Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Szerelmek (Csak 60-on felüliek válaszát kérném! Köszönöm!) fórum

Szerelmek (Csak 60-on felüliek válaszát kérném! Köszönöm!) (beszélgetős fórum)


2021. jan. 11. 06:55

Nekem is hiányzik egy huszas az általad megszabott korhatárhoz, de azért írok:-)

Én óvodás koromtól kb harminc éves koromig négyszer voltam rajongó szerelmes.Ebből 3 viszonzatlan epekedés volt, az egyik több, mint tíz éván át tartott.Azt hittem, én már “ennek a fiúnak a nevével a számon” fogok meghalni.Aztán persze elmúlt az érzés....

A negyedik szerelemből már lett egy rövid kapcsolat.Azért rövid, mert a fiú valójában meleg volt, és más irányba kanyarodott az élete.

Ezt követően nem voltam szerelmes többet, legalábbis abban az értelemben, hogy azt,hogy testileg-lelkileg-szellemileg vágyom rá, hogy együtt legyek valakivel, és kizárólag vele tudom elképzelni az életem, nem éreztem.

Voltak fellángolásaim, amiket nagy pofára esés követett ( és amiket drámaként eltem meg, kicsit beledöglöttem, verseket írtam stb),majd lett egy párom, aki nem fellángolás és eufória volt, hanem szépen lassan felépülő “megszeretés”, és egy viszonylag harmonikus együttélés lett belőle.Testi-lelki-szellemi síkon is passzolunk egymáshoz, jóllehet időnként előfordul, hogy a testi-lelki vonatkozás közül valamelyik épp kicsit döcögősebb, de aztán helyrerázódik.

Volt már, hogy “megperzselt” valaki más, mióta a párommal együtt vagyok, de tudom, hogy ezek csak vágyakozások, mert egy stabil kapcsolatban kicsit hiányzik az, amit csak egy friss kapcsolatban élsz meg: az egymásra találás, egymás felfedezése, annak az izgalma és édessége, hogy érdeklődik irántad az, aki számodra is vonzó...

Fórumindító: egy szeretői viszonynál csalóka, hogy szerelemnek tűnik. Szeretőként együtt lenni valakivel olyan, mintha úgy étkeznél, hogy folyamatosan csak a legfinomabb főételeket és desszerteket kapod.Semmi tökfòzelék fasírttal, semmi lekvároskenyér....Vagyis, mindig a legjobbat kapod a másikból, ami persze, hogy idillinek tűnik.Megspékelve a várakozással, hogy mikor látod újra, izzó levélváltások...De a hétköznapi együttélésben vele is előjönnének konfliktusok, vagy néha felütné a fejét az unalom.

2021. jan. 11. 06:06

"Csak" 40 vagyok, úgy válaszolok.


Nekem 3 volt. 1.) Az első szerelem, még a gimiben. 2.) Az Igazi. Vele le tudtam volna élni az egész életem. Hogy miért nem így történt, az hosszú történet. Utána én sokáig kerestem valakit, de sosem működött: mindenkiben Őt kerestem. Úgyhogy letettem róla és nem foglalkoztam többet a férfiakkal. 3.) Egy késői rajongás. 10 évvel a nagy Ő elvesztése után szerelmes lettem. El sem akartam hinni. De nem volt kölcsönös.


Kb ennyi. A gimis szerelem és a nagy Ő között, sőt a nagy után is egyszer volt pár kaland, de az csak vágy volt, nem szerelem.


Most azt mondanám, vége. Ez nekem ennyi volt. De hát mondtam már egyszer....

2021. jan. 11. 02:31

Régen is voltak házassági hirdetések... csak internet nem volt, ami most helyettesíti az újságot. Bár a Nők lapjában még mindig van. 52 éves házasok vagyunk, mi nagyon jól meg vagyunk a párommal... És volt olyan hogy megtetszett valaki, de ennyi... Ha figyelünk a másikra észre is vesszük, mert neki is volt. De nem tettük szóvá mert semmi nem történt, csak az érzés volt, amit kezelni tudtunk.

70 felett járok, szépen megvagyunk 2 gyerekünk, két unokánk van.. Az unokák lekoppintják a mi életünket, aranyosak, és hűségesek.. Fiúk.. :) Tetszik nekik az 52 éves együttlét. Most lesz napok múlva 56 éve hogy megismerkedtünk..

25. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 13. - Idhikai)
2021. jan. 11. 01:30
Ugye? Hehe! :D
24. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 18. - Guruljka)
2021. jan. 11. 01:27

Nem az én felfogásom, a könyv ajánlata volt.


Amúgy régen is voltak házassági hirdetések az újságokban. Vagy csak ismerkedős.

23. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 16. - 9b10f3d7ff)
2021. jan. 11. 01:24
Kivéve akkor, ha meggyűlölöd az illetőt.
2021. jan. 1. 13:28

Én még 30 alatt vagyok, de valamit leírok neked, ha nem baj. :)


Dédnagymamám írtó közel a 90venhez, egyszer azt mondta: "Amikor megtalálod az igazit, azt tudni fogod! Lehet, hogy nem tőle lesznek a gyermekeid és nem vele élsz házasságban, de tudni fogod. Attól még szeretni és imádni fogod a férjed, meg sosem fogod elhagyni őt, nagyon jól meglesztek hiszen ezért lettetek család, ezért lettek gyerekek, de tudni fogod! "


Nos, dédim 20 évesen ment férjhez, ahhoz az emberhez akit szeretett. A dédipapámhoz. 4 gyermekük lett, nagyon szép család voltak. Tényleg érezhető volt közöttük a harmónia. :) A papám 10 éve elhunyt, mama azóta is egyedül volt, azt mondta sosem kell neki más, egy igazi társa volt.

Emelett mikor 10 éve voltak házasok, a mamám találkozott egy férfival, akitől különös érzés fogta el. A férfi szintén így érzett, elmondta neki. Mama tudta, hogy Ő a bizonyos igazi, de ennyivel le is zárta a dolgot. Sosem történt semmi, szerette és tisztelte a papámat. :)


Hát ennyi, bocsi ha hosszúra sikeredett, de elmondhatom, a mama nem mondott bugyutaságot, mint akkor gondoltam. Ma már tudom miről beszélt! :) Én semmiért és senkiért el nem hagynám a férjem és félre sem lépnék, de én is találkoztam egy olyan férfivel, mint a mama. Tudom, hogy az szerelem és elfogadom. De a családom nekem a minden és mi is teljesen tökéletesen megvagyunk. :)

21. pteri (válaszként erre: 20. - Auróra2010)
2021. jan. 1. 11:38
Az ő idejükben nem is volt divat, meg nem is illett 35-40 éves korig keresni a még igazibb igazit, hanem az első szerelemmel házasság, aztán ásó, kapa, nagyharang. Most pedig az a menő, aki egész életében szerelmes, csak mindig másba. Valahol a kettő között lenne reális. De, hogy melyik volt az igazi, lehet, hogy 60 évesen kell visszanézni és kitalálni. Még van 13 évem, úgyhogy bocs, hogy hozzászóltam!
2021. jan. 1. 08:21
Ahogy a szüleim nagyszüleim életét elnéztem, 60 felett egy szerelmük volt, 50-60 éves házasságokkal.
2021. jan. 1. 07:58
BÚÉK🍀🐷🥂
18. Guruljka (válaszként erre: 10. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 16:22

A szerelemnek van köze a szexhez, de alapvetően mély érzelem és nem péniszkukkolás.

Szóval köszönöm a biztatást, de a te felfogásod szerint én biztosan nem hajrázom.

17. janszi (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 13:49

:Derekasan elértem már a hatvanat,de hogy nemhez és korhoz lehetne kötni a szerelmet,az kizárt.

A szerelem kortalan nem gondolkodik az ember,megéli ha szembejön.

Ovis korban ha tetszik,az már szerelem,több nem is lehet,ezt sem feleded,az igazit sem,csak az érzés marad,mint az első csóké.

16. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 13:09

Elvileg egyszer, ha szerencsés az ember. Ha igazi volt mindkét részről a szerelem, akkor az megmarad, nem kell másnál keresni a szerelem érzését, mert szeretve van az ember.

Ha ez nem működik, akkor számtalanszol, amíg nem leli meg valaki az igazi szerelmet, majd rajongó szeretetet.

15. vivo44
2020. dec. 31. 11:48

FI. Ne diszkriminálj kérlek. "csak 60 felüliek...."

Van, aki 40 évesen is több, mint 2 komoly szerelmen esett át és van, aki 70 évesen is egy igazi szerelmet élt át.

Nincsen megírva sehol mennyiszer lehet szerelmes az ember, sőt még befolyásolni sem tudja, mert minden ember más és más kortól függetlenül.

Nem vagyok 60, lehet meg sem élem, úgyhogy töröltetheted a hsz-t...

2020. dec. 31. 10:14

10 év múlva válaszolok😉

Remélem, még itt leszek

13. Idhikai (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 10:10
Rengeteg... nagyon sok szerelem volt az életemben, és mind az igazi, és az utolsó! :) 10 éve nincs, se szerelem, se férfi, ... hááát nem vagyok boldogtalanabb! :)
12. levarosbukta (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 10:03
Fogalmam sincs hányszor lehet igazán szerelmes valaki. De én már többször is voltam szerelmes. Volt amelyiknél a szakítást könnyebben éltem meg, volt ahol kicsit belehaltam. Volt szerelmem a férjem mellett is, dobtam volna érte mindent de a józan ész felülírta a dolgokat. Szép volt, rég volt talán igaz sem volt. :)
11. globus (válaszként erre: 10. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 06:52
Ez jó, olvastam 🙂 Két kötetes, sajnos a másodikját lenyúlták a könyvtárból.
10. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 7. - Guruljka)
2020. dec. 31. 03:26

Hajrá! :)


[link]

9. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 5. - Semleges)
2020. dec. 31. 03:19
Nem cáfolom. Vannak akik a szerelembe szerelmesek. Nem tudnak meglenni az érzés nélkül. De mikor van meg az a pont, a rálátás, hogy különbséget tudsz tenni közöttük? Minden kapcsolatra nem lehet csípőből rávágni, hogy szerelem.
8. Fórumnyitó (anonim) (válaszként erre: 3. - Vigyefene)
2020. dec. 31. 03:13
Nem véletlenül kértem csak a nők válaszát.
7. Guruljka (válaszként erre: 6. - Guruljka)
2020. dec. 31. 02:20
Úgy értem, semminek nem vagyok elrontója, és habár kicsi az esély, még belebotolhatok valakibe.
6. Guruljka (válaszként erre: 4. - Vigyefene)
2020. dec. 31. 01:56
Honnan tudjam? Még élek.
2020. dec. 31. 01:44
Bocs, hogy válaszolok, nem vagyok 60 felüli, de szerintem kettőnél több:)
4. vigyefene (válaszként erre: 2. - Guruljka)
2020. dec. 31. 01:24

Kérdés.

"Szerintetek hány igaz szerelem lehet egy nő életében? "

3. vigyefene (válaszként erre: 1. - Fórumnyitó (anonim))
2020. dec. 31. 01:24
Férfi létemre nem tudom a választ, csak szaporítom a hozzászólások számát.
2020. dec. 31. 01:19
Mi a kérdés?
2020. dec. 31. 01:15

Közülük is inkább a nőkét, mert ők másképp gondolkodnak.


Szerintetek hány igaz szerelem lehet egy nő életében? Nekem talán kettő volt. Fiatal koromból egy, majd lényegesen később, már 50 felett jártam, amikor szeretőm lett. Az a viszony minden addigit felülírt, ezért jelölök csak kettőt. Akármennyire szégyellnivaló és akárhogy is nézem, de a férjembe soha nem voltam szerelmes, amit csak azóta tudok, hogy van mihez hasonlítanom. Szeretet az volt és van. Így alakult...

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook