Mit tennél a helyemben? (beszélgetős fórum)

Végigolvastam én is.

Szerintem nem idegenként gondolja a nő, hogy bánjon vele a párja, csak nem akarja, hogy mindig velük legyen, minden családi programon.

Attól, ha fele ennyi közös programra van meghívva, attól még nem "idegen". Azért ne sarkítsunk már ennyire.

Gyerek helyett lehetne az egy problémás anyós, testvér, bárki.

Komolyan, ha szeretek valakit, az életem része lett, a családomé, a gyerekeimé, azért akarnék szakítani vele, mert van egy problémás keresztgyereke, aki időnként velünk van?

Tehát én elvárom, hogy a gyerekeimet fogadja el a párom, legyen tekintettel rájuk, szeresse őket, jól bánjon velük, de ő ne hozzon semmiféle plusz főt, ha az macerás és nem rózsaszín leányálom.

Mert nagyon valószínűtlen a pártalálás elváltan 2 kicsi gyerekkel. Ez tény. Én sem kezdenék kapcsolatot gyerekessel, ebben 80% egyetért velem. Miért? Mert minek szenteljem időm, pénzem, energiám egy idegen gyerekbe?

A pasinak az ő gyerekei idegenek, mégis elfogadja őket. A pasinak nem idegen a 8 éves unokaöccse, akinek az életében mindig is részt vett mint apa figura, de a nő azt akarja hogy idegenként legyen kezelve.

A nő egy elkényeztetett, arrogáns, jellemtelen ember benyomását kelti, akiből hiányzik minden empátia.

Ide a rozsdást, hogy heteken belül előáll az ultimátummal, hogy vagy ő és a két tökéletes csomag, vagy a rossz gyerek.

Remélem a pasi faképnél hagyja.

Másrészt nem tudom, miért kell belesulykolni, hogy ő senki másnak nem kéne a gyerekeivel.

A másik meg: semmi nem fekete vagy fehér.

Nem arról van szó, hogy nem kíváncsi a gyerekre, csak azért szeretne egy határt szabni. Kb úgy osztjátok, mintha a pasi kölyke lenne, már vártam mondjuk...

Akárki is az anyja-apja, az a gyerek az ő vére. Nem várhatod el tőle, hogy megtagadja a vérét, én büszke lennék a helyedben a párodra, hogy ennyire felelősségteljes, és kiáll egy kis rokona mellett, akit anyja-apja elhagyott.

Ettől a probléma még probléma. Szerintem ennek a gyereknek segítségre van szüksége, mert amiket írsz, nem jellemhiba, hanem nyilván a helyzetéből fakadó érzelmi sérülés. Én inkább ebbe az irányba indulnék, ezt próbálnám átverni a keresztapja agyán, hogy a gyereknek szakértő segítség kell, mert egyértelmű hogy nem tudja feldolgozni hogy a szülei elhagyták. Annyit megér - akármilyen "kis szemét"- hogy ezt megpróbáljátok, illetve a keresztapu megpróbálja. (bár ha gy család vagytok akkor abba igenis az ő kis fogadott fia is beletartozik).

Nem tudtok olvasni???

"Viszont neki van egy 8 éves keresztFIA.

Már többen lányt emlegettetek itt.

Szerintem nem tisztességes, ahogy hozzáállsz a dolgokhoz. A párod elfogadta a te két gyerekedet, segít nektek, egy család vagytok. Szereti a keresztgyerekét, szeretné, ha sokat lenne veletek. Problémás, neveletlen gyerek, ezt kellene tisztázni a pároddal. Miután megbeszéltétek, igenis várd el a normális viselkedést, ne "tudja" magától, hanem mondd el neki a dolgokat. Hogy köszönni kell, hogy ne legyen szemtelen, fogadjon szót. Nem fog egy csapásra megváltozni, de ha te is, a párod is ezt várjátok el tőle, meg fogja szokni.

A te gyereked is bármikor kifordulhat majd magából, jön a kamaszkor, viselkedhet majd úgy, mintha nem is te nevelted volna.

Ne csak akkor kelljen a párod, ha semmiféle probléma nem jön vele. Együtt vagytok, együtt kellene megoldani a nehézségeket is, nem?

Hát nem tudom. Nem akarok ennyire belegondolni.

Egy 8 éves gyerek alakítható, nevelhető, így nem is értem a kétségbe esést. Mondjuk ahhoz, hogy valaki nevelni tudjon egy gyereket, kell a szeretet is, mert anélkül ugye ez lesz...

Én arra lennék kíváncsi, hogy a fórumindító mit szólna, ha az anyós és após jelölt közölné vele, hogy nem kíváncsiak a gyerekeire, legyenek azok bármilyen jól neveltek, hiszen nekik ez a két gyerek idegen, semmi közük hozzá. Még jó, hogy a sajátjukat védik. Persze lehetne okosabban is csinálni, de gondolom ez nem egyik pillanatról a másikra derült ki.

A felnőtteknek felnőttként kellene viselkedniük és nem úgy, mint egy féltékeny kisgyerek....

Majd akkor mi lesz, ha mondjuk az anyja lemond a gyerekről, a két nagyszülő meg túl öreg lesz a gondozására, és a fickója lesz a hivatalos gyámja.

Akkor mit csinál ez a csodanő? Szakít a földkerekség egyetlen pasijával, aki elfogadja őt a két porontyával, vagy addig áskálódik, amíg valahogy el nem kergeti maguktól azt a gyereket?

Te meg miféle ember lehetsz, most komolyan?

Azt természetesnek veszed, hogy a párod nemcsak hogy elfogadjon teged a két csomagoddal, hogy gondoskodjon rólatok, szeressen titeket, te cserébe arra sem vagy képes, hogy szeretettel fordulj egy 8 éves kislány felé, akinek nem adatott meg hogy rendes családi körülmények között nőjön fel es szocializalodjon.

Külön vicc hogy megjegyzed, hogy semmi köze a kislányhoz. Mert a te két gyerekedhez mi köze?

Remelem a párod rájön hogy milyen önző nő vagy.

Gondolom eszedbe sem jutott, hogy azért viszi magával, hogy ő is családban érezze magát es megtanuljon emberek között viselkedni, mert eddig nem volt rá lehetősége.

A te gyermekeidet nézed. Nekik legyen jó. Oké. De a párodat te választottad. Most ráébredtél, hogy a pároddal együtt jár az unokaöcsi is. A családunkat már nem mi választjuk ugyi. Vagy elfogadod a párod a családjának összes tagjával együtt, vagy az lesz ami most megy.

Ha a párod pótapukának érzi magát, akkor nem tennéd meg, hogy az unokaöcsi felett pótanyáskodsz? Abba beletartozna véleményem szerint a nevelés is. Hogy ahogy a te fiaid is neveled, úgy bánsz vele is. Nincs kivételezés.

Érted, három felnőtt kér egy gyereket vmire??? Mondd meg neki mi van és legyen az! Mi az, hogy könyizni kell neki? Illetve mi lenne, ha visszakérdeznétek: nem akarsz ott aludni, miért? Nem adod oda a karkötőt, miért? Mi a baj?...

Nem vagy könnyű helyzetben amúgy, nagy luxus lenne, ha úgy menne rá a kapcsolatotok, hogy még csak nem is az ő fia.

(És most nem vághatják a fejedhez, amit itt előszeretettel szoktak, hogy "tudtad, hogy gyereke van".)

Tudom, túl okosakat nem tudtam írni. Talán annyi, hogy mérlegelj, Neked belefér-e ilyen gyerekkel és ilyen gyakorisággal még évekig. Ha nem, akkor jelezd a párod felé, lehet, hogy hatékony lesz, pl. csökkenti a közös programok számát. Én a végtelenségig nem alkalmazkodnék (de ez én vagyok.)

Mondanám, hogy majd megjön az esze, de az még odébb lesz.

Megértelek.Őszintén, azt nem értem, hogy miért kell neki ennyire felelősséget vállalni a gyerekért. A nővéréé, márpedig ő nem élheti a nővére életét.

ő mit szól az egészhez (párod)? Beszéltetek erről? Nem látja a különbséget a Te normálisan nevelt fiaid és az ő keresztfia közt? Szerinte normális ÍGY viselkedni, neki ez belefér?

Dehogy vagyok féltékeny arra a gyerekre.

Egy valami zavar.

A párom választott egy családot. Hozza el a keresztgyerekét hozzánk, rendben.

De van egy család, adott esetben a mi családunk.

Annyira rossz vagyok, hogy ha kéthavonta egyszer elmegyünk valahova, strandra, játszóházba, állatkertbe, akkor az én gyerekeimet nézem? Akkor csak az én gyerekeimmel akarok lenni?

A nyaralásról meg ne is beszéljek.

Ha tudna alkalmazkodni nem lenne gond. De amikor azt látom, hogy az én gyerekeim rosszul érzik magukat mert ott van, na az nekem nem jó.

Az unokájukról beszélsz! Illetve az unokahúgról/unkaöcsről! Hogyne ugrálnák körül! Ez tök természetes.

Remélem nem hülyézed le őket a párod előtt, illetve szemtől szembe....

A párodnak a te gyerekeidhez tulajdonképpen semmi köze. A keresztgyerekhez viszont sokkal szorosabbak a kötelékei, ennek ellenére te azt várod el, hogy a te gyerekeidet jobban szeresse, ami részedről természetes, de ha belegondolsz, akkor olyat vársz el tőle, ami téged sokkal jobban zavarna ellenkező esetben.

Azt gondolom, hogy féltékeny vagy a gyerekre. Többet nyaral, körül van ugrálva, stb. Nevetséges ez egy gyerekkel szemben. Az a gyerek semmiről nem tehet, pont olyan, mint a te gyerekeid. Te vagy a felnőtt, neked kellene valahol irányítani az eseményeket és persze úgy, hogy ne érezze mindenki azt, hogy te ezt a gyereket utálod. Így nem leszel népszerű a családban, hiszen "az ő vérük" ellen játszol. Ez kinek tetszene?

A mi családunkban is vannak hozott gyerekek és hidd el, nem kedvelnénk őket, ha a mi gyerekeinket próbálnák kiszorítani.

Remélem érted miről beszélek!

hárman könyörögtek: Ő fűzte, Ő csinálta. Had vigye haza.

Visított, az az övé... három felnőtt könyörgött ott neki.

végül felálltam, karon ragadtam a gyerekem: Na gyere, majd otthon fűzünk másikat. Szerintem ennél sokkal szebbet.

de azt elvárja hogy mindenki körülötte ugráljon... Ha meg nem. Maaaamaaa, paaaapaaaa, keresztapuuuuu.....

Ezek meg hülyék már bocs, de ugrálnak körülötte.

Maaaamaaaaaaa........ nem adom oda a karkötőőőt amit Ő fűűűzött (az én kisfiam) az az enyém. Az én gumimból fűzte.

Na nem is adták ide.

addig hisztizett hogy végül otthagytuk.

Vinném is ha tudna viselkedni. De nem tud. Sem a külvilággal, sem a gyerekeimmel.

És most durva leszek. Egy irígy kis szemét. Folyton ugráltatja a gyerekeimet. Ha úgy tartja kedve letépi róla a víz alatt a búvárszemüveget is. a saját holmiját senkivel nem osztja meg, bárhogy kérik is. Ő nem ad semmit kölcsön a gyerekeknek.

Megfogalmazódott bennem.

Az én gyerekeimnek nem jár nyugodt nyaralás? Nekik nem jár nyugodt strandolás?

Miért kell magunkkal vinnünk?

Az a baj, hogy egyébként Ő egy kincs. De erről a gyerekről nem mond le. Egy percre se. Ahogy Ő mondja: Ennek a gyereknek apja sincs....

Ezt még meg is érteném, ha nem vinnék a nagyszülők évente kétszer nyaralni, az anyja is, ha elönti a bűbánat.

Viszik mindenfele.

Az én gyerekeim meg eljutnak kétszer strandra, egyszer öt évente nyaralni, de még akkor is vinnünk kell magunkkal.