcsolatba lépünk a világgal."

/Albert Schweitzer/

"A természetben nyitott szemmel és füllel, a szépségre fogékony szívvel járj!Ne hagyj mást magad után, csak a lábad nyomát,

és ne vigyél el mást, csak az emlékeket!"

Ím,itt a válasz: élek,vagyok,

Fáradtan,fájón,ahogy lehet,

De élek s úr fogok maradni

Tenger,sors s mindenek felett.

Ady Endre

Boldog anyák napját!

Ragyogj

Ragyogj, mert szeretetre születtél,

mert az élet hordozója lettél,

Ragyogj, mert érzelmek élnek benned,

értelmet adva az életednek.

Ragyogj, hogy erőt sugárzó lényed

szülője lehessen a reménynek.

Ragyogj, mert a közöny sivársága

nem vethet árnyat a napsugárra.

Ragyogj, mert szép vagy és ragyognod kell!

Mert lelkedben rejtett csillag tüzel,

Ragyogj, mert Isten üzenete vagy!

Szebb lesz tőled a világ, s boldogabb!

Aranyosi Ervin: ˝Ma van anyám napja!

Álmodó reménnyel a világra hoztál,

bimbózó lelkemmel megajándékoztál.

Életem kezdetén útitársam lettél,

megtapasztalhassam, hogy Angyalnak születtél.

Nem tudtad ki vagyok, egyszer mivé válok,

valódi utamra, vajon rátalálok?

Bíztál önmagadban, anyai szívedben,

s nem ingathatott meg semmi a hitedben.

Hisz az első perctől csodát láttál bennem,

s mutattad az utat, jóvá hogy kell lennem,

meggyújtottad bennem értelem-gyertyámat,

s őrizted lángomat, mely javamra válhat.

Főleg tőled lettem azzá, kivé váltam.

Tápláltál, figyeltél, amíg lábra álltam,

Te adtad a számba édes anyanyelvem,

hited palántái nyílhattak ki bennem.

Ha kellett őrizted sírós betegágyam,

biztattál, érjem el minden kedves vágyam!

Ápoltál, etettél, emberré te tettél,

öleltél, ha tudtál, s csendesen szerettél.

Amit életedben kaptál, tovább adtad,

minden, mivé váltam, tőled van, s miattad!

Hogy köszönhetném meg, hálával, virággal?

Te ismertettél meg az egész világgal.

Köszönöm jó anyám, hogy fiad lehettem,

s a csoda csíráját észrevetted bennem,

s hagytad kifejlődni, gondoztad lélekkel,

s megajándékoztál gyönyörű évekkel.

Hát most rajtam a sor, mindezt visszaadjam,

hogy a gyűjtött kincsem lábad elé rakjam,

hadd teljen meg szíved méltó büszkeséggel,

szívem hálájával, sok szeretetével.

Hálás az én lelkem, hogy neked születtem,

hogy a te gyermeked, utódod lehettem,

köszönöm figyelmed, angyali jóságod,

s igyekszem okozni egy kis boldogságot.

Fogadd kis virágom, apró kis jelképem,

mellyel most köszönöm tőled kapott létem.

Remélem, a szíved boldog, mikor kapja,

ez ma csak rólad szól, ma van Anyám napja!˝

"A kutya a legállhatatosabb barát - az első, aki üdvözöl, és a legbátrabb, aki védelmez."

/George Gordon Byron/