Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal a réten át;

azt hitte,hogy még alszom,mert mikor

házam elé ért,elmosolyodott,

körülnézett s a nyitott ablakon

nesztelenül beugrott a szobámba,

aztán könnyű ingét ágyamra dobva

bebújt hozzám a takaró alá.

Szabó Lőrinc: Hajnal (részlet)

"Ha a csend beszélni tudna

Négymilliárd hangon szólna

Mindarról,mi bennünk rejtve él

Vágydal szólna száz szólamra

Minden gondolat dobolna

Millió szó összefolyna

Ezer nyelven kavarogna

S a világnak nem lenne titka."

Adamis Anna

"Ha a kutyád úgy véli, te vagy a legnagyszerűbb ember a világon, ne kételkedj benne."

/Jim Fiebig/

Delhusa Gjon :Ez az utolsó tánc

"Ez az utolsó tánc, aztán mindennek vége,

Ez az utolsó tánc, aztán nem bánom én se!

Nem érdekel, kié leszel, mi lesz velem,

De az utolsó tánc még jár nekem."

Kányádi Sándor

Zivatar

Hát ez a szél

mit akar?

Mindent kiföd,

kitakar.

Ajajaj,

hajajaj,

nyakunkon a

zivatar.

Mindig

Mindig beléd szeretek… számtalanszor… újra és újra.

Úgy, mint ahogyan a nap sugara szeret bele a hóba.

Szikrázva fut rajta a fénye, járja boldog táncát

vigyázva arra, hogy meg ne olvassza ruháját.

Csak tündöklik, szikrázó fényével takarja,

tündöklik... bántani dehogyis akarja.

Így tündöklök rajtad évek óta én is

és elbukok számtalanszor úgy,

mint bukik a havon a fény is.

Léria Dipán

Johann Wolfgang Goethe:Sehogysem

Nem tudsz te a világ kedvére tenni:

bár jó vagy, és erényed is ezernyi,

azt várja, hogy kezes légy, senki-semmi!

"Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz és elfelejtik amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. "

Maya Angelou

Mikor könnyem hullatom

Mikor könnyem hullatom, elgondolkodom,

miért győz le mindig saját bánatom,

hisz az én fájdalmam, csak töredéke annak,

amit mások, térdre rogyva hord’nak.

Mikor elgondolkodom saját gondomon,

rájövök az élet nem csak fájdalom,

hiszen annyi szép van benne, annyi szeretet,

ami keservnapjaimban erőssé tehet.

Így most elfojtom könnyeim, meg ne lássák azt,

mily gyáva mód élem a mindennapokat,

s majd úgy teszek, mintha soha nem lett volna

olyan ami szívem sokszor fájdította.

Kun Magdolna

Körmendi László: Álmodj!

Majd elfogyok lassan!

Semmi leszek.

Sár!

Pedig a testeden még megpróbálhatnám túlélni a létet!

A létemet néha..,

…de már ez az érzés, ez is olyan léha,

mint az, aki csakis arra vár,

hogy decemberben sültté perzselje a nyár...

Elég volt!

Aludjunk!

- mintha csók suhanna -

Fordulj!

Álmodj szépet!

...és gondolj rám is néha!

"Együtt indultunk el,te elvesztél a ködben,

Én napfény ízre vágytam és álmot űzni jöttem."

Republic

Várnai Zseni: Balatoni alkony

Az ég a vízre ráhajol

a láthatáron valahol...

az ég a vízzel összeér,

az ég, a víz

gyöngyházfehér.

Így látom én fektemben itt

a táj elnyugvó fényeit,

miközben percem elrepül...

az ég, a tó

elszenderül.

Oly nyugodalmas most a táj,

boldog vagyok... semmi se fáj...

tükörsima a Balaton,

sellők énekét

hallgatom.

"Idővel mindannyian olyanná válunk, mint az, akit szeretünk."

/Goethe/

Kányádi Sándor: Nyári zápor

Virágon lepke,

tarka pillangó,

körüle zümmög,

donog a dongó.

Fű, virág, minden

áll mozdulatlan.

Izzad a lepke,

olyan meleg van.

"Borul, beborul,

Vigyázz, pillangó!

Bújjunk, bújjunk el" -

dongja a dongó.

Felhő az égen,

borul a napra.

Megáll a lepke

egy pillanatra.

Libbenne szárnya,

jaj, de már késő.

Dördül az ég, és

zuhog az eső.

Zuhog a zápor,

ázik a lepke.

Szorítja szárnyát

nagy dideregve.

Aztán a felhő

ahogyan támadt,

fordít a tájnak

hirtelen hátat.

Kisüt a nap, és

a kis pillangó

szárítja szárnyát,

s donog a dongó.

Weöres Sándor, Mosoly az arcodon

Szeretném látni a mosolyt az arcodon,

Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon:

Szeretném látni a boldog szemeket,

Amelyekből más is erőt meríthet.

Szeretném hallani a boldog nevetést,

Amely mindig őszinte és békés.

Hallani, ahogy a jót dicséri szád,

S nem az elégedetlenség nehezedik rád.

Szeretném érezni, hogy békés a világod,

Hogy hiteddel a rosszat leigázod.

Felülkerekedsz a súlyos bánaton,

Hisz Isten veled van minden utadon.

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol,

Ha válaszút előtt botladozol.

Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja,

Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak,

De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak.

S ehhez legyen az a hely a templomod,

Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz.

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne,

Ha minden gondod Isten elé lenne letéve.

Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna,

A fénysugár lelkedig hatolhatna.

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék,

A bánatodban is szívesen osztoznék.

Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek,

Hitem szikrájából lángot gyújtok neked.

Szeretném, akár a könnyeid árán is,

Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít.

Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet,

De a követ neked kell a földről felemelned.

Vannak pillanatok, amikor az élet bizonyos embereket elválaszt egymástól, csak azért, hogy mindketten megértsék, milyen sokat jelentenek egymásnak.

- Paulo Coelho -

Körmendi László: Elképzeltem…

Elképzeltem az égig érő csendben,

hogy mennyi minden lenne együtt jó.

Ujjongani, hogy: "Hulljon még a hó!"

és belenevetni az életbe ketten...

Mindezt persze, én csak elképzeltem.

Elképzeltem, ahogy felrobban az ég

és madárdal hullik hajadban újra szét

a sok apró, színes virágszirommal...

Persze, elképzeltem csak,

s most nem tudom, hogy hol van...

Elképzeltem, ahogy a meleg este jő

és hozzám bújsz majd szépen, ha itt a jó idő,

hogy testedben oldódjon fel a fáradt testem...

Igaz, mindezt én csak elképzeltem...

És elképzeltem, ahogy a csendes, őszi tó

zöldes-kékje szemedben újra látható...

Hát elképzeltem mindezt, hisz nem volt olyan rég.

Látod ugye Kedves? Elképzellek még...

József Attila

ELMARADT ÖLELÉS MIATT

Ugy vártalak, mint a vacsorát este,

ha feküdtem s anyám még odajárt.

Ugy reméltelek, mint kétségbeesve,

hülyén, (még ifjan) hívtam a halált -

nem jött, hálisten... Látod, ilyen boldog

vagyok, ha most meggondolom a dolgot.

De az még ostobább,

hogy nem jöttél, bár jönni fogsz tovább!

Makacs elmulás tolja a világot

maga előtt, mint bányász a szenet,

melyet kifejtett, darabokra vágott.

De mélyben, egyben él, aki szeret.

Milyen tüzvész, miféle kivont kardok

káprázata volt, ami visszatartott,

hogy míg a hold haladt,

nem fogózhattam beléd azalatt?

Hogy a holt csillagvilággal, esengve,

csak szálltam tehetlen, mint a kövek -

s nem is uszhattam a sodorral szembe

kedves öledben!... Hol volt az öled?...

Mig itt hadart s hazudozott az óra,

te fölbámészkodtál egy dobogóra

s a szétterült ütem

hálójában remegtél nélkülem.

Ugye sopánkodsz, milyen kellemetlen,

harisnyádon ha egy szem leszalad!

Most szerelmünkből kivált s kellemedben

egy ölelés örökre szétszakadt.

Az a müvész pörölt az elmulással -

tanuskodj néki! De velem, ne mással.

Tudd meg már, mi a gond.

Hogy mit csinálsz. Én nem vagyok bolond.

"AZ IDŐ

túl lassú azoknak, akik várnak,

túl gyors azoknak, akik félnek,

túl hosszú azoknak, akik gyászolnak,

túl rövid azoknak, akik örvendnek.

Ám azoknak, akik szeretnek,

az idő nem számít."

/Henry van Dyke/

Kegyelem

Először sírsz.

Azután átkozódsz.

Aztán imádkozol.

Aztán megfeszíted

Körömszakadtig maradék-erőd.

Akarsz, egetostromló akarattal –

S a lehetetlenség konok falán

Zúzod véresre koponyád.

Azután elalélsz.

S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,

Szótalanul, gondolattalanul

Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:

A bűn, a betegség, a nyomorúság,

A mindennapi szörnyű szürkeség

Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,

Mely nem tárult ki átokra, imára,

Erő, akarat, kétségbeesés,

Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,

S egy pici csillag sétál szembe véled,

S olyan közel jön, szépen mosolyogva,

Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,

Akkor – magától – minden elcsitul,

Akkor – magától – éled a remény.

Álomfáidnak minden aranyágán

Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

JÓZSEF ATTILA: TEDD A KEZED

Tedd a kezed

homlokomra,

mintha kezed

kezem volna.

Úgy őrizz, mint

ki gyilkolna,

mintha éltem

élted volna.

Úgy szeress, mint

ha jó volna,

mintha szívem

szíved volna.

ÓZSEF ATTILA - KERESEK VALAKIT

Tele vágyakkal zokog a lelkem,

Szerető szívre sohase leltem,

Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?

A percek robognak, tűnik a Tavasz

S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,

Keresek valakit a Végtelenbe,

Loholok egyre.

Könnyim csorognak - majd kiapadnak:

Vágyak magukkal messzebb ragadnak -

Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,

Szemem csukódik, semmitse látok -

Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,

Tovább nem vágyom arra az egyre,

A Végtelenbe.

Várnai Zseni

Tudom

Tudom, hogy soha el nem mondhatom

És elvész bennem minden hangtalan

És elvirágzik csöndben, magtalan,

Ami nagyot, és szépet hordozok.

Pedig szívem ma él még, és dobog,

De minden érzés fáj, és oly nehéz

És ajkamon a szó olyan kevés

S a toll hegyéig oly messze az út.

Csak ami könnyű, játszi vagy hazug,

Gyors röpke-szárnyú szóra az talál,

A nagy érzés néma, mint a halál,

És súlyos, mint a rög, mely ránk borul.

Ha majd nem leszek melletted én.

Élünk viharban,

de mindig veled,

Van úgy, hogy nem megyünk tovább,

majd élek nélküled.

Én és a szívem,

ketten vagyunk,

őrizve minden jót neked,

majd arról álmodunk:

Ha majd nem leszek melletted én,

Te csak menj tovább a szeretetért,

ha majd nem leszek megértenéd,

ami egyszer indult százszor véget ér.

Én, és a szívem,

ketten vagyunk,

bár néha elfelejtenénk,

hogy merről indultunk.

Élünk viharban,

míg együtt vagyunk,

bár néha az égben jár szívem,

s arról álmodom:

Ha majd nem leszek melletted én,

Te csak menj tovább a szeretetért,

ha majd nem leszek megértenéd,

ami egyszer indult százszor véget ér.

---

Ha majd nem leszek melletted én,

Te csak menj tovább a szeretetért,

ha majd nem leszek megértenéd,

ami egyszer indult százszor véget ér.

Ha majd nem leszek melletted én,

Te csak menj tovább a szeretetért,

ha majd nem leszek megértenéd,

ami egyszer indult százszor véget ér.

Ha majd nem leszek melletted én.

Ady Endre:Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.

Köszönöm ha megosztod !

Rám nézel, látod, hogy más vagyok,

De testemben nekem is szív dobog.

Bőrömön érzem megvető pillantásod,

Úgy fáj nekem, emberi gyarlóságod.

Embernek születtem, pont ahogy te,

Vagyok én is a szüleim mindene,

Velem is több a világ, épp, mint veled,

Fordítsad hát rám lesütött szemed.

Szavaim néked tán nem szólnak szépen,

Mégis figyelj rám, hallgass, ezt kérem!

Nem beteg vagyok, egyszerűen más,

S hidd el, nekem is hiányzik egy társ.

Éppúgy, mint ahogy esténként neked,

Belesajdul a lelkem, ha a világ kinevet.

Ezért kérlek szépen, segíts nekem élni,

Az utcát járva ne kelljen úgy félni:

A sok szomorú, sajnálkozó arctól,

Elég volt már, sok is a kudarcból.

Nézz a szemembe, lásd más vagyok,

De szemem, mint a tiéd úgy ragyog.

Megszülettem, mert dolgom van itt,

S eléneklem szíved ki nem mondott dalait,

Ha egyszer meghallod a hangom a szélben,

Közel kerülök lelkedhez, tudom, és érzem.

Mert nekem minden kincsem ott lapul,

Ezt hoztam én a másságommal vigaszul.

Hogy azt adjam néked, mi tőlem lehet tiéd,

Fogadd el őszinte szívem szeretetét.

Kerner Mariann

Farkas Éva

Elengedlek

Ne várj, ha menned kell, hát indulj!

Szépen, szelíden elengedlek.

Nem kötözlek többé magamhoz,

De tudnod kell, nagyon szeretlek.

Rejtem magam, hogy reám találj,

Ha hiányom egyszer fáj nagyon,

A jöttödre várok akkor is,

Ha már soha nem lesz alkalom.

Kedves, el kell búcsúznod tőlem,

Ne félj, én biztosan nem sírok,

Nem maradt könnyem, már semmim sincs,

Mindig csak a szépre gondolok.

Ölelj hát némán, utoljára,

Mert búcsút venni csak így lehet,

Hogy megmaradj, én versbe véslek,

S te magaddal viszed szívemet.

Így őrizlek meg önmagamnak,

Magamba zárlak, már nem félek,

Fölém hajolnak fáradt esték,

Elvesznék, ha elvesztenélek.

Egyszer, egy csillagfényes estén,

Szól egy dal, távoli zongorán,

Ha meghallod, tán emlékezel,

S hull egy könnycsepp is talán, talán...

Megtanultam, hogy aki nem keres, annak nem hiányzom...

De az ember mégis remél.. mert az igazság fáj nagyon

Megtanultam, hogy ki elenged, igazán sohasem szeretett,

Mert akinek igazán számítok, szorítja mind két kezemet..

Megtanultam, hogy akiért küzdenem kell.. kár minden lépés

Mert ha fontos lennék.. nem kellene, így minden csak tévedés.

Tanulhattam volna a könnyekből,...de az ember míg él...

Sohasem képes elengedni az álmait, s örökké csak remél..

Pál Anna Klaudia verse

“Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.”

(Márai Sándor: Ég és Föld)