Ti milyen zöldségeket szoktatok veteményezni? (beszélgetés)
Ránéztem a kertész naptárra, 27.-étől írja hogy az időpont és az azt követő napok alkalmasak a veteményezésre. Szerintem akkor fogom csíráztatni, majd poharakba rakni a paradicsom magokat. Március közepe felé meg a többi sorban.😀 Idén nem veteményezek sokat.
Aksigyár mellett??
Semmit.
Elèg szagolni,enni nem akarom.
Én is rendszeresen érlelek paradicsomot. Én a konyhában szoktam nagy tálcán az ablakpárkányon banán nélkül. Fajtától függően érnek, vagy állnak el. Most először próbáltam egy icipici koktél fajtát. Eddig ebből romlott meg a legkevesebb, és még januárban is volt belőle. Bár karácsony után már nem finom. Viszont aszalódik is, ami külön tetszik. Ezt a fajtát egy indexes fórumtárstól kaptam, ő nevezte el nudlinak pert pici és hosszúkás. Van ott paradicsomos és zöldséges fórum is, ha okosodni szeretne valaki vagy ismereteket átadni, megadom a linkjét. Most éppen a veteményezés a téma ami a lakásban kezdődik. Ott fotókat is szoktunk felrakni, nagyon szeretem.
Jó ötletet adtál.Feltétlenük kipróbálom a paradicsom érlelését banánnal.
Nekem is 2 hónapig érett a spájzban a paradicsom. Érdemes a zöldparadicsomot bevinni, ha banánt teszünk mellé gyorsan beérik.
Tavaly már mi is árnyékoltuk, de már későn. Az idén rögtön azt fogom.
Már 4-5cm magasak a pohárban, és 2 lomblevelesek.
Én addig szeretem csak amíg nincs koktél. Nekem azok finomabbak. Aztán jön a paprikaalakú és a lucullus típusúak. Régen sok fajtám volt, mára ezek maradtak bőven elég. Most hogy egyedül maradok, kevesebb kell. :)
A Mano-t ismerem! Kicsi, de finom termése lesz.
Febr. 1.-én elvetettem 2 szem korai paradicsom magot. Törpék lesznek, cserépbe ültetem és sétáltatom reggel-este. A neve Mano Ez a legkorábbi. Hó végén vetem a többi fajtát pohárba.
Uborkát már évek óta árnyékolom,rakok fölé hálót.Csak így marad meg.Ami kikúszik az mind megég .
Sokfélét. A petrezselyemtől, kezdve a kukoricáig, sütőtökig bezárólag. Ami megterem, azt már nem kell megvenni, illetve tudjuk milyen környezetben termeltük. Mivel sokáig enyhe őszi idő volt, meghagytunk egy bokor paradicsomot. Zölden leszedtem a termést (fagy ellen), és a lakásban beértek. Ma reggelihez ettük meg az utolsó 2 db-ot. Ilyen még nem volt!
Én ugyanígy jártam. Reggel este locsoltam, mégis vennem kellett uborkát berakni, meg szinte mindenből csak annyi termett, amit éppen megettünk.
Jó vastagon talajt takarni,levágott fűvel,sok vizet meglehet spórolni.
Erre már én is rájöttem. Idén olyanokat szeretnék inkább vetni,ültetni,amik kevés vizet igényelnek.Mivel csak hobbiból kertészkedem,minden évben megpróbálkozom olyasmivel,amivel talán meg tudnám oldani a problémát.
Egész jó áron van, meg fogom nézni milyenek.
Valóban rengeteg függ a talajtól és az időjárástól. Tavaly aszály volt nálunk, soha annyit még nem locsoltam, mégsem volt jó termés. Hihetetlen, hogy a locsolás ennyire nem ért semmit az eső helyett.
Jaj, az nagyon kellemetlen, amikor a retek kikel szépen, már érzed a szádban a finom ízét, aztán azt látod, hogy megette valami a levelét!
Lidlben csütörtöktől a dughagyma akciós
Én még most tervezem,hogy mit vetek.Évek óta már beállt a szokásrendem.Ami nem szereti a talajunkat,azzal már nem is próbálkozom.Így is sokszor ér meglepetés.Az időjárástól függ minden.
Én már tegnap meg is vettem a vetőmagokat. Sokminden maradt tavalyról is. Még lilahagymát és sonkahagymát veszek, de csakis dughagymát. Retket nem ültetek, mert mindig megeszi valami. A piacon egész korán lehet salátapalántát venni, abból gyorsan van fejessalátám is. Ami még nagyon fontos, mindig ültetek metélőpetrezselymet, kaprot, nagyon jó a friss zöld levelük. Metélőhagymám van évelő. Lassan metszeni kell a szedret, málnát, mindent. Jó kertészkedést mindenkinek!
Sárgarépa, petrezselyem, karalábé, saláta, retek. Tökfélék, vagyis tök, cukkini, patiszon. Uborkát is. Régebben csemegekukoricát is vetettünk, de mivel mindig megették a fácánok már nem vetünk. Már hagymát sem vetünk magról, csak dughagymát szoktunk duggatni.
De régen ért véget ez a fórum. A téma tavasz közeledtével aktuális lesz.Mint szenvedélyes hobbikertész,szívesen beszélgetnék erről .
Én is próbálok keresgélni a neten vegyszermentes vagy megengedett bio szerek után.Azt már tudom,hogy a mezei zsurló,csalán,és vöröshagyma beáztatott leve jó a paradicsomra.A "Zöldfül"-ben,meg egy másik magyar biokertes műsorban láttam évekkel ezelőtt ilyeneket.
Állítólag a zeller elriasztja a káposztalepkéket a
káposztaféléktől...hát eddig nem igazán veszem észre a riadalmat rajtuk, ezért csinos kis lyukak vannak minden levélen:))Permet kizárva nálunk is..
Ezért tovább próbálkozom a növénytársításos módszerrel...
hernyók azok a káposztámat eszik de meghagytam még őket mivel kicsik a káposztafejek inkább levelesek, olvastam a rántott káposztalevélről kipróbálom:)))
Én se vagyok permetezés párti,bár nem is értek hozzá.Meg is ették a hernyók idén a brokkolimat.Tavaly szépen megmaradt,talán a szárazság miatt.
Szia én se permetezek és nagyon jól elvagyok nélküle is a glialkát azt én is szeretem muszájból a szomszéd drótkerítésénél jó haszna van:))
Olyat elsősorban amit nem kell permetezni mert biot szeretem:) én tartok a permettől:) kivéve a glialka vagy más gyómírtó:)
Hát ami van mindig az málna eper sóska ugye évelősök zöldség meg :paprika borsó,sárgarépa ,zöldség,uborka, retek,
Meglocsoltam a kertet,már megint!Itt 2 hónapja egy csepp eső sem esett.Még teremne sok minden,de igy csak elszárad.
Sziasztok!Mi még mindig elszáradunk.Mára várom a favágókat,remélem,rendet csinálnak.Akkorák a fatörzsek,hogy meg sem tudom mozditani őket.
További ajánlott fórumok: