Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » A szülői mesterség fórum

A szülői mesterség (beszélgetős fórum)


Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A szülői mesterség

2010. márc. 24. 16:42

Annyi mindent tanítanak az iskolában, de azt, hogy legyünk jó feleségek, édesanyák, háziasszonyok, hogyan kezeljünk konfliktusokat, helyzeteket, a gyermekkel kapcsolatos dolgok kimaradnak. Szóval az "életre" tanítanak??


Annyira mennek ma az emberek a fejük után, nem ismerik el a tekintélyt, a tapasztalatot, a tudást. Pedig ebből az idősebbeknek bőven van (mármint jórészének)!

14. ZiZi81
2010. márc. 23. 23:13

Jó kis gondolatokat fogalmaztál meg Era:)Bizony a hogyanokon,a következetességen van a hangsúly.Egy szülőnek nagy rafinériával kell rendelkeznie,hogy túl tudjon járni a gyereke eszén.Mert szinte az egész gyereknevelés erről szól.Úgy kérni a gyerektől,még ha az valójában parancs is,hogy azt ne vegye észre.Észrevétlenül irányítani,terelgetni.A túlzott szigor,a tiltás a lehető legrosszabb módszer,mert ki ne mondana ellent ilyesminek?

Az engedékenység a másik véglet.Nagyon rossz látni a kétségbeesett szülőket egy konfliktus kialakulásánál,amikor tehetetlen a saját gyerekével szemben.Nem képes megfékezni,nem tudja hogyan „hatástalanítsa”.Pedig az ő gyereke,neki kellene a legjobban ismernie,ő szülte és mégis képtelen rá.Hagyja hogy a gyerek irányítson,hogy sodródjon az eseményekkel és a baj csak egyre jobban elhatalmasodik.

Nehéz a szülői mesterség,de ha valaki folyamatosan a gyereke nyomában van-és ezt most nem szó szerint értem-akkor megtalálja az arany középutat.

Mi vagyunk a gyerekeink tükrei,ahogy írod-ha jól megfigyeljük őket a saját mozdulatainkat,megnyilvánulásainkat látjuk viszont.Később olyanná válnak amilyenek mi vagyunk.Ha könyvet lát a kezünkben,akkor könyvszeretővé,ha sportolni lát,akkor számára is fontos lesz az egészséges életmód,a mozgás.Ha választékosan fejezzük ki magunkat,akkor ő is elsajátítja azt,ha empátiával fordulunk az emberek felé,ő is azzal fordul majd.

Viszont,ha a szülő alkoholizál,cigarettázik,csúnyán beszél,játékgépezik,szemetel,közönyös,rosszindulatú,embertársaival szemben érzéketlen,akkor mondhatjuk úgy is,hogy a fagyi visszanyal(hat),mert,hogy sajnos sokszor a szülők minden jósága ellenére is belekeveredhetnek a gyerekek a lázadós kamaszkor "furcsa történeteibe".

Abban is egyetértek,hogy a pozitív megerősítésnek,a dicséretnek,a szülők felől érkező érzelmi támogatásnak,hogy tudják bármikor bármilyen helyzetben számíthatnak rájuk fontos szerepe van,mert talán ha mégis becsúszik egy kamaszkori „furcsa történet”, nagyobb bizalommal fordulnak majd segítségért.

Elengedni őket.Nehéz.Szerintem mindenki tudna mondani egy-egy történetet a saját életéből erre.Én majd arra gondolok,ha eljött az idő,hogy milyen jó,hogy a szüleim elengedtek és nem akadályoztak.

2010. márc. 22. 19:59
Köszi,aranyosak vagytok:))
12. 9cb35398ff (válaszként erre: 9. - Erithrea)
2010. márc. 22. 16:50
Tetszik a cikk, nagyon tanulságos, tuti eszembe jut ha éppen a rossz tükröm mutatom a gyerekeknek:)
2010. márc. 22. 12:48
Nagyon jókat írtál és egyet értek veled:-) Főleg, ami az utolsó bekezdésről szól, nagyon megszívlelendő.
10. dius81
2010. márc. 22. 11:11

Drága, Erim.

Nagyon jó a cikked.

Örülök, hogy megírtad a gondolataid...



Szerintem, rengeteg "kezdő" anyukának adtál vele egy lökést...


Igenis a türelem mindig meghozza gyümölcsét....


pusszantalak

2010. márc. 22. 10:55

Igen,h megálljuk a helyünket mindenhol,kellene belőlünk 2-3..

Lehet,h a klónozásnak mégis csak van létjogosultsága?!:DD

2010. márc. 21. 21:50

Nagyon jó a cikk, nehéz a középutat megtalálni! Egy biztos, az anya érzi,mikor mire van szüksége és ha kiegyensúlyozott családban nő fel, az meglátszik a gyermeken.

Sokan olyan helyre szülik, ahol idegesség, feszültség veszi körbe őket, nyeglék és nem foglalkoznak vele eleget. A másik véglet, sterilizáljuk a gyereket tetőtől talpig...

2010. márc. 21. 21:46
Az anyáknak és az apáknak is az asztalra kellene csapniuk!! Az anyáknak azért, hogy tudják a családot összetartani, a férfiaknak pedig azért, hogy el tudják tartani a családjukat, hogy a feleségük, a gyermekük anyja ne egy rohanógép legyen. Fizessék meg a férfiakat, hogy becsülettel el tudják látni a családjukat, s amikor a gyerekek/ek kicsit nagyobbak 12 év körül, akkor mondjuk 4 órában elmehessenek dolgozni, hogy legyen egy kis önálló jövedelmük, még némi nyugdíjalap, ill. ismerjék el a család gondozását is munkaviszony alapnak. Mert így munka mellett családot/házasságot összetartani nem lehet. Mindig csak a rohanás, a fáradtság, a még ezt is el kell intézni, a kimerültség... Ennyi munka után este 11-től már nem lehet a démont játszani a hálószobában.
6. Dudika14 (válaszként erre: 5. - A14deb9047)
2010. márc. 21. 21:37

nagyon szép, de sokszor hálátlan feladat is az anyaság.

Egy gondom van vele: munkahelynek szuper, de nincs elismerve:(

Én is szívesen otthon maradnék anyaként - nem szétesve "idegbetegen" rohannék munka után a gyerekért oviba/iskolába - viszont a fizetésre szükség van, így marad a félállású anyaság. Ami valljuk be, nem mindig kielégítő. Több idő kéne a lurkókra. Mesét olvasni, társasjátékozni, sétálni a folyóparton, hintázni a játszótéren stb.

2010. márc. 21. 20:43
Hol van az a másik munkahely, ahol az embert megöleli két kicsi kar, megcsókolja és azt mondja, hogy "Anyuci szeretlek"!!!???
2010. márc. 21. 19:56
Egyetértek a cikkel és bizony nagyon nehéz feladat,bearanyozza a napot ugyanakkor, de tény,ami tény,az összes idegszála kell az anyukának hozzá.
3. erithrea (válaszként erre: 2. - Dudika14)
2010. márc. 21. 19:54
Köszönöm:))
2010. márc. 21. 16:30

Gratulálok a cikkhez, nekem nagyon tetszett!


Mostanában én is egyre többet gondolkodom a témán. Nagyon nem könnyű szülőnek lenni. Minden idegszáladdal kell, hogy érezd a gyermeked:)

2010. márc. 21. 16:03
Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik - ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk. Állandó adásban vagyunk akkor is, ha nem tudjuk. Sőt, főleg akkor…

Ugrás a teljes írásra: A szülői mesterség

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook