Nyílt levél anyámnak (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Nyílt levél anyámnak
Nem olvastam végig az összes hozzászólást, úgyhogy előfordulhat, hogy már írtak Neked ilyesmit: szerintem azért most jött ki belőled ez az egész, mert anyaként még kevésbé érted, hogy lehetett ilyen az édesanyád. Nem tudom elképzelni, hogy nem sajnált meg Téged? Hogy tudott távol maradni Tőled? Hogy nem ölelt meg, amikor sírtál, hogy minden más fontosabb volt nálad? Ugyanakkor jól jártál azzal, hogy eldobott magától, mert így a nagyanyád adott neked valamit, amit az öcséd nem kapott meg. Ebből, és saját magadból tudtál felépíteni egy olyan életet, amiben a gyermekeidnek nem kell olyan dolgokon keresztülmennie, mint anno Neked!
Büszke lehetsz magadra, hogy normális életet tudsz biztosítani a gyermekeidnek annak ellenére, hogy ilyen nehéz gyerekkorod volt. Az biztos, hogy nem szabad hagynod, hogy Téged mérgezzen ez az egész. Találd meg valahogy a módját, hogy el tudd engedni ezt az élményt! Elfelejteni valóban nem lehet, nem is szabad! Viszont egyszer talán képes leszel távolról nézni az egészet, mintha nem is veled történt volna meg. Kívánom, hogy így legyen, addig pedig csak így tovább!!!!
:)A predesztináció tőlem is távol áll,de a dolgok lényegének megértése az nem. :)
Téged is bizonyosan egyszer majd el fog érni,mikor te is egyre többször elmondhatod magadról:igen,megértettem a lényeget.
Kívánom neked! :)
Ez nagyon kemény amit leírtál és Tudod megértelek. Megbocsájtani még meg lehet de felejteni nem. Nem járok és nem is jártam a Te cipődben így nem mondhatok véleményt sem, ezt csak az tudja, aki benne élt.
Egy boldogabb szebb jövőt Neked!
Nem nagyon világos ez a kihasznál''jelző,és lehet hogy azt érzed jelenleg,de csak azt tudom mondani,csak és kizárólag azt lehet kihasználni,aki hagyja magát..
Ha úgy látod egy párkapcsolatban fogod megtalálni a lelki megnyugvást,akkor hajrá! :)
Az élet csupa kalad és tanulás,és persze reménykedés.Amit nem szeretsz,abból lépj ki,és vállald a felelőséget önmagadért.Az a legszebb,amikor senkire sem kell támaszkodni,így nem marad senki akit okolni lehetne saját magunkon kívül.Sok sikert kívánok neked. :)
Nagyon határozott vagy,és biztosan így is érzel.
Mind azzal együtt még nagyon fiatal vagy,nem biztos hogy ennél a nézetednél fogsz kikötni egész életeden keresztül.Az élet nagyon csavaros'' meglehet hogy egy idő után másképpen fogsz látni dolgokat...
Minden esetre addig ragaszkodj ehez a nézetedhez,ameddig lelki megnyugvást ad neked.
Más megoldás úgy sincs,mert ami megtörtént,azt már sehogy nem lehet visszacsinálni,vagy megváltoztatni...
Persze hogy nem tehetsz róla.Egyetlen gyerek sem tehet róla hogy a szülei milyenek.
Próbálj meg egy kicsit messzebbre tekinteni,ha meg akarod érteni az anyukádat.De csak és kizárólag akkor.Ha a lelkednek az hoz megnyugvást hogy elítéled,akkor tedd azt.Tedd ami neked jó! :)
Természetesen nem vagyunk egyformák...
A többiben is igazat adok,én csak azt írtam le,nekem hogy sikerült megoldani,lehet hogy másoknak is hasznára válik.
A receptet viszont tényleg mindenkinek a legjobb
önmagában keresni.
Ez így van.. el kell engedni, és soha, de soha nem szabad visszaengedni!!!!!
A topik indító érzéseivel maximálisan együtt érzek..
Kicsit félre értettél.A hálát nem ő irántuk érzem,hanem a sorsom iránt,mert meg vagyok győződve
hogy ennek pont így kellett lenni,pont erre volt szükségem hogy a mai énem és a mostani életem olyan legyen,amilyen.Nagyon-nagyon sokszor vagyok hálás.
De ez nem valami vallásos bugyutaság'' amire te gondoltál,ez valami egészen más.A sorsom a kezemben van,de amit útravalónak kaptam,csak azzal lehettem ilyenné... Persze hogy mindenkinek valami másra van szüksége a feldolgozáshoz,a megértés csodájához''.
Teljesen nyilván való hogy az én utam neked nem járható,ez csak természetes.Mindenkinek meg van a saját útja.Csak azt írtam le,hogy tudom miről van szó,mert én is átéltem hasonlóakat,és csak arra szerettem volna rávilágítani,én hogyan oldottam meg,lehet hogy valakit mégis megragad,lehet hogy valakinek hasznára válik ez az info.
Nem öntöttem le cukormázzal semmit,egyszerűen már másként tudok tekinteni a dolgokra,és megértettem a lényegét.Ennyi az egész... :)
Nagyon sajnálom :(
A legjobb, amit tehetsz, hogy te nem leszel ilyen ember(?) és széppé teszed a gyermekeid életét.
Ne engedd,hogy a múlt tönkre tegye életedet.
Erős vagy,szeretnivaló.
Elsírtam magam, ahogy olvastam a cikkedet. :(
Szívtelen nő az, aki a világra hozott, de nem nevelt, nem szeretett, hiányoznak belőle az emberi érzések is. Talán az alkohol ölte ki, talán sosem voltak meg.
Űrt nem hagy maga után a szülőanyád, ha eltűnik ebből a világból, mert nem is töltött be szerepet az életedben, csak vágytál rá. De azt hiszem, hogy mindig hiányzott neked, hiányzik most is. Nem ő, hanem valaki, aki szeret, aki biztat, akinek te vagy a kicsi lánya... Másként szereti az ember a férjét, a gyerekét, és másként a szüleit. A gyermeki és a szülői szeretet feltétel nélküli, a legmegbocsájtóbb, ami csak létezhet.
Remélem, hogy a családodban és a gyerekeidben megtalálod a boldogságodat!
van igazság abban, amit mondasz, de a "hálát érezni", az nekem már kicsit olyan, amikor valaki hívő lesz, és akkor már a pusztító földrengésben meg a kilenchalottas balesetben is a pozitívumot látja, hogy sors, meg így kell lenni, meg isten akarata, meg hogy miért jó is az. holott nem jó. ez a trágyás parabola viszont helytálló, de számomra az emberi természet tejles megerőszakolása, hogy emelkedjek felül MINDEN engem ért sérelmen.én pl nem dédelgetem a dühöm meg a sértettségem anyám iránt, de megőrzőm, és időnként teret kapnak ezek a dolgok is, eszem ágában nincs hálásnak lenni, meg rószaszín cukormázzal leönteni a dolgot, mert úgy elviselhetőbb. nekem nem.
félre ne érts, mindenki úgy csinálja, ahogy akarja - nekem a te utad nem lenne járható.
Nem vagyunk egyformák...
Attól, hogy Te nem érezted soha, hogy világgá kell kiabálnod a bánatod, másnak lehet, hogy van ilyen késztetése. És lehet, hogy jobban segít Neki az, hogy megírta, mintha magába fojtotta volna.
Van, aki fel tudja dolgozni egyedül, van aki nem.
Van akinek jó érzés társakat találni a bajban, van akinek nem.
Attól, hogy Rajtad nem segített volna, hogy X és y is ugyanígy látja-e a helyzetet, attól még nem biztos, hogy máson nem segíthet ez a tudat.
Egyszerűen csak el kell fogadni a másságot.
Hogy minden ember más.
Mindenkinek más használ.
És mindenki úgy boldogul, és úgy éli meg a fájdalmát, és úgy lép túl rajta, ahogy tud...
Szerintem nincsenek mindenkinek egyformán használható receptek ezekre a helyzetekre...
Miért gondolod, hogy nem is gondolná?
És miért gondolod, hogy az anyukája halála után más lesz a meglátása?
És miért mondják azt az emberek, hogy: "halottról jót vagy semmit"?
Ha egy tömeggyilkos meghal, arról is jót vagy semmit? Hitler már meghalt, róla is jót vagy semmit?
Nagyon utálom ezt a szöveget...
Nekem nagyon rossz volt a gyerekkorom, és tudom milyen a jó anya, és tudom milyen a rossz anya, mert nekem volt mindkettő.
És tudom milyen a cserbenhagyó anya!
Aki öngyilkos lett, amikor hétéves voltam.
És, bár hiányzik, de mégsem bocsátható meg az, hogy elhagyott, és odadobott a hiénáknak!
És a nevelőanyám, aki a lehető legbrutálisabb módon kínzott, vert és megalázott hét éves korom után, na Ő hiába hal meg, cseppet sem fog hiányozni!
És nem fogok róla csak jót és más semmit mondani, akkor sem, ha meghal!
Ezekről a dolgokról igenis beszélni kell!
Azért, hogy mások tanuljanak belőle.
Azért, hogy mások saját magukra ismerjenek.
Azért, hogy mások ne érezzék magukat egyedül a hasonló bajaikkal.
És azért, mert valahogy fel kell dolgozni.
Ha valakiről csak jót mondunk és mást semmit, akkor az hazugság. Ha él, ha meghalt, akkor is. És a probléma szőnyeg alá seprése.
Egyébként tudom ajánlani mindenkinek, akinek hasonlóképpen rossz gyerekkora volt:
Susan Forward: Mérgező szülők című könyvét
És még valamit szeretnék leírni: nem vagyok abban biztos, hogy a terapeuta többet tud segíteni... vagy talán nem mindegy, hogy milyen a terapeuta... de előre senki sem tudhatja, hogy az adott terapeuta jó lesz-e vagy sem... az egyik embernek jó, a másiknak nem...
Nekem nem volt igazán jó a terapeuta. Én magamnak többet tudtam segíteni, mint Ő nekem... Pedig nagyon jó szakember. Sokan ajánlották, és többeket ismerek, akiknek sokat segített...
És nem Ő az első, aki nekem végül mégsem tudott...
Annak ellenére, hogy Ő maga meg van arról győződve, hogy mennyire sokat segített...
És ebben a hitében sem Ő az első...
De sevész, én magamnak tudok segíteni. És szerintem mindenki igazából saját magának tud.
Aki meg nem akar továbblépni, annak meg úgyse lehet segíteni.
Vannak dolgok, amiket egyedül kell végigcsinálnunk...
Tudom miről van szó,én is megértem sokmindent,még az itt közzétett dolgoktól sokkal rosszabbakat is.Mégsem éreztem azt soha,hogy világgá kéne kiabálnom,az évek során feldolgoztam magamban.
Valamikor tini koromban én is hajlamos voltam mindent a szüleim kontójára írni.Aztán ahogy teltek az évek,és gyűltek a tapasztalatok,egyre jobban megértettem mindent.Úgy gondolom,trágyává sem magától válik az ember,azt is meg kell nézni hogy mitől,mert semmi sem történik csak úgy....
Felfogás kérdése,hogyan tudjuk rendezni a dolgainkat,vagy sérelmeinket'',de a kitálalás semmit nem segít,attól a múlt még ugyan az marad.
Rajtam nem segített volna hogy x és y is ugyan így látja a helyzetet,és elítéli. Csak kiléptem az önsajnálkozás és öntömjénezés bűvköréből és megpróbáltam túl látni,messzebbre tekinteni.
Végül odáig jutottam hogy nemcsak megbocsájtottam'' hanem hálát érzek azért hogy így történt az életem,és nem másképp.
Azt hiszem trágyára is szükség van a szép,egészséges növények fejlődéséhez,és ha alaposabban megnézzük,a trágya lehet hogy gusztustalan,de gyógyszer a maga helyén. :)