Versszöveg - lánc (fórumjáték)

Görgette a víz, forgói felett,

tükrében a fellegeket,

s dalolt a leány és a víz, meg a part

hullámoztatta a dalt...

/M. Lermontov/

Lankadt a hold, sápadt a napban,

mint víg, lábadozó beteg,

opál-szeméből hullva, lassan,

lágy égi édesség pereg...

/Victor Hugo/

Őszi rózsa, fehér őszi rózsa:

Nőttél, magasodtál!

Égig érő roppant ravatalra

Friss havat hullattál,

Ábrándozó lelkek

Szelíd kiskertjében

Mért is nem maradtál?

/Reményik Sándor/

Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,

az ég derűs, nincs homlokán redő,

utak mentén virágzik mind az ákác,

a csermelynek arany taréja nő

s a fényes levegőbe villogó

jeleket ír egy lustán hősködő

gyémántos testű nagy szitakötő.

/Radnóti Miklós - Június/

Most a kunyhóból kiléptem,

kedvesemtől távozom,

halkan dobban tompa léptem,

körben mély, sötét vadon...

/Johann Wolfgang Goethe/

Két karodban ringatózom

csöndesen.

Két karomban ringatózol

csöndesen.

Két karodban gyermek vagyok,

hallgatag.

Két karomban gyermek vagy te,

hallgatlak.

Két karoddal átölelsz te,

ha félek.

Két karommal átölellek

s nem félek.

Két karodban nem ijeszt majd

a halál nagy

csöndje sem.

Két karodban a halálon,

mint egy álmon

átesem.

/Radnóti Miklós - Két karodban/

A magyar név megint szép lesz,

Méltó régi nagy híréhez;

Mit rákentek a századok,

Lemossuk a gyalázatot!

A magyarok istenére

Esküszünk,

Esküszünk, hogy rabok tovább

Nem leszünk!

/Petőfi Sándor/

Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.

Fusson, akinek nincs bora,

Ez a fekete zongora.

Vak mestere tépi, cibálja,

Ez az Élet melódiája.

Ez a fekete zongora.

Ady Endre

Ne emlékezz rám búsan

Testvér, rokon, barát...

Add meg a könnyet,

Élj és szeress tovább.

/Emil Isac/

A házakon a zsindelyek ragyognak.

A kavicsok közt dombok leve zajlik.

Zászlóként egy zsuppház vállára hajlik

a selymes, kurta, hervadó szivárvány.

Az ázott utcán kis kacsák togyognak

mereven, furcsán, akár sok fabálvány

valami indiai körmenetben.

A délutáni Hold, mint ostya, halvány.

A Nap kitetszik a fellegek alján.

Egymás szemébe néznek önfeledten.

Weöres Sándor: Eső után

Káprázatom voltál csak, s mialatt

szőttelek, el is eresztettelek:

te akartad így, s így lett a neved,

s ami lehettél volna valaha,

így lett lassan mind Semmi és Soha.

Szabó Lőrinc

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.

Nézd a világ apró rebbenéseit.

Radnóti Miklós

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?

A percek robognak, tűnik a Tavasz

S nem tudom, ki az.

Csüggedő szívvel loholok egyre,

Keresek valakit a Végtelenbe,

Loholok egyre.

József Attila

Tüzeket raknak az égi tanyák,

Hallgatják halkan a harmonikát.

Magam a parton egymagam vagyok,

Tiszai hajók, néma társatok!

Juhász Gyula

Jó a fagyalvirág-fergetegben

azt gondolni, hogy az élet: ád.

Hadd csapjon be a barátnő könnyen,

hadd áruljon el a jóbarát.

/Sz. Jeszenyin/

Tudom, meghalnék idegenben;

ott még a fák sem ilyenek;

nem virít bodza a berekben,

akácok könnye sem pereg;

nem részegít a széna-illat,

nem villámfénnyel jön a nyár,

nem így táncol felhőn a csillag,

nem szédül az égtől a táj...

Garai Gábor

Tégy próbát, hisz ember vagy: értsd meg

a bennük szorongó miértet;

segíts nekik, mondd ki helyettük

azt, ami ott ködlik a testük

vaksi lelkében - vidd közelebb

az állatokhoz az embereket,

hogy megértsenek végre minket.

Rónay György

S mi is őket, kisebb testvéreinket.

Megtapintottad-e már az éjszakát,

hallgattad-e már a csendet, a csodát,

fülelted-e már a csillagok neszét,

a szelet, ahogy az avart hordja szét.

Érezted-e már a felhők bánatát,

a villámfényének örök varázsát,

vagy a rejtőzködő élet titkait?

És lásd, az éjszaka csöndben így tanít!

Rózsa Dezső

Talán eltűnök hirtelen,

akár az erdőben a vadnyom.

Elpazaroltam mindenem,

amiről számot kéne adnom...

/József Attila/

"...A múlt tüzéből már kiforrott

A múlhatatlan érc: a lélek

S látom: bús vágyam angyalod volt

S szerelmem áldás és dicséret."

Juhász Gyula: Új szövetség

Mint halk csapatban szürke nyest,

A hegyre kúszik már az est,

S a bokrok alján meglapul:

Itt-ott egy-egy halk fény kigyúl,

S a vak bozóton átremeg:

Lámpák vagy bús állatszemek?

Kék fák közé most jer velem,

Hol minden árny és rejtelem,

És minden mély törzs mély csoda,

Nézd! gesztenyefa-pagoda!

Tóth Árpád

Tejet iszok és pipázok,

jóhíremre jól vigyázok,

nem ér engem veszedelem,

magamat is elültetem.

/József Attila/

"...Köszönöm mégis, hogy láttam siroccót.

A leszakadó hullám-emelet

Párkányának tört tajték-cirádái

Horzsolták lelkemet.."

Reményik Sándor: Köszönöm mégis

Testvérek,hívnak a hegyek,

Szédületes szirti szerelmek,

S a tűzzel-tüzes napsugár.

Itt a villámok lelke jár,

Itt a némák is dalra kelnek.

A magasságok énekelnek.

Sík Sándor

Kérdeztem: senki sem felelt.

Se föld, sem ég, se csillagok,

csak ömlött rám a sárga fény,

színek születtek, s illatok.

Kérdeztem újra, hangosan:

- Csupán az ember átkozott? -

de nem felelt rá senki sem,

az ég s a föld csodálkozott.

Várnai Zseni

..."Te dobogsz bennem, mint versben a metrum.

Föltettem háttérnek a képedet,

s míg körülöttünk szikrázik a chat room,

látlak, miközben vakon gépelek..."

Varró Dániel

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

Petőfi Sándor

" Első álmom rólad volt,

első álmom elröpült.

Még az esti szél nyögött,

még az égen csillag ült..."

Shakespeare: Indián szerenád

Különös táj a lelked: nagy csapat

álarcos vendég jár táncolva benne;

lantot vernek, de köntösük alatt

a bolond szív mintha szomorú lenne.

Paul Verlaine

"...Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak...."

József Attila: Óda