Válni vagy küzdeni!? (beszélgetős fórum)

Én is hiszek a házasság szentségében,de a jóban és rosszbant én nem úgy értelmezem,hogy neki jut a jó és nekem a rossz!:)

Jelen állásban az én drága férjem azt csinál amit akar mert én egy toleráns ember vagyok aki tiszteletben tartja az egyén szabadságát,szóval azt csinál amit úri kedve tartja én pedig azt ami a dolgom!

Mondjuk ez sem teljesen igaz,mert a dolgomat én határozom meg,tehát magam kényszerítem rá önmagamat bizonyos dolgok elvégzésére.Én is szabadon rendelkezem az időmmel,de sokkal szívesebben venném,ha az idejét velem töltené és nem a haverokkal.Ezért én sem töltöm vele az én időmet,mert csak arra szánom azt aki nem sajnálja rám az övét.Remélem nem volt túl kusza.

Innen indult el a mostani perpatvar is.

Nincs mit.

ha van az ismerőseitek között olyan akinek tudnátok javasolni a filmet tegyétek meg hiszen ezt mindenkinek látnia kéne. Köszönöm.

Az gáz!Gondolom megbeszélni nem nagyon tudjátok.

Talán én rábíznám a kisfiam felügyeletét,amíg én is foglalkozom azzal ami nekem jó.Nem csak Neki jár a szórakozás!:)

De ez lehet,hogy rossz tanács,én sem vagyok a helyzet magaslatán!:)

Ez szerintem személyiség kérdése.Ha az Anyósod kedves és megértő lenne gondolom több alkalommal látogatnátok meg Őt.

Mindenképpen szép dolog,hogy Édesanyádék kitartottak egymás mellett de kérdés,hogy mit adtak fel érte önmagukból.

Az én szüleim és a férjem szülei is kitartottak egymás mellett.Az egyik család (a férjemé)úgy élnek mint a kutya és a macska,folyton veszekszenek és marják egymást.(Az Apósom és a férjem nagyon hasonlítanak egymásra.)Neki ez volt a családmodell,ebben nőtt fel.Talán azt gondolja,hogy ez így helyes?!Én nem ilyen életet szánok magamnak.Én nem akarok zokogva sétálgatni a kutyám kíséretében mint az Anyósom,mert a férje felöntött a garatra és orditozik vele!

Az én szüleim a másik példa,sokáig zűrös volt az életük,én gyerekként nagyon megszenvedtem ezt a helyzetet,viszont most turbékolnak és egy hangos szót nem váltanak egymással.

Akkor én sajnos nem tudok választ adni neked, de két példa van előttem:

Anyukámék most lesznek 25 éves házasok. Gyerekként láttam, ahogy jóban-rosszban kitartanak egymás mellett. Anyukám állapotos volt már a húgommal, amikor kiraktak minket a nagyszüleim az utcára. A semmiből építettek fel egy házat, majd 20 évig nyögték a részleteket. Ők kitartottak egymás mellett.

Anyósom nem tartott ki a férje mellett. Most egyedül él, és mi sem megyünk hozzá túl gyakran, mert mindig jön a "jótanácsokkal", beleszól az életünkbe, és nekünk nincs kedvünk azt hallgatni, ahogy páromnak magyaráz, ne egyen a gép előtt stb.

Ezzel nem azt mondom, tarts ki mellette. A példákat hiába láttam, egyszer én is elhagytam a párom, mert gyáva voltam. Életem legrosszabb döntése volt. És áldok minden egyes napot, amit vele tölthettem, és tölthetek azóta is, mert ő nem hagyott elmenni, és küzdött értem.

De ezt a döntést neked kell meghozni.

Mert nem vagyok biztos abban,hogy megéri.Mi van ha eltelik még nyolc év az életemből és ugyan itt fogok tartani gyerek és tárts nélkül egy viharvert házasságban.

Ezért kérdeztem azokat akik átélték már a választás nehézségeit.Nekik mit súgott a szívük és az agyuk és az idő igazolta a választásukat?vajon jól döntöttek?

Ez nagyon szép :)

Át is küldtem neki!

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a ...tovább »fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:

- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani. ..

Ez a kedvenc idézetem...gondoltam bemásolom Nektek is:)

Sziasztok!!

nekem is hasonló problémám van...párommal mostanában mi is nagyon sokat veszekedünk...már nincs köztünk egy kedves szó,ölelés,semmi...van hogy napokig el vagyunk úgy,hogy nem is adunk egymásnak puszit,vagy nem is érünk egymáshoz...és ennek az oka a számítógép...állandóan ott ül a gép előtt ha nem dolgozik...velem semmit sem foglalkozik...én nagyon unom,régen sokat sírtam,beszéltem neki e miatt,de reménytelen...ha itthon van,úgy fekszem le,hogy a gép előtt ül,és úgy kelek fel,hogy ő már ott van a gép előtt...ha oda akarok hozzá bújni,akkor eltessékel onnan,hogy hagyjam most,nem ér rá...és ma már ott tartok,hogy már kedvem sincs vele beszélgetni sem...olyan üres vagyok.Ha nem lenne a kisfiúnk,akkor szerintem már rég elhagytam volna.De a kisfiam imádja az apját,és nem tudom mi lenne a helyes...én fiatal vagyok ahhoz,hogy így éljem le az életem,de viszont félek a váltástól is...nem tudom mit tegyek!!!

KÖSZÖNÖM!!!

Lányok, ezt komolyan érdemes végignézni, annak is, akinél nincs gond a házasságban, csak jobban becsülitek egymást.

Én a linkelés óta nem álltam fel, megnéztem, sírtam egy sort.

Most gyors teregetés, és érkezik is Ő, nem fogja érteni, hogy miért ölelem majd olyan szorosan, de nem fogja bánni. :)