2011 februári babák (beszélgetés)
Köszi szépen!
Hétvégén döntünk, mi legyen. De szerintem kocsizunk.
Kövezzetek meg, de nem vágom, ki az a lilumegaszandi. :D (a szandi is csak ismerős)
Zephyrus, a Reggeliben arról van szó, hogy az újszülöttek is nyugodtan repülhetnek:)
Anyának kell készülni lelkiekben, a gyerekeket nem viseli meg. Pokrócot kell vinni, a repülőn hideg van, a gyerekek fáznak:D És fel és leszállásnál meg kell itatni vagy szoptatni a babát. Gyakorlatilag ennyit mondtak.
A többit elröhögte ez a hülye lilu meg szandi.
Tulajdonképpen azért, ha olyan dolgot akarunk kérdezni vagy mesélni, amiről azt szeretnénk, hogy csak tényleg az illetékesek lássák, akkor azt ott meg tudjuk tenni:)
Itt meg mehetnek a 7köznapi dolgok, amiben semmi titok nincs.:)
igen kb. 3, de ebből 2 rövid.szerintem a babáknak egyéni igényük van az alvásra is, ezért nem alussza mindegyik végig az éjszakát sem. mi már a kórházban is jó szundizok voltunk és ez hála istennek maradt is. de ha figyeljük a babánkat akkor észrevesszük mikor álmos, akkor le szoktam lenni a kiságyba. nálunk ez abban nyilvánul meg, hogy dörzsöli az arcát mindenbe, és a szeme alatt bevörösödik, ekkor berakom a kiságyba, vagy nagyjából tudom időbe mikor következik be és akkor sétálunk egyet. viszont ha más időben megyünk sétálni nem alszik el a babakocsiban nézelődik, így én ehhez igazítom a napom:-)
viszont volt nálunk is, hogy elmentünk valahova kiesett a kis rendjéből túlesett a holtponton és utána nehezebben aludt el, tehát nem kísérletezem, minden őérte van alvás amikor szeretne!
Sziasztok!Gyors beköszönés, mert vasalnom KELL:-DDDApa megfenyített, ha én nem meg nem foglalkozom az ingeivel akkor ő, holnap. Mondtam neki, hogy jó kedvemben talált és még reggel kivasalom, mert ilyen rendes vagyok!:-DDDe ezek a PASIK!Teljesen megértek mindenkit, aki több segítségre vágyik...Amira!Ha visszaigazolsz majd még mesélek a klubban...
Nem panaszkodásból, mert elég sok mindent megcsinál apa, de azért van egy-két érdekesség...
Ma is dögvész lesz, úgyhogy 9 körül lemegyünk egy kicsit, amíg be nem durvul a meleg, aztán itthon leszünk mert a 27 fok is jobb benn, mint kinn a 36:-D
Jó reggelt!
Tegnap nem voltam mert még nagyon korán átmentünk Debrecenbe. Jó volt mert végre jó idő volt, sokat sétáltunk meg bográcsoztunk. Hazafelé meg beugrottunk a K.kába (nem "u" betűt hagytam ki.:-))mert le akarjuk cserélni az ebédlőasztalt, székeket valami bababiztosra. Aztán meglepetésként ért, hogy 4.000-el olcsóbb volt a hőn áhított autósülés amit kinéztünk már rég, csak nem volt készleten és csak szept. elejére jön meg. Szóval megvettük. Úgyis csak szeptembertől használhatjuk, addig belehajtogatom a hordozóba.:-)+ jó, hogy csak a 30%-át kellett kifizetni, nekem jó, hogy 2 részletben fizetem, nem érzem meg annyira.
Na megpróbálok ma visszaolvasni.
Kattints a nevemre/interaktivitás/nyitott klubjai/februári babaklub
Ott: jelentkezem klub olvasására.
Helló!
Nálam ez a macskám miatt van:S 6 évig ő volt a kedvencem, sőt, velem/velünk is aludt, de mikor elhatároztuk, hogy babát szeretnénk, kitiltottuk a hálóból, most meg már ott tartunk, hogy éjszakára felzárjuk a tetőtérbe, másképp összejárkálja Domi holmijait. Mivel benti macska, non stop vedlik, másból sem állok, csak hogy naponta kétszer porszívózok, mert a kanapét takarítom, meg ilyenek, mégis előfordul, hogy találok Domi ruháján 1-1 szőrszálat - ilyenkor nagyon mérges leszek a macskára, pedig igazából nem tehet róla szegény.
Kirakni nem lehet az udvarra, mert annyira életképtelen, hogy mikor véletlen nyitva maradt az ajtó, és kisétált, ahelyett, hogy elfutott volna, leült az ajtóban, és attól sem ijedt meg, hogy Mira odafutott. Még jó, hogy meg nem harapta:S Ha ezt egy idegen kutyánál történik, az idegen kutya nem kíméli meg a macskámat:(
sziasztok! Hasogató fejfájással feküdtem le és azzal is keltem.. sztem a meleg miatt van. nem vagyok a toppon, jó meleg is lesz ma-..szép kilátások. vissza olvasgattam és jókat mosolyogtam- írtam én ezt már párszor de nagyon egy kaptafára készültek ezek a pasik... annyira egyformák, hogy valószínű egy farmon is nevelkedtek...Ez a biztos bepisilt, bekakilt.. jaj folyik a nyála duma már az agyamra megy...
Amira: hol kell kattintani???
Kiscica: Kutya ügyben nekem óriási lelkiismeret furdalásom van...nagyon türelmetlen és ideges vagyok ha csak megnyikkan.. és én annyira imádtam őt, hogy családtagként kezeltem. most haragszom rá ha ugat, vagy ha megnyalja a kezem..és ez mind a gyerek miatt van.. abszolut ő lett az első...Remélem azért ez fog finomodni és visszatérnek a régi érzéseim..talán nem leszek ennyire szargazdi...
Sziasztok!
jelentkeztem Amira :)
Kiscica Mira kutyával nálunk is dettó ez a helyzet..hogy a kutya depis, bevan fordulva mert nincs vele úgy törődve mint rég :S
Pedig Levi iszonyat apás ígyis, mi lenne ha többet foglalkozna vele az apja..
Köszönöm a segítségeket Lányok!Utánajárunk a dokiknak és jövőhétre mostmár műtét időpontot is szerzünk remélhetőleg.Ma onkológus itt a helyi.elvileg nagyon rendese, normális.
nálunk apa még mindig beteg, mondtam mostmár dokihoz kéne mennie, de őneki dolgoznia kell és hétfőn irány német.o. .. vagy a hétvégén megyünk sürgősségire ha így folytatja..
Sziasztok!
Tudom, jól eltűntem, de nem volt egyszerű ez a pár nap. :( Azért olvasgattalak benneteket...
Áron, vasárnap megint elkezdett szörtyögni, én meg kezdtem ideges lenni, hogy ebben a "jó időben" ami volt, megint megfázott? Ezért hétfőn kiderítettem és kedden elvittem a fül-orr-gégészetre és a körzeti orvos helyetteséhez. De mind a két helyen azt mondták, hogy semmi baja. Valószínűleg, szűkebb az orrcsatornája és azért hallat ilyen hangot. Nektek szoktak a babák, úgymond "röfögni", szörtyögni?
Helge: Én is kaptam már privibe jó tanácsot, de az illetőnél se kép, se adat, semmi.
Zephyrus eltünt a hozzászólásod :(
törölték? pedig, épp írni akartam, h megköszönjem
értem, tehát most így három alvás is kijön, ha jól olvastam...meg ez a meleg bezavar
azért kérdezem, mert múltkor segítettél azzal, h leírtad, este talán azért alszik el nehezen, mert nem fáradt, na most teljesen ráhagytam, mennyit aludjon, nem aludtam vele, nem próbáltam visszaaltatni stb., igaz, így össz-vissz aludt 2 órát napközben, 11-töl egyet és 4-töl egyet, de 8-kor úgy kidölt szegény, szopizott és már aludt is, nem volt semmi nyügösködés, ezért voltam kíváncsi, h nálatok mennyit alszik a baba napközben, h normális-e ez a két óra összesen, mert akkor tényleg hagyom így a dolgot...
igen, az apjára is, de Téged is látlak benne
itt nincs képem de FB-n van, ott vagy Te is?
Ez totál így volt nálunk is, a sárgaság miatt nem volt egyszerü a szoptatás az elején, na én minden este ott voltam a szoptatós növéreknél, nem hagytam öket, és le a kalappal, volt aki nagyon sokat segített, és volt akinek úgy beszóltam éjjel 3kor kétórás fejés után, h csak na, pedig nem szokásom, de mikor bedobta mikróba a kínok közt lefejt anyatejet...
jaj, olyan jó amúgy ezekre visszaemlékezni, h mennyi mindent kiálltunk, hiába no erösek vagyunk mi nök :)