Balhés családban felnőni

Mióta megszületett az első gyerekem, azon kaptam magam, hogy sokkal erősebben visszatérnek azok az emlékek, amelyek gyerekkoromból megmaradtak. Elfojtásban éltem, nagyon kevés emlékem maradt, mert nem akartam a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket újra átélni, így az emlékek is kitörlődtek belőlem. Legalábbis azt hittem. De szülés után más lett. Előbukkant az a mélyre rejtett boldogtalanság és bizonytalanság, amiben felnőttem. Ma már látom, ezek az élmények formálták a mostani kapcsolataimat, az érzelmi életemet és most már az anyaságomat is.

Gyerekként azt hittem, hogy az otthon egy stabil hely. A falak, a tárgyak, a meleg, az étel, a mindennapi rutin megteremti ezt. De ez így nem elég hozzá, hiába hittem. Ha nincs érzelmi biztonság a falak között, akkor otthon sincs. Ma azt tanítom a gyerekeimnek: otthon az, ahol biztonságban, szeretetben élsz, mindegy, hogy hol van és milyen falai vannak. Ez a biztonság nem a környezettől, hanem attól függ, hogy mi milyen viszonyban vagyunk egymással.

Fiatalabb koromban sokáig túlérzékenynek gondoltam magam, mert a hirtelen erős hang, egy váratlan kiabálás vagy a kapucsengő csörgése is halálra rémisztett. Ha bárki hangosabban veszekedett körülöttem, azonnal sírni tudtam volna, akkor is, ha vadidegeneket hallottam.

Most azt mondom, nem szégyen, hogy ilyen lettem, legyen inkább ez az erősségem. Így teljesen érzékenyen figyelem a gyerekeim jelzéseit, arra törekszem, hogy a bizalom és a nyitottság legyen az alap, ne a félelem. Ez az, amit a saját gyerekkoromból kárpótlásként hozok nekik.

Úgy döntöttem, nem a szüleim fognak meghatározni engem! Nem ezek az emlékek, hanem az, hogy mit kezdek velük. Nem a hibát örökítem tovább, hanem azt a tudatot, hogy lehet másként. Az emlékeim egyik tanítása az, hogy ha a szeretet hol ott van, hol nincs, akkor ez félelemmel párosul. Most tudatosan arra törekszem: a szeretet állandó legyen. Nem jutalom, nem "ha jó leszel, akkor..." Egyszerűen: "itt vagyok és szeretlek". Bevállalom, hogy nem mindig sikerül minden, de attól hogy nem lesz hibátlan a nap, még lehet nyugodt és érzelmileg biztonságos.

Van, amikor megijedek, hogy ugyanazt a hibát követem el, amit az én szüleim. De aztán eszembe jut, nem kell, hogy a múltam irányítson. Megválaszthatom, hogyan szeretem a gyerekeim, hogyan reagálok, hogyan teremtek biztonságot. Néha csak leülünk egyikkel, másikkal, beszélgetünk, ő kérdez, én válaszolok és érzem, hogy PONTOSAN ÍGY teremthetünk másféle történetet, mint amiben én nőttem fel. Nem kell félnünk, nem kell bizonygatnunk semmit. Csak szeretni, figyelni, megengedni, hogy minden nap új legyen.

A családom és én együtt tanulunk, együtt formáljuk az otthont, ami most már tényleg biztonságos. Mindenki számára.