Szép volt fiúk!!! Hajrá magyarok!!! (beszélgetős fórum)
az ellendrukkerektől eltekintve ilyen hordeerejű országos összefogásra nem is tudom, hogy mikor volt
példa
( ez családon belül is igaz, 3 Tv-nk van, és már nem is emlékszem hogy mikor néztük mindannyian ugyanazt a műsort u.azon a készüléken ... )
Lehet hogy rosszul emlékszem (a számokkal mindig bajban voltam, ha fejből kellett mondanom), de mintha az első győztes mérkőzés után 300 ezer eurót kapott a magyar csapat???
Ronaldo:
- olyan erővel tudja eltalálni a kapu tövét, szegény szinte belerokkan szegény kapu (bocsi, ezt nem lehetett kihagyni!) :)))
- igen, nagyon jól tudja szervezni, irányítani a csapatot, és igen jól mozog, stb. stb.
- a látottak alapján őt is lehet annyira zavarni, annyira hatástalanítani, hogy ne legyen, ne lehessen minden megmozdulása eredményes.
Hát majd látjuk, majd nézzük, hogyan is tovább!!
Ennél rosszabb sohase legyen!
Azért van ennek más tétje is: aki bejut a 16-ba, azoknak a csapatoknak már eleve jár 1,5 millió euro, egyébként meg meccsenként jár döntetlenért 500ezer euro csapatonként, ha pedig nem döntetlen, akkor a nyertesnek 1millió euro.
Ha a következőnél is továbbjutnák, akkor pedig jár annak a (8?) csapatnak csapatonként 2,5 millió.
Szóval valami vissza is jön ám:)))
Igen, tegnap nem jött neki össze semmi, de jól játszanak a portugálok. Pl gyorsak, nagyon nagyon összejátszanak (végig úgy éreztem, hogy ezeknek valami beépített walkie talkie lehet a fülükben, annyira csapatmunka van). Ronaldo is annak ellenére, hogy nem lőtt be egyet sem, nagyon sok helyzetet teremtett.
Viszont az osztrákok meg agresszívek voltak, csodálom, hogy a bíró miért hagyta ezt a sok sunyi agresszivitást?
Szerintem érdekes meccs lesz a magyarok és a portugálok együtt:)))
Az osztrákok és izlandiak meg megérdemlik egymást, mindkét csapat sunyi, agresszív, majd lesznek ott kakaskodások, előre látom!
Mindenképpen a következő körbe 16 csapat jut, vagyis az összes körből az első 2 (összesen 12 csapat) és még a 4 legjobb harmadik.
Ha a portugálok nyernek ellenünk és az osztrákok nyernek az izlandiak ellen, maradunk másodikak, bent vagyunk, ha jól számolom.
Őszintén tőlem akár timbuktu is lehet a győztes :)
Csak az a baj hogy sajnos így még több pénz fog elmenni a focira mint valaha.. És sajnos én csak ezt látom benne. 10-en pár emberen múlik az országunk sorsa SZÓ szerint...
Mitől jobbak a portugálok?
Csak Ronaldora számítanak,belőle pedig az este sem volt semmi...
Majd kiderül szerdán,hogy mennyivel jobbak a portugálok a magyaroknál,nekünk már a döntetlen is jó....
Na odáig fog tartani a játék. :D
Én a portugálokra teszek egy tétet.
Lehet!
A sport erről szól: győzzön a jobbik!
Csak hát először el kell jutni odáig is, hogy egyáltalán oda-engedjenek, ahol ki szokott derülni, ki a jobbik! Ezeknek a fiúknak legalább már ennyit sikerült elérniük!
Te miért nem vagy közöttük???
Meglehet, én is gondolkodtam azon, miért is mondott volna 15 ezret, amikor a lelátón is több magyar volt!
Sajnálom, hogy a fociban nincs olyan lehetőség, mint a kézilabdában, hogy video, stb. bizonyítékok benyújtása mellett, utólagosan megóvni a mérkőzés eredményét. Ekkora bírói tévedés véletlenből nem igazán szokott születni.
Legalább az lenne meg, ami a teniszben van, hogy a sokat, vagy nagyot tévedő játékvezető, vonalbíró egy meghatározott ideig nem bíráskodhat tovább.
De hát a foci, az foci! Pár nappal ezelőtt sokan még ennyit sem mertünk remélni! Ne legyünk telhetetlenek, csak hát a fiúk, akik a lelküket is kitették!
Szép volt fiúk! Hajrá magyarok! :)))
muhaha
kaphatna nullát mind a kettő :D