Szepes Mária idézetek (beszélgetős fórum)
"Vajon mikor vagy teljesen azonos önmagaddal? Álmodban? Ébrenléted során? Emlékeidben? Még nem teljesült vágyaidban? Vagy amikor a szót, hogy "én" elfelejted, és együtt rezegsz a benned élő, minden hiányérzetet megszüntető időtlen teljességével."
/Szepes Mária/
"Ne add fel a szüntelen csodálkozást a valóban csodálatos fölött. Ne add fel a kritikát a rajongásra késztető látszatok fölött. Az előbbi szüntelenül megújító gyógyforrás. A másik részegültséget okoz, amelyből kábult macskajajjal ébredsz."
/Szepes Mária/
"Az ünnepek valódi örömét nem a drága ajándékok, hanem a kreatív ötletek szellemessége, a gyengédség és a szertartás hangulata adja meg."
/Szepes Mária/
"Teremtő fény egyedül a sötétség legmélyén születik. Az évszakok váltakozásában a fagy fehér szintézise az újjáébredő élet bölcsője. Öregséged bölcs elnyugvásában az örök ifjúság forrása várakozik rád. Amikor a remete a gyermekkel találkozik benned, vég és kezdet fedik egymást, s az idő misztikus jelenné alakul át."
/Szepes Mária/
"A világ nemsokára teljesen elsötétül, mint ahogy a lét külső fényei már annyiszor kialudtak. Ti azonban ne féljetek! Az éjbe merült misztériumtáj sziklái között bolyongó Misztákat minden veszélyen át a Bölcs Öreg vezeti, aki köpenye alatt lámpást rejteget."
/Szepes Mária/
"Az a baj ugye, hogy az egyformák közé nem illesz, fejed egy kicsit kiáll. Erről nem tehetsz. Hogy lenyessék, ahhoz már nincs bennük mersz."
/Szepes Mária/
kedvenc..."Az a baj ugye, hogy az egyformák közé nem illesz,
Fejed egy kicsit kiáll. Erről nem tehetsz.
Hogy lenyessék, ahhoz már nincs bennük mersz."
"A "szerencsés" ember derűs és határozott. Soha nem panaszkodik. Akkor sem siránkozik, ha valami csapás éri. Bajai recitálásával nem terheli tehetetlen környezetét, mert ösztönösen tudja, hogy ebben nincsen semmi konstruktív. Ha problémáját valakivel megbeszéli, olyan embert választ ki e célra akiben megvannak a segítség feltételei. Mert a szolidaritás az emberi együttélés alapja. Senki sem maradhat teljesen önmagába zártan. Élete bizonyos pillanataiban feltétlenül szüksége van megnyilatkozásra és olyan inspirációkra, amelyeket csak egy másfajta, saját egyéniségét kiegészítő lénytől kaphat. Ezt a szolgálatot azonban egyedül attól kívánja, aki nyújtani tudja. A panasz, a minden életjelenségre rávetített kedvetlenség, sérelmeink kántálása olyan koldushoz tesz bennünket hasonlóvá, aki siető, begombolkozott emberekhez szegődik az utcán, és türelmetlenül odavetett alamizsnákból próbálja összehozni szükségleteit. A kifacsart tagokkal, szenvedéstől eltorzult arccal az utcasarkon némán vonagló koldus szintén nem arat többet nyomorúságos filléreknél, amelyek legfeljebb napi tengődését fedezik de állapotán, helyzetén egyáltalában nem változtatnak. Ez a magatartás a kívülállókból még sohasem váltott ki olyan döntő akciót, amely a koldust kivételes pozícióba emelte volna."
/Szepes Mária/
"A "peches" ember folytonosan siránkozik, panaszkodik, régi sérelmeit beszéli. Sértődöttsége esetleg oly mély, hogy fuldokolva magában tartja e tartalmat, de gondolatai medrét színültig tölti vele. Arckifejezése, testtartása, minden pórusa ezt az atmoszférát árasztja. Ha valamit elmond, előadását pesszimisztikus megjegyzésekkel tarkítja. Rendszerint feltételes módban beszél ott, ahol határozottságra és lendületre volna szükség. "Ha esetleg..." - "Azt hiszem, amennyiben lehetséges volna, úgy talán..."- "Bár nem vagyok biztos benne" - "Várjunk... én nem tudom... hátha..." - ezek a kedvenc kifejezései."
/Szepes Mária/
"A megalkuvók, a bátortalan, pillanat-koncukat féltő szolgalelkek a negatív életáramban sodródnak. A sorsteremtő, sorsukon uralkodó mágikus egyéniségek a pozitív áram erőiből merítenek."
/Szepes Mária/
"Az életen két áramlat vezet keresztül, az egyik negatív, passzív és sikertelen, a másik pozitív,
aktív és sikeres."
/Szepes Mária/
"Nincsen olyan külső vagy belső eredmény, amelyet ne előztek volna meg nagy erőfeszítések."
/Szepes Mária/
"Öntudata minden embernek van, de legtöbbször hamis célokra pazarolja."
/Szepes Mária/
"A mazohizmus a fejlődésben levő ember tudattalan, passzívvezeklési vágya. Feminin energia. Férfiban is az. A mazochistában névtelen bűntudat feszültsége ég. Ezért keresi a kemény, kegyetlen partnert. Érzi, hogy az elviselhetetlen feszültséget csak a szenvedés hője olthatja ki. A mazohizmus szintén csak behelyettesítő tünet, mivel a kín, megaláztatás, mártírium alkímiai hőenergiáját a lét alsó zónákban használja fel, s démoni fantazmákat szaporít vele. E fantazmák pedig egyre zsarnokibb módon uralkodnak rajta. A leplezett, borzalmas kielégülési igény szenvedélye által. A mazochista halálos bűnnek érzi, de leküzdhetetlenül sóvárogja a kéjt. S mivel újra meg újra "elbukik" benne, egyre könyörtelenebb módon bünteti magát érte. Vérével, maró könnyekkel, összetört húsával fizet érte."
/Szepes Mária/
"Az ember valóban emlékezik a tartós, intenzív öröm extázisára, az "Önkívületre", amely a személyiség börtönébe zárt életérzést egyetemes, határtalan ujjongássá tágította benne. Emlékszik az állandó jó érzésre, amely létének természetes állapota volt egykor. Most azonban csak pillanatokra juthat hozzá. De mivel édeni életformájának élménytömege hiánytalanul ott rejtőzik tudatának mélyén, sohasem nyugodhat bele nyomorúságának állandósult lidércnyomásába, amelyet fizikai létnek neveznek. Ezért nem tud tartósan ébren lenni, vagyis kizáródni a hétköznapokba. Ezért keresi különféle narkotikumokban, italban, kéjben, szórakozások szánalmas papírdíszletei között cintányércsattogásban, dobpufogásban, szaxofonvonításban az ünnepet, a megszínezettet, az átmeneti önkívületet, különben elpusztulna, kiszáradna, kővé dermedne belül."
/Szepes Mária/
"Minden egyes élőlény valamilyen módon összeköttetésben áll a többivel és a világegyetem valamennyi megnyilvánulásával."
/Szepes Mária/
"Mit éreztél gyermekkorodban, amikor megcsendült egy száncsengő, orrodba fenyőillatt lengett, s arcodat finom hókristályok érintették meg? Hová tetted ezt az örömöt? Miért rejtetted olyan mélyre magadban, hogy nem férsz hozzá szomorúságodban vagy magányodban? Azt hiszed, a kor vette el tőled? Tévedsz! Még mindig a tiéd. Bármikor felidézheted, hiszen az idő nem tehet kárt benne, egyedül a kishitűség."
/Szepes Mária/
"A szellem egyedüli kiélési lehetősége az anyagban rejlik. Terveinek hibái, hátrányai és veszélyei csak e létformában derülhetnek ki. De fogsága is itt ér véget, ha kötéseit, téveszméit felszámolja."
/Szepes Mária/
"Tanuld meg kiváltani a feléd irányuló legszebb emberi érzéseket, s akkor sohasem kell szomorkodnod azon, hogy társaságodat elkerülik. A módszer, amellyel a jó viszonyt létrehozhatod, varázslatosan egyszerű: ne követelj az emberektől semmit! Te hozz értük áldozatot!"
/Szepes Mária/
"Vajon honnan támadhatott halálfélelem az emberi agyban, ha az valóban a teljes megsemmisülést jelentené, és miféle tudattalan tudomásból növekszik elő a heves életösztön, ha mögötte nem az ismeretlen, nagyon is létező valami rejtőznék?"
/Szepes Mária/
"Miért sietsz annyira, miért hajszolod magad? Árnyékodat úgysem hagyhatod el. A kapu is megvár, amely a lejárt, relatív idő jelszavára nyílik, hogy rajta át új létesülések színhelyére lépj."
/Szepes Mária/
"A mulandó ént nem elégíti ki a tudat, hogy holnap valamely létbuborékjában idegen egóként feltámad, ha saját öt érzéke, amellyel magához öleli a világot, feloldódik a tengernyi tudattalanban. A boldog halhatatlanságtól pedig éppen öt érzékszerve választja el; közte és időtlen lénye között álló személyisége fedi el a magasabb valóságot."
/Szepes Mária/
"Az emberek túlnyomó többsége nem más, mint talajban gyökerező fa. Eltűrik, hogy a klíma, a környezet, a munkahely bélyeget üssön rájuk. Nemcsak bőrük, szemük, hajuk színe, de egész gondolkodásmódjuk és életrendjük e befolyás alatt áll, minden rezdülésével függ tőle és ki van szolgáltatva neki. Kétségtelen, hogy ilyenfajta hatások alól senki se vonhatja ki teljesen magát. Az ember mégis föléjük emelkedhet."
/Szepes Mária/
"Valahányszor lezárul egy tevékenységi szakasz, létrejön az új lehetőség, amely hajtóerővé alakítja az előzőek tapasztalatait. Ezért fontos, hogy minden eltávozott hozzátartozódban az élethez, ne pedig a halálhoz kapcsolódj."
/Szepes Mária/
"A teremtő gondolat mentális erőközpontjai akkor is eljuttatják ideáikat céljukba, ha testünk egy jeges, tibeti fennsíkon mély kontemplációban meditál."
/Szepes Mária/
"Minek sóvárogni az agyat elködösítő vakhit narkotikumát, amikor a transzcendentumot tudni lehet? Mi szükség van dodonai jóslatokra, amikor az örök törvények elbírják az értelem világosságát? Aki rejtélyes, külső hatalmaktól vár segítséget, míg ő maga tétlenül szunnyad elintézetlen ügyei között, ahhoz nem férhet hozzá a csoda, amelyet aktív törekvéssel, vívódásokkal, fokozott éberséggel lehet csak megidézni."
/Szepes Mária/
"Rájöttél -e már, álmaidból mennyi emléked él a ráció háromdimenziós ketrecén innen és túl? S bizonyos vagy -e abban, hogy a "ki voltam születésem előtt, ki leszek a hosszú éjszaka után?" kérdésre a "ki vagyok ma?" az egyetlen felelet?"
/Szepes Mária/
"A szüntelen harcban álló, fájdalmas jelenségvilág megváltásának kulcsát a benned élő kerub őrzi."
/Szepes Mária/
"Ha elégedetlen vagy mindazzal, amid van, és csak azt mérlegeled, hogy sorsod mivel maradt adósod, mérget csepegtetsz mindennapjaid jó perceibe, és képtelenné válsz apróbb-nagyobb csodáid felismerésére."
/Szepes Mária/
"Ha valaki a természeti törvények ellenében akar megtartani valamit, mesterséges rögöket sűrít érrendszerében. E ragaszkodási gócok neurotikus félelmek forrásává lesznek. Ezért kell tudatosítanod, hogy fizikai erők, pszichikai áramok és mentális képzetek állandó anyagcseréje folyik benned, amely belesző az egyetemes élet vérkeringésébe."
/Szepes Mária/