Szerintetek megérzi a kisgyermekem a nagyszülei betegségét, és ezért nem akar hozzájuk közeledni? (beszélgetős fórum)

Óóóó, hát ez nem biztos, hogy ezért van.

Nálunk a kb. ennyi idős gyerekeknek újra és újra meg kell ismerkednünk velünk, hogy valakitől ne pityeregjenek, bújkáljanak el.

A férjem időnként meg is sértődik ezért;)

Miattam nem szoktak pityeregni, de azért elég sokat bele kell tennem mindig a találkozásba, hogy vigyorogjanak...

Olyanról már hallottam, hogy 5-6 éves korukig a kicsik "látják" az emberi aurát. Akinek szép, fényes, tiszta kisugárzása van, arra ránevetnek még az utcán is, és aki sötét aurával (gondok, betegségek,) megy feléjük, akkor sírva fakadnak.

Ha ez igaz, akkor a kicsi látja az idős ember aurájában a betegség sötét foltját, ezért sír. Mindegy, nem kell kitenni olyan helyzeteknek, amelyekben nem érzi jól magát. Gondolom, ezt ti is így érzitek.

Köszönöm a válaszokat. Igazából úgy sem fog kiderülni, hogy emiatt e vagy sem kezd el sírni tőlük. Mi is totál úgy viselkedünk, mintha minden rendben lenne, nem beszélünk a betegségről. Apósomnak pár éve van jobb esetben, a daganathoz nem lehet nyúlni és kemoterápiát sem ajánlanak. Mamám pedig szívbeteg, sokat fogyott de azon kívül, hogy érdeklődünk a hogy léte felől, nem erről szólnak a beszélgetések mikor ott vagyunk náluk.

Csak tegnap állt össze a kép, hogy pont kettőjüktől sír nagyon és nagyon különösnek tartottuk a férjemmel.

Hogy pontosan mit érez egy kisgyerek, nem tudni. Lehet, hogy a szomorúságot, lehet, hogy a betegség tényét, lehet, hogy még annál is többet, amit talán meg sem tudna fogalmazni.

Nem kell erőltetni. Engedni kell, hogy hallgasson, hallgathasson a megérzéseire.

Biztosan érzi, ha nem is a betegséget, hanem a változást. Sajnos velem is előfordult és most az unokáimon látom ezt a dédivel szemben.

Anyukám is megélhetett ilyesmit, bár soha nem mondta. Azt viszont igen, hogy a nagyon beteg idős embertől megkönnyíti az elszakadást, hogy a betegsége végén, már nem tudunk, nem is akarunk úgy kötődni, mint előtte.

Lehet, hogy megérzi.

Lehet, hogy azt érzi, hogy feszültek, szomorúak vagytok.

Az is lehet, hogy sokat megért abból, amit a jelenlétében egymás között beszélgettek.

Szerintem igen.

Hallottam egy történetet. Az anyuka terhes volt és a 2-3 éves gyereke mindig odabújt a pocakjához beszélt és puszit nyomott a hasára a kis tesónak.

Aztán volt egy nap mikor nem akart oda bújni és sírt. A magzat már nem élt.

Nem tudom, hogy megérzés e vagy más, de a fiam is így volt a nagypapával és a dédivel is, bár ő már nagyobb volt (6-7 éves). Szívesen jött a papához és a dédihez is, de már nem ücsörgött és játszott velük, mint a betegségük előtt.

Ahogy Libikóka írta, kerülte őket.

Nem lepődöm meg,,nehéz leírni az érzést,,de valahogy (szégyen ,,és nem is teszem) de ha ilyen nagyon beteg emberrel volt dolgom legszívesebben én is elfutottam volna.Néha vagy ,,általában látszik valahogy rajtuk a szemükben ,,tekintetükben..

De nem tudom jól megfogalmazni.Szerintem a lánykád is látja. Ijesztő lehet neki.

Létezik, nem tudom mennyire látszik rajtuk a betegség.

Barátnőm rákos volt és neki az is fájt a legjobban, hogy az akkor még kisgyerek keresztlánya és az unokahúgai kerülték. Mi azzal magyarázzuk, hogy a gyerekek látták, hogy más, szürke volt, sovány, kopasz bár sapkát viselt, de nem volt meg a hosszú haja, a szemöldöke is rajzolt volt. Hál Istennek ugyan gyógyultnak még nem nyilvánítják, de tünet- és daganatmentes.

Sziasztok!

Lehet butaság,de most nagyon foglalkoztat a dolog. Gyermekem 19 hónapos, apai részről a nagypapája beteg (vastagbélrák) ez 2 hónapja derült ki. Kb azóta a kislányom nem szeret odamenni de ha ottvagyunk a mamával ölelkezik,beszélgetnek, játszanak, papához viszont nem megy oda,nem mond semmit csak azt,hogy nem megyek és elkezd sírni. Papa leginkább egy szobában van egyéb betegségei miatt, de előtte nem volt gond, odament hozzá, incselkedett vele.

Ma az én nagyszüleimnél voltunk, tehát a kislányom dédijénél. Nagymamám szívbeteg, sokat betegeskedett az elmúlt hónapokban és sokat fogyott. Jöttünk haza,kislányomat kérdezték ad e puszit, nagypapámnak adott viszont nagymamámnak nem,és óriási sirasban tort ki,annyira,hogy kérte vegyem fel az ölembe, mert elmenni sem mert a mama mellett. Eddig vele sem volt ilyen probléma,nem találkozunk ugyan nagyon sűrűn, de ha találkoztunk mindig elvoltak.

Létezik, hogy mivel pont 2 beteg embernél sír nagyon és nem akar hozzájuk menni, hogy érzi, hogy ők betegek?