90 napos diéta 2012. január 1-től (beszélgetés)
Sziasztok! Hát, ez a mai nap!!!! nem az én napom!!!!
Még így nem jártam!
Kezdődött azzal, hogy tegnap este a gyomrom nagyon fájt, szerintem a sok idegesség miatt, ami mostanában ért:( vettem be nyugtatót, MgB6-ot, mézes tejet, szóval viszonylag jól aludtam. Reggel pedig megismétlődött a tegnap reggeli éhségem! Szóval úgy gondoltam, hogy mivel úgy is fehérje napom van, belefér egy magvas joghurt, 10 körül pedig egy tonhal konzerv. Nagyon jól esett olíva olajos volt. A Spárban vettem a 3db 350.- volt. És vetekedik a Riomareval! Ami 999.- Na ezek után egészen jól voltam, aztán a postás hozott egy portós levelet! El nem tudtam képzelni, mi van benne? Egy rokonom küldte, helyben!!! De volt rajta 80.-os bélyeg! nekem meg fizetnem kellett még rá. Nem sokat, de meglepődtem! (50.-) Hát kiderült, hogy húsvéti képeslap van benne. Elképesztő butaságnak tartom, hogy helyben! képeslapot küld, fizetek érte én is, ő is, és közben ingyen felhívhattuk volna egymást, mert mind a ketten a UPC-nél vagyunk! Na, erre varrjon gombot valaki!!!!
Szóval ma fehérje napom van. Talán nem olyan nagy bűn, hogy ma délelőtt nem tartottam be, hogy délig csak csak gyümölcs, nem tudom! Ma végképp rá kell szánnom magam a bicajozásra, meg talán a tornára is! Vissza kell zökkennem! További szép napot!
Nekem is keményítő napom van. Ésés reggel ettem epret, igaz fagyasztóból, de annyira jól esett. Végre nem a hülye alma meg körte. Brrr :S :D
Nálunk kelkáposzta főzelék lesz!
Kitartást!
Szia!
Szerintem mivel egészséges dolgokat ettél így nem gond, hogy nem volt gyüminap. A lényeg, hogy este ne egyél sokat. Amúgy tuti van ebbe a holdállásba valami, én is mindig megérzem. Illetve menses előtt vagyok nagyon kajálós:-(Olyankor feltudnám falni a hűtőt. Ma keményítő napom van, vasárnap brokkoli levest főztem amit lefagyasztottam. Azt fogom enni és csináltam párolt zöldséget, ha esetleg a leves kevés lenne.
Sziasztok! Örülök nektek, hogy legalább ti valamilyen szinten haladni tudtok! Mert én, amit csak lehet, mindent elrontottam!!! reggel irtózatosan éhesen ébredtem és gyengének is éreztem magam a gyümi naphoz. Így aztán akárhogy erőlködtem nem is ment. Már délelőtt ettem, mert kóvályogtam, aztán itthon a sok betervezett munka egy részét tudtam csak megcsinálni. Délutánra a gyomromban landolt az előző néhány nap komoly idegessége és ott is maradt! Este 6 körül bevettem egy MgB6-ot, az meg úgy kiütött, hogy elaludtam tőle. Nemrég ébredtem fel és befaltam egy kis tál erdei gyümölcsös müzlit:) Szóval, minden volt csak nem gyümölcs nap!!! De úgy gondoltam, átlépek ezen. Folytatom a soron következő fehérje nappal. Már most nem tudok mit tenni, ez a mai nap elúszott, de holnaptól megpróbálok visszaállni a régi kerékvágásba:) Szerintem ebben a kavarodásban a Hold is benne van rendesen! (Vagy csak jó valamire ráfogni):) Remélem 8.-ától minden ok! lesz:) (végre fogyó Hold):)))
Holnap folytatom a tavaszi nagytakarítást, legalább a mozgás meglesz!:DDDD
Bummelka, te mit dolgozol, hogy ilyen "végtelen történet" a munkaidőd? 12 óra egyhuzamban! Hogy bírod?
Sura, nagyon kitartó vagy! Meglátod, meg is lesz az eredménye!:)))
Mindenkinek szép álmokat, jó éjt!
Sziasztok! Hát úgy alakult, hogy a gyümölcs napomnak annyi! Muszáj volt ennem, mert úgy éreztem magam!
Aztán,így akkor fehérje napot tartok:) rengeteg dolgot vállaltam be magamnak mára, ezért most robogok tovább, ha szünetet tartok, majd még benézek!:)
Biztosan menni fog! A mérlegelési eredményedre én is kíváncsi vagyok:))) Szerintem megnyugtató lesz!:)))
A tonhal sali tényleg finom! Én is vettem néhány doboz konzervet, de nekem előbb most gyümölcs napom jön!:(
Már nem sokára holnap és eheted:D
Köszönöm, de még nagyon messze vagyok.Szeretném legalább megközelíteni azt a súlyt, amennyi voltam.
(53-55kg) Ha pedig most az áhított 70kg-ot elérem még mindig nagyon sok lesz hátra. Ezért én nem is nagyon szeretek hosszú távra tervezni. Csak kicsi célokat tűzök ki és lépegetek. Ha most a nyárig lemegy 6-7kg, akkor már 70 alatt leszek és közeledek a normál súlyomhoz. Tehát először a 70, aztán az alá menni egy kicsit, aztán a normál súly
végül, ha még lesz energiám a maradék:)))De nem akarom siettetni. Eddig is komótosan haladtam, bár az is igaz, hogy sokszor elfogyott a türelmem, de feladni nem fogom! Ez bizti! Remélem velem tartotok!!!:DDD
Szia!
Néztem a fotóid, nagyon látványo s fogyás. Mintha egy másik ember lenne:-) Büszke lehetsz magadra.
Sziasztok!
A mai nap végül gyümi nap lett. Ettem két körtét és egy banánt és már 2,5l folyadéknál tartok. Enni ma már nem akarok, max inni.
Szia!
Képzeld reggel mértem magam és a tegnapi gyüminap után ismét 78,4kg voltam. Kicsit meglepődtem és meg is nyugodtam. Ma azért ismét gyümi vagy víznapot tartok és holnap fehérjével folytatom.
Reggel voltam konditerembe és ha lesz időm meg erőm holnap reggel megyek futni. Remélem most több erőm lesz és nem fogom elcseszni.
Sziasztok! Ezt most olvastam! Igaz, nem diétázós, de nagyon elgondolkodtató:
Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy
éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa
megkérdezte fiát.
-Nos, mit gondolsz erröl az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebböl?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk
van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák
árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi
udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül
láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog
családként élnek. Te és Anyu viszont egész nap dolgoztok, és alig
látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, milyen gazdagok is.... lehetnénk!