Versszöveg - lánc (fórumjáték)
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Végire jár az esztendő,
cseng a fürge száncsengő...
(Weöres Sándor)
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta - biztos
itt lakik a Jézus Krisztus....
/József Attila/
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.
(Csóri Sándor: Anyám szavai)
Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
(Nagy László)
Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál.
(Petőfi)
Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny...
/Kosztolányi Dezső/
Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik
Kis feleségem mélyen, csendesen.
(Petőfi)
Bóbita, Bóbita táncol,
körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak,
sáska-hadak hegedülnek...
(Weöres Sándor)
Alszik a széken a kabát,
Szunnyadozik a szakadás,
Máma már nem hasad tovább
(József Attila)
És vajon minek
Merítette meg
Azt a vedret?
Tán a kertet
Kéne meglocsolnia?
/Petőfi Sándor/
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáom felé.
(Csokonai)
De nem, én mostan mégsem álmodom:
ibolya van a kerti asztalon:
enyhe az est: illatos a virág:
virágzó fák közt kél a holdvilág...
/részlet Gárdonyi Géza - Április végén c. verséből/
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.
(József Attila)
Minden él, s minden a helyén van,
tárt ajtóban sugárnyi nap,
futó víz, ingó árnykaréjban,
zöld lomb felett kék boltozat.
/Victor Hugo/
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Radnóti Miklós - Két karodban
Lehunyom a szemem
és várlak
Elég csak elképzelnem
és látlak
/Jennifer Morrison/
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vígan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
(Kosztolányi)
Tág határ, ti drága nyírfa-erdők,
homok-rónák, ti előttetek,
előttetek, semmibe tűnendők,
nem tudom titkolni könnyemet.
Szergej Alexandrovics Jeszenyin
Neved a törékeny, messze szállt,
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
Fehér kezed hársméz illatát.
(Jeszenyin: Bokraink közt)
Ősz húrja zsong,
jajong, búsong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón.
/Paul Verlaine/
Az Isten művész keze évről évre
Virágot sző a mezők szőnyegébe:
S minden fűszálnak szép virága nő.
Az ember: fűszál. A virág: a nő
/Gárdonyi Géza/
Lila május. Hajnal előtt.
Nem zörren a kiskapu zára.
Üröm illatosít levegőt.
Fehér a fagyalbokor ága.
Jeszenyin
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból...
/József Attila/
Nem siratlak, nem idézlek, múltam,
szirmok füstjét ontó alma-ág.
Hervadás aranyködébe fúltan
tünedezik már az ifjúság.
Sz. Jeszenyin
Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan...
/Radnóti Miklós/
Tudom, mi a tejben a légy,
Tudom, ruha teszi az embert,
Tudom, az uj tavasz mi szép,
Tudom, mely gyümölcs merre termett...
(Villon Francois)
Kívántam a bort, a leányt
s mi voltam? Elgazosult kert.
De most az ivást-mulatást megutáltam:
rontja az embert...
/Szergej Jeszenyin/
Azon az éjjel
az órák összevissza vertek.
Azon az éjjel
holdfényben úsztak mind a kertek...
(Kosztolányi Dezső)
Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
/Nagy László/
Karod fonja nyakam köré a szél,
a napban csókod messzi tüze él,
közelebb vagy hozzám mindenkinél.
Szabó Lőrinc