Vénleányok, agglegények (beszélgetős fórum)

Személyesen ismertem a családot, a fiú nem akart a szülei ellen tenni. Az apja elég rémes egyéniség volt ráadásul. Az édesanya egy tündéri teremtés volt, de nagyon hitbuzgó katolikus.

A srác otthon rengeteget dolgozott, ezért nem is költözött el a szülőktől. A szabadidejében nyilván nem akart rossz légkört otthon. Ilyen békés természet volt.

Dehát ez olyan szörnyű... Miért kellett mindig fejet hajtania a szülei ízlése, akarata előtt?

Amit írsz, még mindig a jobbik eset, mert csak megtalálta a párját szerencsére.

Ismertem olyan férfit, aki inkább nem vitt haza senkit. A szüleinek, de még leginkább az anyjának, úgysem felelt volna meg. Vitát meg nem akart.

A szülei halála után, az illendő gyász-időszak leteltével már rögtön megnősült. Biztosan régóta együtt voltak már titokban, mert jó volt a házasságuk, láthatóan nem hirtelen ismeretség alapján kötötték.

Sziasztok! Érdekelne a véleményetek, szerintetek miért marad pár nélkül valaki? Ez már egy fiatalkori elhatározás, szülői ráhatás, vagy kényszer? Netán a kényelem, vagy a függetlenség, a szabadságvágy, esetleg a karrier miatt választja valaki az egyedüllétet?

Nyilván ahány ember, annyi eset. A 80-as években voltam gyerek, akkor még fura volt, ha valaki "vénlány" maradt, vagy a fiú nem nősült meg, hanem otthon maradt a szüleivel, míg meg nem öregedett ő is. Mostanában sokkal gyakoribb jelenség, a közvetlen környezetemben több nő van, akik szépek, csinosak, értelmesek, mégis egyedül élnek.