Tanító-/tanár nénik, beszélgessünk! (beszélgetős fórum)

Bocsi, hogy csak most csatlakozom, de rossz volt a gépem, a gyerek engedett az övéhez, hogy legalább naplót tudjak írni.

Hogy meg lehet-e élni ebből??? Neeem!

Ezt 23 év tanítás után mondom.A jelenlegi nettó fizetésem 101000.-Ebben benne vannak a pótlékok és a túlórák is.

Életem párja szokta mondani:"Szerencsére megengedhetjük magunknak, hogy Te tanítsál!"

Viccen kívül, ha veszel két pedagógust, akik egy pár 200000.-ből nem lehet lakást, rezsit,gyerket fenntartani! Jön a pluszmunka.A pedagógusok 80%-a dolgozik tanítás után, esténként vagy délutánonként.Én is korrepetálok magántanítványokat délutánonként és hétvégén.Ebből jut odrászra, kozmetikusra...És nekem viszonylag szerencsém is van, mert ejlesztő pedagógus is vagyok és azokat jobban keresik korrepetálásra.

Viszont az émény kárpótol minden fizetésnél jobban. Hihetetlen öröm és boldogság kicsiket tanítani!Semmivel össze nem hasonlítható élmény, amikor megtanítod, írni-olvasni-számolni-a világra rácsodálkozni Őket.Két három év és látod rajtuk mivé fejlődtek a te irányításoddal és ez engem mindig büszkeséggel tölt el.

Sziasztok!

Hát, én felébredtem. :(((

Amióta az eszem tudom, tanár szerettem volna lenni. Az volt az édesanyám, a nagymamám...

Az lettem. De minek? Áhh, csalódás az egész... Teljesen mások a mai szabályrendszerek, s a benne élő fiatalok, mint akár az én időmben...

Gimiben voltam helyettesítő tanár. Megmondták, kit kell buktatni, kinek milyen jegyet kell adni.. Annyira gusztustalannak tartom a korrupciót! Megundorodtam az egésztől... Pedig mindig azt vallottam, hogy ha egyetlen gyereket megfogok a tanításommal a katedráról, akkor érdemes. Sokkal inkább, mint magántanárkodni. Az is gusztustalan, de legalább megfizetik.

Undorító körforgás: tanár bemegy, ledarálja az anyagot (mert nincs megfizetve, s belefásult), aztán otthon jó pénzért adja az óráit. Diák bemegy, unja a banánt, aztán jó pénzeket fizet magánórákra. Kinek jó ez??? Ahelyett, hogy tisztességesen megfizetnék a tanárt, akinek nem lenne érdeke magánórát adni, viszont kiállna a tábla elé, s baromi izgalmas órákat hozna össze! Az utóbbi a hivatás! Én valaha ebben hittem..... Manapság meg tartok órákat otthon.... Igaz, most gyesen vagyok, aztán meg izgulhatok, hogy 3 gyerekesként ugyan hova vesznek majd fel?

Én épp a főiskolán szerettem meg a tanítást, a gyakorlósuliban eszményi állapototk uralkodtak az itthonihoz képest.

Igen, nekem is álom volt...De gyorsan fel kellett ébrednem.:(

Én már gyerekkoromtól tanár akartam lenni (vagy ügyvéd - de a dolgok beseggelése sosem ment), aztán az egyetemen ötödévben berezeltem. Speedz akkor polgári szolgálatos volt egy iskolában és beleláttam kicsit a tanári életbe, és azt is láttam, hogy milyenek lettek a gyerekek, mire én felnőttem és tanár lehetett belőlem.

Meghátráltam.

Lehet, hogy valamikor még megbánom, mert tudom, mennyi örömmel és kihívással járna a tanítás és a nevelés. Meg aztán világ életemben szerettem okosabb lenni másoknál. :))) Ezért aztán mindig szívesen tanítottam másokat, bármire. De sebaj, talán megtalálom azt a dolgot, ami kárpotól azért, hogy nem lettem az, amiről mindig is álmodtam.

Sziasztok, csatlakoznék én is hozzátok. '98-ban kezdtem a pályafutásomat, abban a tanévben még csak óraadóként, utsó éves voltam a fősulin.

Aztán ott maradtam, és azóta is tanítok, közben elvégeztem az egyetemet (kiegészítő szak), aztán eljöttem Gyedre, és most január végén, azaz 2. félévtől megyek vissza tanítani.

Nem írtam, hogy gimi-szakközépben tanítok matekot és éneket. Anno volt olyan elgondolásom, hogy általánosban tanítsak, de a gyakorló tanítás alatt megbizonyosodtam, hogy jó nekem a középiskolás korosztály. Minden elismerésem a tanító néniké, és a felsős tanároké, akik szerintem a pedagógus pálya egyik legszebb, de legnehezebb munkáját is végzik. Nekem a tizenévesekkel könnyebb.

Szeretem a munkámat, jó fejek a kollégáim is, egy néhányat leszámítva a kb. 80-90 főből, ami azért jó arány. Volt nekem is osztályom, én is bőgtem, meg ők is, mikor elbúcsúztunk, és néhányukkal azóta is tartom a kapcsolatot. Nagyon szerettük egymást a 30 fiammal. Sokat tanultam tőlük, és sok szeretetet, empátiát is kaptam. Velük párhuzamosan egy másik osztályban ofi helyettes voltam, szintén csupa srác, velük is nagyon megkedveltük egymást. Hozzánk nem válogatott gyerekek járnak, de azért nem is annyira sokfélék, mint ált. iskolába.

Szerintem a titok abban rejlik, hogy szeretni kell őket nagyon, és ha megérzik, akkor ők is úgy fognak viszonyulni. Legyen az embernek humorérzéke, de legyen határozott és következetes. Ahogy Letty is írta, a fiatal életkor "hátrányt" jelenthet az idősebb tanárokhoz képest, de áthidalható. Meg egyszer mi is megöregszünk...:-)))

Bocs a litániáért.

Sziasztok!Én már 8 évet tanítottam eddig(most gyeden vagyok).Voltam egy évig napközis(vegyes csoport)aztán osztálytanító.Néha én is elbizonytalanodtam,hogy egyáltalán érdemes-e...Aztán mindig történt valami,ami azt mondatta velem,hogy igen!Ez nem munka,hivatás.Nagyon közhelyesen hangzik,de így igaz.Nem lehet pénzért csinálni(annyit azért nem fizetnek) és a társadalmi elismerés is várat magára...De látni,hogyan lesz egy pityergő 6-7 évesből kiskamasz,aki igét ragoz és írásban szoroz!És minderre én tanítottam meg!

Biztos más lesz úgy tanítani,hogy már nekem is van gyerekem.Annak viszont örülök,hogy még 1-2 évig itthon lehetek.Talán mire visszamegyek az iskolába,kissé normalizálódik a helyzet.Döbbenetes ez az ingyenmunka!Kiváncsi vagyok,hogy aki kitalálta és jóváhagyta,dolgozna-e ingyen?!

Igen, ez igazából mindent megér.

Én is, ha kiborulok is, ha utálkozom is (nálunk a tantestület se igazán jó), a gyerkőcök miatt mindig szívesen megyek.

Most is lehetnék már táppénzen, de úgy döntöttem, hogy fájdalmakkal, sántikálva is csinálom a műtétig. Utána úgyse mehetek vissza...:(

Hű. Szépek amit írsz letty26. Köszsönöm az erőadásotokat.

Igazából bizonytalanodtam m,ár el, de csak azért mert van valami amit mégjobban szeretnék és mert tudom, hogy sajnos ezzel a képesítéssel nem valami egyszerű elhelyezkedni. (Nem mintha más diplomával olyan könnyű lenne.)

Igazából a gyerekek tartják benne a lelket, vagyis igazából az, hogy majd kicsikkel foglalkozhatok.

Hát, ne veszítsd el a lelkesedésedet...

Ha találsz egy jó sulit, mondjuk városit, válogatott gyerekekkel, akkor nincs ennél szebb hivatás a világon.

És még így is, én is, rengeteg szépet és jót kapok...Amikor a tavalyi osztályom-életem első osztálya-teljesen meglepiből, spontán elbúcsúztatott,csak úgy folytak a könnyeim.

Imádnivalóak a gyerekek, és nincs más, aki az embert így tudná szeretni.

szia. azt neked kell tudnod, hogy jó-e, hoy belefogtál.

én anno kifejezetten azért mentem tanárképzőbe, mert tanár akartam leni. tudom én, hogy ez ma már mésképp van - megint csak tisztelet a kivételnek.

Én most kezdtem első évemet az ELTE tanító szakán. Kérek tanácsokat.

Egyáltalán jó, hogy belefogtam?

azt hiszem, lehetetlen...

semmi tekintélyünk, pláne nekünk, fiataloknak

ó, hát megértelek téged! jó pár tanár ismerősöm van, és ők is hasonlókról számolnak be: a gyerek neveletlen, de ha ő (a tanár) próbálja meg "nevelni", akkor a szülő föl van háborodva.

én a gyakorló tanításaim alatt is, meg a szakdolgozatomhoz szükséges óralátogatásaim alatt is (ez 2001-ben volt!) el voltam képedve, hogy mit meg nem engednek maguknak a gyerekek (tisztelet a kivételnek), és ma nagyon-nagyon nehéz igazi jó, a régiekhez hasonló tanárnak lenni.

Én kezdő vagyok, alsós, nincs túlórám (viszont heti 2 korrepetálást ingyen kell tartanunk...), nincs osztályfőnöki pótlékom (tavaly ezt is elvették, noha osztályfőnök vagyok...). Szóval ez csupa félig szemét-félig törvénytelen dolog szerintem, de hát ez van...Diplomás minimálbér...Sok volt évfolyamtársam (kb.80% nem talált pedagógusi állást, plázákban gürcölnek 12 órákat 60 ezerért...). Szóval van ennél rosszabb, de hogy nem vagyunk megbecsülve, az nyilvánvaló.

És ezt nem is annyira a fizetés miatt mondom. A legútszélibb szülő is azt hiszi, h a s.ggéből rántottak ki-már bocsánat, ha a gyerekhez egy ujjal hozzáérek, és nem bántom, csak megfogom a karját és leültetem, mert különben nem hajlandó (etnikum, ezért is bocs, de így van), már apukával fenyegetőzik...

Nagyon elkeserítő, és csoda hogy az ember nem tudja szívvel-lélekkel csinálni...Pedig ezt jól csak úgy lehetne...

Nem. Én ugye anyuval élek, de fogalmam sincs, mi lenne, ha el kellene tartani magam.

Most jó pár ezerrel kevesebbet is kapunk (plusz 2 évre befagyasztották...), nem tudom, 2008 végén hogyan élnék meg 75e forintból...

Persze én addigra már nem leszek itt, de ki tudja, találok-e jobban fizető állást. Nincs rá nagy esély.

Milyen tancsinéninek tanultál? Mit csinálsz helyette?

Kényszerűségből most nekem is szakmát kell váltanom...

Ja, tényleg, merthogy Péterünkkel jártál egyetemre.:)

Évfolyam-, csoporttársak voltatok?

Mondom, hhülye vagyok...:)

De biztos az izgalom a szombat miatt, h meg akartok hamikázni!:)

(Volt egy csüngőhasú malacom, őt Lettikének nevezte el, akitől kaptam-ő is hízlalta fel-, na belőle finom pörike lett...)