Aki szereti a verseket, idézeteket csatlakozzon! (beszélgetős fórum)

Bódás János: ˝Biblia

Egy kopott könyvem van nekem,

s ha hozzám minden idegen,

kinyitom s már nem vagyok árva:

fényes mennyei seregek

suhannak s visznek hozsánnázva.

Fekete tó, – s napként ragyog.

Mint fáradt, húnyó csillagok,

le-lehullok, de itt találok

megújulást. Ebből születnek

vértanúk, szentek s óriások.

Kis könyv. Sok „bölcsnek” langy mese,

s én, a senki, győzök vele:

benne annyi tűz s annyi hit van,

mint földet rendítő erő

a hallgatag kis dinamitban.

Égi kamra. Nincs rajt lakat.

Szomjamat oltja, jóllakat

s tőle Istent hordom magamban.

S tudom, hogy szavam, életem

győztes, ifjú és halhatatlan.˝

Aranyosi Ervin: ˝Őrizzük a magyar nyelvet!

Majmoljuk az angolokat,

ugye, milyen jó nekünk!

Hepi nyú jírsz, hepi börtszdéj

emeli az ünnepünk.

Mindegy az, csak hadd virítson,

tudásunkkal villogunk!

Nem értjük, hogy mért vezetnek,

s mért van tőlük billogunk!

Szép nyelvünket elfelejtjük,

beolvadunk lelkesen,

hogy az inglisek világa

uralhasson teljesen!

Honnan jöttünk, hová tartunk,

majd ők megmondják nekünk,

elfeledjük őseinket,

egy szép nyelvet temetünk!

Ha magyar vagy, használd kérlek,

a teremtő nyelvedet!

Gyökereidtől megfosztva

elveszíted nemzeted!

Sokunknak csak ez maradt meg,

s nem érdekel pénz, vagyon,

de hazámat és nyelvemet

elporladni nem hagyom.

Nyelvújítók, itt a mában,

rombolják le szavaink,

kisebbítve a tudásunk,

elrabolva javaink.

Az sem baj, ha már nem értjük,

szajkózzuk, ez trendi lett!

Ám a sok szó elferdítés

nem igazán honfi tett!

A nyelvében él a nemzet,

s ha azt tőlünk elveszik,

vele sírba száll világunk,

a magyar hon elveszik!

Mentsük meg hát csodás nyelvünk,

ápoljuk, élő legyen!

Emeljük fel nemzetünket,

váljon naggyá e helyen!

Ne használj idegen “szókat”,

csakis magyar szavakat,

őrizzük meg örökségünk,

ez egy nemes feladat!

Próbálj meg szépen beszélni,

választékkal, helyesen!

Álljon helyre szép világunk,

teremthessünk lelkesen!

Olyan eszköz ez kezünkben,

mely felemel és tanít,

képzeletünkkel színezve,

tönkrementet megjavít!

Nyelvünk varázslattal ér fel,

benne csodánk ott ragyog.

Hadd mondjuk ki büszkeséggel:

– Én igaz magyar vagyok!˝

˝A becsület olyasmi, amit utólag már nem tudsz visszaszerezni, és ha elveszíted, az egy életre megbélyegezhet.˝

/Vivien Holloway/

˝Lehet, hogy a következő éved tele lesz varázslattal, álmokkal és jófajta őrültséggel. Remélem olvasol majd pár remek könyvet, és csókolózol valakivel, aki gyönyörűnek lát, és nem felejtesz el valami művészit alkotni – írni, rajzolni, építeni, énekelni vagy élni, ahogy csak tudsz. És azt remélem, valahol a következő évben egyszer csak meglepődsz önmagadon.˝

/Neil Gaiman/

József Attila: ˝Betlehemi királyok

Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!

Három király mi vagyunk.

Lángos csillag állt felettünk,

gyalog jöttünk, mert siettünk,

kis juhocska mondta – biztos

itt lakik a Jézus Krisztus.

Menyhárt király a nevem.

Segíts, édes Istenem!

Istenfia, jó napot, jó napot!

Nem vagyunk mi vén papok.

Úgy hallottuk, megszülettél,

szegények királya lettél.

Benéztünk hát kicsit hozzád,

Üdvösségünk, égi ország!

Gáspár volnék, afféle

földi király személye.

Adjonisten, Megváltó, Megváltó!

Jöttünk meleg országból.

Főtt kolbászunk mind elfogyott,

fényes csizmánk is megrogyott,

hoztunk aranyat hat marékkal,

tömjént egész vasfazékkal.

Én vagyok a Boldizsár,

aki szerecseny király.

Irul-pirul Mária, Mária,

boldogságos kis mama.

Hulló könnye záporán át

alig látja Jézuskáját.

A sok pásztor mind muzsikál.

Meg is kéne szoptatni már.

Kedves három királyok,

jóéjszakát kívánok!˝

˝A civilizáció hajnala óta az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit, célba lehet érni. Amíg van élet, van remény.˝

/Stephen Hawking/

Aranyosi Ervin: ˝Újévi szonett

Minden Új év, csak egy újabb lépés

utadon mit itt jársz, lent a Földön.

Kísérjen öröm, és ne legyen kísértés,

láss át a jövőt még takaró ködön!

Keresd, kutasd, hogy mi is a te célod,

s az utazásod élvezd végig közben,

ne csak kívülállóként, teljesen legyél ott!

Lelked hadd fürödjön a tiszta, néma csöndben!

Álmaidat váltsd fényesen valóra,

használd hozzá élő képzeleted!

Legyen boldog minden megélt perc, s óra,

mit Teremtőd a léthez megadott neked!

Ha utadon majd a szeretet vezérel,

meglásd, a célhoz könnyen, repülve érsz el!˝

Aranyosi Ervin: ˝Szilveszteri üzenetem

Kedves olvasóim! Eljött a szilveszter,

búcsúzom az évtől szívvel, szeretettel.

Akadt benne sok szép pillanat és érzés,

rossz útra sosem vitt eddig a kísértés.

Idén is teljesült néhány kedves álmom,

ami szívemből jön, én pont azt csinálom.

Persze a versek is közben sorakoztak,

s remélem soraim örömöt okoztak.

Szórom rímeimet szép sorokba szedve,

minden olvasómnak legyen jó a kedve!

Akihez versem szól, biztos megtalálja,

tudom, amit adok, azt más meghálálja.

Jövőre folytatom, mért is hagynám abba?

Gyűljenek a versek szépen, nagy kupacba!

Találjon mindenki neki valót, szépet,

verssoraim által szebbüljön az élet!

Legyen a jövő év mindőnk kedves éve,

szomorúság mától legyen félre téve,

váltsa fel vidámság, szeretet és derű,

mert boldogan élni ennyire egyszerű!˝

˝Ne arról szóljon a karácsony, hogy a fa alatt mi van, hanem a fa körül mi van, és a fa körül kik vannak, és azok a fa körül hogy viselkednek egymással. Én azt hiszem, hogy ez sokkal többet visz magával a következő évre, mint mondjuk egy szép sál vagy egy sapka vagy egy kabát, amit ajándékként odaadunk. A jó szó, a simogatás, az ölelés sokkal értékesebb bármilyen ajándéknál.˝

/Kovács István/

Aranyosi Ervin: ˝Ha én lennék…

Ha én lennék a Jézuska,

ajándékot nem vennék!

Mindenkinek a szívébe

szeretetet ültetnék!

A szeretet szétterjedne,

egyetlen szent éj alatt.

Úgy ébrednénk, hogy a földön

gonosz ember nem maradt!˝

Aranyosi Ervin: "Karácsonykor

Karácsonykor, mikor legtöbbször

a szeretetet emlegetjük,

Karácsonykor, egy pillanatra,

lélekben legyünk újra együtt!

Karácsonykor, érezzük végre

hazánk, népünk szeretetét,

ne legyenek a magyar szívek

a nagyvilágban szerte-szét!

Karácsonykor, ha gyújtunk gyertyát,

szívekben is gyújtsunk tüzet,

érezzük át a lelkünk mélyén,

a kisded nekünk mit is üzent!

Karácsonykor szülessen újra

szívünk mélyén a szeretet,

Karácsonykor az ember tanulja,

hogy vajon mit is jelenthetett?

Karácsonykor, bár összegyűlnénk

egy égig érő fa alatt!

Karácsonykor szeretni kéne,

s ha majd lelkünkben ez marad,

hiszem, ez lesz a megváltásunk,

s értelmet nyer az életünk!

Karácsonykor, ha együtt érzel,

tanulj szeretni mivelünk!

Karácsonykor csak az a fontos,

őrizzük együtt a csodát,

a szeretet meglelje bennünk

a boldogító szép honát.

Karácsonykor ébredj valódra,

mit is hozott – lám – el neked?

S legyen örök teremtő vágyunk,

a boldogító SZERETET!"

˝Küszöbön áll a nap, az az egyetlen egy nap az évben, mely hivatalosan is a szereteté. Háromszázhatvanöt nap közül háromszázhatvannégy a gondjaidé, a céljaidé, munkádé, és a szereteté csupán egyetlen egy, s annak is az estéje egyedül. Pedig hidd el, Ismeretlen Olvasó, fordítva kellene legyen. Háromszázhatvannégy nap a szereteté, s egyetlen csak a többi dolgoké, s még annak is elég az estéje.˝

/Wass Albert/

Albert Ferenc: ˝Advent koszorúja

Dér didereg alvó fákon,

fehér éjben advent kopog;

gyarló lelkünk készen álljon,

s az áldás is ránk találjon,

színes gyertyák fénye lobog.

Fenyőgyanta friss illata

tölti be a meleg otthont;

világol egy lila gyertya,

embereknek hitet adva,

Krisztusunk megváltást hozzon.

Kopog a második vasárnap;

egy pár lila gyertya fénylik;

reményt nyújtva a családnak,

kik csak Messiásra várnak;

s fények kúsznak magas égig.

Lobban három gyertya lángja,

egy rózsaszín, s öröm e hír.

Dicsértessék Szűz Mária,

néhány nap és áldott álma:

jászlában a Kisded felsír.

Ünnep előtt vasárnapon

lángoljon négy gyertya fénye,

fényük szeretetet ontson!

Áldott legyen a karácsony,

s a Megváltó születése!˝

˝Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.˝

/Márai Sándor/

Aranyosi Ervin: ˝A szeretet angyala

Kopogtat egy angyal és be akar jönni.

– Indulj ajtót nyitni, kedvesen köszönni! –

Kicsi kosarában szeretetet hozott,

érzed, hogy a kedved máris megváltozott?

A te szíved most bújt ünneplő ruhába,

boldogan tekintesz szeme sugarába.

A szíved megdobban, jó ezt elfogadni,

s nézz körül, hogy kinek tudnád tovább adni?

Biztos találsz olyat, kinek szíve éhes,

aki boldogságot, örömöt nem érez.

Látod, itt az angyal, elhozta az esélyt,

hogy kihűlt szívekbe meggyújthassuk a fényt.

Hogy szomorkás arcra, kedves mosolyt csaljunk,

hogy a karácsonyról tiszta szívvel valljunk!

Szeretet angyala, jaj de nagyon vártunk,

szívvel marasztalunk, maradj vendég nálunk!

Majd, mikor a szívünk szeretni túl gyenge,

hozz kis melegséget, mire szükség lenne!

Hisz, amikor fázunk, tűzhöz közelítünk,

meleget a másik szívéből merítünk.

Ha közelebb húzunk szívünkhöz egy szívet,

rögön felparázslik egy megtört tekintet.

Ha már felparázslott, ne hagyjuk kihűlni,

engedjük a mosolyt az arcára ülni.

Őrizzük az angyalt, maradjon közöttünk,

ha még kicsik vagyunk, vagy ha nagyra nőttünk!

Segítsünk, hogy könnyen tehesse a dolgát,

Élje meg az ember az angyal mivoltát!

Hisz képesek vagyunk szeretetet adni,

karácsony után is angyalok maradni.

Legyen sok ünnepünk a hétköznapokban,

s leljük örömünket ölelő karokban!˝

Te küldted, ekkor: Ma, 15:43-kor

Könnyeid kagylójában gyöngy lennék, csillagod ott fent, mely rád kacsint esténként. Ha majd átölelsz, szereteted morzsáid szórd szét, hogy kövesselek, s engedd, hadd szeresselek."

Hecz János Sándor: ˝Várakozás

Valami már készül keleten, én érzem,

egy még halvány csillag készül fel az égen.

Keresik, kutatják napkeleti bölcsek,

hol lelik meg jelét, Megváltónk, jöttödnek?

Kétezer-húsz év telt, tudjuk jól, azóta.

ma négy gyertya ég majd gyújtva szépen, sorban.

Fellobban mind a négy hittel és reménnyel,

felebarátainknak szeretetével.

Csodás szokása ez a várakozásnak!

Négy hétig emberek most jobban vigyáznak,

figyelnek egymásra, de nem úgy, mint máskor.

Tudják, érkezik majd a legszentebb Pásztor.

Majd mikor fellobban a rózsaszín gyertya,

eljön a Megváltó, és vendéged lesz ma.

Nem kérdi, tudja jól, mit, mért cselekedtél!

Megváltja bűnödet újra a keresztnél.

Valami közelít. Bent, szívemben érzem!

Csodás, fénylő csillag gyullad fent az égen,

Napkeleti Bölcsek jászolhoz érkeznek,

nevünkben köszöntik Fiát Istenünknek.˝

Erdélyi József: Titok

Fülembe cseng, míg élek

marasztaló szavad

bár mindig ott lehetnék

Kedves, ahol Te vagy.

Ki vagy? Nem tudja senki,

elég, ha Te meg én.

Maradjon e titok gyöngy

a tenger fenekén.

Ki vagy? Ne tudja senki

elég, ha én tudom,

hogy szeretlek, magamban

le nem tagadhatom.

Tudja gyöngyét a tenger

és csillagát az ég.

Tudja titkát az ember

s legyen neki elég.

Ne tudd Te se, csak érezd,

hogy szeret valaki.

Aki a nagyvilágot csupán

csak Teérted szereti.

Pilinszky János: Apokrif

1

Mert elhagyatnak akkor mindenek.

Külön kerül az egeké, s örökre

a világvégi esett földeké,

s megint külön a kutyaólak csöndje.

A levegőben menekvő madárhad.

És látni fogjuk a kelő napot,

mint tébolyult pupilla néma és

mint figyelő vadállat, oly nyugodt.

De virrasztván a számkivettetésben,

mert nem alhatom akkor éjszaka,

hányódom én, mint ezer levelével,

és szólok én, mint éjidőn a fa:

Ismeritek az évek vonulását,

az évekét a gyűrött földeken?

És értitek a mulandóság ráncát,

ismeritek törődött kézfejem?

És tudjátok nevét az árvaságnak?

És tudjátok, miféle fájdalom

tapossa itt az örökös sötétet

hasadt patákon, hártyás lábakon?

Az éjszakát, a hideget, a gödröt,

a rézsut forduló fegyencfejet,

ismeritek a dermedt vályukat,

a mélyvilági kínt ismeritek?

Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten

a haragos ég infravörösében.

Így indulok Szemközt a pusztulással

egy ember lépked hangtalan.

Nincs semmije, árnyéka van.

Meg botja van. Meg rabruhája van.

2

Ezért tanultam járni! Ezekért

a kései, keserü léptekért.

S majd este lesz, és rámkövül sarával

az éjszaka, s én húnyt pillák alatt

őrzöm tovább e vonulást, e lázas

fácskákat s ágacskáikat,

Levelenként a forró, kicsi erdőt.

Valamikor a paradicsom állt itt.

Félálomban újuló fájdalom:

hallani óriási fáit!

Haza akartam, hazajutni végül,

ahogy megjött ő is a Bibliában.

Irtóztató árnyam az udvaron.

Törődött csönd, öreg szülők a házban.

S már jönnek is, már hívnak is, szegények

már sírnak is, ölelnek botladozva.

Visszafogad az ősi rend.

Kikönyöklök a szeles csillagokra -

Csak most az egyszer szólhatnék veled,

kit úgy szerettem. Év az évre,

de nem lankadtam mondani,

mit kisgyerek sír deszkarésbe,

a már-már elfuló reményt,

hogy megjövök és megtalállak.

Torkomban lüktet közeled.

Riadt vagyok, mint egy vadállat.

Szavaidat, az emberi beszédet

én nem beszélem. Élnek madarak,

kik szívszakadva menekülnek mostan

az ég alatt, a tüzes ég alatt.

Izzó mezőbe tűzdelt árva lécek,

és mozdulatlan égő ketrecek.

Nem értem én az emberi beszédet,

és nem beszélem a te nyelvedet.

Hazátlanabb az én szavam a szónál!

Nincs is szavam.

Iszonyu terhe

omlik alá a levegőn,

hangokat ad egy torony teste.

Sehol se vagy. Mily üres a világ.

Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy.

Éles kövek közt árnyékom csörömpöl.

Fáradt vagyok. Kimeredek a földből.

3

Látja Isten, hogy állok a napon.

Látja árnyam kövön és keritésen.

Lélekzet nélkül látja állani

árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;

halott redő, ezer rovátka rajza,

egy jó tenyérnyi törmelék

akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,

csorog alá, csorog az üres árok.

Várnai Zseni: ˝Mama

Halott anyámról álmodtam az éjjel,

mióta meghalt, sokszor visszatér,

meglátogat éjjel, ha mélyen alszom,

bárhol vagyok, ő mindenütt elér.

Tudom, hogy meghalt, álmomban ha látom,

és mégis úgy jön, mintha élne még,

s azt is tudom, hogy ébredésem percén

elhalványítja őt a messzeség.

Sohasem szól, csak mosolyogva néz rám,

mintha nem volna többé már szava,

s csak bólogat, mikor fölsír belőlem:

- bocsáss meg nékem, bocsáss meg Mama!

Sokat vétettem ellened, míg éltél,

nehéz adósság nyomja lelkemet,

nem tudtalak oly végtelen szeretni,

mint te szerettél, Mama, engemet.

Egész szívem szülötteimnek adtam,

amint te tetted, ó, szegény Mama,

s hidd el, majd ők ezerszer visszaadják,

amit néked vétettem valaha.

Te értem, én meg őérettük éltem,

ők meg majd másért, bocsáss meg nekem,

én is előre megbocsátom nékik,

amit majd ők vétkeznek ellenem!˝

Kozma László: ˝Szent Erzsébet legendája

Virágok közt akkor egy völgybe értél

Mely nem beszűkült: éppen hogy kitárult.

Ezer kehelybe kéklő, csöndes ég fért

S arany porzókon fényes napsugár gyúlt.

Harmat hullott hófehér falakra

S csengett, csengett egy kis templom harangja.

És elsimult, mint fűszálak a réten

Sok haragom, gyötrő szenvedélyem.

Vágyaimból nem maradt, csak ennyi:

Virágillat vagy harangszó lenni.

Sajgó szívvel a templomot kérdem:

Mi a neved? S ő megcsillan szerényen.

Felszenteltek Erzsébet nevére

Mert itt történt, hogy kenyeret osztott

S piros rózsa hajlott, mint a vére

Mert a kenyér a szívéből foszlott

Mikor felelt a feddő kérdésre

Mit rejtene, mit takar köténye.

Mert szétosztani számára tilos volt,

Vagyonát az utolsót is adni.

De felderült a téli táj, a hófolt

És rózsákkal kezdett sugarazni

Virággal, mely csak lélekből nyílhat

S mindent betölt a friss kenyérillat.

Mert ez történt - sohasem gondolnád!

Kenyér-illatot ontottak a rózsák

És a bimbó, pirosló temérdek

Meghasadó haja a kenyérnek. –

Illatként szállt a harangszó a tájra

Zengett a völgy, Erzsébet csodája.

S akkor halkan fohászkodni kezdtem: –

Kenyérillat, töltsed be a lelkem!

Mint Erzsébet, úgy adhassak én is

Mi átfut az emberek szívén is

Felderíti elesettek sorsát,

Akár kenyér-illattal a rózsák.˝

˝Ha jó emberek szövetkeznek a gonoszság ellen, nincs az a csoda, ami valóra ne válhatna.˝

/Heather Morris/

˝Nem szabad feladni, ha kudarcok jönnek. A kudarc kell, általa sok minden kiderül. Egyrészt megerősít, és arra ösztönöz, hogy még jobban nekiveselkedjen, fejlődjön, tanuljon, újra felálljon az ember, valamint megtanít a dolgokat átértékelni. Nekem is sokszor kellett felállnom, persze nem mondom, hogy nem lett volna jobb, ha mindig sikerek érnek, de biztos alázatosabban, árnyaltabban látom az életet általuk, és azt is látom, hogy sok út létezik, ami a cél felé visz.˝

/Szimonidesz Hajnalka/

˝Az együttérzés kérdésében nincsenek kőbe vésett szabályok. Ha késztetést érzünk arra, hogy segítsünk, az elég. Sokszor az is elég, ha nem teszünk semmi különöset, csak ott állunk valaki mellett, és vele vagyunk a szenvedés közepette.˝

/Ruby Wax/

˝A fa levelenként hullatja lombját: ha az emberek minden reggel megfigyelnék, hogy mit veszítettek az előző napon, észrevennék szegénységüket.˝

/Francois-René de Chateaubriand/

Toldi Ibolya: ˝Halottak napján

Sírok közt sétál a Szeretet,

Meghitt csend kíséri lépteit,

Őszi avar édes illata

Övezi körbe emlékeit.

Csillogó mécsesek táncai

A Mindenség áldott tenyerén

Repítik lelkét a fényen át,

Tegnap a holnappal összeér.

Álomra öleli végtelen

Hajdanvolt-hajdanlesz önmagát,

S világra árasztja szüntelen

Az öröklét aranyló sugarát.˝

Forrás: www.poet.hu

A túlélés nem élet.

A túlélő mire középkorú lesz, elfárad,

és gyakran megkapja a címkét: depressziós.

Mivel nem tudja, hogyan lehetne hiteles,

és nem mer felhagyni azzal a szokásával,

hogy mindig mindenkinek a kedvében akar járni,

viszont felbőszíti az, hogy elmegy mellette az élet.

A túlélőnek végül is egyetlen utolsó vágya marad

a létezés szabadesésének feneketlen ürességében:

a halál iránti vágy.

Eldobni a vesztő lapokat,

kiszállni a játékból,

titokban talán reménykedni egy új leosztásban,

újrakezdésben.

Él a titkos vágy: megpihenni.

Mert ez a módja: kipihenni magunkat

a mesterségesen kialakított hamis én rémületéből,

alkalmazkodó feszültségeiből,

és átváltozni az eredeti, szinte már elfelejtett valódi énné,

elsiratva és meggyászolva azt, ami kimaradt,

és így elveszett mindörökre.

A pihenés, az elengedés, a kiengedés:

ez az ellenszer,

ezzel gyógyítható a reagálási kényszer okozta

megsemmisülés.

A vipassana meditáció és a jó pszichoterápia

egyaránt lehetővé teszi az ember számára,

hogy átöleljék,

hogy biztonságban legyen,

hogy gondját viseljék,

beavatkozás és elhanyagolás nélkül.

Az ember megtanulja,

hogy úgy kényeztesse önmagát,

ahogy szerette volna, ha anyja kényezteti:

hosszan, szeretetteljesen, kíváncsian.

Van ennél sürgősebb tanulnivalónk?

~ Feldmár András

Madai Katalin: "Kegyeletül gyertya égjen...

Régen, mikor kicsi voltam,

Édesanyám kezét fogtam,

elvitt, ahol Papám feküdt,

ahol fejfa volt mindenütt.

Fejfák alatt gyertyák égtek,

Anyám súgta: - Régen éltek!

Éltek, de már itt alszanak,

eltemetve, itt nyugszanak.

A sírkertben lázban égtem,

ahogy Anyám arcát néztem -

a szeméből könny patakzott,

és a térde megbicsaklott.

Ajkai közt imát mondott,

egész testem megborzongott!

Átölelt, és úgy közölte,

miért járunk temetőbe.

Megértettem, felnőtt lettem.

Általa új erőt nyertem -

tisztelgek a sírok előtt,

hisz szerettek Ők azelőtt.

Kegyeletül gyertya égjen,

világítson át az éjben!

S egy gondolat erejéig,

repülj a hit tetejéig!"

Amikor egy ajtó bezárul előttünk, egy másik mindig ki szokott nyílni. A gond az, hogy bánatunkban gyakran túl sokáig vesztegetjük az időnket a bezárult ajtó előtt, és nem vesszük észre, melyik ajtó tárult ki és várja beléptünket.

/Alexander Graham Bell/