A Mások, akikkel a "normális" társadalom nem tud mit kezdeni... (beszélgetős fórum)

Ez nagy igazság.

Nagyon sok különc bizony erősen vágyakozik átlagosnak lenni!

Azért változtatott, mert az önmagát nem fogadták el. Aztán a többi próbálkozás sem vezetett sikerhez.

Tehát azt kell elfogadni, hogy nem szükségszerű, hogy mindenki elfogadjon. :)

Ez igaz, mármint én is ezt gondolom, ha különc vagyok, akkor nem érdemes elvárni, hogy befogadjanak, hiszen ebben áll a különcség.

Szerintem lehet, hogy a fórum inkább arra indult, hogy az, aki egyedül érzi magát, mint különc, szeretne más különcöket is megismerni.

Tudod, mint a csoport terápia. Ahol az a jó, ha érzi az ember, hogy mások is ugyanebbe a cipőbe járnak.

Viszont egy nyílt fórum erre szerintem alkalmatlan. Inkább egy zártat érdemes rá csinálni.

Akkor gondold tovább,és máris itt a megoldás.!:))

Kit nem fogadtak el az emberek,kit nem szerettek,és tartottak bezzeg embernek?

Téged,a valódi önmagad?

Az indító hsz.-re reagáltam.

Ami a különcséget illeti, nem igazán értem, hogy egy magát egyedinek tartó ember, miért áhítozna a normál-átlag közé, feltéve, ha valójában az önön különcsége nem parasztvakítás maga felé?

Számomra minden ember különc.

Különbözik tőlem.

Tehát vagy elfogadom ,és tolerálom mások önkifejeződését,legyen róla akármilyen véleményem is,vagy szembeszegülök látványosan ,de akkor nem nyafogok ,hogy hülyének néznek,nem fogadnak el ,stb.

Persze, de fejlődésen megyünk keresztül mind. És mindenkinek van olyan, ami aggasztja, vagy nehezen kezeli. Ekkor megpróbálkozik mindennel, hogy a helyzeten változtasson (jó esetben), aztán lehet, hogy rájön, hogy nem is ez volt az igazi probléma és az is lehet, hogy rájön, hogy mennyi az, amennyit el kell fogadnia és mennyi, amennyin meg változtatnia kell.

Mindannyian ezt tesszük, csak különböző témákban.

Egyáltalán nem nonszens.

Csak hatalmas a kalap.

:)

Mivel ugye abból indult a kérdés, hogy miért utálnak ki valakit, amire te azt mondtad, hogy azért, mert ő nem szereti a többieket.

Hát ez az elmélet egyáltalán nem áll minden esetre.

(A gyerekeknél meg főleg nem. egyébként.)

Ez nem válasz arra, hogy a saját népe miért akarta a halálát.

Ez kibúvó a kérdés alól.

Ott lesz a megoldás, amikor rájössz, hogy nem is ez az igazi probléma. Az, hogy különcnek néznek, ez nem kell, hogy megváltozzon, ezt ha elfogadod, akkor megnyugszol és nem lesz ennyire kirívó az életedben.

Viszont azt érdemes megkeresni, hogy mi az, ami miatt valóban feszültség és elégedetlenség van benned és arra ezt találtad meg, mint okot.

Jézus egy karizmatikus egyéniség lehetett,így nagyon sok ember szerette és tisztelte,és ezerszeresen kapta vissza azt a szeretetet és elfogadást ,amit ő sugárzott az emberek felé.

Csak sajna pechje volt,politika ,hatalmi harcok kérésztüzében állt.

Viszont nem csak jó vezért volt,hanem jó politikus is ,és tudta,hogy ha meghal,tettével megsokszorozódik a hívők tábora,hitük erőssé teszi őket,és csak így viheti véghez amire hivatott volt,hisz hőssé lesz.

Ennyi a történet.:)

De az tény és való, hogy a legegyzserűbb mindig azt hibáztatni, akinek problémája van.

Ez olyan, mint amikor valakit megerőszakolnak, és erre az a reakció, hogy: Persze, mert biztos úgy viselkedtél.

:)

Hát ez igaz, csak nem egy kalap. Aliet nem érzem agresszíven magamutogatónak.

Neki még meg kell békélnie önmagával és azzal, hogy a világ nagyobb része bizony furán fog ránézni.

Persze emelett van a háttérben más is, de nem az a gond, hogy ő nem fogadja el az embereket.

Ez itt is látszik.

"vajon én akartam a barátjuk lenni,én szerettem őket,elfogadtam őket olyannak amilyenek?

És máris rájöhetsz arra,hogy a válaszok a nemek felé tendálnak."

Olyan szinten akartam, hogy feladtam magam, jó tanulóból bukdácsolós lettem és link, szórakozni jártam, csak hogy befogadjanak. Gyakorlatilag feladtam a jövőmet, mindent, ami én voltam. Közben nagyon rosszul éreztem magam, mert éreztem, hogy szembe megyek mindennel, amivel nem kellene, de mindent megtettem volna, hogy befogadjanak. Felnőttkoromban már annyi "engedményt" tettem, hogy a munkámat a saját normáim szerint végeztem, ettől meg bezzegember lettem, ezért utáltak. Innen vezetett az út odáig, hogy ha nem kellek, nem erőlködöm tovább.

Nem.

Azt bizonygatom,hogy semmi különbség aközött,hogy ki nem fogad el kiket,az a lényeg,hogy az emberek nehezen fogadnak el másokat,lényegtelen miért "MÁSOK" mint ők.

Nem látok különbséget ,egy agresszíven magamutogató homoszexuális,és az őt tojással dobáló konzervatív között.

Valójában a különc emberek egyik legnagyobb feladata, hogy elfogadják azt, hogy sokan lesznek ellenük. Ezt ne, mint nehézséget, hanem, mint előnyt éljék meg és erőt kovácsoljanak belőle. Akkor egynesúlyba kerülnek.

Ha sokan nem szeretnek, pedig te csak önmagad vagy, akkor tudd, hogy ez téged semmiben nem akadályoz meg. Amiben igen, az nem véletlen. Nem abba az irányba kell menned és ezt az akadályozók fogják tudatukun kívűl biztosítani neked :)

Alie, érdekes, amiket írsz, mert egy hasonló kislányt én is ismertem, és amikor nagylány lett akkor szintén elhitte, hogy vannak földönkívüliek (álmodott is velük, beszélgetett is velük), elhitte, hogy a piramisokat építhették telekinézissel (bocs, ezt most gondolja... akkoriban elhitte, hogy úgy építették)és azt is mondták neki, hogy Atlantiszról származik, és ez sem volt neki idegen. Ennek a kislánynak volt olyan látomása transzban(nem pszichotrop anyagok hatására), hogy sámánként farkasbőrben táncol valahol Mongóliában a tűz körül (és évekkel később megdöbbent, hogy tényleg vannak azon részen olyan törzsek, ahol a farkas a totemállat) egy másik látomásában Egyiptomban sétált a kiürült oszlopcsarnokban és siratta az ősök nemrég elvesztett tudását.

Aztán lassan elszivárogtak ezek a gondolatok a kislány életéből, nem azért, mert bántotta vagy különcnek nézte volna bárki, hanem mert valahogy egyre reálisabb lett. Már nem hisz el mindent, viszont nagyon keresi az igazságot. Nem hiszem, hogy különb lenne másoknál, de persze különbözik, ahogy mindenki.

Vannak, akiket te hiába szeretnél és hiába nyitnál feléjük, sosem fognak szeretni.

Nem szabad ez ellen küzdeni és főleg nem szabad ilyen dolgok miatt magunkat hibáztatni.