Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Normális a gondozónőtől ez a viselkedés? fórum

Normális a gondozónőtől ez a viselkedés? (beszélgetős fórum)


1 2 3 4
102. 4c1a787e8f (válaszként erre: 97. - Krisztina0218)
2016. dec. 3. 16:50

Én pontosan értem, miről írsz.

És azt is tudom, amikor el jutsz oda, hogy már a legfontosabbat sem tudod igazán fontosnak látni, hiába tudod, hogy úgy van. És akkor teljesen mindegy, hogy más mit bírt már ki..


A gyerek elmaradásának pici köze lehet ahhoz is, amit írsz, de komolyabb rendellenességnek nem. Az utcán a porban szaladgáló gyerekek is általában remekül megtanulnak beszélni, sőt, az ember úgy van kitalálva, hogy attól tanul meg igazán, ma a modern fejlesztésekkel sokszor éppen a természetes dolgokat próbáljuk pótolgatni...


Szerintem első lépés, hogy a gyerek elmaradásáért semmiképpen se magadat hibáztasd. Nyugodj meg. Hidd el, van ebben csomó pozitívum. Az elmaradottabb gyerekek azért csak több figyelmet kapnak, viheted fejlesztésre, jó esetben kicsit toleránsabbak is velük. Éppen ezért sokszor 6-8 év alatt nem csak behozzák, de le is előzik - pont talán a több figyelem miatt - a többit.


Másodszor pedig szintén nyugodj meg, még ha nem könnyű is. Én értem az érzéseidet, a kisebbségi érzést, meg mindent, de valójában senki sem fog rajtad segíteni, neked kell ezeket a közelmúltbeli élményeket feldolgozni, meggyászolni. Adj időt magadnak, és fogadd el, hogy nem tökéletesek a dolgok, te sem. Koncentrálj rá előre a nehéznek tűnő helyzetekre, találd ki előre nyugodtan, mit fogsz mondani. Mindig lesznek olyan emberek, akikkel nem értsz egyet, akik irritálnak, a gyerekkel kapcsolatban meg fokozottan ki vagy ennek téve. Köszönj, mosolyogj és menj... Ennyi.


A gyerek fejlesztése meg tényleg nagyon fontos, és tényleg most ér a legtöbbet, és hacsak lehet, menjetek. De azért ne kapjál szívbajt, mert egy évben kétszer valamiért nem tudok menni, gondolkodj józanul...

101. Bichter1 (válaszként erre: 97. - Krisztina0218)
2016. dec. 1. 19:15

Sajnálom a felsoroltakat - részvétem a papa halála miatt is.


De tanuld meg, első a gyerek. A te gyereked! Ő a legfontosabb és minden más anyagi, lelki nyavalya másodlagos.


Gondolj bele, nagyon sok helyen (csak) ott van az apuka, de nem a család mellett (külföldi munka, alkohol, szerető stb..) és ezek az anyák saját vállukon viszik a férj nélkül is a napi gondokat.


Nem minden esetben a jó körülménytől függ a baba fejlődése, érhette őt bármi még a magzatfejlődésben (cigi, alkohol - késői terhesség felismerés miatt is akár - de ezt most csak példának írtam)


Én is leírtam korábban... senki sem szereti ha valamit betervez és azt más áthúzza - bármiféle indokkal is - gondold át, te sem örülnél neki.


Tehát tedd félre a sok indokot" és koncentrálj a gyerkőcöd fejlődésére. Most mint később!

100. massalhangzo (válaszként erre: 97. - Krisztina0218)
2016. dec. 1. 15:42

a legtobb ember igy el, mint te, megvannak a napi gondok, plusz meg kisebb-nagyobb problemak idoszakosan. pusztan ettol egy gyerek sem lesz elmaradott. hidd el, nagyon sok nagyon jo anyagi korulmenyek kozott elo gyerekkel sokkal kevesebb foglalkoznak testileg-lelkileg, mint egy atlag vagy rossz korulmenyek kozott elovel


de valahogy nem is tudom elhinni, hogy komolyan gondolod azt, hogy mert valakinek problemai vannak a szamlak kifizetesevel vagy nehez idoszakot el at akar csaladtag halala, valas vagy betegseg miatt, szoval ha nem kiegyensulyozott, gondtalan es vidam, annak a gyereke fejlodesben elmaradhat ezert


szerintem te is pofat vagnal, ha lemondak a fejleszto doki idopontjat par oraval elotte, mikor te a sok dolgod mellett betervezted, es most szervezkedhetsz ujra. biztos nem csak emiatt vagy kiakadva a gondozonore

99. csikil4ny (válaszként erre: 97. - Krisztina0218)
2016. dec. 1. 15:05

Szia!


Az élet nem mindig könnyű, vannak periódusok amikor igazán nehéz, de az első a gyermek. Ha fejlesztésre kell vinni, akkor vinni kell bármi áron, mert ha nem időben történik a fejlesztés egy életre következménye lehet. Nem attól függ, hogy a gondozónő vág-e pofákat vagy sem.


A mozgás lemaradás egészen biztos nem azért van, mert nem foglalkoztál eleget vele, gondolom nem kötözted bele a kiságyba.


Ha a beszéd-, és mozgásfejlődés a szülők gazdagságától függne, akkor a szerény gazdasági helyzettel rendelkező gyermekek mind elmaradottak kellene legyenek. Ez nem igaz. Én pl. most állítom össze az adventi kalendáriumot a 4 éves kislányomnak. Összesen egy nagy tábla csokit fogok venni, amit szépen beosztunk, a többi mind minőségi idő lesz: plusz mese, társasjátékozás, közös tánc, ajándék masszázs neki, stb. A vele töltött szeretetteljes időd sokkal többet ér akármilyen drága játszóháznál, kirándulásnál.


Neked is jót tesz, ha minden nap fél-egy órát kikapcsolsz a mindennapi teendőkből és vele szórakozol.


Ha jól értem, akkor most már rendeződtek az anyagiak. Lassan helyrerázódik az életed és megnyugszol, tudsz többet foglalkozni a kicsivel és a saját lelki egészségeddel is.

98. krisztina0218 (válaszként erre: 95. - Massalhangzo)
2016. dec. 1. 14:36
Én hívtam fel az illető hölgyet, nem a gondozónőnek kellett.Én pont, hogy nem végnék grimaszt, megérteném, főleg betegség miatt.Egyébként is, nem a gondozónővel kellett volna találkoznom, hanem egy doktornővel.
2016. dec. 1. 14:33
Nos köszönöm a válaszokat, annak külön köszönöm, aki "lehülyézett" igazán kedves vagy :) Nagyon jól tudom, nem az számít, kinek mennyi pénze van, de viszont, ha valakinek nagyon sok gondja van, akár anyagi, akár lelki, az nem tud mindig nyugodt lenni, boldog és vidám., plusz ha nincsen segítsége, mert nálunk nincsen apa(nem felcsináltattam magam..mielőtt valaki még ez miatt is belém köt :D) sem más..Most halt meg az apám elég komoly betegségben, de előtte sem volt "fenékig tejfel" az életünk, rengeteg tartozása volt apámnak, csak azért megbízott anyámban, ő meg lelépett amikor süllyedt a hajó..ezek miatt kihatott a lakásom számláira is, gondoljatok bele, milyen érzés, amikor fél évig -ekkor már bőven rendesen fizettük a számlákat- nem tudod, hogy megtarthatod-e a lakásod vagy sem, mekkora törlesztőrészletet kell fizetned a maradék hátralékra..Mikor nem tudsz odafigyelni teljes szívvel a gyerekre, nem tudod játszva tanítani, mert máson jár az eszed...persze, hogy elvan maradva beszédben egy kissé, illetve a mozgása, de az a gyerek szerencsés, akit tudnak vinni a szülei sokkal többet kirándulni, játszóházba vagy akár csak többet tud vele foglalkozni.Erre gondoltam, amikor a jobb körülmények között élő gyerekek fejlődésére gondoltam.A gondozónővel kapcsolatban, rendben, hogy javaslatot tehet a szakembernek, de nem ilyen "pofa vágással" kell ezt megtenni, ha épp le kell mondanom a találkozót.Mondjuk ti nem látjátok, nem halljátok, talán ti a szerencsések közé tartoztok, akik jól kijönnek mindenkivel. :)
96. Bcicus
2016. nov. 30. 18:03

Itt több dolog sántìt. Fejlesztésre nem a gondozónő küld, ők max a szakszolgálathoz, de azt előtte anyaval is egyeztetni kell. Attól, hogy dokihoz kell mennie még bele kéne férjen 40 perc a napjába.

Attól, hogy elmegy dokihoz miért nem fertőzi meg a gyereket?

95. massalhangzo (válaszként erre: 94. - 4c1a787e8f)
2016. nov. 28. 20:00

mi koze van a forumnak ahhoz, hogy neked nehez es 3 fogyatekos gyerkocot nevelsz? ne haragudj, biztos nehez neked (van fogalmam rola), de itt az volt a kerdes, hogy normalis-e a gondozono viselkedese


ami le volt irva viselkedes tole, az annyi volt, hogy grimaszt vagott, mikor a forumindito lemondta aznap a fejlesztest, es megkerdezte, nem tudna-e a sajat orvosat delelott intezni. plusz azt mondta, a forumindito gyereke a tobbihez merten el van maradva


ezekben nem volt semmi nem normalis szerintem. en is grimaszolnek, ha valaki utolso pillanatban mondana le egy megbeszelest, talalkat, amikor az masokat is erint. es nem feltetlenul azt gondolnam, hogy a szemet, hanem azt, hogy basszus, most szolnom kell ennek, annak, nem fognak orulni. meg ez sem feltetlen szolt a foruminditonak, marmint a grimasz. a tobbi meg teljesen normalis kerdes vagy eszrevetel volt


amennyi nehez helyzetben levo szulo van (nemcsak egyedulallo vagy fogyatekost nevelo), legalabb annyi finoman szolva nehez termeszetu ember. lehet az gondozono vagy anyuka :D

94. 4c1a787e8f (válaszként erre: 41. - Massalhangzo)
2016. nov. 28. 06:40

1. A gondozónők sem nagyon egyformák, ha visszaolvasol, nálam is volt olyan, akinek a diplomámat köszönhettem, és olyan, aki miatt ki kellett vegyem a gyereket a bölcsiből


2. A fejlesztésekről nem kell mesélni, 3 fogyatékost nevelek. De azért volt már olyan, hogy 1-2szer éppen nem mentünk. Mondjuk 100 esetben 4-5 ilyen előfordult, indokoltan.


3. Ami a legfontosabb: rohadtul nem vagyunk egyformák, nem egyforma a lelki erőnk, teherbírásunk. Ezt pont annak kellene tudni, aki maga is megjárta a poklot. Nekem valahogy soha nem az jut az eszembe, hogy a francba, én is gázba voltam, kijöttem, akkor a másik rohadjon meg, ha nem teszi, hanem az jut eszembe, hogy a francba, de kemény volt, de szar most neki, és de jó lenne valahogy segíteni. De nem vagyunk egyformák.


...azzal együtt, hogy nyilván neki kell magát összeszedni, ezt nem vitatom, csak pont nem a fikázás kell ilyenkor ismeretlenektől.

93. massalhangzo (válaszként erre: 92. - Csikil4ny)
2016. nov. 27. 20:35
ettol fuggetlenul lehet, hogy a gondozono egy elviselhetetlen sarkany, de olyasmit nem irt le, amibol ez derulne ki :D
92. csikil4ny (válaszként erre: 91. - Massalhangzo)
2016. nov. 27. 20:19
Hát ez az.... Kár, hogy világgá ment a kérdező, meg nem valószínű, hogy most magába néz és változtat.
91. massalhangzo (válaszként erre: 89. - Csikil4ny)
2016. nov. 27. 20:15

en is megertenem, ha azt irta volna, folyton bunkoskodik a no, kioktatja, hogy nevelje a gyereket, belekot abba, miert ilyen ruhaban vagy cipoben viszi, miert jon erte keson vagy koran stb.


de mikor leirja egy anyuka, hogy kepzeli az a csitri (aki egy-ket evvel fiatalabb csak), hogy olyan gyerekekhez hasonlitja a picit, akiknek a szulei nem egyedulalloak, es jobb az anyagi helyzetuk, mert meg jo, hogy az o gyereke nem ugy fejlodik, mint az ovek, akkor megkockaztatom latatlanban, hogy talan nem a gondozonoben van a hiba, es lehet, eleg turelmes is :D

2016. nov. 27. 19:52
"Folyton beleköt mindenbe"... karácsonyra sálat készít :D
89. csikil4ny (válaszként erre: 87. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 19:51

De ha neked beszólogatna valaki, te nem kérnéd ki? Én akkor nem fórumot indítanék, hanem a második alkalommal nem lenne állása.


De ebben az esetben a leírtakban nem látom az önbíráskodást és nagyon meghallgatnám a gondozónőt is.


Én egy rendkívül sértett anyukát látok, aki ott is sértést és bántást érez, ahol nincs. Ha nekem azt mondanák, hogy a gyermekem fejlesztésre szorul, akkor a kiírt időpontban ott lennék, vagy ha nem tudnék semmiképp sem menni a foglalkozásra, akkor lemondanám, kérném a következő időpontot és kész. Nem mentegetőznék, nem magyarázkodnék és kicsit sem érdekelne, hogy vágnak-e pofákat vagy nem.

88. massalhangzo (válaszként erre: 81. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 19:34

szerinted egy gondozononek nincs eleg gondja? :D tehat egy embertol civilben elfogadhato, ha seggfej valakivel, aki a munkajat vegzi, de forditva nem


en nem olvastam arrol, hogy folyton belekot, csak arrol, hogy folyton mas gyerekehez viszonyitja a forumindito gyereket. ha a gondozononek tenyleg elfogadhatatlan lenne a modora, es a forumindito komolyan gondolna, akkor neki szolna vagy balhet csapna a bolcsiben/oviban, es nem pedig forumot inditana rola


ha visszakanyarodunk a forum kerdesehez, hogy normalis-e egy gondozonotol, ahogy viselkedett az adott szituban, szerintem normalis, hogy nem orult annak, hogy a noci az utolso pillanatban lemondja a fejlesztot, es normalis volt megkerdeznie, hogy nem tudja-e az orvost delelott intezni. az is normalis, hogy ha o eltero viselkedest eszlelt a gyereknel, akkor fejleszto vizsgalatot javasolt


de ez nem az a kategoria, amirol a forumindito azt irta, hogy ugy beszel vele, mint mas a kutyajaval se. mert ha erre irt volna peldat felhaborodva, akkor nyilvan az masfele valaszokat eredmenyezett volna. amit leirt konkret peldat a szerinte nem normalis viselkedesre, az nem felhaborito es nem serto a foruminditora nezve

2016. nov. 27. 19:15
Ki szólogat be kinek? Amúgy ez a jegyellenőr esete, ő ott nem magánember, de ő ott hatalmi pozícióban érzi magát, és önbíráskodik.
86. csikil4ny (válaszként erre: 85. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 19:11
Én azt vártam, hogy a válaszod az lesz: "á dehogy, az első alkalommal kikérném magamnak."
2016. nov. 27. 19:02
Akkor minek szántad, így ugye hangsúlyok nélkül nehezebb értelmezni. Arra vonatkozott, hogy folyamatosan-e vagy megszakításokkal szoktak belém kötni?
84. csikil4ny (válaszként erre: 83. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 18:58

Éééén? Ugyan nem tudom, hogy mikor, de nem szokásom, egészen biztos, hogy nem annak szántam. Lehet, hogy a kérdező is pont így járt, mint te velem.


De komolyan kérdeztem:


Te eltűrnéd, hogy valaki beszólogasson neked?

2016. nov. 27. 18:51
Te például, eddig igaz csak egyszer.
82. csikil4ny (válaszként erre: 81. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 18:37
Folyamatosan beléd szokott valaki kötni?
2016. nov. 27. 18:20

Nálad?

A kérdező nem fektetne energiát abba, hogy ezt megkérdezze itt, ha nem gondolná komolyan. A gondozó paraszt módon viszonyult hozzá. Nem a fejlesztés szükségességének a tényét kérdőjelezte meg itt sem. Írta, hogy a gondozó egyébként is állandóan belekötött. Szerintem van elég gondja a kérdező "nőcinek", minthogy egy gondozónőt fingasson, hogy aztán az tudja viszonozni, nem elképzelhető? Gondolom, nem.

80. massalhangzo (válaszként erre: 79. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 18:09
agytevekenyseg az nem sok
2016. nov. 27. 18:06
Igazad van, egy gondozónő ilyet soha nem követne el!
78. massalhangzo (válaszként erre: 76. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 17:39

szeretem a gyerekeket, de valoszinuleg gondozonokent par het utan felkotnem magam :D


te nem tudom, mirol beszelsz, megis hogy kozolned egy szulovel, hogy a gyereknel fejlodesi lemaradast lattal, es javasolsz egy vizsgalatot. mi ebben a serto?


nagy kulonbseg van akozott, hogy egy anyuka szemelyes sertesnek veszi, ha azt mondjak, a gyereke le van maradva, mert oszerinte nem, es a gondozono csak pikkel ra, mert egyedulallo, es akozott, hogy egy gondozono udvariatlanul es serton banik az anyukakkal. ez utobbi szamomra nem olyan nyilvanvalo a forumindito zaklatott leirasabol, mint szamodra

2016. nov. 27. 17:35

Egyébként nem hinném, hogy egy 30-40 perces fejlesztés (gondolom nem több egy bölcsis gyereknél, mert még ovisnál sem több), nem fér bele a délutánba, úgy, hogy még a dokihoz is eljusson anyuka. Egy kis szervezés kérdése az egész.

És igen. Első a gyerek. Még akkor is, ha a gondozónő bunkó, amiről továbbra sem vagyok meggyőződve.

2016. nov. 27. 17:35
Nem kell trágárul beszélni ahhoz, hogy sértő legyen. Akinek pedig nem hiányzik még egy probléma, nem törlöm az arcába, esetleg őt hibáztatva. De te nyilván gondozónő vagy, és nem voltam trágár.
75. Pengő Gyöngyi (válaszként erre: 73. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 17:32
Az a baj, hogy nem tudjuk az előzményeket. Ki tudja, hanyadjára szólt, és milyen reakciói voltak anyukának...
74. massalhangzo (válaszként erre: 73. - 56a1106a39)
2016. nov. 27. 17:01

en a gyerek esetleges elmaradasat nem ugy emlitenem, hogy szegeny nocinek nem hianyzik meg egy problema


felolem lehetne a vilag legseggfejebb gondozonoje, ha felmerulne kis gyanu is, hogy a gyerekemmel baj van, nem az erdekelne elsosorban, hogy a gondozono milyen


de arrol igazabol nem irt konkretan, pedig ha annyira rondan beszel es viselkedik vele, az azert nemcsak egy hangsulyon mulik

2016. nov. 27. 16:57
Talán szemrehányásként jött le a kérdező számára ez a "segítő szándékú" tényközlés, akinek nem hiányzik biztosan még egy probléma. Lehet ugyanannak a mondandónak hangsúlyokkal egész más jelentést is adni, gondolom nehéz lenne ezt meggyőzően itt visszaadnia a kérdezőnek, ezt mindannyian tudjuk. Itt a hogyannal van baj!
1 2 3 4

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook