Főoldal » Írások » Babák & Mamák témák » Óvodáztatási támogatás

Óvodáztatási támogatás


Egy cikksorozatot szeretnék írni a gyermekeink után igénybe vehető kedvezményekkel kapcsolatban, mert úgy látom, sokakat érint a téma. Hiánypótló dolognak tartom, hiszen napi szinten nyílnak fórumok ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban, a válaszok pedig nem minden esetben fedik teljesen a valóságot.

A cikkemet magánemberként, gyakorló édesanyaként írom, de a cikk elküldése előtt bemutatom azt a városomban illetékes Szociális Iroda munkatársának, hiszen szeretnék minél pontosabb felvilágosítást adni e téren.

Óvodáztatási támogatás

Nagyon sok tévhitet, nem pontos információt olvasok a gyermekeink után igénybe vehető támogatásokkal, juttatásokkal, kedvezményekkel kapcsolatban. Ezen kívül napi szinten szembesülök azzal, hogy az édesanyák nagy része szeret az interneten utánanézni ezeknek a dolgoknak is a hivatalos szervek felkeresése előtt vagy helyett.



Először az óvodáztatási támogatással kapcsolatos információkat szeretném megosztani.


Óvodáztatási támogatás azoknak a szülőknek járhat, akik

- gyerekeik után gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek,

- 3 illetve 4 éves gyereküket beirtatták az óvodába,

- gondoskodnak a gyermekek rendszeres óvodába járásáról,

-a szülő maximum az iskola nyolcadik évfolyamát fejezhette be sikeresen.


A feltételek fennállása esetén első alkalommal 20000 Forint, ezt követően a második és további alkalmakkor az óvodai nevelési jogviszony fennállásáig 10000 Forint kerül kifizetésre június és december hónapokban.


A következő évi támogatás kifizetése előtt újra ellenőrizni kell a jogosultsági feltételeket, az óvodáknak május 8-ig meg kell küldeni az igazolásokat a gyermek rendszeres óvodába járásáról, illetve az óvodai beíratás tényéről. Azokban az esetekben, ahol a szükséges feltételek továbbra is fennállnak, június első napjaiban kifizetésre kerül az aktuális összeg, amennyiben a feltételekben módosulás történt, intézkednek a megszüntetésről.


Ügyintézéskor az Önkormányzat Szociális Csoportját kell felkeresni. Érdemes elvinni magunkkal a gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozatot, akkor is, ha azt ép abban az irodában adták ki, és célszerű igazolást is vinnünk arról, hogy beírattuk a gyereket az óvodába. Helyi sajátosság, hogy kérnek-e valamilyen igazolást az iskolázottsággal kapcsolatban, hivatalosan elég, ha a szülők egy nyomtatványon nyilatkoznak erről, de érdemes lehet elvinni a nyolcadik osztályos bizonyítványt.


1991 után született szülők esetében a tankötelezettségi kor már 18 évre emelkedett, így nálunk már feltételezhető hogy 8. osztálynál több évfolyamot fejeztek be sikeresen.




Írta: zakajeo, 2012. szeptember 23. 09:08
Fórumozz a témáról: Óvodáztatási támogatás fórum (eddig 24 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook