Versszöveg - lánc (fórumjáték)
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
(Petőfi Sándor)
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmem.
(Petőfi Sándor)
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
/Várnai Zseni/
Természet, ha pusztít is, ám
tisztít, megkönnyebbít
küzdeni ellene nem lehet
S az ülepedő hamu alatt
nem látom a lényeget
Ujjaim közt lágyan hulló
halott pernye lepereg
Reménykedő tenyeremmel
cirógatok köveket
/Simon Ágnes/
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcú fák felett.
/Radnóti Miklós/
Te fönn a szédítő magasságban,
S én ott álltam lábad alatt...
De ha pora is volnék lábadnak,
Felemelem szavam hozzád,
Hisz az isten is épen azért nagy,
Mert koldusnak is kihallgatást ád!
Vajda János
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldell a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
(Petőfi Sándor)
Te hívj.
Te siess.
Te érj hozzám.
Te kérj.
Te vezess.
Te hajolj rám.
/Adamis Anna/
Kívánok én hitet, kedvet,
szép szereelmet, hű türelmet,
utakhoz fényt, csodát, álmot,
békességes boldogságot,
magyar szót és égre kéket,
emberarcú emberséget,
verseket, célt, igazságot,
daltól derűs jobb világot,
bokrok mellé társnak fákat,
napfényt, amely el nem fárad,
tekintetet szembe nézve,
éjt meg nappalt soha félve,
kézfogásos tiszta csöndet,
és mosolyból minél többet!
/Balogh JÓzsef/
Tied vagyok, tied, hazám!
E szív, e lélek;
Kit szeretnék, ha tégedet
Nem szeretnélek?
/Petőfi Sándor/
A gyermekről, ki alszik,
jó példát vehetnél!
Nem retteg jövőjétől,
csak álmodik, és nem fél!
Nincs haragja, nincs dühe,
nem mérgezi a múltja.
Csak akkor fájhat álma,
ha tőled megtanulja.
Mosoly dereng az arcán,
vegyél hát róla példát,
- s álmodban újra, s újra
örömeidet éld át!
(Aranyosi Ervin)
Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja
/William Wordsworth/
Tálcára halmozok sok finomságot,
Gőzölgő kakaót, foszlós kalácsot,
Szalámik, sajtok, ma minden kell nekem,
Sietek mert vár a kedvenc fotelem.
/Ábrahám István/
Terelgeti a Szél-pásztor
bárányfelhő-nyáját,
füttyel hívja, hívogatja
kis Szellő kutyáját.
/Zelk Zoltán/
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?
/Pál Zoltán/
Gyöngy, harmat, liliom, szellő, sugár, villám,
Hajnal, korom, szélvész, hattyú, rózsa, hullám,
Délibáb, menny, pokol... ha mind egybevészed:
Recipe - és megvan a magyar költészet.
/Arany János/
Nézd csak, bolondul, karikázva
hogy összecsap az a két sárga
lepke! hogy kezd tündéri táncba!
hogy gyúrja egymást, hogy forog!
Négy szárnyuk százfelé lobog,
pedig egyhelyben kavarog.
/Szabó Lőrinc/
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
/Petőfi Sándor/
A Paradicsomba termett szép új rózsa
dicsőséges orcája,
Testszín ruhájába aki őtet látja,
szép Venusnak alítja,
Új formában illik, mint nap, úgy tündöklik
gyöngy között fényes haja.
(Balassi Bálint )
Gyere, kicsi lepke,
szállj le az ágra,
ragyogj föl, csillag,
világíts az ágra,
hullj, eső cseppje,
lágyan az ágra –
hadd dajkáljon száz kis bimbót
hajnal hasadtára.
/Beney Zsuzsa - Tavasz/
A nap házas legény,
Tudjátok?
Hanem szegény
Fején
Ez épen a nagy átok,
Mert a papucskormány terhét nyögi;
Rossz felesége annyi bút szerez neki.
Természetes hát, hogy a jó öreg
A bort nem veti meg...
(Petőfi Sándor)
A csaplárné a betyárt szerette,
De a betyár őtet nem szerette.
Csaplárnénak örökbevett lyánya
Volt a betyár egész boldogsága.
/Petőfi Sándor/
Te állsz előttem, ha már-már nem bírom,
Mint az élet tússza,
Szép bölcs fejeddel, mely hogyha akarod,
Vagy nem akarod, meg lesz koszorúzva.
(Ady Endre)
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
/József Attila/
(A fenti versszak Vajda János - Az üstökös című verséből való!)
Napos mohán
melegszik a
botszemű kis
csigabiga...
/Szabó Lőrinc/
Szomorú csillag,életátkom képe,
Sugár ecset,mely festi végzetem,
Akárhová mégysz-e tehetetlen égbe,
Te mindenütt egyetlen idegen!
Juhász Gyula
- Te hatalmas kéz, szükségem van terád,
mert nélküled szinte semmit sem érek.
Éreznem kell a tenyered melegét, mikor
felébredek és mellettem megjelensz.
/Gerhardt Kiefel - Két kéz/
Nyuszi, nyuszi vígan játszik,
csak a két nagy füle látszik.
Hajnal óta ugrál sorba
rekettyébe, sombokorba.
Estére már nem bokázik,
iheg-liheg lassan mászik,
meg is eszik tíz-húsz torzsát,
vizet iszik három dézsát.
/Csukás István/
A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szívemben nappal újra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésű büszke páfrány.
/Radnóti Miklós/
Gólyamadár kecsesen
lépdel a mocsárban,
nézelődik:
"Mit vigyek ma haza, vacsorára?"
Várja őt a párja,
és négy fiókája,
kiknek fekete kis csőrük
mindig ki van tátva.
/Vargáné Éva/