Szerelmes versek, idézetek (beszélgetés)

Csillag

Nézz ki az ablakon, egy Csillag rád ragyog.

Ha bármi fáj, neki elárulhatod.

Ami fájón nyomja lelkedet, szívedet,

Ne titkold, nézz fel, a békét megleled!

Ha könnycsepp keseríti arcod szépségét,

Ne ordíts fel, csak a Csillagot nézd,

Amit egykor éjszakán kiválasztottál,

És akkor a magadévá fogadtál!

Ha már mindenki megvet, gyűlöl, és csak bánt,

Megnyugvást Csillagod fényénél találsz

Hisz Ő az, aki téged mindig meghallgat,

Kire a bajban örökké számíthatsz!

Az Ő fénye mindig beragyogja szívedet,

Hiszen az a napnál is csak fényesebb.

Ő mindig meghallgatja lelked fájdalmát,

Ám de ő a sajátját fel nem tárná.

Megszenvedtél már oly rengeteg sok csatát,

Ezerszer elbuktál már, mégis felállsz,

Mert tudod, sötét éjjelen csakis rád vár

A férfi, aki Csillagként ragyog rád.

Csillag

Nézz ki az ablakon, egy Csillag rád ragyog.

Ha bármi fáj, neki elárulhatod.

Ami fájón nyomja lelkedet, szívedet,

Ne titkold, nézz fel, a békét megleled!

Ha könnycsepp keseríti arcod szépségét,

Ne ordíts fel, csak a Csillagot nézd,

Amit egykor éjszakán kiválasztottál,

És akkor a magadévá fogadtál!

Ha már mindenki megvet, gyűlöl, és csak bánt,

Megnyugvást Csillagod fényénél találsz

Hisz Ő az, aki téged mindig meghallgat,

Kire a bajban örökké számíthatsz!

Az Ő fénye mindig beragyogja szívedet,

Hiszen az a napnál is csak fényesebb.

Ő mindig meghallgatja lelked fájdalmát,

Ám de ő a sajátját fel nem tárná.

Megszenvedtél már oly rengeteg sok csatát,

Ezerszer elbuktál már, mégis felállsz,

Mert tudod, sötét éjjelen csakis rád vár

A férfi, aki Csillagként ragyog rád.

Bizonytalanság

Félek a jövőtől, nem találom helyem

Félek a világban, mert nem vagy velem

Félek mást szeretsz, s enyém nem leszel

Félek, hiába várok, soha nem jössz el

Bárcsak újra átélhetném a veled töltött perceket

Bárcsak újra megtehetném, amit többet nem lehet

Bárcsak elmondhatnám, hogy mennyire szeretlek

Bárcsak tudnád, hogy soha el nem felejtelek

S most, hogy tudsz mindent, hogy nézzek szemedbe?

Most, hogy bevallottam egy keddi napon, remegve

Most, hogy a kétely mardossa darabokra lelkemet

Most, hogy tudom, ez neked semmit nem jelent

Félek a jövőtől, a holnap minden percétől

Félek az ismeretlen sorsdöntő ölelésétől

Félek elutasítasz, félek többé nem látlak

Félek, ha nemet mondasz, én utána is várlak

szerelem

A szerelem egy szó egy gondolat,

melyben az élet suvallatja elsuhan.

Egy szív miben a szeretet a fontos,

(szerelem) le nem lehet írni olyan kínos.

A szerelem jele a rózsa,

tüskékkel teli fura útja.

Kívülről gyönyörű,piros gyengéd,

de ha hozzád ér,a tüske "beléd ég".

Nyoma bár az ujjadon ott marad,

lelkedben a szív dobog,jajgat.

A szív a lélek tükre,

mit az ember el nem kerülhet.

Egy csók melyben érzed szája surlódását,

Egy nyelv melyben a meleg téged átjár.

Egy érintés;mely puha

és érzésekkel telien ég.

Szerelmi érzések kívül belül,

Egy pillanat mely a szemben boldogságra derül.

A két szerelmes mikor egymásra pillant,

a forróság mi kettőjük között áthalad.

A folyón,min az élet habja sodor,

Több pasi feléd is ugor;

De egy az aki a célhoz ér,

Egy ki az életed szerelmed elnyeré.:):D

Akarom

Azt akarom, hogy rámszorulj,

Azt akarom, hogy sírj utánam,

Azt akarom, ne menj tovább,

Azt akarom, maradj meg nálam,

Azt akarom, halkan nevess,

Azt akarom, szavad elálljon,

Azt akarom, szemmel keress,

Azt akarom, a szíved fájjon,

Azt akarom, add meg magad

Kegyelemre vagy pusztulásra, -

Azt akarom: engem szeress,

Azt akarom, ne gondolj másra.

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,

hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak

kakukknótához hasonlítanak,

emlékezz rá, hogy se mező, se domb

nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb

újul tavasszal s kizöldül a mag.

Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak

sötétben zeng el és kétség borong

nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,

hogy a rét túl sok virággal veres

s az ég túl sok csillaggal ékszeres?

Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél

mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:

de ne feledd, hogy némán is szeress...

minegyik változo..

van ami txt röl irtam van amit gyülytötem ,,szoval mindegyik más katagoriábol..de azért tecceneK?

Hát persze!

Légyszi írd meg azt is, kitől van a vers, idézet.

Köszi

A szerelem egy selyemfonál,

Mely nagyon hamar elszakad.

Össze lehet kötni...

De a csomó megmarad!

Sose felejts el mosolyogni!

Még akkor sem, ha szomorú vagy....

lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba!

Örökké szoríts, örökké fájjon

Örökké lássalak, ne érjél máshoz.

Örökkön örökké érezzem hatalmad,

Élveszíteni soha nem akarlak!

Számos közös vonásunk volt:

SZERETTEM ÖT éS Ö SZERETTE ÖNMAGáT

A feledhetetlen múlt

Ezer+ezer csillag gyull a szivemben

Ezer"ezer kis tüz lángol a lelkemben

Ezer+ezer éjjszaka mulik el felettem

Ezer+ezer gondolat kavarog a fejemben

az egyetlen ember akit szerettem

Aki lángra lobbantotta mind ezt bennem

eltaszit magátol s nem beszélget velem.

együtt voltunk sok-sok évet

És én mégtöbbet kérek

Mert egyedül nagyon rossz és félek

Sokat jelentenek nekem az elmult évek

Mert szerelmes lettem ,de tényleg

Az emlékek számomra mindig szépek

Vele mindig gyorsabban haladt az élet.

Minden percben rá gondoltam

Minden gondolatomban vele voltam

Minden napon róla álmondtam

minden vele töltött évet pontosan megszámoltam

Minden nélküle löltött percet béntam

Minden esti sétán amikor fáztam

Ne mvolt melettem hogy átöleljen nagykabátban.

A multra gondolni nagyon veszélyes dolog

Hisz a jó melett a rossz is mindig ott lohol

De a lelkemben a remény mindig ott honol

Hogy visszakapom őt örökre valamikor

Tudom ez a gyerekes vágy

Mindig betölti majd az életem

S lelkem elönti a félelem

Hogy tényleg soha többé nem lesz ő a másik felem.

Ezt a verset azért irtam

Mert a multat feledni nem tudtam

Minden másba belenyugodtam

De azt ,hogy nem lesz többé enyém

Ez számomra feldolgozhatatlan tény

Mert ő az igaz szerelmem

S emlékét nem engedem el soha az életben.

Mindenki bolondnak tart, hogy nem engedem el

Hogy emlékét nem felejtem soha el

Hogy ezt a harcot soha nem adom fel

Hogy nekem az emléke mindig kell

Még akkor is fontos számomra

Hogyha szive nem az enyém

Emléke akkor is örökre bennem él.

Álmodj boldogot, álmodj szépet

Álmodj igazra váló meséket

Álmodj barátot, melletted állót

Álmodj hű társat, el sose válót

Álmodj magadnak igazi otthont

Álmodj bele, kivel megosztod

Álmodj táncot, mi magasba emel

Álmodj táncost, ki szívednek felel

Álmodj tüzet, lánggal égetőt

Álmodj csókkal perzselő szeretőt

Álmodj utakat, messzi világot

Álmodj szívedben nyíló virágot

Álmodj szerelmet, tiszta vágyat

Álmodj, lesz kivel megosszad ágyad

Álmodj szabadot, láncot megtörve

Álmodj szárnyalást, földhöz nem kötve

Álmodj hát jövőt, álmodj szépet

Álmodj igazzá váló meséket..."

Te

Kinek szava áldás

Te

Kinek mosolya ragyogás

Te

Kinek szíve oly nagy

Te

Kinek pillantása bennem mély nyomot hagy

Te

Ki szikrázol a napsütésben

Te

Ki gondolsz reám minden éjjen

Te

Kinek szerelme csodás

Te

Kinek lelke tiszta boldogság

Te

Kit szeretek én nagyon

Te

Kiért szívem örökké dobog

Elmegyünk egymás mellett, mint két idegen,

Egymásra nézünk, szemünk meg se rebben,

De lelkünkben, szívünkben vérzünk,

És az út végéről mégis visszanézünk

Meghalnék egy érintésedért,

újraélednék egy érintéseddel.

Meghalnék egy csókodért,

újraélednék egy csókoddal

Nem tudom mi van velem.

Valami meg halt bennem

Bár még nem temetem

Szívem mélyén reménykedem

Ezt talán még meg tehetem

Tudom a remény hal meg utoljára

Én itt maradok válaszra várva

Hogy boldog leszek vagy árva

Lehet hogy csak az elkerülhetetlent késleltetem

de nem hiszem hogy meghalhat a szerelem.

Olyan nincs, nem létezik, nem lehet

Ha igen, mért élnek az emberek

Mi az mi élni hagyja őket

Szenvedni a szenvedőket

Ki akarna élni szerelem nélkül

Ki az aki létezik szív nélkül

Bár szívem törött már, egy darabját elteszem,

a többit oda adnám neked

de tudom, nem kell már senkinek.

Feledném a múltat, a rosszat, a szépet,

feledném a jelent, a fájdalmat, a létet.

Ott sírok hol nem lát senki sem

mindíg, egy kérdéstől könnyezem

meddig tud az ember tagadva sírni,

álmodva élni, nem mutatva szeretni,

és meddig tudom tagadni a létet, a szépet,

hogy szeretlek Téged

a múltat, a jelent s megannyi tényt,

meddig tudom éltetni a reményt

hogy szemem könnyektől izzik,

hogy Rád gondolok,

hogy változni nem fogok,

hogy élni akarok,

hogy csak Veled lehetek boldog!

Talán a halál, befejezi a dolgot!

Én akarok neked lenni a legszebb nö a legjobb szeretö

Én akarok neked lenni a vágy, mi belülröl már szinte fáj..

Én akarok neked lenni a legkülönlegesebb, hogy egy pillanatra se unj meg.

Lennék neked a legszebb virág, melyröl szemedet levenni nem tudod, s csak hogy megérints, lehoznám a legszebb csillagot.

Lennék neked a tüz, mi felkelti a vágyad, aztán maga a vágy lennék neked- hogy kivánhass! Lennék a legérdekesebb könyv, amit sosem tudsz letenni, az élményeit pedig nem tudod feledni.

Ha tehetném, olyan boldoggá tennélek, mint még senki soha, hogy ne felejts el engem soha!

E pár sorbol ugy sejtem, rájössz arra, mit szivem dobog:

- Lennék én Neked minden, ha Te is ugy akarod!

A szerelem sötét verem

Rossz és fájdalmas a szerelem

Olyan mint egy sötét verem

Bele esel, ki senki nem juthat

S hiába, mert senki ki nem juttathat

Egyedül maradsz félsz, ráz a hideg

Vágysz valakire de ő már hozzád rideg

Elképzeled, hogy szeret, kényeztet és karjába zár

Várod, hogy csoda történjen és az álom valóra vál

De te csak képzelődsz hisz most is alszol

Hívod őt és már senki nem válaszol

Mért nem teljesülnek be a szerelemek?

Mond, engem mért nem szeretnek?

Hazug és rossz vagy szerelem

Mindig is csak benned hittem

De becsaptál, átvertél

Ő már nem engem kér

Nagyon, nagyon, nagyon szeretem és fáj

De el kell felejtenem mert neki ez jár

Hogy mondjam el

Hogy mondjam el, hogy mennyire fáj

Elszakadni némán, dacosan szótlanul,

S hogy mily kínlódva hallgat a szív

Ha már gátak nélkül tombolna vadul,

Ha annyi hazug szó után csak egyet,

Egy utolsó hangot jajdulna fel,

Hogy örökké szeret, amíg csak él

Oh mondd, hogyan mondjam el?

Hogy mondjam el, hogy te is megértsd

Mit magam sem tudok, csak üvöltve rág,

Hogy nélküled tovább én sem vagyok,

Nincs nekem jövő, nincs nekem világ

Nincs nekem hajnal, nincs nekem este,

Se pokol, se meny, se bűnös földi lét,

Se mosoly, se könny, se érzés, se hang

Csak az öröké bántó, szakító messzeség?

Hogy mondjam el, mire nincsen már szó,

E bűvös haláltáncot, hogy daloljam el,

Hogy érezd te is, mi lényemben forr,

Mi újra és újra zord életre kel.

Mit az ismerhet csak, aki hiába szeretett,

Azt a sohasem őszinte Isten Veled-et,

Melyet kimondani fájó, mert oly végtelen,

S mert önmagát tagadni a szív képtelen,

Most nem hazudom, hogy majd elfeledlek,

Csak egyetlen szót írok: Szertelek, Szertelek.

Bizonytalan vagyok, mert nem tudom, mit érzel,

Rólam mit gondolsz, s nélkülem mit teszel?!

Tudom, ez a szerelem egyoldalú játék,

De nekem fontos, drága ajándék!

Már nem is érzem annyira a régi tûz varázsát,

Nem maradt szinte semmi, csak halvány parázslás.

De bármikor, ha újra látlak, s megpillantom arcod,

Azt hiszem, még szeretlek, de bizonytalan vagyok!

Gyakran elgondolom, mi lehet e mögött,

Vajon mit érezhetsz, és mit mondhatsz a hátam mögött?

Bizonytalan vagyok, ugyan mit sejthet a szíved,

Erre a választ talán sohasem kapom meg.

Ó, meddig kell nekem némán vergődni érted,

idézni szép szemed, mely rám csak néha tévedt,

s ujjamtól zizzenő hajad hűs erdejét,

emléked híva, majd rebbentve szerteszét.

Meddig vergődni még, az irgalmas sötétben

elrejtve, hogy pirít a bosszúság s a szégyen;

ígérő titkokat kutatva ostobán,

kapkodni lázasan egy tűnt igéd után;

mormolni százszor egy rég elhalt párbeszédet,

enyhíteni egy szón, mely egyszer fájt tenéked;

s leintve részegen a hűvös ész szavát,

neveddel verni fel a néma éjszakát!

Harminc év múlva:

Mig a mesés, homályos távol

Választa el soká egymástól,

Bár, mely felőled jött, a hír szele

Öldöklő volt mint Számum lehe,

Hogy megfertőzve a szűz szent oáz,

Körülötte rabló ellenség tanyáz....

S bár sejtve csak, hogy mind való igaz,

Szívemnek mégse volt elég vigasz:

Hogy végtelen tér és örök idő

Csak egyszer alkotott olyat, minő

Te voltál s hasztalan repül tova

Hozzád hasonlót nem szül már soha.

De csak nekem, csupán az én lelkemben

Voltál ilyen és amit én vesztettem

- Bár égető fájdalma óriás-

De azt nem nyerheté el senki más

Csak földi voltál bárki másnak földi

Szép martalék, esendő mint a többi

De nem egyetlen, nem egek szülötte

Mert engem ért az átok

Hogy én égbe látok

Én téged fényalak

Tündérnek, istennőnek láttalak

Kit csak imádni mertem

- mig mások

Most hogy már újra szíről színre látlak

-Közöttünk megásott sírja ifjúságnak

Lehullt a fátyol mindekettőnk szeméről

Eltűnt a köd az - ábrándok délibábja

Miben csalódott mindegyikünk jól látja

És irigyeljük azt amit egyedül elért a másik

Enyém a lesz tied a volt

mi valóbb

remény vagy ami volt

Mi nem kevés, de lehet

A reményt vagy ami végbement

Téged kiformált

Te meghóditottad a földet, én az eget

Te életet én csak nevet

Örök nevet a csillagok között -

Én jobb voltam az égbe jutok öröklétbe

Te meghaltál mert az ég helyet

A földet választottad

És mégis mindketten bánjuk sorsunkat

És mindegyikünk jobban szeretne a másikkal

Örökké mindig. Már is elválaszt bennünket - kezed

Összekötik szivünk

Enyém a soll ted a haben

Neked van emlékezeted

Nekem nincs az se, reményem sincs

Ne haragudj rám, ha titokban imádlak,

elsuttogom neved hervadó virágnak.

Nyári estén a csillagok csak Rólad mesélnek,

ne haragudj rám, ha fáj a szívem Érted!

Tudnálak Téged mindörökké szeretni,

melletted bút, bánatot feledni.

Nélküled céltalan az életem,

csak Te kellesz nekem ebben az életben!

Szeretném szívemet kitépni,

s virág helyett ablakodba tenni.

Hogyha látnád hervadó szívemet,

akkor elhinnéd, hogy igazán szeretlek!

Szeretlek édes, szeretlek téged,

szeretni foglak, amíg csak élek.

Kezem reszket, szívem nehéz,

szeretlek téged, ennyi az egész.

Kicsi szívem érted dobog, érted

égnek a csillagok, érted süt a

nap az égen, érted élek én is régen.

Te vagy kicsi szívem vágya, Veled

lenni, azt kívánja!

Öröm és bánat együtt van a szívemben,

egy könnycsepp csillan meg a szememben.

Ha megkérdeznéd mi bajom,csak annyit mondanék:

HIÁNYZOL,de nagyon!!!!

Ösvény voltál s mélybe húztál.

Megbántottál s összezúztál!

Csókod ízét még itt érzem a számon,

de rád már hiába vágyom!

"Tudod mi a szerelem?

Valaki szerint csak egy érzelem.

Ilyenkor színes a világ,

Tiéd a legszebb virág.

Esténként róla álmodozol,

érte még a szívedet is feláldozod.

Egy perc is elég, hogy megszeresd,

de kevés egy élet, hogy elfelejtsd.

Amikor távolról meglátod,

újra azt a pillanatot várod.

Szíved hevesebben dobog,

a szerelem tűzében már ropog.

Szeretnéd, hogy Hozzád érjen,

szavakkal Téged kérjen.

A közelségét élvezed,

az életedet vele képzeled."

Mi az amit szeretnék adni,

ha már magamat nem adhatom?

Szeretném, ha én lennék a bohóc,

hogy megnevettessem.

Szeretnék tudni, a zenék nyelvén szólni,

hogy neki adjam a muzsikák muzsikáját,

Amiben benne van a világ összes csodája.

Szeretnék festő lenni,

hogy egyetlen vásznon nekiadhassam,

a világ összes szépségét.

Szeretnék költő lenni,

hogy elmondhassam,

nézd a festményt,

ilyen gyönyörű a világ.

Hallgasd a zenét,

benne van a világ összes csodája.

Ebből a világmindenségnyi csodából,

nekünk ne jutna egy csipetnyi?

Ami csak kettőnké?"

Szememből a könnyeim hullnak,

Nincs erőm, hogy boldogságot mutassak...

Gyenge vagyok, nincs az életnek értelme,

Nincs a szívemnek már védelme...

Szeretlek Édesem, még is szenvednem kell,

Az emlékek, oly gyorsan futnak el...

Nem hallod, pedig belül tombol,

Lassan teljesen lerombol.

Nem tudok, már örülni,

Csak szépen lassan megőrülni.

Fáj a szívem, érted sóvárog,

Lelkem a kihalt utcán sompolyog.

Hol vagy, szükségem van Rád?

Miért húz a szívem Hozzád?

Könyörgöm, válaszolj, nem tudok mit tenni,

El fogok az élet tengerében örökre veszni.

Nyújtsd a kezed, hogy megmentsél,

S szemedből sugározna: szeressél

Mikor csak csendben rajongasz valakiért

Megkérdezed magadtól, hogy vajon miért?!

Miért pont ő az, aki Neked kell,

Mert te is tudod, hogy elérhetetlen.

Neked talán nem Őt szánta az ég,

De nem az a sorsod, hogy szenvedjél!

Talpra kell állni, más vigaszra várni,

Eljön majd, ki tiszta szívből fog szeretni.

Porold le magad, felejtsd el a múltat

Légy erős, és élj a mának

Mindig megtalálod majd a helyes utat,

Mert valahol mindenkit várnak..."

Egyedül voltam a sötét udvaron,

hirtelen megéreztem illatod,

megfordultam, s Te ott álltál,

szerelmes szemmel néztél rám.

Nem szóltál egy szót sem,

csak megfogtad a kezem,

a sírástól remegtem,

s Te átöleltél engem.

Ott álltunk hosszú percekig,

öleltük egymást szerelmesen,

majd belenéztél szemembe,

s kimondtad: Nagyon szeretlek!

Szorosan magadhoz húztál,

s összeért a szánk,

még soha nem éltem át,

ilyen gyönyörű csodát.

Egyszerre kellett

sírnom és nevetnem,

nem éreztem mást,

csak őrült szerelmet.

Kinyitottam szemem,

s nem láttam mást,

csak az üres udvart,

s szívem bánatát.

Csak a köd ölelt,

a szellő csókolta szám,

csak a szívem hallotta,

a legszebb vallomást."