Mit teszel, hogy gyerekeid megszeressék a könyveket? (beszélgetés)
Amíg kicsik voltak, addig sokat olvastam nekik elalvás előtt, vagy csak úgy. Általában meg is beszéltük. (közel egyidős a 3 gyerekem). Mindig volt valami téma. Amikor a nagyobb kisiskolás volt, akkor hosszabb könyveket is felolvastam, részenként. Általában humorosokat választottam. Most szó szerint falják a könyveket, ők ajánlanak nekem szerzőket, műveket.(Sok könyvünk van itthon is, gyűjtöm.)
Együtt jártunk könyvtárba eleinte, s a kiválasztásnál is megbeszéltük, hogy tényleg jó lesz-e az, vagy keressünk a témában szebbet, érdekesebbet.
Én is sokat olvasok, most is tanulok, nem tudom sokat számít-e hogy ezt látják. a múltkor a 8.-os lányom kérdezte mi szeretnivalót találtam Adyban.Levettük a polcról a kötetet, s mutattam neki olyan verseit, amin könnyesre nevettük magunkat. Az is igaz, hogy Dénes Zsuka Írásait mosogatás közben meséltem el neki, s ő elég részletesen írt Adyról. A csajszi azóta elolvasta Dénes Zsukát is, s többnyire az Ady kötetbe is mélyebben belelapozott. De a kedvence Meg Cabot.
Bár most valami félelmetes féltégla vastagságú valamit láttam nála a hétvégére kikészítve. Szeretnek olvasni is, a gépet is püfölik rendesen, sztem igazi tinik.
En teveben csakis filmeket nezek lemezrol, semmi musort, hireket stb. Neten sem keresek a hirekre, a parom meseli ha dobbeneteset hall, mert o mindent olvas. Azota nem teszem, hogy lediplomaztam mediabol, nyomtatott es elektromos sajtobol. Tisztaban vagyok a mediumok manipulativ hatasaval, azzal is, mit hogy talal vagy mit hogyan kell talalniuk, nincs ezekre szuksegem.
Emellett folyamatosan toltok minden letezo dolgot ami erdekel, filmek, dokumentumfilmek, termeszetfilmek sot, jo elore minden rajzfilmet, amit gyerekkorombol szerettem, ami ele meg le lehet gyereket ultetni, hogyha itt lesz az ideje, ne dragonball legyen a gyerek elott.
Konyvekre szoktatni lehet oket, kicsi koruktol fontos, legyen konyve. Ha a gyerek nagyobb, kapjon izgalmas konyveket a kezebe, akar [{[{[A HREF=" [link] TARGET="_blank"]}]}]Harry Potter[{[{[/A]}]}]t, Bridget Jones naplojat, Jokai regenyeket, ha komolyabb Elatkozott kiralyokat. Kislanykent sok kepregenyt kaptam, de nem olyanokat, mint a maiak, nagyreszt letolthetoek bizonyos kepregeny oldalakrol, nalam az olvasas megmaradt, 7.osztaly utani nyariszunetben 14 konyvet olvastam ki a vilagirodalom remekei sorozatbol. Nem szoktattak kulonosebben, egyetlen voltam, aki olvastam a csaladbol, de a kepregenyekkel hozzaszoktam, barhova mentem, 1-2 konyv nalam volt, hatha olvasni tudok, a konyvtarral pedig meg kell ismertetni oket idoben, hasznos szorakozas. Ha egy gyerek jol megtanul olvasni es koran, kesobb konnyebben fog tudni tanulni, nem is az olvasas a lenyeg, hanem hogy ertse, amit olvas.
Nincs szukseg a tevemusorokra, nincs ertelmuk, hacsak az nem, hogy idejekoran taplalkozasi gondjai lesznek a szepsegidealoktol, amiket lepten nyomon sugalnak, de ehhez a szulonek ugy kell a gyereket nevelnie, iranyitania, hogy az igenye igenyesebb dolgokra terelodjon, kapnia kell helyettuk mast, mas filmeket, mert igenis jo, ha igy is kilat a vilagra. Nem biztos, hogy az a jo, ahogyan en gondolkodom, en eleg kulonleges elveket vallok a gyereknevelesrol es pedagogiarol, de azt gondolom, a gyerek egy ember eletmuve, ha vallalja, vegye komolyan. Nem azt feltetelezem, hogy enelkul nem lesz belole normalis ember, de en attol picit tobbet szeretnek majd, ha mar majd bevallalom. Masreszt nem 10-et szul manapsag egy no, ha majd par felre sikerul, pottyantunk meg parat, hatha lesz koztuk normalis is. :)
na igen :) szerintem ez valami belső sugallatra jön :) van akinek jön a suggalat van akinek nem :)
az én legkissebbem is tele van mesekönyvel szereti is a meséket olvasunk is neki kiváncsi leszek ö szeret e majd olvasni :)
Az en 2 évesem itthon szivesen lapozgat, nézeget mesekönyveket, képeskönyveket, rövidebb meséket végig is hallgat. De ha orvosnál vagyunk kiabál és fel- alá rohangál, nincs az a mesekönyv ami 3 percnél tovább egy helyben tartaná. De alapvetően szereti a könyveket és egész jó kis könyvtára van már, szivesen lapozgatja őket.
A bátyámmal mi is úgy vagyunk hogy én imádom a könyveket, őt nem lehetett soha rávenni arra hogy könyvet vegyen a kezébe pedig egyformán neveltek bennünket a szüleim és kevesebb mint 1.5 év van köztünk.
csatlakozom az elöttem szolokhoz !
sajnos saját tapasztalat tényleg nem olvasnak eleget a gyerekek . Én is a könyveken nöttem fel bár ne felejtsük el a mi idönkben :) nem vol max 2 tv csatorna hétfőnként nem volt adás :)és ilyenkor mit is tehet az ember :) nagy indiánkönyv :) winetu , kincses sziget stb .....
de manapság minimum 20- 30 csatorna PS , XBOX , INTERNET stb szoval minden van ami elvoja a igyelmet az olvasasrol .
szerintem egyébként ha jo példával is jáunk elö nem biztos , hogy a gyereked is szeretni fogja az olvasást. pl nagylányom szeret olvasni és szakit is rá időt :) nagyfiamat 6 loval sem lehet egy könyv mellé ültetni csak már ha nagyon muszáj .
és milyen igaz amit Kgyula irt lényeg a szövegértés !! nemrég csináltak egy felmérést 100 5.-6.osztályos gyereknek adtak oda mindenfajta használti utasítást bizonyos háztartásban elöfordulo eszközökröl ( pl hütő, cipő ) és utánna le kellett irni mi az az eszköz ammiröl olvastak . 100 gyerekből 10 értette meg , hogy miről is irtak valójábann a többi csak felületes dolgokat irt .:( szomoru
sajnos egyre jobban elterjedt a kötelezö olvasmányoknál is a rövid összefoglalok dvd :) de valjk meg öszintén egyszerübb megnézni mint elolvasni :) de máááááááááás
naja, az sokkal kényelmesebb, ha csak bámulja a képernyőt és nyomogat pár gombot
az olvasáshoz ennél kicsit több agymunkára van szükség
én is egyetértek, olvasás nélkül a fantáziája se fejlődik normálisan
<b>Kedves 'szti és hajaniko!</b>
Teljesen egyetértek veletek! Én is ugyanazt szerettem volna írni mint ti. Lássa a gyerek a szüleit és családtagjait olvasni (ez nagyon fontos), valamint meséljünk nekik sokat könyvből.
Van azonban egy elengedhetetlen feltétel, ez pedig az olvasási és szövegértési képesség. Na, az nincs nekik. Interaktív szerepjátékok? Ugyan! Lehet bármi is "interaktívabb" annál, mint amikor a szöveg olvasása közben, a tartalom megértését követően a gyerek mintegy látja a történéseket, hallani véli a hangokat is? Nagy ugye!
Szóval, hangsúlyozom, az olvasni tudásnál nincs fontosabb. Persze, nem könnyű: először is, fel kell ismerni a betőket, azokat ugye, össze kell tudni olvasni szavakká, a szavakat mondatokká, és most jön a lényeg: a szövegértés. Enélkül mit sem ér az egész.
A mai gyerekek - kevés kivétellel - nem tudnak olvasni. A legtöbbjük odáig el sem jut, hogy értelmezze az adott szöveget: nem ismeri fel a betűket, nehezen alakulnak ki a szavak, nem formálódik a mondat. Némelyik néhány perc után feladja.
Interaktív szerepjátékok? Az igen! Az marhára kell nekik...
További ajánlott fórumok:
- Milyen könyveket olvastok?
- Milyen szépirodalmi könyveket érdemes olvasni?
- Miért tiltja az egyház a gyerekeknek Harry Potter filmeket illetve könyveket?
- Milyen elv alapján lett a gyereked, gyerekeid keresztneve az ami?
- Hogy hívják a gyerekeidet?:-)
- Ha biztosítani tudnád gyerekeid felnevelését anyagilag is, több/hány gyereket szeretnél/vállalnál?