Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Lélek & Szerelem témák » Nem az én felelősségem, hogy a társadalomnak megneveljelek cikk

Nem az én felelősségem, hogy a társadalomnak megneveljelek


Az utolsó tanítás óta eltelt pár év, azt hittem nem lehet többször ugyanabba a folyóba belelépnem, mégis sikerült. Minél többször dobja eléd az élet ugyanazt a leckét, annyiszor döbbensz rá, hogy az idő múlásával még keményebb jeleket is kapsz, hogy old meg a feladatot.
Nem az én felelősségem, hogy a társadalomnak megneveljelek
pixabay

Három évvel ezelőtt nyugodt, megszokott komfortzónámat hagytam el, hiszen éreztem muszáj változtatni, a "sehol se jó érzés" kavargott bennem.

Új élet, új város, új munka és rengeteg aggodalom, hogy vajon bírom-e majd?

Jelentem, bírtam, önerőmön felül vittem más ember életét is a hátamon. A sajnálat munkálkodott bennem, hiszen én szerencsés vagyok nekem megvolt a szülői légkör, a szerény, de szeretettben annál gazdagabb családi háttér. Tényleg igaz, hogy hajlamos az ember kifogásokat keresni a másik hibáinak, hiányosságainak elkendőzésére. Lakótársaknak indultunk, de több lett belőle. Megkedveltem, eljegyzett és most majdnem 3 év után gyűrű nélkül, összetört élettel újra kinyílt a szemem. Engedtem az érzésnek, engedtem, hogy azok a szavak, amiket mondott jókor, jó időzítéssel, a biztonsági vészcsengőm elnyomják.


Aztán, ahogy teltek a közösen megélt hetek, már éreztem az elején is, valami nem az igazi... de hát elnyomtam az érzést. Bennem volt, a majd én megmutatom, hogy most szerencsém volt, most tényleg jó férfi van mellettem, most nem vernek át.

Nem így lett... az elhallgatott dolgok sorra derültek ki, a be nem vallott előző párkapcsolatból származó gyereken át, a nem mindig tisztességes múltig. Vérszemet kaptam és azt hittem, majd miattam megváltozik, ha kap egy biztos hátteret, jó példát, szerető családot, szép élményeket.. akkor vágyódni fog erre az életre. És ismét győzött a mondás: "Nők: Miattam majd megváltozik! - Nem fog... Férfiak: Sosem hagy el! El fog..."

Belül szégyellem, hogy majd 3 évig voltam inkább a pótanyja, bankára, takarítónője... mint tényleg a Nő az életében.

Aztán borult a dolog, amikor újra a másik oldalra húzott a szíve és már nem nézte, kit milyen ostoba viselkedésével sodor bajba, nehezen, de eldöntöttem, hogy kell annyira becsülnöm magam, hogy nem engedem meg neki, hogy az életemet bepiszkítsa.


Mindjárt két hónap a VÉGE óta... sok álmatlan este, önmarcangolás, a mi lett volna ha jobban, másképp, szigorúbban és társai után két mondat felém szállt Isteni sugallatként. "Nem az én felelősségem, hogy megneveljelek a társadalomnak." "Ő mindig ilyen életstílusban élt, Neked kell levonni a következtetést, mit rontottál el..."

Én is megéltem az elengedés stációit, igyekezve nem kihagyni a lépcsőfokokat, időt adni a gyásznak, haragnak... de nehéz. Tényleg igaz, hogy a másik "elvesztése", a hátunk mögött hagyott, le nem rendezett dolgok ki tudják szívni az energiáinkat. Nehéz töltekezni, nehéz minden napot elindítani.. de míg én kifacsarva érzem magam, Ő valahol vígan limonádézgat. Igaz, hogy az ember érzi, amikor a lelke fáj, amikor csak azt mantrázza, vedd a levegőt és eltelik sok- sok este.


Az érzéseim nem fojthatom, el- de nem is szeretnék már az Ő szintjére lemenni. Meg kell barátkoznom Önmagammal, az egyedülléttel, a végtelen lehetőséggel, melyet mások irigyelnek, akiknek már gyerek csüng a nyakán. A másé mindig valahogy jobb, könnyebb... de annyira már becsülöm magam, hogy a sok félelem ellenére, melyet Ő okozott, szeressem az életem.

Megtanultam kapaszkodni a legapróbb dolgokba, kívülről nézni az eseményeket... talán aranykoromra, már nevetni is tudok a ma még fájó emléken.


Megbocsátok magamnak, hogy nem tudtalak önzetlenül Önmagadért szeretni, hogy azonnal formálni akartalak, hogy milyen nehezen és az érdekemben húztam meg az éles határvonalat, hogy Te többé nem árthatsz nekem. Már csak abban tudok bízni, hogy a mostani tanulópénzt, ami nagyon magas volt, megfizettem és belém égetted, hogy mit is érdemlek- és az jóval több, mint amennyit Te adhattál.




Írta: Igazság1018, 2018. augusztus 16. 10:16
Fórumozz a témáról: Nem az én felelősségem, hogy a társadalomnak megneveljelek fórum (eddig 21 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2018, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | Facebook