A mi kis történetünk (beszélgetős fórum)

Jól tetted, hogy leoltottad anyósodat. Mi az, hogy nem tudtad megszülni a gyereket?

Pfff

Megszületett a gyereked és ez a lényeg!

Ezért alakul ki az emberekben, hogy az ő hibájuk és úgy érzik, hogy a császárt ki kell heverni, mert ezt sugallják az emberek.Nekem ez a gyomorforgató!

Így ahogy mondod.

De ha belefásul valaki a munkájába, akkor miért csinálja?

Nem azzal van a baj, hogy az orvosok képzetlenek vagy tudatlanak lennének, itt inkább a nemtörődömséggel van a baj. Én elhiszem, hogy kevés a fizetésük, de akkor menjen el innen, ha nem tud akkor végezze a munkáját úgy ahogy azt kéne.

Én kereskedő vagyok és én vagyok a vevőért, az orvos meg a betegért.

Sajnos ahogy a 2,5 év alatt megtapasztaltam, nem csak a szülészeten van ilyen iszonyat hanyagság és leszarom viselkedés, hanem az egész egészségügyben. Azért tisztelet a kivételnek persze, mert 1 olyan intézményt találtunk ahol az sérült gyerekemet is emberszámba veszik és itt még jobban figyelnek rá mert Ő is ugyanolyan emberke mint bárki, csak nem tudja elmondani mije is fájhat éppen, ki kell találni. Itt nagyítóval nézték a gyerek testét, hogy a gyógyszerre nincs-e valami allergiás kiütése.

Nem kell félni, csak meg kell találni azt az embert akiben meg tudsz bízni. Elég 1 ilyet találni, Ő ki fog állni melletted.

"még sosem voltam kórházban és félek, hogy tuti elcsesznek valamit nálam. . . "

Tőled idéztem, és mondod, hogy nem félsz?

Úristen.

Ha nem lehet megbízni Magyarországon az orvosokban, akkor miért mennek nyugatra? Elismerten kiváló szakmai tudásúak a magyar egyetemeken képzett orvosok. Keresettek nyugaton. Lehet felétek sok a külföldről, legfőképpen keletről jött orvos, róluk már nem tudnék nyilatkozni.

Szia! Igen, ez nekem is szimpatikusabb, egyelőre csak tájékozódom a témában, de ismerkedem dúlával is.

Nem arról van itt szó,hogy a félelmeim irányítanak, egész egyszerűen arról, hogy ma Magyarországon nem lehet megbízni az orvosokban, nem túlzok, ha azt mondom, élet és halál urának hiszik magukat. A nőkkel különösen lealacsonyítóan bánnak, Borsodra ez jellemző.

Ha ezt így programozod már előre, akkor biztosan igazad is lesz!

Úgyhogy jobb lesz, ha valamit kitalálsz ellene...

Én 149cm vagyok, a babám nem volt nagy mert 35. hétre született, 2400gr-al és sajnos nem tudtam úgy megszülni hogy ne legyen baja. Beszorult és vége lett egy gyönyörű álomnak.

nem kell félni egyik szüléstől sem, én azt hiszem hogy az embernek bíznia kéne az orvosokban és tudni, hogy jó kezekben van, de ez sajnos már nem itt van Magyarországon.

ismerek történeteket fogadott brigád és nem fogadott brigád részéről is, és sajnos nem tudom eldönteni, hogy ha lesz kistestvére a Fiamnak hol is kezdjem az egészet.

én biztos, hogy a második szülésemet csak és kizárólag császárral szülném meg, de hogy melyik orvost és kórházat is válasszam azt nem tudom.

Rossz trauma egy számunkra rosszul sikerült szülés, de akinek egészséges gyermeke született az nem tudom miért törik össze ennyire.

nem a gyermek az első? Hogy Ő egészséges legyen?

Nem is szabad ilyen félelmekkel bevállalni egy babát.

Mindenesetre nagyon sajnállak, hogy a félelmeid irányítanak:-S

Igen, lehet, de viszont azt tudnod, hogy más esetei is voltak ennek az "orvosnak", és a folyamatos műhibái miatt el is lett bocsátva. Ez több mint 30 éve történt, ugye...

Sajnos volt olyan asszony, aki nem volt ilyen szerencsés mint mi, mert ikergyermekeivel együtt meghalt a műtőasztalon.

Sziasztok! Hogyhogy automatikusan császár? Én 158 cm vagyok és kb 50 kg...

Hiába bárki bármit mond én annyira félek ettől - igaz mostanság nem igazán fenyeget a babázás "veszélye", hogy inkább le is teszek az anyaságról.

Nem szeretem az orvosokat, nem bízok bennük, csak magamban bízok és az alternatív gyógyászati lehetőségekben (tenyér-talpmasszázs, gyógyteák, kristályok), még sosem voltam kórházban és félek, hogy tuti elcsesznek valamit nálam...

Mostanában nem igen szoktam fórumozni, de ez a téma eléggé felkavart.

És akkor most jöhet a klisé miszerint Andihoz hasonlóan a beteg gyerekemmel licitálok! Az én esetemben egy teljesen probléma mentes várandósság után ( nem, nem terhesség volt, imádtam minden percét!) hirtelen bent találtam magam a kórházban 36+6 napos kismamaként a szülőszobában ahol a pofámba vágták(!), hogy itt 20 percen belül baba lesz anya. Se köpni se nyelni nem tudtam, hiszen nem indult be a szülés, csak nem voltam jól és bementem megnézetni magunkat. Valóban 20 perccel később már a műtőasztalon feküdtem kiszolgáltatottan és kábán az altatás kezdetén. Mikor délben ébresztgettek nagyjából magamhoz tértem és a műtőből kifelé az ajtóban toporgó Édesanyámtól és a páromtól kérdeztem, hogy a babám jól van-e? Mire mondták, hogy igen és gyönyörű nagy fekete haja van :) Ezután levittek az osztályra ahol nagyon kellemetlen volt magamhoz térni, délután 4 óra felé járt az idő és én kótyagos fejjel küldtem a megérkeztem kezdetű sms-eket, amikor is váratlanul beállított a PIC vezetője. Akkor közölte velem,hogy a fiam az intenzíven van, már 1-szer újraélesztették és csoda lesz, ha megéri a másnapot! Az esti viziten már úgy jöttek az orvosok, hogy "ja maga az anyuka aki későn jött!", és ez ment 3 napig amíg bent voltam, egészen addig míg egy kedves nővérke meg nem kérdezte tőlem, hogy valójában mi is történt.(hanyag volt a fogadott orvosom, én pedig jóhiszemű). Egyébként a nagy fekete hajú baba nem az én fiam volt, csak azt hitték az Anyukámék. A fiam 6 hétig volt intenzíven és én 2 hétig nem lehettem vele csak napi 1/2-1 órát! Nekem ezt sokkal nehezebb volt elviselnem, mint a császár élményét, pedig szinte teljes hosszban végigvágtak, mert ugye expressz császár volt, tehát kb 2-szer hosszabb a sebhelyem az átlagnál, és még sorolhatnám a részleteket de nem untatlak ezzel benneteket. Én már 5 órával a fiam születése után felkeltem, mert akartam és érte tettem, hogy láthassam ( egyébként csak másnap reggel 8-kor láthattam először). Ha elindították volna a természetes szülés folyamatát nálam akkor a fiam megfulladt volna, mert 3-szor volt a nyakán a köldökzsinór.

Egyébként meg csak, hogy tovább licitáljak a beteg gyerekemmel azt érdemes tudni, hogy oxigénhiánnyal született, vacak Apgar értékekkel, élete első 24 órájában 4 alkalommal élesztették újra, agyvérzést kapott, shunt-je van, epilepsziás, mozgáskorlátozott, látássérült és még ki tudja milyen diagnózisokkal illetik majd élete folyamán. Ezt nagyon nehéz feldolgozni és együtt élni vele, de nem lehetetlen. A császár élménye ezek mellett eltörpül számomra, hangsúlyozom számomra. Mindannyian másként éljük meg ugyanazt a szituációt, ezért csak azt tudom javasolni a cikkírónak, hogy próbálja meg feldolgozni a történteket ( mint ahogyan azt már meg is tette szerintem) és lépjen tovább, mindig csak előre nézzen azok felé, amik várják. Minden jót kívánok Nektek! :D

Ez nem ilyen egyszerű. Egy kistermetű édeasanya aránylag nagyobb gyermeke természet ide vagy oda csak olyan sérülések árán tud hüvelyi úton világra jönni, amelyek szerintme nem nevezhetők szépnek, jónak, ha mégoly természetesek is. És komplikációk is mindig voltak. Azok az anyák legtöbbször belehaltak a szülésbe, és az maradt életben, aki képes volt hüvelyi úton szülni. Az otthonszülés, gyertyák, zene, dúla, bába, stb. nagyon szép dolgok, de minden szülésnél van kockázat. Aki ezzel egyáltalán nem számol, felelőtlen, nem gondolkodik előre szerintem. Én ennyit állítok és nem többet, nem azt, hogy a császár jobb, mint a hüvelyi út.

Más kérdés, hogy nekem a biztos császárom elfogadásában segített, hogy megtaláltam benne az egyetlen pozitívumot, és erre koncentrálok. Nálam egész egyszerűen ennek van kisebb kockázata.

Elmondom, én hogyan csinálom. gerincsérvem van, hatalmas, idegsebész szerint túl kockázatos lenne a hüvelyi szülés.

Először nagyon, de nagyon nem örültem. Aztán abbahagytam olyan cikkek olvasását, amelyek kizárólag a természetes szülést istenítik, és elolvastam egy csomó olyan történetet, ahol a császár nem rémálom volt, hanem, mivel előre tudták egészségügyi probléma miatt, hogy az lesz, felkészültek rá, pontosan tudták, mikor mi történik velük, és NEM VÁGYTAK MÁSRA. Csak egészséges babára. ELolvastam, hogy mennyi a lábadozás, és tudatosan elkezdtem keresni az előnyöket.

Nem volt könnyű, mert ugye ez műtét. De akkor is találtam néhány pozitívumot. Aztán bezsélgettem a férjemmel arról, hogy ő mit gondol minderről, csalódottságot érez-e, amiért így ő sem lehet majd úgy bent a szülésnél, kevésbé fog-e tisztelni nőként, stb. Átbeszéltük, megértette a félelmeimet, az érzéseimet, és ő is elengedte azokat a vágyait, amelyek később cslódottá tehették volna.

Egész egyszerűen elfogadtuk, hogy nálunk mást fog jelentei a szülés, mint sokakál, és még szerecsésnek is érzem magam, mert előre tudok róla, és remélhetőleg nem jön közbe semmi, amiért sürgősségi császárra lesz szükség.

Tudom, hogy lehetőségem lesz mellre venni, megsimogatni, megszagolgatni a gyerekemet így is, mert nem kell feltétlenül altatni.

Ugyanezt végigzongorázhatná mindenki, beszélhetne vele előre a barátnőiovel, férjével, anyósával, tisztázhatnák a kérdést, még akkor is, ha semmi jele nincs annak, hogy császárra kerül majd sor.

Én ezt tényleg nem tudom máshoz haosnlítani, mint ahhoz, hogy ha tervezem az esküvőnket, azt is megbeszélem minden szolgáltatóval, de legfőképp a férjemmel, hogy mi lesz, ha esni fog az eső.....