Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Testvérféltékenység

Testvérféltékenység


Szakemberektől azt hallottam: az az ideális, ha a testvérek között három év a korkülönbség.

Ekkor a nagyobb gyermek már elég önálló, és nem érinti olyan érzékenyen, ha valakivel meg kell osztoznia a szülei szeretetén és figyelmén. (Ha több mint öt év korkülönbség van a testvérek között, olyan mintha két egyke nevelkedne a családban.)

Testvérféltékenység
Kép: Pixabay

Egy ismerősömnek pár hónappal ezelőtt kislánya született. Kérdeztem tőle, hogyan is fogadta hároméves fia a kistestvért: – Mikor az apjával meglátogattak a kórházban, kérte, hogy mindketten menjünk végre haza – mondja. – Nem mondhatnám, hogy féltékeny lenne. Reggel együtt indul a család. Először kiteszem a férjemet a munkahelye előtt, aztán viszem Danit az oviba. (Hamarosan visszamegyek félállásba a munkahelyemre, ezért nem vettem ki őt az oviból, úgyis nagyon szeret ott.) Múltkor, mikor kiszállt a férjem, adott egy puszit Daninak. Zsófinak nem, mert ő épp aludt. – Ő is kér egy puszit! – jelentette ki a fiunk. – Ha pedig feddő hangon beszélek Zsófihoz, rögtön a védelmébe veszi. Örülök, hogy ez így van, és remélem, így marad később is, és jó testvérek lesznek. Férjem nővérének ugyancsak három év különbséggel születtek a lányai, ám ott a nagyobb szörnyen féltékeny volt, és a kórházban azt mondta, a mamája menjen már haza, ám a kisbabát ne vigyék magukkal. (A felmérések szerint, ha azonos neműek a testvérek, minél kisebb köztük a korkülönbség, annál nagyobb a rivalizálás.)


Azt hiszem, az is sokat tesz, hogy Dani egyéves korától bölcsődébe járt, és ott megtapasztalta, hogy nem csak körülötte forog a világ. A bölcsiben-oviban vegyes korú a csoport. Most, hogy nagyobb lett, láthatja ott is, hogy a pici babák több törődést igényelnek, mint a korabeli gyerekek. Másrészt viszont ő is megköveteli magának azt az időt, amikor csak a picivel foglalkozom. Este, amikor szoptatok, Dani a férjemmel játszik, aztán amikor Zsófi épp nincs a karomban, tudok foglalkozni megint vele is.


Hogy vélekednek a szakemberek? A vegyes korcsoportú bölcsődés/óvodás csoport valamilyen szinten helyettesítheti a családban hiányzó testvérkapcsolatokat. Az egykéknél a vegyes korcsoport rásegít arra, hogy felismerjék: másnak is van helye a nap alatt. Megtanulják, hogy a náluk nagyobbak jogosan formálnak igényt a vezető szerepre, a náluk kisebbekkel pedig többet kell törődni.


A féltékenységet megelőzendő, érdemes úgy szervezni, hogy a „trónfosztott” továbbra is rendszeresen kettesben lehessen az édesanyjával, vagy akár hármasban mindkét szülővel. (Például egy-egy órára a barátnőre, a nagyira vagy más családtagra bízni a kisbabát.) Így a nagyobb gyerek érzi-tudja, hogy még mindig fontos a szüleinek, és nem mellőzik őt a kistestvére miatt.


Várjuk olvasóink tapasztalatait!


Megjelent parneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.

Szerző: Jády Mónika




Írta: netbarátnő, 2020. február 23. 09:35
Fórumozz a témáról: Testvérféltékenység fórum (eddig 2 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook