30 év után ennyi? (beszélgetés)

Nagyon sajnállak. Az én férjem 8 éve halt meg. Előtte 3 évig volt beteg. Nem, nem voltak a tiedhez hasonló megnyilvánulásai, de teljesen más ember lett a betegsége alatt. Rá sem lehetett ismerni. Néha ott bőgtem a kapu előtt, mert minden porcikám tiltakozott az ellen, hogy bemenjek a saját otthonomba.

És igen, voltak olyan dolgai, amiken a mai napig sem tudom túltenni magam, pedig már eltelt 8 év, és értelmes embernek tartom magam, és tudom, hogy ezt a betegsége hozta ki belőle, és mégsem tudom megbocsátani neki. És valahol szégyenlem magam miatta.

A kemo és a rák sokak fejében a halálos ítéletet jelenti.

Sok mindent kihozhat az emberből, belőle azt hozta ki, hogy utoljára kitombolja magát.

Azt, hogy mit csinálnék a felesége helyében nem tudom, így tanácsot sem tudok adni.

Mert visszaszamolnak, azért teszi. Én 17 voltam, amikor egy ex a bíróság elé állt. Tul.kep. az lószar volt, csak fiatalon máshogy látjuk.

És úgy beszart, hogy dobott, amikor megcsipték. Majdnem egy év múlva kapott felfüggesztettet.

Utólag megköszöntem. Tanultam az esetből.

Ha az apám megijed, mindig a gyerekeit és anyámat, a fészket veszi elsőnek.

De ha megszabott ideje lenne, és kvazni akarna, én simán beszerezném neki.

Anyámnak is.

Annyira nehéz elképzelnem, hogy kemora vár és nőzni akar? Általában azért kiveszi az emberből az erőt. Legyengül, a haja kihullik, legalábbis többségben, a bőrük elsárgul, kékül. Szerinted melyik nő akar így kapcsolatot valakivel? Gondolkodj el, miért teszi?

Ki áll majd mellette, ha nem érzi jól magát, ha a 6. féle étel sem ízlik neki, ha hányni fog, ha fájni fog mindene?

Az is lehet, nem akarja, hogy ezt lásd? Ne betegedj bele az aggódásba, és csavar egyet az életén előtted? Nem tudom. Ha idáig minden rendben volt, akkor én csak ilyenre tudok gondolni.

Nem tudom mit érez a férjed, arra nem mehet ki nála a játék, hogy pont miattad csinálja, hogy kiábrándulj belőle, hogy ne okozzon az esetleges elveszítése akkora fájdalmat neked?

Kemo az már nem játék, persze van visszaút onnét is, de biztos az igazat mondta el neked a betegségével kapcsolatban, nemcsak hiteget, hogy nem komoly? Ha az orvos is azt mondta, mondhatta neked úgy is, hogy a férjed megkérte, ne mondja el az igazságot.

Remélem minden rendbe jön köztetek, a férjed meggyógyul és élitek tovább olyan boldogan az életet, ahogy eddig.

Én nem tudom hogy, de probalj nyugodt maradni!

Nekem egyszer filmesen elrontották a papirom. Közölték, hogy valószínűleg meghalok zaros időn belül.

Ilyenkor semmit nem ér az élet.

Amennyiben a férjed azonnal szabad akar lenni, mert beteg, akkor ez a szabadság vágy nem most fogalmazódott meg benne. Valószínű játszott ő már korábban is a gondolattal csak nem mert lépni.

Bármennyire is idilli volt a házasságotok, most valóságossá vált részére a kapuzárási pánik, a menekülés még egy kicsit a gondtalan élet felé.

Választhatsz, elengeded, élje a hátralévőt a szeretői karjában vidáman, vagy elbeszélgetsz vele komolyan, bevonva a már valószínű felnőtt gyerekeiteket is a beszélgetésbe és jó útra térítitek.

Kérdés képes vagy-e ezt a megalázó állapotot elfogadni, hagyni egy kicsit kicsapongani, vagy méltósággal kilépsz és elváltok. Egyértelmű, hogy a férjed szabad akar lenni.

Nem voltam/vagyok ebben a helyzetben, de szerintem, ha én kerülnék a pasi helyzetébe (betegség), akkor pontosan az ellenkezőjét tenném. Párommal minden nap, amennyit csak bír szeretkeznék, mindenhová elmennénk együtt! A családommal töltenék minden pillanatot, mert lehet a következő lesz az utolsó.

Én biztosan nem keresném semmire vad idegen társaságát, csak a szeretteimét.

Nem vagyunk egyformák!

Szerintem ha ez igaz, akkor nagyon nagy gond van abban a fejben, és ezt jól kellene tudnod kezelni. Nem úgy, hogy menj drágám nőzni, hanem a kettőtök közös útját irányítani.

Számomra elképzelhetetlen tényleg, hogy egy rák diagnózissal valaki nekiáll egy addig irigylésre méltó házasságban új partnert keresni. Félretéve minden félelmet, rettegést, bizonytalanságot ... Aaaa

Elég egyértelmű.

A gyógyíthatatlan betegség tényével és hogy ennyi volt, nincs tovább, embert próbáló dolog ép ésszel szembesülni. Főleg az elején. Aztán az ember hozzáedződik, a kisebb-nagyobb "sikerek" hajtják előre, és persze a támogató családi környezet.

Szóval, igazad van, szerintem is elképzelhető, hogy valaki úgy "kattan be" (mint ahogy már írtam is), hogy neki most olyan dolgokat kell véghezvinni, amire sose volt lehetősége, mert "itt a vég".

Majd a pszichológus biztos segít.

Ehhez talán a leghitelesebben olyan tud hozzászólni, aki benne van/volt, vagy átélt hasonlót.

Én kívánok neked sok sikert és kitartást!

Basszus!

Akkor én egy egészségtelen kapcsolatban/házasságban vagyok, mert mikor kimondtam az igent, azt úgy tettem, hogy életre szólóan. Nem gondoltam, hogy 10-20 évente cserélnem kellene a gyermekeink apját/ a férjemet:-((((

Help!

Szerintem ez valami nagyon elcseszett bakancslista szerű viselkedés lehet, amivel pont azt az embert bántja, akivel boldogan leéltek ennyi évet.

Ha lesz is neki új nő, akkor nem az lesz, aki így vagy úgy, de végigmegy vele azon az úton ami most következik. Ez ugye egyértelmű.

Ez full hülyeség.

Azért mert neked nem jött össze, még nem általános, hogy másnak is szar.