Főoldal » Fórumok » Szépség & Egészség fórumok » Normális, hogy bölcsességfog műtét után ennyi ideig tart a gyógyulás? fórum

Normális, hogy bölcsességfog műtét után ennyi ideig tart a gyógyulás? (beszélgetős fórum)


2022. okt. 25. 12:41

Köszönöm mindenkinek a válaszokat, leírnám, hogy mi történt azóta, hátha segítek vele valakinek.


Azt az elejétől kezdve tudtam, hogy ideget sértettek a műtét során, ezt más fogorvosok is megerősítették, illetve műtét előtt elég sokat olvastam arról, hogy mi vár rám, ha nagyon mélyen, fekvő helyzetben van a bölcsességfog.


Összesen négyszer beszéltem a rendelővel a műtét utáni hetekben, ahol a jobb alsó bölcsességfogamat kiműtötték. Kedvesek és segítőkészek voltak mindaddig, amíg azt nem kértem, hogy nézzék meg élőben is, ne csak telefonon távgyógyítsanak.


Ezt megelégelve mentem másik orvoshoz, közben nyilván kerestem a lehetőségét annak, hogy a folyamatos fájdalmat mivel enyhíthetném, illetve a rettentően idegesítő állandó zsibbadásnak is szerettem volna véget vetni. Hosszas keresgélés után találtam egy magyar készítményt, aminek a neve LXR Neuro B komplex. Ez kimondottam ilyen esetekre szolgál és esetemben nagyjából 3 hét alatt teljesen megszűntette a problémát. Sajnálom, hogy nem találtam rá hamarabb. Hozzáteszem, elég kevés patikában árulják, nem egy ismert dolog.


Jelenleg is épp lábadozom, mert a másik oldalon is kiműttettem az alsó, illetve felső bölcsességfogamat, egyszerre. Ezt egy másik magánklinikán csináltattam, nagyon sokat kellett várnom az orvosra, mert rengetegen járnak hozzá, de most már saját tapasztalat alapján is elmondhatom, hogy bizony megérte várni rá. Három nap telt el a műtét óta és már most jóval kevesebb fájdalommal jár, mint az előző műtét, pedig a most kiműtött fogam sokkal rosszabb pozícióban volt. A zsibbadásról már nem is beszélve; szerencsére úgy tűnik, itt nem sérült ideg, mert zsibbadást egyáltalán nem érzek.


Nagyon örülök, hogy túl vagyok rajta és mindenkit arra biztatok, akinek még megvannak a bölcsességfogai, hogy ha teheti, oldalanként egyszerre szedesse ki, hamarabb túlesik rajta, nem kell négyszer kínlódni.


Direkt nem írtam le a magánklinikák nevét, senkit nem szeretnék besározni vagy ajnározni; egyszerűen a tapasztalataimat szerettem volna megosztani.

11. liliom10 (válaszként erre: 10. - Channa*)
2022. aug. 18. 23:12
Ha az ideg megsérült, az hónapokig is gyógyulhat. :(
10. Channa* (válaszként erre: 8. - Andrea1.9.8.1)
2022. aug. 18. 22:27

Nem hiszem el, hogy ez normális.


Egy csípőprotézisesnek, akinek elvágják, megfúrják, stb. a csontját, annak nem fáj eddig...


Tuti, hogy fertőzésed van.

9. liliom10 (válaszként erre: 8. - Andrea1.9.8.1)
2022. aug. 18. 21:32
Jobbulást kívánok Neked ! Minden elmúlik egyszer, még a panaszaid is. :)
2022. aug. 18. 21:06
Nagyon köszönöm a válaszokat, megnézte egy másik orvos is és azt mondta, sajnos nagyon türelmesnek kell lennem, mert ez még akár két hónapig is eltarthat. Teljesen be volt ágyazódva az állkapocsba a fog, fekvő helyzetben és minden bizonnyal ideget is sértettek, illetve nagyon sok csontot kellett eltávolítani, aminek időre van szüksége, hogy visszaépüljön. Szedem a Milgammát és a C vitamint, ezt már több orvostól is hallottam, illetve itt is olvastam más topicok alatt.
2022. aug. 17. 21:13
Apukámnak is volt ilyen durva műtéte, hónapokig fájt, de fel is készítették, hogy ez előfordulhat és többször ment is vissza ellenőrzésre.
2022. aug. 17. 07:06
Van sajnos, akinek eddig fáj, de én is megnézetném egy MÁSIK dokival a biztonság kedvéért.
5. liliom10 (válaszként erre: 1. - Andrea1.9.8.1)
2022. aug. 16. 22:02

Nem hiszem, hogy az érzéstelenítő bármit okoz ilyen hosszú ideig. Egy fekvő 8-as kiműtése nem egyszerű, ott van az ideg is közel. Talán kicsit megnyomódott vagy megsérült az ideg, és annak hosszú a gyógyulási ideje.

Csodálkozom, hogy csak telefonálsz ! Én biztos odamennék személyesen, hogy nézzék meg, vizsgáljanak meg, hallgassák meg a panaszaidat ! Lehet, hogy szedned kéne valamilyen vitaminkészítményt, ami segíti a gyógyulást.

2022. aug. 16. 21:54

Köszönöm a válaszokat!

Felhívtam őket, azt mondták, hogy elvileg normális, mert sok csontot kellett eltávolítani, de holnap megnézik a biztonság kedvéért.

2022. aug. 16. 20:48

Szerintem se normális, hogy 5 hét után is fájjon, feszüljön, stb.


Holnap doki! Lehet egy fertőzés is...

2. Bichi (válaszként erre: 1. - Andrea1.9.8.1)
2022. aug. 16. 18:37
Szerintem ez 5 hét után nem normális, bármekkora is volt a műtét. Nekem is volt pár éve ilyen gondom, akkor először azt mondta a doki, hogy felír antibiotikumot, de utána azt mondta, talán jobb lenne kitisztítani előtte. Mondtam, hogy akkor csinálja, a végén azt mondta, hogy annyira be volt gyulladva,ha nem tisztítja ki, akkor semmit nem ért volna a gyógyszer. Igaz én csak 1 hétig szenvedtem, de felváltva ettem a cataflamot meg a flectort 2 óránként, és azt hittem megvadulok. Szóval én a helyedben elmennék egy másik dokihoz, hogy ő mit mond...
2022. aug. 16. 18:13

Sziasztok!


5 hete volt egy igen komplikált bölcsességfog-műtétem, fekvő helyzetben lévő alsó bölcsességfogat kellett kiműteni, több, mint egyórás műtét volt és elég sok csontot el kellett távolítani, hogy hozzáférjen az orvos. Az első 3-4 nap feldagadt az arcom és Flectort ittam, ez teljesen normális ilyenkor, fel voltam rá készülve. Egy hét után kiszedték a varratokat, de azóta is fáj-feszül-húzódik, néha az összes fogam sajog, hol a fülem fáj, hol a fog helye. A műtét után hetekig zsibbadt a fél arcom, talán ideget ért az érzéstelenítő, nem tudom, ez csak tipp. Négy hét után felhívtam őket, hogy még mindig nagyon feszül és bár nem minden nap kell fájdalomcsillapító, de már kezdek nagyon türelmetlen és feszült lenni emiatt, mert szinte folyamatosan érzek egy tompa fájdalmat. Azt mondták, hogy legyek türelemmel, mert nagyon komplikált műtét volt. Próbálok nem erre koncentrálni, de sajnos nagyon nehéz.

Volt már más is így? Tényleg ennyire hosszadalmas ez a folyamat?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook