Üzenj neki itt! (beszélgetés)

Vágyom Rád, szívem hajt hozzád,

mégsem léphetek tovább!

Én ezt hosszabban ismerem:

Már két hete nem ír, oly szomorú vagyok, egyetlen sort sem ír, így múlnak a napok.

Miért vagy ilyen hűtlen, rosszul bántam veled?

Úgy simultál hozzám itt a szívem felett...

Nem írsz egy betűt sem, mondd hát, mi az oka?

Golyóstollban így még nem csalódtam soha!

Remélem, nem gond, h kiegészítettem :P

Nem írsz egy betűt sem,

mond mi hát az oka?

Golyóstollban így még nem csalódtam soha...

Tiszta, racionális fejjel és ép elmével természetesen az ember nem mond ilyet. De abban a pillanatban egyáltalán nem a racionális gondolkodás vezérelt, és sajnos abban a pillanatban komolyan gondoltam azt, amit mondtam.

Az ember nem azért szül gyereket, mert boldogtalanná akarja tenni, és én akkor úgy éreztem, hogy ha ez így megy tovább, akkor a kisfiam boldogtalan lesz, és ezt nem akartam. Tehetetlennek éreztem magam az adott szituációban, a kialakult helyzetben, és azért mondtam azt, hogy bánom azt is, hogy szültem, mert Neki nem ilyen sorsot szántam. Azt szeretném, ha Ő kiegyensúlyozott kisbaba lenne (eddig az is), és amikor majd öntudatra ébred, akkor se veszítse el a biztonságérzetét, és lehetőleg mindig megtalálja majd a belső harmóniáját.

Nem egy alkoholgőzös, veszekedésekkel terhelt otthont szántam Neki... Azért írtam azt amit írtam, mert úgy éreztem, hogy felelőtlenül vállaltunk gyermeket, nem voltunk eléggé még felkészülve (hogy talán az a nyolc év, ami mögöttünk van, sem volt elég, hogy eléggé felkészüljünk) arra, hogy egy ember életéér vagyunk felelősek. Minden amit teszünk és mondunk, kihatással lesz az életére. Az ember jót akar a gyermekének, és nem boldogtalanságra szánja...

Most úgy tünik (ezen a gépen nincs hosszú ü...), hogy átmenetileg rendeződött itthon a helyzet. Átbeszéltük az adott problémát higgadtan, és a lehető legobjektívebben, ha mondhatom úgy: szenvedélymentesen. Úgy érzem, hogy tartható kompromisszumot sikerült kötnünk, remélem, hogy hosszú távra...

Nem, az írás sajnos a lehető legrosszabb amit tehetek ilyen helyzetben. Többször próbáltam már az évek során ehhez a módszerhez nyúlni, és mindig csak rontottam ezzel a helyzeten. Többnyire az lett az eredmény, hogy elolvasta a levelem, és még jobban magába zuhant, még kevésbé tudta elmondani az érzéseit, és még kevésbé értette meg az én érzéseimet. Folyton csak annyi esett le Neki az egészből, hogy én boldogtalan vagyok Vele, és Ő rossz ember. Pedig nem ezt akartam kifejezni soha...

Most megpróbálkoztam az EMK (erőszakmentes kommunikáció) módszerével, aminek jobban utánaolvastam, és ami az objektív, szenvedélymentes beszédre helyezi a hangsúlyt. Illetve arra, hogy semmilyen cselekedetet ne minősítsünk (pl. ne minősítsem rossznak az ivást, csak állapítsam meg, mint tényt, és objektíven közöljem, hogy ez a dolog bennem milyen érzéseket kelt, milyen szükségleteimben korlátoz, és egy teljesen konkrét és betartható kérést fogalmazzak meg). Így első olvasásra nagyon könnyünek tünik, de aki már megpróbálta, vagy használja esetleg, biztosan tudja, hogy valójában nagyon is nehéz módszer. Nagyon át kellett gondolnom minden szavam, és csak az igazán átgondolt, és átrágott mondatokat mondhattam ki. Mindenesetre úgy tünik, sikerrel jártam. És valamelyest meg is könnyebbültem. Talán már a kivezető utat is látni vélem...