Edukáció - iskola ma, és minden, ami ehhez kapcsolódhat (beszélgetős fórum)

Van olyan is, akinek a mai oktatás jön be. A gyerekek kb. 30%-a ilyen. Én is ilyen voltam. Nekem az volt a jó, hogy tudtam, hogy ha megtanulom, amit kell, akkor békén vagyok nagyjából. Azt is jól ki tudtam találni, mit fognak kérdezni. Megtanultam, kitűnő voltam, a maradék világ meg az enyém volt.

A baj ezzel, ma már tudom az, hogy egyrészt nem mindenki ilyen. Vekerdy is leírta, hogy kb. 10 féle intelligencia van. Ebből a magyar iskola kb. 1-et, max 2-őt használ. Ha valaki éppen azokban erősebb, akkor semmi gond. A gond, hogy a többiből semmit se veszünk bele az "iskola" világába. Tehát a jó tanulók is be vannak csapva, mert azt hiszik, hogy ők mindenben szuperek, aztán meg kiderül, hogy van azért millió dolog, amiben meg annyira nem. És akkor az önbizalom is elszállhat. (No jó, én tökéletes vagyok, de mások biztos :-))))))))))))))))))))))

A iskola kérdése meg több gyermeket nevelve egy családban olyan jó 20 évre eléggé központi téma, és szinte az a világ. Hétközben egyértelműen, hétvégén is tanulás, és egyensúlyozás abban, hogy meglegyen a tudás is, de azért az értelmes kikapcsolódás is, nyáron meg a megőrzés, értelmes fejlődés oldal van előtérben. Nagyon meghatározza a jövőnket. Nem a szupersuli, hanem az, hogy milyen emberekkel, milyen hatásokkal találkozik ott az ember. Én a mai napig a szuper tanáraimból élek.

Valahol BAZ megyében, egy nagyon hátrányos településen csináltak egy olyan tantervet, ami erre épül. Tudomásul vették, hogy ott van, ami van. A gyerek nem fog otthon tanulni, sőt a padban sem fog ülni 6x45 percet.

Tehát kis csoportos, project alapú foglalkozások voltak. Az egyik órán - nevezzük mateknak - süteményt sütöttek, (számok, mérés, átváltás, stb..), a másikon varrtak... Igen, a hozzávalókat is együtt vásárolták meg - szintén matek, de magyar, és szociális fejlesztés is egyben... Állítólag azóta már a takarítónő is leérettségizett. Volt ez egy időben a felkapottabb hírek között. De persze erre nem ugrik rá senki komolyan, pedig ez az igazi szenzáció. Jó lenne hallani, most hol tartanak.. Ja, hogy azt is leírták, hogy ez a tanárnak egy átlagos órára készüléshez képest 3-4x-es munka.. Hát igen..

És igen, itt meg az egyik ismerős családról a családgondozójuk negatívumként írta le, hogy a 10 éves kislányt küldik le közértbe, mert dolgoztatják a gyereket.. Istenem... Van náluk egyébként némi baj, de nem ez. Meg nem is az, amit másik negatívumként írtak le, hogy "nem volt elmosogatva, és morzsás volt az asztal.."..

A gyakorlás akkor ér valamit és akkor lesz belőle tudás ha gyakorlathoz kapcsolható.

Régen elengedték a gyerekeket a boltba volt iskolabélyeg stb.. a számok beépültek a gyakorlatba. Írás dettó írtak levelet :)

Ma mi van? Jajj gyerek nélkül megy a többség vásárolni, pedig a kezébe adhatná, hogy ennyid van választhatsz kifizethezed ... írhatnának gépen is , de attól tiltva sokan, levél már nincs... a világ változik. Közben az oktatás meg ott tart mi volt.. mit számít mi volt?? Most ez van.

??? Miért látnám totálkárosnak magam körül a világot?

Az oktatás nagyrészét tartom totálkárosnak. Nem is tudtam hogy az a világ... ponthogy nem a világ csak egy picike része. Ez sokunk szerencséje :)

Nem tudom. Autista gyerekkel még nem találkoztam.

A déli határtól délre. :-)

Újabban nem követem a folyamatot, azt se tudom, hogy egyáltalán beindult-e az a "reform", amelynek a része lenne. (Egy sanda sejtés csak a részemről, hogy valaki azért találta hasznosnak megszüntetni a speciális iskolákat, mert derágák. (Bocs, tudom, hogy ez már "szinte" politizálás, abba is hagyom.)

A 2. mondatodra reagálva: fordítva viszont...

Az meg, hogy ki áldozat és ki nem... Hááát... Nem tudom...

Mégsem értelek, és erre nem is válaszoltál: Neked jó az, ha totálkárosnak látod magad körül a világot?

Kíváncsi vagyok, Fecót meddig bírnád :-)?

Merre felé élsz egyébként?

És arra hogy megy az integráció?

Itt azért még a lélek nagyon messze van attól, hogy elfogadják, hogy nem a "sérült" fog megváltozni, hanem nekünk kell tőlük többet elviselni, cserébe pedig megtanulunk velük együtt élni. Kicsit nyersen fogalmaztam, de ez van.

A Svédországból frissen hazajött kollégámnak teljesen természetes, hogy egy autista kisfiú néha megütötte a lányát az osztályban. Csak annyit mondott a kislánynak, hogy neki ilyen baja van, álljon odébb, és bocsásson meg neki. (Nem agyonverésről beszélünk, hanem legyintésről.) A kislány - és a többi gyerek és szülő - ezt értette, és ez tök alap volt nekik, hogy ez a probléma ezzel jár néha.

Itt ugye azt mondják, hogy az a kis autizmus legyen a sérült szülőjének baja, nehogy már az ő gyerekének kelljen bármit elviselnie, mert lelki beteg lesz, és jaj, jaj. Mivel a szülő csinálja a palávert a kicsit más gyerek miatt, ezért a gyerek is fogja, és még piszkálja is sokszor. A 30 fős osztályokban a tanárnak nincs energiája, hogy tényleg figyeljen, hogy nagy baj ne legyen. Igazából minden osztályba egy gyp. asszisztens lenne a megoldás, mert akkor, ha baj van, ő ki tudja vinni sétálni, akinek szüksége van rá, az óra tud tovább menni.. Ez már azért sok helyen működik..

Itt még ehhez azért nagy szemléletváltásra van szükség, és a lelkek sajna erre nincsenek kész, még mindig a "dögöljön meg a másik tehene" hozzáállás van sajna. Csak akkor néznek nagyot, amikor éppen nekik is szükségük lenne aztán egy kis megértésre, mert kiderül, hogy ők se olyan tökéletesek..

A szüleim nagyon sokat segítenek, a papa a sztár. Anyám még dolgozik, ő jobban húzza a száját, de azért ő is segít, ha kell. Papa beül a kocsiba, felszáll a buszra - ő mindkettőre hajlandó, attól függ, mennyire akkut az ügy, és mik az igények - és jön.

De azért őket se piszkálhatom minden nap, nekik is van heti 2 fix napjuk, amikor Fecót hozzák haza. Ha nagy baj, betegség van, akkor is segítenek, de azért nem állnak reggel hatkor sorba minden nap az ajtóban, hogy jaj, hagy főzzenek, vagy takarítsanak ki... Igazából tök normálisan állnak hozzá. Anyósom is segít azért, csak ő kiszámíthatatlan, és ezért nehezebb rá számítani...

Meg hát az ember igyekezne nem más....-val, de hát nem megy mindig..

Medve anyám!!

(Bővebben később :-))

Jól mondod, ez a pozitív motiváció.

Ezzel együtt tény az, hogy sok gyerekre ma ez nem úgy hat, mint régen ránk. Még a gyakorlással is nehezebben, vagy egyáltalán nem tanulja meg. Ne kérdezd, miért, de van ilyen irány is sajna.. Ettől még nem adjuk fel, nálunk azért egyenlőre ezen a téren nincs olyan nagy baj, nálunk más van..

Az öcsém elmegy érte néha.

De azért gondoljatok már bele, ez minden nap egy 2-3 órás elfoglaltság. A mai világban kitől várnám ezt el? Mifelénk mindenki dolgozik, meg ha nem dolgozna, akkor se fog senki, még családtag sem ennyit rászánni a másikra. Akkor neki ne legyen élete, barátja, munkája, bármi?

Arról meg nem beszélve, hogy az nem ment már, amit anyósom adott elő. A hétfő, meg a csütörtök volt az ő napja. Aztán csomószor hívott, hogy "jaj drágám, ugye meg tudjátok ma oldani?" Mert jön a gázos, a szippantós, szerinte csúszik a hegyoldal, és nem mer elindulni... Igen, meg tudtam oldani, fogtam magam, felálltam a melóhelyemen, és eljöttem.. Hát ugyebár nagyon mai melóhelybarát dolog.

Ő a mai napig nem fogta fel, hogy nekem erre ment rá a keresetem. Nem, nem rúgtak ki, csak már én nem bírtam az állandó stresszt, hogy még reggel sem tudom, mi lesz délután, és hiányzott effektív a munkavégzésemből az az idő, még ha főnök rendes lett is volna...

Szóval nem, nemigen volt megoldás. Sajnos egy fogyatékos gyerek ügye más, mint amikor te döntöd el, hogy a sarki suliba viszed-e, vagy bírod-e azt, hogy egy távolabbiba járjon. A sarki suliból már elsőbe haza tud jönni, és nekünk nem külön út. Nagyon kevés fogyatékos gyereket nevelő dolgozik, pont ezekért a dolgokért.

Meg persze az sem mindegy, hogy apuka egy-két napot be tud-e vállalni. Sajna nálunk nem, már az kész öröm, hogy vinni tudja. Tehát mindig minden ilyen gond rajtam volt.

Ja, és persze nekem mindig busszal kellett ezt megoldani, más az is, ha van egy kocsi a fenék alatt.. Bár nem old meg mindent, mert délután dugó az van. De azért mégis más.

Nincs, valami fiatal családtag, stb, akit befoghatsz hordani? vagy azon az útvonalon, ahová a fiad jár nagyobb iskolástárs? akivel elbuszozhat?

nálunk se volt nagymama, marha találékony lesz az ember, ha dolgozni kell :)

A pedagógus nem áldozat, hanem elkövető ;) a szülő is sokszor elkövető ;) a gyerek az áldozat...

És miért kéne szép papírba csomagolnom a 'sz..t' attól az még az marad ami, nem lesz olvadt csoki sehogysem.

Köszönöm, hogy válaszoltál!

Hát ez így - modernül fogalmazva - nem semmi! Mérget vettem volna rá, hogy kéznél van nagypapa, nagymama, nagynéni, nagybácsi...

Szerencsétlen esetben a tan árok euzt a fiú-lány fejlődési különbséget tudják ám hangsúlyozni, elmérgesiteni. Emlékszem, a 20 évvel ezelőtti 30 éves énem sem értette, de elsőben a gyerekek belelkesültek, hogy lehet járni kézműves szakkörre,ahol szívószálból és ruhadarabokból figurákat lehet késziteni. Jelentkeztünk mi is, de - több fiúval együtt azt a választ kaptuk, hogy még fejlődnie kell a gyereknek, nem elég ügyes, hogy a kézműves szakkörre járjon. Talán éppen ott fejlődhetett volna a kézügyessége

/ egyébként fiam az évek folyamán " megügyesedett", mint szoftvermérnöknek még a

szóban forgó tanitónő is kérte pár évvel ezelőtt a segitségét , szóval ezt a 6-.7 éves korukbeli hátrányt vagy elmaradást is keheverik ./ A tanitóknak ez a gesztusa azt hozta ki, hogy a fiúk elverték az ügyes és talpraesett lányokat.

Ez éppen olyan, mint nemrég olvastam valahol, hogy egy 2 éves gyerek édesanyja panaszkodott, hogy nem tud még járni - azt a választ kapta, hogy előbb utóbb megtanul, az emberiségnek nagyon kis %-a az, aki nem tanul meg járni, tpk nem is olyan fontos az időpont.

Lám csak! (Hát nem én találtam fel a spanyolviaszt!?)

Nem állítom, hogy ez a gyereknek egy "jó mulatság", pláne ha olvasni nem szeret. A helyében én is rosszul lennék, ha valamit tízszer kellene újraírnom... Az újraíratgatás - x-szer és x+10-szer, ha kell - ez a "büntetés", mert elsőre (vagy ikszedszerre, x+10.-szerre) hibázott. Illetve, mi tudjuk, valójában nem büntetés, hanem gyakorlás. S ha az eredmény a végén jó, hát jöhet a jutalom. Egy szem cukorka, 5 perc tabletezés, egy plusz rajzfilm a tévén, mittomén, mi nem, itt aztán a szülő tudja a legjobban, mivel ünnepelhetik meg a gyerekklel a jól végzett munkát!

Kihozod belőlem a vehemenciát...! :-)

Mondd! Jó Neked, ha ilyen csúnyákat mondasz az iskolarendszerről?! Meg a pedagógusképzésről?! Meg a mókuskerékbe "beszálló" szülőkről?! Meg úgy egyáltalán...

Abban viszont teljesen azonos a véleményünk, hogy minden gyerek - gyerek. És ott a baj, hogy az "iskolarendszer" egy kaptafára akarja húzni mindet. Így válik az edukáció áldozatává pedagógus, szülő, gyerek. S mert a gyerek a leggyengébb "faktora" ennek a rendszernek, leginkább és a legnagyobb mértékben ő!

Még régebben kérdezted, hogy miképp visszük a gyerekeket.

Nagylányom a pár méterre lévő suliba jár, ő már maga megy.

Nagyfiamat a férjem viszi autóval minden reggel, ős irányban többnyire arra dolgozik. Reggel beül mindenki az autóba, én a kicsikkel két utca múlva kiszállok, beviszem őket az oviba.

Október eleje óta ovis a legkisebb, azelőtt még fél 7-kor volt egy utunk a bölcsibe is...

Én, amikor leadom a kicsiket, buszozok tovább.

Most "itthon vagyok", csak egy héten egyszer kétszer megyek el dolgozni, de a akkor a férjemmel, tehát akkor megvárnak, amíg leadom a kicsiket.

Többek között azért is vagyok itthon - sok ilyen ok van :-)- mert ilyen formán, hogy mindig, este 8-ig, és hétvégén is a férjem feneke alatt volt az autó, én nem tanultam meg vezetni. Van jogsim, de sohase vezettem. Szóval ezt szeretném most valahogy pótolni, mert egyre lehetetlenebb az élet anélkül, hogy kocsim legyen, és vezessek is.

Gáz döntés volt így, hogy veszünk második autót is, de a munkahelyemen se tudtam így rendesen helytállni, és az is gáz volt, hogy egy tornára kísérés is 2 órát vett el 1 helyett.

Az igazi nagy gáz mégis a hazahozás, legfőképpen a nagyfiam hazahozása, akit a férjem reggel elvisz, de hazahozni már nem tud. Próbáltam bébiszittert keresni, de nem sok sikerrel, erről volt is egy fórumom, ahol kicsit kipanaszkodtam magam. Azóta se oldódott meg, azóta is napról napra oldjuk meg. Most sem akarok abba a helyzetbe belemenni, hogy minden nap én hozzam haza, mert arra gyakorlatilag, pláne így busszal rámegy jószerével a fél napom, és a kicsikért se érek oda normális időben.

Az itthonlétet meg csak rövid ideig szeretném, vagy dolgozni, vagy tanulni, vagy mindkettőre megyek, tehát ezt a kérdést valahogy csak meg kell majd oldani.

Nézelődök, hogy nincs-e a környéken a nagyfiamnak suli, de igazából annyira bejött az az ottani, hogy egy aspit vétek lenne elmozdítani, ők mindenütt, még a speciálisban is vörös posztók. A Laborc meg szuper, remekül alkalmazzák az alternatív módszereket úgy, hogy közben normál tantervű állami iskola.

Mindét látásmód kell, csak tudnunk kell együtt dolgozni a másikkal...

igen szerintem ez a mondatod a lényeg. és igazából nem is kétféle, hanem sokkal többféle látásmód van. és mindre szükség van, leginkbb a látásmódok együttdolgozására. Na ezt kéne végre feldolgozni a tanítóknak, tanároknak, és ezt előtérbe helyezni a pedagógusképzésben

Én is ezt csinálom a fiammal, (jó, neki ilyen súlyos gondjai nincsenek), de azért tud cifrákat írni...

Az a baj, hogy ezeknél a gyerekeknél ez nem hat úgy, mint kéne.. Ettől még mi csináljuk, de 12-edszer is leírja rosszul, és néha, amikor másodszor íratom újra a sorokat, rosszul lesz...

Istenem.

Fejlesztés nem a "butának" kell. A "buta" az nem fog fejlődni, azt kell fejleszteni, aki magasra tud jutni ezáltal..

Persze nem szó szerint igaz, amit írtam, de azért talán érthető, mit akarok vele kifejezni.

Szerintem az egész társadalom nem tudta még azt feldolgozni, hogy nem is olyan régen, még 25-30éve is a többségünk szépen ült a padban, párosával sétált a folyosón, és többé-kevésbé megtanultuk a dolgokat - legalábbis látszólag - a régi módszerekkel is, és nem volt nagyobb balhé az oktatás körül.

Aztán pár év alatt - kívülről nézve - meghülyült mindenki, mindenkinek mindent lehet, a gyerekek "rosszak, irányíthatatlanok".

Valójában pedig már a mi korunkban is csak így-úgy tudtuk fenntartani a látszatot, már én is felálltam sokszor matekóra közepén, és lenyomtam 15 fekvőtámaszt, csak akkor, mivel szuper tanuló voltam, imádtak, ezt elnézték, és nem lettem sehova elküldve..

Arról nem beszélve, hogy a ennek a generációnak 0 az érdekérvényesítő képessége, a tárgyalási képessége, a kompromisszumkötési képessége, és legfőképpen az önbizalma.

Volt egy olyan szemlélet, életmódváltás az elmúlt 30 évben, ami azt eredményezte, hogy a szellemet már nem lehet visszagyömöszölni a palackba, ugyanolyan már nem lesz.

Mindamellett, hogy én is a "rend" pártján lennék, de van egy pár problémás gyerekem - amit sohase hittem volna - és kénytelen vagyok látni, hogy nem olyan egyszerű ez, mint kívülről látszik.

Legyen rend, de ne azért, mert azt mondják, kényszerítik, hanem azért, mert mindenki megtalálta a helyét az oktatásban.

Nem kellene más, csak az, hogy több szabadságot adjanak az iskoláknak, hogy saját arcuk lehessen.

Úgy igazán az egyetemen éreztem, hogy leköröznek.

Egészen addig tudtam velük lazán tartani a lépést. Igazából ott is, de ott már egyszerűen kijött a nemek látásmódja közötti különbség. Még ott is jobb jegyeink voltak sokszor, de ők ránéztek, látták, és két kézmozdulattal helyretették, amin mi hetek óta dolgoztunk... Mindét látásmód kell, csak tudnunk kell együtt dolgozni a másikkal...

Csak azt a fiút sajnálom, akit elsőben emiatt olyan sokk ér, hogy emiatt nem jut aztán tovább, mert annyira lemarad az elején...

Értem, az időpontok tényleg rosszak. A nagyfiammal én sem vállaltam be a TSMT-t, amikor negyed 8-ra kellett volna este vinni, én sem láttam értelmét. Ugyanakkor meg tökre visszaesett az addig elért eredményekről..

Ez van, az élet sohase tökéletes.

Én pl ezért szeretem, hogy speciálisba járnak, mert ott minden fejlesztést megkaptak helyben. Ez alól ez a TSMT dolog kivétel, azokkal kínlódunk. Alapozót kapnak bent, csak ugye az "alapozó" a nevével ellentétben a "TSMT-r épül", és nem fordítva...