Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » Nyaralj otthon!

Nyaralj otthon!


Ha nincs pénzed elutazni, viszont a gyerekek szétunják magukat, akkor itt az ideje, hogy szétnézz a környéken milyen lehetőségek vannak! Az anyagi lehetőségeim korlátozottak nekem is, de a lehetőségeimhez mérten próbálok eljárni velük ide-oda.
Nyaralj otthon!

Július már javában tart és a gyerekeimet elég itthon tartani, az unalom kezdi őket megenni itthon, ezért eljárok velül rendszeresen, és persze előre kitervelten.


Tulajdonképp már májusban megnéztem a naptáramat, hány hetet is töltenek majd itthon a gyerekek: 11 hétre jött ki a végeredmény.

A tavaly nyári tapasztalataim alapján, - amikor is rendszeresen csépelték egymást és veszekedtek mindenen, amin csak lehet és én már alig vártam az óvodakezdést - leírtam milyen szórakozási lehetőségek akadnak, ami vagy nem kerül őrült összegbe három gyerekkel, vagy ingyen van, illetve otthoni elfoglaltság.


Kiválasztottam kiindulópontnak a közeli megyeszékhelyek és a gyerekek életkora alapján (6, 4 és 2 évesek) felírtam milyen mulatságok jöhetnek szóba.


Összeszámoltam három olyan játszóteret, ahova évközben nem jutunk el, mert utazni kell hozzá, plusz kettő közelit. Ha mindenhova elmegyünk kétszer, az már jó.


Továbbá összeszedtem listára azokat a helyeket, ahol fizetni kell, hol többet, hol kevesebbet:

- Játszóház: 600 Ft/fél óra/gyerek. Ez az időtartam általában elég is, kifárasztják magukat egész napra, de ha tovább maradunk, akkor 300 Ft/negyedóra a továbbiakban.

- Megyei könyvtár: a programjai ingyenesek a gyerekek számára is.

- Ifjúsági otthon: zenés-verses előadások, mesék 650-700Ft/gyerek, 950-1050 Ft a felnőtt jegy.

- Játékmúzeum és műhely: tematikus hetek (nem nyári tábor), műhely foglalkozások 450 Ft/fő, családi belépő 5 főig 1500 Ft, három éves korig ingyenes.

- Strand: 1100 Ft/gyerek, három éves kor alatt ingyenes, felnőtt jegy 2200 Ft.

- Kalandpark: 1600 Ft/gyerek, három éves kor alatt ingyenes, kísérőjegy 400 Ft.


Természetesen nem kötelezőek ezek, mert minden héten az ember nem tud eljárni, főleg oda ahol drágább kicsit a belépő. Viszont ha hetente, két hetente kell belépőt fizetni valahol, az már jobb valamivel, és nálunk a heti kétszeri kirruccanás otthonról remekül bevált.

Heti kétszer az ember tud úgy időzíteni, hogy aznap nem főz, marad ebéd előző napról.


Otthonra is lehet programokat kitalálni, csak kreativitás kell hozzá. Újságokból különböző alakokat, formákat kivágni és montázst készíteni belőle, közösen sütit sütni, sátrat készíteni, mécsestartót, vagy bármit, amibe a gyerekek bevonhatóak.


Szóval ha az ember otthon kénytelen nyaralni bármilyen okból, érdemes szétnézni a környéken, listát írni róla akár, és interneten utánanézni, mert gugli a barátunk. A nagyobb városokban van művelődési központ, nagy(obb) könyvtár, ami több lehetőséget rejt magában, nem árt szétnézni és nyitott szemmel járni.




Írta: jozsi.38, 2013. július 17. 09:08
Fórumozz a témáról: Nyaralj otthon! fórum (eddig 34 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook