Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

NEM MÚLIK

Azt mondtad nekem ,látni akarsz

Mert dúl a szívedben a reménytelen harc

Nem tudtál feledni ,pedig akartál

Egész éjjel - csak rám gondoltál

Azt kérted tőlem - találkozzunk

Csak úgy egyszerűen ,barátkozzunk

Egy órára , vagy egy kis időre

Csak ne úgy nézzek rád - mint egy szeretőre

Szeretőt nem akarsz - barátod nincsen

Csak én lógok néha ,az ajtókilincsen

Képzeletedben - amikor otthon ,egyedül

A szíved magányodba ,emlékekbe menekül

Visszakérdeztem - mit szeretnél tőlem

Nem nézhetek rád , mint egy idegen nőre

Amikor a szívembe ,te vagy a fény

De azért szeretném ,ha mégis eljönnél

Megálltál előttem , s a szemembe néztél

Személyed elvarázsolt , sok emléket felidéztél

Nem mondtál semmit , csak mosolyogtál

Szavak nélkül is - a lelkembe hatoltál

Most itt vagyunk ,egymással szemben

Fogom a kezed ,s látom a szemedben

A szenvedélyed - mely elárulja lelked

Érzem még én vagyok , a Te szerelmed.

FEKETE ISTVÁN: AUGUSZTUS

Poros út, poros virág, fáradt rét,

most már vágyunk a suttogó őszre,

kopogó esőre az ablakon,

néma ködre a domboldalakon,

s a makkhullató arany-erdőkre.

Múlik a nyár: poshadt malomalja,

kemény gyalogút és szikkadt árok.

Dér vágyik már reggel a mezőre,

kikerics a fakult legelőkre,

hol a jegenyéken varjú károg.

Aztán úgyis tél jön, s ködkezével

az erdőkben az éj zúzmarát sző.

A patak némán fut elmenőben,

lassul a szív, s a dermedt időben

elénk áll majd – a temető.

"Rád borulnék ősszel,takaró avarral

És ha tél lehetnék,behavaználak,

Beléd olvadnék nyíló szép tavasszal

Forró nyár,ha lennék,beragyognálak."

Bikini

Papp Ádám: A lelkem

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Érzem; hűen őrzi azt,

s - mint könnyű jóságot -

élteti szüntelen bennem.

Valakinél ott hagytam a lelkem,

kinek szavait dallam járja át.

Ki ismeri zenémnek titkait,

ki tudja, hogy bennem mi fáj.

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Kusza vázlatból lett szürkeség

mit létem színei ragyognak be,

s öröm minden, ha a fényhez ér.

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Fülemben él még a hangja,

szemeim előtt íves arca, s

érzem ajkamon, milyen a csókja.

Valakinél ott hagytam a lelkem.

Mosolyomat könnyekkel itatom,

csendben az ő nevét dúdolom,

s míg élek nem feledem azt,

kinél hagytam ott a lelkem.

Ady Endre ..A MÚLTÉRT

Amikor én rajongó vággyal

Követlek, várlak tégedet,

A múltnak álma száll meg akkor,

A múlt és az emlékezet.

Nem a tied az a rajongás,

Óh, nem a tied az a vágy, -

Csak pillanatnyi édes álom:

A visszatévedt ifjúság.

Zavart, beteg, megtört a lelkem,

Ezer fájó sebet kapott,

Lázas hittel úgy érzem néha,

Hogy tőled várhat balzsamot.

Várlak, követlek, szomjúhozlak,

Te vagy a célom életem...

...Pedig tudom, hogy már a multat

Nem adod vissza énnekem.

Szerelmi vágy, szerelmi álom

Emléke, fénye űz feléd,

Keresem az elvesztett édent,

Remények, álmok édenét...

Amikor én rajongó vággyal

Követlek, várlak tégedet,

A múltnak álma száll meg akkor:

A múlt és az emlékezet...

Vannak akik azt hiszik, azért nem beszélek velük többet, mert nem bocsátottam meg azt, amit velem tettek. Pedig a kettő egymástól független: a megbocsátással a múltamat rendeztem, az életemből való kizárásukkal pedig a jövőmet.

- Kocsis Gábor -

Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán

Nyári alma ül a fán,

fa alatt egy kisleány.

Néz a kislány föl a fára,

s le az alma a kislányra.

Nézi egymást mosolyogva:

lány az almát, lányt az alma.

Gondolkozik, mit tehetne,

áll a kislány lábujjhegyre,

nyúlánkozik, ágaskodik,

ugrik, toppan, kapaszkodik.

De az alma meg sem moccan,

csak mosolyog a magasban.

És a kislány pityeregve

csüccsen, huppan le a gyepre.

Lomb közt szellő szundít csendben,

de a sírásra fölserken,

sajnálkozva néz a lányra,

és az ágat meglóbálja.

S hull az alma, örömére,

pont a kislány kötőjébe.

József Attila: Nyár

Aranyos lapály, gólyahír,

áramló könnyűségű rét.

Ezüst derűvel ráz a nyír

egy szellőcskét és leng az ég.

Jön a darázs, jön, megszagol,

dörmög s a vadrózsára száll.

A mérges rózsa meghajol -

vörös, de karcsú még a nyár.

Ám egyre több lágy buggyanás.

Vérbő eper a homokon,

bóbiskol, zizzen a kalász.

Vihar gubbaszt a lombokon.

Ily gyorsan telik nyaram.

Ördögszekéren hord a szél-

csattan a menny és megvillan

kék, tünde fénnyel fönn a tél.

"Aki engem szeret, szereti a kutyámat is."

/Clairvaux-i Szent Bernát/

Csitáry-Hock Tamás

párhuzamosan élsz...

önmagaddal. Minden nap felkelsz, elkészíted a reggelit, felöltözöl, munkába indulsz. Dolgozol, bevásárolsz, mosol, főzöl, takarítasz. Gyermeket nevelsz. Minden nap ugyanazt, minden nap ugyanúgy. Unalmasan, belefásulva. És álmodozva. Mert van egy másik életed. Amit sokan észre sem vesznek talán. De a tiéd az is. Sőt, igazán az a tiéd. Álmaiddal, vágyaiddal, érzéseiddel. Időnként, titkos szobádban előveszed féltve őrzött álomkabátodat, magadra veszed, és álmodsz. Álmodod azt az életet, amit élhetnél is.

"Aki megnevetteti társait, kiérdemli a mennyországot."

/Korán/

Kiss Norbert - A lélek dala...

Néha égek, néha vérzek,

Néha érzések nélkül élek,

Néha fájok, néha fázok,

Néha a kinyújtott kezedre várok,

Van, hogy élek, van, hogy félek,

Van, hogy elhiszem még a meséket,

Van, hogy látok, van, hogy imádok,

Van, hogy az egész élet egy átok...

Néha kérdezek, néha felelek,

Néha a kezembe temetem a fejemet,

Néha áldozok, néha kárhozok,

Néha remegve kettőnkről álmodok,

Van, hogy gyászolok, van, hogy táncolok,

Van, hogy a sötétben érted imádkozok,

Van, hogy kétkedem, van, hogy élvezem,

Csak szorítson végre magamhoz a két kezem...

Az olvasás-ha élvezetet okoz-

segít élni.

Átélni és túlélni is.

Vekerdy Tamás

Szabó Magda: Madár

Azt kérdezed, hogy ki vagyok,

micsoda kis lélek vagyok,

ki ablakodon kopogok,

és mint a gránát, tüzelek,

és lengek-ingok-libegek,

és hámba fogom a szelet,

és hintálom a levelet,

összekuszálom a leget,

s azt a suttogó szövetet,

amit a hajnal tereget,

min villogás az erezet?

Vagyok az élő suhanás,

vagyok az élő zuhanás,

lengés vagyok, kerengés,

zengés meg visszamerengés

arra, amiről azt hazudod,

azt hazudod, hogy elfeledted,

ám én megszólalok feletted,

ám én átsuhanok feletted,

megvillantom szárnyaimat,

a selyem kardokat,

melyek átmetszik az eget

és hazugságodat,

és akkor már tudod,

akkor rögtön tudod,

hogy az angyal vagyok,

aki gyerekkorodban

úgy magadra hagyott.

"Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rám ragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem."

Várnai Zseni

A szeretet annyi: - elfogadni,

nyitott szívedből többet adni!

Másokban meglátni a szépet,

s örökre hinni, hogy szép az élet.

Megértőn nézni a világra,

ápolni, kinek a lelke árva.

Tudni a rossz is csak emberi,

másképpen lát, ki felismeri.

Keresd a jót, kívánd a szépet!

Lásd meg másban az emberséget!

Bocsásd meg azt, amiben gyarló!

Szeress ha fáj is, legyél kitartó!

Azért születtél erre a földre,

hogy szeretni tanulj mindörökre.

Szívedben szóljon a szeretet ének:

"Szeretném, hogyha szeretnének".

Aranyosi Ervin

"Görnyedt szerénység,kishitű pórerény

ne nyomja lelked járomúnott nyakát:

törékeny bár,tengerre termett,

hagyj kikötőt s aranyos középszert

s szabad szolgájuk,állj akarattal a

rejtett erőkhöz,melyek a változás

százszínű,soha el nem kapcsolt

kusza kerek koszorúját fonják."

Babits Mihály

"Az életet igazán csak akkor élvezhetjük, ha van, akivel ezt az élvezetet megoszthatjuk."

/Mark Twain/

"A gyermekek olyanok, mint a virágok.

Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad.

Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik.

Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek.

Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul, a másik elszárad.

Mindegyiknek van levele, szára, virága - hasonlóak, de mégis különbözőek.

Mindegyikük gondoskodásra éhezik, egyéni bánásmódra.

Nem attól fejlődnek, hogy mellettük ülök egész nap, hanem attól, hogy a számukra megfelelő gondoskodást kapják.

Van köztük árvácska, petúnia, muskátli, leander, krókusz, kardvirág és rózsa.

Az egyik hamarabb nyílik ki, a másik később, de mindegyik különleges, mindegyik egyedi.

Nem hasonlíthatom össze őket egymással.

Nem jobb a hatalmas kardvirág, mint az apró árvácska.

Csak más.

Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hiszen az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje.

Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket,

rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben,

a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk,

és gyönyörködöm bennük,

ahogyan nőnek, erősödnek,

kivirágzanak."

Friedrich Fröbel

REMÉNYIK SÁNDOR - AKAROM

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,

Lépcső, min felhalad valaki más,

Ekevas, mely mélyen a földbe ás,

Ám a kalász nem az ő érdeme.

Legyek a szél, mely hordja a magot,

De szirmát ki nem bontja a virágnak,

S az emberek, mikor a mezőn járnak,

A virágban hadd gyönyörködjenek.

Legyek a kendő, mely könnyet töröl,

Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.

A kéz legyek, mely váltig simogat,

Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Legyek a fáradt pillákon az álom.

Legyek a délibáb, mely megjelen

És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,

Legyek a délibáb a rónaságon.

Legyek a vén föld fekete szívéből

Egy mély sóhajtás fel a magas égig,

Legyek a drót, min üzenet megy végig

És cseréljenek ki, ha elszakadtam.

Sok lélek alatt legyek a tutaj,

Egyszerű, durván összerótt ladik,

Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,

Míg le nem teszi a művész a vonót.

NAGY LÁSZLÓ - AKAROM

Akarok, szemeid tüzében égni.

Akarok, orcád mosolyából kapni.

Akarok sétálni fák alatt, bőröd illatát érezni,

És NEM! Nem akarok, nélküled létezni.

Akarom, végigjárni utam, mi nekem lett szánva,

Mert te is ott vagy az úton, karjaid kitárva.

Leborulok lábaid elé, csak szemeim emelem arcod felé,

Nincs ember, ki gyönyörű emlékeim elvehetné.

Akarok minden percet, mit tőled kaphatok,

Nálad nélkül, lélekben is koldus vagyok.

Hajótörött vagyok a tengeren,

Vízbe dobott palackba nem írtam semmit, csak bánatomat leheltem.

Ha valaki egyszer megtalálja, s kinyitja,

Hallja a szívem, mi kettészakadt, mert hiányodat nem bírta.

Miközben büszke és boldog vagyok, hogy megismertelek,

Lelkembe jeges karmok karcolnak jeleket.

Mélyen felszántva húznak árkokat,

Te belevetsz egy magot, mely kikelve, megmutatja arcodat.

Kínoz a félelem, hogy véget ér,

Nem teljesül, mit szívem remél.

Mit adhatnék én neked, mit más nem adhat meg?

Cifra palotát, díszes ruhákat nem, csak a szívemet.

Egy szívet, mely nélküled nem egész,

De ha mégis kell neked, elkísér, bármerre mész.

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok,

Úgy tettem, mint ki még nem látta a ragyogó napot.

Csukott szemmel jártam egy ragyogó világban,

Melyet akkor vettem észre, mikor rád találtam.

Őszi erdő is kívülről szép, de mégis haldoklik, aludni készül,

Mit mutatok fel, ha holnap nálam pihen meg a halál, mit hagyok emlékül?

Mint a vizét vesztett patak, mint félrerúgott kő,

Úgy érzem magam, s hiányod is egyre nő.

Halott lelkemről lehull a szemfedél,

Mikor újra láthatlak, a te lelked is bennem él.

Magányos úton...

Magányos úton építek egy házat,

Betérhet hozzám, aki erre fárad,

Aki dalolva, virágot keresve,

Eltéved a mély életrengetegbe.

És őszi estén, míg az avar sír majd

S utolsó szirma hull a rózsáimnak,

Magányos vándor, múltakba révedve,

Emlékezik majd egy tündérszigetre.

És hírt hoz nékem élet tengeréről,

A csodaszépről, távoli tündérről,

Kit idevárok és aki nem jő el,

Csak egyre szépül a szálló idővel.

Juhász Gyula

Aki egyszer táncolt a felhőkben, annak hiába mondod, hogy a pocsolyában is ugyanaz a víz van.

Léria Dipán

"Akármilyen rövid a pillanat, mely része a mellettünk élő állatok életének, felélénkíti a miénket, és minden szempontból jobbá, tartalmasabbá teszi azt."

/John Muir/

"Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz.

S mert élsz: gazdag lehetsz."

Wass Albert

ADY ENDRE - A LELKEDDEL HÁLNI

Mit sarjú-hajak csiklandozva fednek,

Szeretném megcsókolni

Két vakszemed, a halványt,

Két kies völgyét a te szép fejednek.

Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,

Belopózni fejedbe,

Szűz szeretnék maradni

S valami újat lelni, kitalálni.

Most én a Halál szárítóján lengek

Tele gondolatokkal.

Óh, talán testem sincs már.

De test nélkül is vágyok és esengek.

Csókosan s szűzen akarnék én válni

A fejedet csókolván,

Azt a két kies völgyet:

Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.

Áttetsző arany ingében ragyogva

jött a nyári hajnal a réten át;

azt hitte,hogy még alszom,mert mikor

házam elé ért,elmosolyodott,

körülnézett s a nyitott ablakon

nesztelenül beugrott a szobámba,

aztán könnyű ingét ágyamra dobva

bebújt hozzám a takaró alá.

Szabó Lőrinc: Hajnal (részlet)