Mit tegyek, ha a gyerek ott akarja hagyni az iskolát? (beszélgetős fórum)

Nekem volt egy kollégám, aki igen befeléforduló ember volt. Ha szóltam hozzá válaszolt, természetesen egy szóban, egyébként egész nap jól érezte volna magát beszélgetés nélkül.

Nekem, ha ilyen szobatársam lenne egy koleszba előbb-utóbb én kérném, hogy csináljanak vele valamit, vagy engem tegyenek át másik szobába. Mert én őrülnék meg.

[link]

Magántanuló bárki lehet – ez törvényben rögzített jog. Az esetek jelentős részében azonban nem a diákok döntenek úgy, hogy az iskola helyett otthon akarnak felkészülni a vizsgákra, hanem szakvélemény alapján kénytelenek magántanulóként folytatni a tanulmányaikat. Erre általában a sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók esetében kerül sor, de a súlyos beteg közép- és általános iskolások is rendszerint otthon tanulnak.

Amúgy felötlött bennem a kérdés, hogy te mit várnál tőle pontosan, milyen legyen? Mert elég valószínű az is, hogy fantasztikusan tökéletes háttérrel se lenne a fiad egy extrovertált személyiség. Sőt!

Szerintem fogadd el, hogy ő ilyen befelé forduló, és ne kényszerítsd rá a társaskapcsolatokat. Majd ő alakít magának olyat amilyet akar.

Old meg valahogy hogy ne legyen egy kín az élete a koleszban.

Akkor megint jön a kérdésem, a pszichológussal mit csináltak? Normális terápia kellene neki, ahol felülírják az eddig begyűjtött sérelmeit.

Fú, iszonyú konok fiad van, az már biztos. :)

Hááát nem tudom. A tesóm is ez a típus volt. Mármint soha egy barátja nem volt, csak az online játékaiban beszélgetett gyerekként/kamaszként. Bulizni nem járt, az osztálykirándulásokra se akart menni. Többnyire én se. Hát ilyenek voltunk, na.

Neki sincsenek barátai a mai napig se. Van viszont egy tök jó kapcsolata, együtt élnek. Jól fizető állása, amiben kockulhat, exceleket basztat. Összejárunk, nekünk ez jó és elég.

"A gyereked azt fogja hinni, minden emberi kapcsolat ilyen szar, hogy a többiek haversága is csak látszat, mindenki magányos és boldogtalan"

A gyerekem ezt hiszi. És mindekiről aki esetleg jó szándékkal közeledik felé, azt hiszi hogy kétszinű és csak megjátssza a jófejet.

Online haverjai vannak, ezt írtam. Napi szinten megy a társas játék.

Próbáltam a sportot, kézzel-lábbal hadakozik ellene.

Azért már nem egy kicsi gyerekről beszélünk. Azt írtad hogy érettebben gondolkodik a kortársainál, jeles tanuló. Ennyi döntési joga lehet. Ráadásul ha nem erőlteted lehet, hogy szívesen választ, és aztán amellett kitart majd. 3 opciója van: Marad ott ahol van, másik iskolát választ, vagy távoktatás/levelezőn folytatja. Ennyit szerintem el tud dönteni ennyi idősen.

Talán lehet, hogy nem az egész összképet néznéd, hanem 1-1 problémát önmagában. Az első és legfontosabb, hogy ne maradjon a fiad tanulatlanul végzettség és érettségi nélkül, mert akkor nagyon biztos hogy borzasztóan nehéz lesz az élete. És a tiéd is.

Szóval meg kell keresni a módját, hogy hogyan teszi le a sulit. Ha ez a levelező a kedvére való lenne, akkor miért is ne?

Ha belegondolsz túl sok választásod nincsen. Ha nem vezeted rá őt arra hogy iskolára van szüksége, akkor nagykorúként már semmi ráhatásod nem lesz. Lehet, hogy pár hónap múlva simán feláll és kilép... Benne van a pakliban. Főleg, ha évek óta szív ezzel.

Nem biztos hogy a szobájában kotlana álló nap. Az elején lehetséges, de ha abbamaradna az állandó vegzálás a társai részéről, jobban meglátná, értékelné a jó tanulmányi eredményeit,ez önbizalmat adna. Sokan ajvékolnak meg a sátán játszóterének tekintik a netet, pedig ott is találhat haverokat, vagy ha játszik valami játékkal online társakat. Ez is több, jobb mint ami most van. A gyereked azt fogja hinni, minden emberi kapcsolat ilyen szar, hogy a többiek haversága is csak látszat, mindenki magányos és boldogtalan. Párkapcsolati mintának kapásból két ócska férfi minta áll előtte. Nincs valamilyen sportolási lehetőség felétek? Egy jó edző akár visszaadhatná a bizalmat a felnőttekben, és lehetne normális férfi mintája (persze csak ha hapi az edzőbá és olyan jellem).

Szerintem is hozd haza. Ne engedd, hogy meggondolja magát. Óbégatni fog, de ígyis utál, nem lesz nagy meglepetés. Viszont más irányt vehet az élete, márpedig 17 és fél évesen még éppen időben vagytok hozzá. Ne engedd el a kezét lélekben sem.

Utánanézek, ez a megoldás eddig nem került képbe.

Ő azt állitja, hogy mindenki utálja, de a nyár folyamán csomó gyerekkel beszélt online, játszottak, 2vel közös program is volt 1-1 alkalommal.

Többször beszéltem az osztályfőnökkel, a kollégiumi nevelővel, azt mondják, látják hogy csendes, visszahúzódó, nemigen beszélget meg bandázik, de ennyi. Persze gondolom, ott befelé tolja ami forr benne, s felém meg itthon adja ki a feszültséget.

Ami a konfliktusait illeti, itt valaki emlegette, nagyon nyíltan és nyersen meg szokta fogalmazni a véleményét ha úgy adódik. És ahogy ugyanezt láthatóan én sem, ő sem, a társai sem igen veszik jó néven...tehát ő megmondja a többieknek, hogy az energia ital meg a szteriod baromság, stb.

Ez lehet egyik okozója az összetűzéseknek.

A másik, hogy megvédeni magát nem tudja, ezt nem sikerült megtanitanom vele, mivel én magam sem tudtam az utóbbi évekig hogyan kell.

Mindenesetre megnézem, van e mód a levelezőre, és inkább erre lenne e vevő a gyerek, vagy az új sulira.

Vajon ha rábízom és nem erőltetem a döntést, az az én hanyagságomnak vagy az ő önállóságának minősül?

Persze ha úgy dönt, hogy egyik sem, csak hazajönni akar és semmit sem akar csinálni, megint adott a további kérdés...

De már nem mélyedek itt bele...

Miért most milyen társas kapcsolata van neki? Van ott akár egyetlen barátja is? Mit tudsz róla? Vagy csak folyamatosan terrorizálják, alázzák, és harcban van mindenkivel? Nem értek hozzá, de szerintem minél tovább van ilyen közegben, annál kevésbé lesz ingere később bármilyen kapcsolatra másokkal. És azért ez egy nagyon negatív inger...

Ha levelezőn elvégzi a kinézett szakot, és lelkes, és ez megfelel számára, akkor szerintem ez megoldás lehet.

Tanácsot nem tudok adni, mert nem voltam még ilyen helyzetben, pálcát pedig éppen ezért nem akarok törni senki felett.

Amit a leírtakból látok itt jó pár éve siklott félre a történet.

Hülye dolog amit írok, de ez a gyerek nem lett megfogva a kellő időben. Most már nagyon nehéz lesz.

Több hozzászólásra is nem reagáltam...

Úgy véled a levelező megoldás lenne?

Mármint abból a szempontból biztosan, hogy igy kikerülné a konfliktusokat, csak akkor mondjuk 0/24ben a szobájában ülne egyedül, társas kapcsolatok, ingerek nélkül...szóval valahol megint elcsúszna.

Persze vehetjük ezt is kifogásnak...

Nem tudom hol olvastad, hogy "oldja meg a gyerek és kész". Továbbá sosem voltam tehetetlen, csak egyáltalán nem tudom, mi a helyes lépés. De ez is hiba bizonyosan. Nehezen döntök, van még mit fejlődnöm...remélem sikerül, hogy aztán segitség is legyek a gyerekeimnek, ne csak hátráltató tényező.

És ha eddig még nem hibáztattam volna magam, ezek után mindenképp, de ez nem is fontos.

Iedegen emberektől azt vártam, hogy kivülállóként meglátnak olyan dolgokat a témában, amit én nem. Ez sikerült is, úgyhogy ezért köszönet.

Az összes ötletre azt mondtad, hogy már próbáltad, nem opció, mert nem akarja, te nem tudod azt megtenni, nem erőlteted, stb.

Még is mit vársz idegen emberektől?

Most is csak a kihátrálás, gondolom el sem gondolkodol semmin, csak rávágsz valamit, hogy szerinted miért nem.

Kifogás, kifogás, kifogás.

Oldja meg a gyerek és kész. Én tehetetlen vagyok. A legjobb megoldás egy szülő részéről...

Hát...ígyesen akkor az összes hoxás fórumindító nevében is ezer bocs, hogy merészelünk segítséget kérni.

El is bujdosok csendben...

Óóóóó, miért érzem azt, hogy az általad vélt kudarcokat másra akarod fogni.

Nehéz gyerekkor, egyedül neveled, apuka jelenlétének hiánya, nem kezeli a saját dühkitöréseit, tegnap haza akart költözni, most meg arról ír, hogy mit vigyél, stb.

Te itt megerősítést vársz arra, hogy te nem vagy azért annyira szaranya, mint gondolod, és felmentést vársz a gyereked viselkedése kapcsán, azaz azt várod, hogy azt mondjuk te jól csinálod, de te nem tudod a dühkitöréseit kezelni, hiszen azt neki kell. Az iskola váltást fontolóra sem veszed, azaz úgy csinálsz mintha fontolgatnád, de úgy tűnik, hogy kényelmesebb az első fals kis jelre hátra dőlni, mert úgy tűnik már nem is akarja a gyerek...

Az egyik szavadban azt mondod, hogy jó gyereke, a másikba szapulod, mert nem végez házimunkát, nem megy el nyáron dolgozni, beszólogat a társainak.

Mindenki hibás, csak te egyedül nem.

Beleolvastam a másik fórumodban, ahol azt fejtegeted, hogy nem vagy fulltökéletes anya, de megteszed, amit tudsz. Sajnos én úgy látom, hogy te egy átlagos anya szintjét sem ütöd meg.

Ja, hogy neked rossz az életed? Te is romokban heversz? Neked is segítség kell? És ezért a gyerekeid oldják meg a saját problémájukat?

Nem opció a szoba csere, nem opció a suli váltás, nem opció a hosszú beszélgetés a gyerekkel és semmi...

Kész listát akarsz tőlünk, hogy mit kell tenned, és olyat amivel nem terheled túl magad, mert neked is problémáid vannak, hiszen elváltál, aztán lett egy rossz élettársad, nehéz anyagi körülmények között élsz, a gyerekeidet le sem sz@rja az apjuk...

Tudod, hányan élnek így? Tudod, hogy élnek sokkal rosszabb körülmények között? És tudod hány anya tesz meg a sokkal rosszabb körülményei ellenére sokkal többet a gyerekéért, mint te?

Már régen el kellene felejtened az önsajnálatot és régen anyává kellene válnod és nem a gyerekre mutogatni, hogy ő tehet mindenről és csak ő tehet azért, hogy jobb legyen neki. Már régen meg kellett volna tanítod a gyerekednek, hogy hogyan viselkedjen, hogyan reagáljon.

Nem otthon ülni és fórumokat kiírni, hanem bemenni a koleszba, beszélni a nem tudom kikkel (nevelők?), a szobatársakkal és mindenkivel. Ha nem változik a helyzet 1 hét alatt, akkor másik sulit intézni.

Ja, hogy a fiad is tehet róla, mert beszólogat? Ezzel kapcsolatban az a gondom, hogy ez esetben nem kiszúrták maguknak, mert ő a piszkálható, hanem lehet, hogy ő a kezdeményező? Lehet, hogy ő az agresszor és a többiek megvédik magukat vele szemben?

Egy nagy szájú, dühöngő srácot nem szoktak kinézni maguknak a piszkálódok. Az agresszorok olyanokat néznek ki, aki csendes, nem tudja magát megvédeni. A leírásod alapján a fiad nem ilyen, azaz lehet, hogy ő a kezdeményező.

Lehet, hogy a fiad stílusa miatt nem jöhet szóba a szoba és iskola váltás? Lehet, hogy azért nincs barátja, mert mindenkivel bunkó?

Ha ez az igazság, akkor is neked kell tenned, hogy ne legyen ilyen! Nem, nem gyógyszer a megoldás, hanem a nevelés.

Már jól elkéstél ezzel, de próbáld meg helyre hozni.

Ha ennyire nem jó neki, akkor igen is iskola váltás úgy, hogy otthon lakjon és ne koleszba, mert így mindig a felügyeleted alatt lesz, tudod irányítgatni. Követelj tőle. Ne csak a tanulásba jeleskedjen, hanem a házimunkába is. Persze, nem azt mondom, hogy nagytakarítson naponta, hanem azt, hogy legyenek feladatai, amit el kell végezni, és kész. Nem dicséretért, nem jutalomért, hanem azért, mert rabszolgák már nem léteznek.

Csúnyán beszél? Csúnya dolog a verés, de én lazán megígérem a gyerekemnek, még most is, hogy a következő ilyennél nem lesz foga, eltöröm a kezét, stb., és mindig tudta, hogy ezt nem csak úgy mondom, pedig sosem vertem meg.

A gyerek nevelése nem abból áll, hogy kinyaljuk a fenekét és óvjuk a lelkét magunktól is. A szülők dolga, hogy olyan embert neveljünk a gyerekünkből, hogy megállja a helyét ott, ahol épp van...

nem tudja megbocsájtani, és minden rosszért engem meg a volt élettársamat okol.

van igaza valahol...

A pszichológust rád is értem. Elmesélnéd min mentetek keresztül, hátha tudna segíteni, hogyan kezeld a helyzetet.

Patt helyzetnek tűnik, mert úgy tűnik teljesen megmakacsolta magát. Sejtésem szerint ezt a bizonyos párkapcsolatodat sem tudja megbocsájtani neked, amit őszintén szólva, én sem tudnék, ne haragudj. :(

hidd el volt alkalma megtapasztalni, hogy én is gyenge vagyok...

és mondtam is neki sokszor, meg magam is figyelek rá, hogy ne üresbe puffogjak meg okoskodjak...mindig csak abból adok tanácsot, amit magam is átéltem, megtapasztaltam.

ha valami nekem bevált-és most a személyiségfejlesztésre gondolok-azt javaslom, hogy próbálja ki, hátha. nem feltétlenül, de hátha bejön nála is.

persze erre azt mondja, hogy nekem fogalmam sincs az életről.

az a baj, hogy állandó pszichológust nem tudunk találni, mert akihez a tavalyi iskolaév alatt járt, a szünidőben nem tudott menni, akit nyáron találtunk és eléggé bejött neki, ahhoz meg most nem tud menni...

Hát akkor apuka is inkább egy stresszor, mint szülő. :(

Pszichológus lehet tudna segíteni, hogyan kezeld, mire vágyhat valóban.

Mondok egy személyes példát: kissógorom, utolsó 5-dik gyerekként rettentő zárkózott volt mindig, gimnazistaként simán kihagyta a sulit, mert egész éjszaka számítógépes játékozott. Volt vita, veszekedés, szép szó. Apjára közölte, hogy semmit nem ér a szava, az anyját meg végighallgatta és szó nélkül magára csukta az ajtót. Egyébként jóeszű, helyes gyerek volt, de üvöltött róla az önbizalomhiány. Aztán elkezdett dolgozni, kezdett felnőtté válni, mígnem egyszer sírva mondta az anyjának, hogy nem akar élni, annyira fáj minden. Elkezdett pszichológushoz járni, illetve kapott gyógyszert. Ami a lényeg, hogy mikor ez kibukott, az anyja is megnyílt, és kiderült, mennyire szorong ő is, és sokszor fog padlót. Ez a beszélgetés gyökeresen változtatta meg a szülőkhöz való viszonyát, az apját is más szemszögből kezdte vizsgálni. Ezt most csak azért írtam le, hogy esetleg egy nyugodt, alkalmas időpontban te is elmesélhetnéd neki, hogy te sem vagy mindig topon, hogy lássa, nem a superwoman vagy, aki fogalalmatlanul osztja az észt, hanem ugyanolyan törékeny és sebzett lelkű ember, mint akár most ő.

Nincsenek barátai. Illetve ő ezt állítja, de én is ezt tapasztaltam, hisz egész nyáron ha 4-5 ször kimozdult...

Van akikkel online beszélget, de személyesen senkihez nem megy, senki nem jön hozzá.

Nekem úgy tűnik, a gyerekkori haverok mintha kerülnék...nem hívják sehova. Szoros barátságai sosem voltak.

Ahogy írtam itt valahol lent, az apa jelenléte mindig változó volt, volt hogy hónapokig nem jött, volt hogy naponta verte a kaput.

Később külföldre ment dolgozni, ritkábban találkoztak, majd elvitte őket nyaralni, ahol második nap megpofozta az akkor 14 éves fiát. Hogy pontosan ott mi történt, nem tudom, nem voltam ott. Sejtésem lehet, hogy az apa is lobbanékony, parancsolgató, a gyerek meg visszaszólhatott...de ez csak feltételezés...

Onnan kezdve a gyerek nem volt hajlandó menni hozzá, apa meg emiatt megsértődött, s azóta megszűnt létezni mint apaként, mint anyagilag...se egy szülinapi köszöntő, se ballagás, semmi...