Szeresd magad! (beszélgetős fórum)
Baj, ha a szakmádtól várod a boldogságot, vagy a családodtól, vagy a párodtól, vagy bárkitől. Fontos, igen, hogy számunkra örömöt okozó dolgokat csináljunk, és olyan emberekkel legyünk együtt, akikkel jó együtt lennünk, de nem ez tesz boldoggá minket.
A boldogság benned van, csakis tebenned!!! Méghozzá éppen ott, a "gyengeség" mögött. A lelki gyengeség valójában az erő elfedése. Ha elengeded mindazt, ami fáj, amivel bántottak, akkor megtapasztalod az igazi, belső erődet. De az az elfogadásból, a szelídségből fakad, nem a tökéletes külsőből, vagy a szakmai sikerből, ezek külső körülmények, bármikor változhatnak.
Van egy kedvenc mondásom:
Elég gyenge vagyok ahhoz, hogy erős legyek, és elég erős vagyok ahhoz, hogy gyenge (=gyengéd) legyek.
Kedves Rose!
Éppen, hogy ez lenne az életfeladat, hogy rájöjjünk arra, hogy ne az egó által vágyott siker miatt legyünk boldogok...
Az egó egy "felvett" álarc ebben a világban, mint egy farsandi bálon való részvétel. Csak akkor vehetsz benne részt, ha felveszel egy álarcot, mert csak akkor fogadnak be és beszélgetnek Veled. Na ez az egó. Ez szükséges a fizikai világban való lét miatt.
Meg kellene érteni,hogy EMBERKÉNT nem csak ez vagyok, csak éppen az egó az, amely nem akarja ezt meglátni, mert így az "ő" léte veszélybe kerül...
Az EMBER sokkal szellemibb annál, hogy csak test legyen...
Ne értsetek félre ez nem egy skizofrén állapot, mert minden az isteni Tudatból és istenfeletti minőségből ered és van. Ezt nem megkeresni kell, mert ott van Bennem. Ezt csak egyszerűen érzem, tudom...
Ahogy olvasom amit írtok, minden olyan egyértelműnek és biztonságnak tűnik...ha valaki felfedezi magában ezt a hatalmas erőt, akkor nincs mitől félnie...de sajnos én is a lelkileg gyenge emberek közé tartozom, de mégis a szívem mélyén mindig azt érzem, hogy van remény...és megtalálom a helyes utat, de ahhoz tényleg segítségre van szükségem, amit megkapok tőletek, jelenleg a pszichológusomtól de mégis olyan furcsa...mert a lelkemben mégis csak egyedül vagyok...és ez nekem félelmetes is kicsit. A családtól sokmindent megkaptam, de mindig egyedül hagytak, soha nem voltak közvetlenül mellettem, 11 éves koromban már elszakadtam tőlük, akkor még édesanyám mellettem volt, de 14 éves korom óta teljesen egyedül taposom az ösvényemet és rossz irányba mentem el sajnos...
gyerekként nem ilyen felnőttkort képzeltem el. mindig gyönyörű nőt láttam magam előtt, szép, csinos, énekes dívát, akinek az öltözőjében van a rengeteg virág és fogadja a gratulációkat.
nemtudom, hogy ez baj e, hogyha a szakmától várom a boldogságot? tudom, hogy csak akkor leszek igazán boldog, ha a szakmámban érzem a sikert.
na de a szakmai siker is, talán nem mindig, de általában akkor jön, ha az ember a magánéletében nyugodtabb, vagyis inkább tele van szeretettel, nekem meg romokban van a életem, szerethiányom van...és én is kevés embernek tudok örömet adni, mivel állandóan magammal kűzdök.
Nos, ez elég bonyolult téma. Minden betegség karmikus eredetű. De a legfőbb karmaoldó erő a szeretet. Tehát a legtöbb ilyen betegség hátterében a szeretethiány áll. A maszkok, a viselkedés, a jókedv lehet megtévesztő. Ha valaki ennyire kifinomult, észre sem veszik rajta hogy valami nem stimmel. A legtöbb betegség esetében léthazugság áll.
Vannak persze kivételes esetek, amikor egy mester magasabb célok miatt betegszik meg, de ez korántsem ide tartozik...
Igazad van!
A mai "spirituális világ" (illetve a tanok és a tanítók) teljesen elferdült.
Mint már írtam spirituális ember legyen a talpán, akia a ami világban eléri azt, hogy nemhogy nem fejlődik, de nem sűlyed...
Egyébként a benső nyugalom megtalálása sok keresést feltételez.
Egy olyan tanítást, tant, vagy akárhogy fogalmazzunk találtam sok év "kutatás" után, az pedig a tradícionális metafizika szellemi "útmutatása" az advaita-védanta és a szolipszizmussal "összevonva".
Teljesen jogos a kérdésed, mert ti vagytok többen. Sokkal többen.
Azok, akiknek igen is, szüksége lenne egy "vezetőre", egy segítőre ahhoz, hogy megbeszélhesse, hogy hogyan léphet egyik (lelki)lépcsőről a másikra.
Van, aki van annyira autodidakta, hogy önmaga megkeresi - pl. a neten - azokat az információkat, amik segítik őt a lelki építkezésben, de többen vannak azok, akik igénylik/igényelnék a személyes vezetőt.
Sajnos a jelen "lelki társadalmunk" nem a csendesség irányába halad. Egyre nagyobb erőfeszítés kell ahhoz, hogy hosszabb-rövidebb időre függetleníteni tudd magad a világ őrületétől.
Az a probléma, hogy elhisszük azt, hogy kreatúrák (teremtettek) vagyunk. Szinte minden vallás ezt hangoztatja.
Én is úgy tanultam, hogy leszületésünkkor mindenki kap egy meghatározott energiát és azt kell "beosztania" egész életében, de ha megpróbáljuk keresni, kutatni az isteni eredetünket, úgy egyre inkább "rájövünk", hogy annyi energiánk van, amennyi csak kell.
Mi, emberek nem csak teremtmények vagyunk...
Ez a tanítás (gnósis) megjelent a katolicizmus első évszázadaiban, de idővel ezeket a tanokat kiirtotta magából a vallás, mert az, hogy nem kell, nem kötelező isten bocsánatáért könyörögni és szülatésünktől kezdve bűnösök vagyunk, meg a többi, ez kialakít egy függőséget maga a vallás a papok kiváltsága és Én közöttem. Szinte félelemben tartották, tartják a felekezetek tagjait azzal, hogy csak a teremtményiségükre apellálnak, így teszik magukat fontossá...
Én csak örülök, ha beleszólsz:)
Egyetértek.Én arra lennék kíváncsi, hogy annak hogyan lehetne segíteni megtalálni a belső nyugalmat, akinek az energiája nagyon alacsony?
Abban egyet értek, hogy mindenkinek saját maga kell, hogy megtalálja a kiutat, de mi van akkor, ha segítségre szorul?
( bocs, hogy ennyire értetlenkedek, csak kíváncsi vagyok..:))
Gondoltam egyértelmű ha csak a Fényről beszélek mint magasabb Én-ről, mely mindent áthat.
A jelenlegi korunkban lehetőséget kaptunk hogy elragaszkodjuk az anyagtól. Ez még nagyon nem valósult meg, csak egyeseknél. De ez az elrugaszkodás nem elszállást jelent, hanem egyben lehorgonyzást is.
A magasabb Én erőit hívjuk le, áthatjuk vele alacsonyabb valóságunkat. Fentről lefelé.
De hát éppen a fizikai Világot is Én teremtettem magamnak (persze nem mint egóról beszélek) azért, hogy ezen kersztül leljek rá, illetve találjam meg az utat Eredetemhez és Eredettelenségemhez, minsőgégfeletti, istenfeletti Önmagamhoz (Abszolútum).
Természetesen minden utat (amely a fénybe és a sötétségbe visz) én választom...
Én csak azt gondolom, hogy minden emebernek meg van a lehetősége keresni az utat, azt meg is találni és eljutni a célhoz.
Ha az úton egyéb "kellemetlenségek" adódnak, akkor megvan a lehetősége arra is, hogy ezen átlépjen és így önmgán segítsen.
Úgy gondolom, hogy energetikai "gyógyítást" lehet alkalmazni (segíteni) de ez kevés. Mindenkinek saját magában kell megkeresnie akadályának leküzdésének mikéntjét.
Hát, én másképp látom.
Véleményem szerint a fény teljesség, ott nincs helye sötétségnek. Fizikai világunkban azonban létezik a dualitás.
De a fény és sötétség űárnyai és Én Vagyok...
Én kreáltam őket, és ezzel meg is szüntethetem...
Hát éppen erre kellene rájönnöm, éppen ezt kellene megértenem...
Bocsi, hogy már megint beleszólok...
Éppen ez lenne az életünk feladata... felismerni isteni eredetünket és ez által meglátni,hogy mindent mi tudunk irányítani...
Ezután már nem lenne lelkileg sérült ember...
ez így igaz! De hogyan segítenél elérni az "eőt" egy olyan léleknél, aki sérült?
Azok az emberek, akik lelki traumák garmadát hordozzák a szívükben, nem tudják ennyire egyértelműen látni a világot. Harcolnak saját magukkal, a világgal. Nekik hogyan segítenél?
Mert két út létezik. A sötétség és a fény útja.
A sötétség gyengeség, a fény erő. Döntésünktől és akaratunktól függ hogy melyiket választjuk.
Létezik erő és létezik gyengeség. Létezik fizikailag és létezik lelkileg.
A gyengeség azt jelenti, hogy az ember meg van fosztva önnön belső erejétől, sorsmegoldó hatalmától.