Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetés)

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem utazol

ha nem olvasol

ha nem hallgatod az élet hangjait

ha nem értékeled magad.

Lassan haldokolni kezdesz

ha megölöd önbecsülésed

ha nem hagyod, hogy mások segítsenek rajtad.

Lassan haldokolni kezdesz

ha szokásaid rabja leszel, minden nap ugyanazt az utat járod...

ha nem változtatsz a rutinodon,

ha nem viselsz különböző színeket, vagy ha nem beszélsz ismeretlenekkel.

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem érzed a szenvedélyt és a velejáró viharos érzelmeket,

melyek megcsillogtatják szemeidet és szíved dobbanásait meggyorsítják.

Lassan haldokolni kezdesz

ha nem változtatod meg életed, mikor munkád, vagy a szerelmi életed, vagy a környezted nem ad kielégülést.

ha nem kockáztatod a biztosat az bizonytalanért

ha nem hajszolsz egy álmot

ha legalább egyszer az életben nem engeded meg magadnak,

hogy elrohanj az értelmes tanácsok elől.

(Pablo Neruda)

Ha szeretsz

Ha a közeledben van akit szeretsz, mintha melegebb lenne a levegő.

A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerős lesz,mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a

közeledben van, aki számodra kedves.

Ez az összetéveszthetetlen jelenlét-érzet, amikor meghitté varázsolódik környezeted - a szeretet biztos jele.

Minél valódibb a szeretet, annál távolabb hat térben és időben.

Ha Rád gondolok és Szeretlek, megjelenhet az üzenet...

....akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.

Ennek az összekapcsolódásnak a legrejtélyesebb része, amikor valakivel először találkozol az életben,

és bizonyos vagy benne, hogy "Ismered."

Nem először látod, mintha nem most bukkanna fel először, hanem visszajött volna és most itt van megint.

Előző életek pillanatai ezek.

Minél éberebb a lélek, annál bizonyosabb benne, hogy itt most nem kezdeni, hanem folytatni fogunk valamit.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és közeli

Körmendi László: Csak lassan

Lassan oldd ki nekem a ruhád!

Ott fenn remeg a Holdnak lába.

Nézi, ahogyan vártam rád.

Nézi, ahogyan mit se bánva

éjszakánk minden csillagát

simítja bőröd hajlatába, és ölel!

Ölel, mint engem, a rossz fiát...

Ölel, mint vak, aki újra lát!

Ölel és ölel a pillanatra!

…csak lassan oldd ki a szép ruhád!

"Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a tapintat és az a gyöngédség, amely mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok, és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak! ... Ez a tapintat nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyönyörűségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt."

(Márai Sándor)

Papp Ádám: Emlékezés

Ha egyszer majd véletlen

nem lesz semmi se,

csak emlékezz némán,

emlékezz valamire.

Valamire, ami jó volt,

ami boldogsággal ölelt át.

Emlékezz valami olyanra,

ami mosolyra görbítette a szád.

Ha egyszer majd véletlen

elmúlna az a sok szép nap,

csak keresd meg a csendjeid,

s fogadd, amit neked ad.

Fogadd, s bánj jól vele,

ne dobd el azt soha, de soha,

csak vigyázz rá igazul,

és ne kívánd el egy sötét világba.

Ha egyszer majd véletlen

nem lesz semmi se,

csak emlékezz némán,

emlékezz a boldog időkre,

s érezd meg ott a pillanatban,

hogy mennyi, de mennyi minden

van, ami veled ragyogva táncol,

s csókja nyomát hagyja örökül

a szíveden.

Minden találkozás-búcsú

Minden találkozás egy újabb búcsú.

Minden csók-búcsúcsók.

Mint rendíthetetlen hegy, melyet nem mozdít sem nap, sem szél,

Úgy él bennünk örökké –az emlék.

Azt mondták, van egy szivárvány.

Csak kinyújtom kezem, s ott vár rám a boldogság.

Szemedben ezernyi madár röpköd,

Mint tenger a parthoz-úgy simulsz hozzám.

Azt mondták, a sok közül egy csillag engem vár.

Csak kinyújtom kezem, s enyém a boldogság.

Repülj a széllel. érd el a kéklő eget,

De otthonod, a földet- sosem feledd.

Azt mondták nyár után jön az ősz,

Szárazság esőt kíván,

Az utas, ha megpihent-továbbmegy.

Egy szikla vagyok a parton,

Te hullám, mely öleli,

Egyszer, ha elcsendesül a tenger,

S a szerelem szívünket feledi,

Az emlékeim világában nem szűnök meg-szeretni

Ady Endre: Vágyni hogy szeretnék

Hiszen jó volt magamban,

Magamért és magammal élni,

De ezt a boldogságot

Olyan jó volna fölcserélni.

Valami furcsa kékkel,

Egy ősi s csak holnap jött mával,

Valami kidacolt, nagy,

Kínra-hajló romantikával.

Óh, vágyni hogy szeretnék,

De nem vággyal, aki csak percnyi,

De vággyal, amellyel

Örökig ki lehet telelni.

"Az által, hogy szeretjük és megértjük kedvenceinket, talán könnyebben megértjük egymást is."

/Dr. Louis J. Camuti/

Márai Sándor: A szomorúságról

Ne kergesd el a szomorúságot.

Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban, talán megértettél valamit,

elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.

S mégis: a szomorúság megszépíti az életet...

Először is: az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök.

Emlékezzél csak...

Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos,

ezüstszürke ködével szemed előtt a világot,

s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is.

A szomorúság nagy erő.

Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna.

A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín-derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad.

Mintha zenét hallanál, dallam nélkül.

A világ szomorú is. S milyen aljas, milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ, milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

"Erő legyek: jövő ködébe látó,

Erő legyek: nagy eszmékért csatázó,

Zengjem a ködös mindenségen át,

Egy új teremtés király-himnuszát!

S ha egyszer majd az idő műhelyéből

Jőnek tüzesebb világ-hajnalok,

Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok!

Szeretném, ha egyszer az lehetnék,

Ami igazán lenni akarok."

/Wass Albert/

Varnai Zseni: Szolgálj szivem

Csak kis kitartás! - biztatom magam,

még futni kell, még minden messze van.

Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,

jaj, meg ne állj az úton hirtelen,

sok a dolgunk még s nem mutathatom,

hogy a harcot már nem bírom nagyon,

és este, ha ágyamba roskadok,

érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,

elkoptunk, de ne sejtse senki sem,

higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,

nem irgalmaznak ám az emberek,

csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,

frissen induljak minden reggelen,

csak én tudom, ha ágyba roskadok,

estére már milyen fáradt vagyok.

Szemem árkos és ajkam szögletén

a két vonás már mély lett és kemény,

sokat sírtam; eső után a föld

ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...

de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,

arcom hegy-völgye lágyan kisimul,

csak este, ha ágyamba roskadok,

érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,

holnap sikerül minden biztosan,

a félúton, szívem, jaj meg ne állj,

kip-kop... tovább is híven kalapálj,

a hegynek föl kicsit nehéz az út,

szív kell hozzá, de aki odajut,

a csillagok közt csillagként ragyog...

csak este, este oly fáradt vagyok.

Sose pihentem, nem volt rá jogom...

Most meg-megállok s felfohászkodom:

- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!

szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...

Csak kis kitartás, még egy hős iram,

fussunk dalolva bátran és vígan...

de este már a dal is csak dadog;

altassatok el engem, csillagok!

NEM MÚLIK

Azt mondtad nekem ,látni akarsz

Mert dúl a szívedben a reménytelen harc

Nem tudtál feledni ,pedig akartál

Egész éjjel - csak rám gondoltál

Azt kérted tőlem - találkozzunk

Csak úgy egyszerűen ,barátkozzunk

Egy órára , vagy egy kis időre

Csak ne úgy nézzek rád - mint egy szeretőre

Szeretőt nem akarsz - barátod nincsen

Csak én lógok néha ,az ajtókilincsen

Képzeletedben - amikor otthon ,egyedül

A szíved magányodba ,emlékekbe menekül

Visszakérdeztem - mit szeretnél tőlem

Nem nézhetek rád , mint egy idegen nőre

Amikor a szívembe ,te vagy a fény

De azért szeretném ,ha mégis eljönnél

Megálltál előttem , s a szemembe néztél

Személyed elvarázsolt , sok emléket felidéztél

Nem mondtál semmit , csak mosolyogtál

Szavak nélkül is - a lelkembe hatoltál

Most itt vagyunk ,egymással szemben

Fogom a kezed ,s látom a szemedben

A szenvedélyed - mely elárulja lelked

Érzem még én vagyok , a Te szerelmed.

FEKETE ISTVÁN: AUGUSZTUS

Poros út, poros virág, fáradt rét,

most már vágyunk a suttogó őszre,

kopogó esőre az ablakon,

néma ködre a domboldalakon,

s a makkhullató arany-erdőkre.

Múlik a nyár: poshadt malomalja,

kemény gyalogút és szikkadt árok.

Dér vágyik már reggel a mezőre,

kikerics a fakult legelőkre,

hol a jegenyéken varjú károg.

Aztán úgyis tél jön, s ködkezével

az erdőkben az éj zúzmarát sző.

A patak némán fut elmenőben,

lassul a szív, s a dermedt időben

elénk áll majd – a temető.

"Rád borulnék ősszel,takaró avarral

És ha tél lehetnék,behavaználak,

Beléd olvadnék nyíló szép tavasszal

Forró nyár,ha lennék,beragyognálak."

Bikini

Papp Ádám: A lelkem

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Érzem; hűen őrzi azt,

s - mint könnyű jóságot -

élteti szüntelen bennem.

Valakinél ott hagytam a lelkem,

kinek szavait dallam járja át.

Ki ismeri zenémnek titkait,

ki tudja, hogy bennem mi fáj.

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Kusza vázlatból lett szürkeség

mit létem színei ragyognak be,

s öröm minden, ha a fényhez ér.

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Fülemben él még a hangja,

szemeim előtt íves arca, s

érzem ajkamon, milyen a csókja.

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Mosolyomat könnyekkel itatom,

csendben az ő nevét dúdolom,

s míg élek nem feledem azt,

kinél hagytam ott a lelkem.

Ady Endre ..A MÚLTÉRT

Amikor én rajongó vággyal

Követlek, várlak tégedet,

A múltnak álma száll meg akkor,

A múlt és az emlékezet.

Nem a tied az a rajongás,

Óh, nem a tied az a vágy, -

Csak pillanatnyi édes álom:

A visszatévedt ifjúság.

Zavart, beteg, megtört a lelkem,

Ezer fájó sebet kapott,

Lázas hittel úgy érzem néha,

Hogy tőled várhat balzsamot.

Várlak, követlek, szomjúhozlak,

Te vagy a célom életem...

...Pedig tudom, hogy már a multat

Nem adod vissza énnekem.

Szerelmi vágy, szerelmi álom

Emléke, fénye űz feléd,

Keresem az elvesztett édent,

Remények, álmok édenét...

Amikor én rajongó vággyal

Követlek, várlak tégedet,

A múltnak álma száll meg akkor:

A múlt és az emlékezet...

Vannak akik azt hiszik, azért nem beszélek velük többet, mert nem bocsátottam meg azt, amit velem tettek. Pedig a kettő egymástól független: a megbocsátással a múltamat rendeztem, az életemből való kizárásukkal pedig a jövőmet.

- Kocsis Gábor -

Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán

Nyári alma ül a fán,

fa alatt egy kisleány.

Néz a kislány föl a fára,

s le az alma a kislányra.

Nézi egymást mosolyogva:

lány az almát, lányt az alma.

Gondolkozik, mit tehetne,

áll a kislány lábujjhegyre,

nyúlánkozik, ágaskodik,

ugrik, toppan, kapaszkodik.

De az alma meg sem moccan,

csak mosolyog a magasban.

És a kislány pityeregve

csüccsen, huppan le a gyepre.

Lomb közt szellő szundít csendben,

de a sírásra fölserken,

sajnálkozva néz a lányra,

és az ágat meglóbálja.

S hull az alma, örömére,

pont a kislány kötőjébe.

József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,

áramló könnyűségű rét.

Ezüst derűvel ráz a nyír

egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,

dörmög s a vadrózsára száll.

A mérges rózsa meghajol -

vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.

Vérbő eper a homokon,

bóbiskol, zizzen a kalász.

Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan telik nyaram.

Ördögszekéren hord a szél-

csattan a menny és megvillan

kék, tünde fénnyel fönn a tél.

"Aki engem szeret, szereti a kutyámat is."

/Clairvaux-i Szent Bernát/

Csitáry-Hock Tamás

párhuzamosan élsz...

önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is.

"Aki megnevetteti társait, kiérdemli a mennyországot."

/Korán/

Kiss Norbert - A lélek dala...

Néha égek, néha vérzek,

Néha érzések nélkül élek,

Néha fájok, néha fázok,

Néha a kinyújtott kezedre várok,

Van, hogy élek, van, hogy félek,

Van, hogy elhiszem még a meséket,

Van, hogy látok, van, hogy imádok,

Van, hogy az egész élet egy átok...

Néha kérdezek, néha felelek,

Néha a kezembe temetem a fejemet,

Néha áldozok, néha kárhozok,

Néha remegve kettőnkről álmodok,

Van, hogy gyászolok, van, hogy táncolok,

Van, hogy a sötétben érted imádkozok,

Van, hogy kétkedem, van, hogy élvezem,

Csak szorítson végre magamhoz a két kezem...

Az olvasás-ha élvezetet okoz-

segít élni.

Átélni és túlélni is.

Vekerdy Tamás

Szabó Magda: Madár

Azt kérdezed, hogy ki vagyok,

micsoda kis lélek vagyok,

ki ablakodon kopogok,

és mint a gránát, tüzelek,

és lengek-ingok-libegek,

és hámba fogom a szelet,

és hintálom a levelet,

összekuszálom a leget,

s azt a suttogó szövetet,

amit a hajnal tereget,

min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,

vagyok az élő zuhanás,

lengés vagyok, kerengés,

zengés meg visszamerengés

arra, amiről azt hazudod,

azt hazudod, hogy elfeledted,

ám én megszólalok feletted,

ám én átsuhanok feletted,

megvillantom szárnyaimat,

a selyem kardokat,

melyek átmetszik az eget

és hazugságodat,

és akkor már tudod,

akkor rögtön tudod,

hogy az angyal vagyok,

aki gyerekkorodban

úgy magadra hagyott.

"Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rám ragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem."

Várnai Zseni

A szeretet annyi: - elfogadni,

nyitott szívedből többet adni!

Másokban meglátni a szépet,

s örökre hinni, hogy szép az élet.

Megértőn nézni a világra,

ápolni, kinek a lelke árva.

Tudni a rossz is csak emberi,

másképpen lát, ki felismeri.

Keresd a jót, kívánd a szépet!

Lásd meg másban az emberséget!

Bocsásd meg azt, amiben gyarló!

Szeress ha fáj is, legyél kitartó!

Azért születtél erre a földre,

hogy szeretni tanulj mindörökre.

Szívedben szóljon a szeretet ének:

"Szeretném, hogyha szeretnének".

Aranyosi Ervin