Te hol és hogyan ismerkedtél meg a pároddal? (beszélgetés)
4 éve egy közös barátunknál véletlenül találkoztunk, én csak kacérkodtam vele, mert egyébként mást szerettem, de megfogtam valamivel, megtudakolta a számom, írogatni kezdett, én meg belementem! 3 évig nem találkoztunk, csak sms-eztünk szint minden nap, így már sok bensőséges dolgot tudtunk egymásról. (Szerncsére egyikünk sem kamuzott, így tényleg a valódi énjét ismertük meg egymásnak!)
Majd 1 év múlva találkoztunk, azóta elválaszthatalanok vagyunk. Együtt élünk és tervezzük a közös jövőt!
Az a helyzet, hogy már 12 éves koromban ismertem meg, de akkor Ő a barátnőjével volt én pedig még csak kislány voltam, Ő pedig már 20 éves. Utánna 8 évig nem is láttam. Unokabátyám haverja volt és egyszer csak beálítottak. 3 napra rá összejöttünk és azóta szinte együtt is élünk. A furcsa az egészben, hogy a találkozásunk előtt 3 héttel kinéztem magamnak egy srácot, aki tetszett, de nem történt semmi még csak beszélni sem beszéltünk csak szemeztünk. Miután összejöttünk rá kb 3-4 hónapra kiderült hogy ő volt az. Csak nem ismertük meg egymást.
Hát igen a sors útjai kifürkézhetetlenek.
Egy közös ismerösünkön keresztül buli elött.
Mindez 5 éve történt és szeptember óta már a Férjem:)
Lényegében 2,5 éve a reggeli buszon találkoztunk először. Közös ismerős adta meg a telefonszámom, végül 3-4 hónapra fel is mert hívni...
Magdala: ez olyan romantikus!
12 éve egy bolt ajtóban: én kintről nyomtam befele, ő bentről nyomta kifele az ajtót.
Este 7-től hajnali 5-ig ott beszélgettünk az üzlet előtt ...
Interneten ismerkedtünk meg egymással.
Néhány hónapig barátként leveleztünk, és a barátságból szerelem lett :)
interneten, en Szentesen eltem o del Franciaorszagban.
3. eve elek itt nala...
22 éve a diszkóban. Ő is társasággal volt én is. Én rögtön bele szerettem, de volt valakije. Mire rendezte a kapcsolatát, nekem már más kellett. 3 évig kerültük egymást, aztán egyszer későn vettük észre, hogy ott állunk egymás előtt, így kénytelenek voltunk köszönni egymásnak, hamár köszöntünk egymásnak, neki áltunk beszélgetni is, hamár neki áltunk beszélgetni........, és félév múlva összeházasodtunk. Azóta is együtt vagyunk.
A házasságunk is olyan, mint a megismerkedésünk, egyszer fenn egyszer lenn, de hál' isten többször fenn!!! Ma is Őt választanám, de már előbb!!
Egy óceánjáró hajón dolgoztunk.Ő horvát.Én nem beszélem az Ő nyelvét,Ő nem beszél magyarul.Úgyhogy angolul társalgunk.Két hét után tudtam,hogy vele fogom leélni az életem.Azóta van egy 14 hónapos kisfiunk.
Remélem meg is maradunk.Így együtt:)))))
Sms-en keresztül, poénból írtam a kiskegyedbe. 17 éves voltam.
Az egyik barátja volt az újságban de utólag tudtam meg, hogy hogy is volt. Átadta páromnak a számom, - 4 másikkal együtt.
Csak nekem írt :) 350km távolságból, így jöttünk össze, hogy túl jó smst- írt nekem. Azt írta, hogy szerinte egy kapcsolatban a másik fél boldogsága a legfontosabb, mert ha szeret úgyis viszonozza :) úgy éreztem ilyen pasi nincs is :)
De volt, és van :) 5 éve tart a boldogság.
A kollégiumban egy szinten lakunk. Mi lányok szefrveztük a közös vacsikat, és az ő szobájukba mindig engem küldtek.
Meg hát volt kulcsa a kollégium tetőajtajához, és egy 18 emeletes épület tetejéről nézni Bp-et kihagyhatatlan élmény:) Pláne, ha utánna jól meg is csikizik ez ember lányát:) Októberben lesz pont 7 éve.