Miért van az, hogy az egyik ember könnyen megkap mindent az élettől, a másik pedig nem? (beszélgetős fórum)

"Kíváncsi vagyok akik itt fennen azt hangoztatják, hogy csupán maguknak köszönhetik a boldogságot,ténylegesen nulláról indult-e el az életben?"

úgy érzed, csak anyagi boldogság van?

"Kíváncsi vagyok akik itt fennen azt hangoztatják, hogy csupán maguknak köszönhetik a boldogságot,ténylegesen nulláról indult-e el az életben?"

Ez volt a kulcsmondatod. Ez a "mindent a magam erejéből értem el", a "self made man", az USA-ból indult hódító útjára, csak nálunk kifacsart állapotban honosodott meg és főként olyan emberek hangoztatják, akik aranykanállal a szájukban születtek.

Akik aztán hajlandóak lebecsülni másokat, akik nem értek el annyit, meg persze ezek mindent maguknak köszönhetnek negatív felhanggal.

Egyszóval nagyon egyetértek a hozzászólásoddal...

Nem szándékoztam senkit bántani, és főleg nem kívánom senkinek, hogy megtapasztalja. De itt olyanok hangzottak el, hogy akár egy gyerek halála után is boldog tud lenni és olyanok, hogy kizárja a külvilágot, nem az ő dolga. Na ezt lemerem írni, hogy irigylem, hogy bennem meg van ez a hülye érzelem, míg egyre több emberből hiányzik.

Én nem tudom kizárni, és sírtam amikor "bezárt a MALÉV" görcsbe rándul a gyomrom, hogy munka nélkül maradtak, munkahely megszűnések miatt emberek, hogy ennek vonzataként utcára kerültek.

És én úgy gondolom, ha nem az lenne a tendencia, hogy csupán magunknak éljünk,akár áttiporva embereken, akkor tényleg boldogabb lehetne mindenki. Tudom én, és a hasonlóan gondolkodók nem váltunk világot, de apró örömöket tudunk szerezni, ha mással nem, egy jó szóval.

Na nagy igazság, mindannyian mások vagyunk, más értékrendekkel.

Körülbelül ilyesmi lehet szerintem is. A boldogság nem gondtalanságot jelent, nem elégedettséget, nem is egy állandó állapot.

A boldogság pillanatait megélni kell tudni.

Ez tényleg hozzáállás kérdése: van, aki nem tudja megélni a boldog pillanatokat az életében. Nem azért, mert nincsenek, hanem mert a nagy nyivákolástól, sopánkodástól észre sem veszi azokat.

Csak aki az egyén felelősségét említi a saját élete alakulásában, akár ilyen szinten is, az rögtön maga lesz az antikrisztus. Felnőtt ember és maga felel az életéért?! Azt le sem lehet írni itt.

Az a baj, hogy azt sem tudják az emberek, mi a boldogság.

A boldogság nem az, hogy egy gazszálat nem kell az életben keresztbe tenni, mégis minden van, anyagiakban és lelkiekben is, ráadásul veszteségek sem érik az illetőt.

A boldogság nem ez.

Mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb.

Azt sem lehet rajta számon kérni, hogy "te mit tettél volna, ha..." Mindenkinek egy élete van és azt kell megoldania. Nem a sajátját és még másét is.

Úgy nem lehet megcáfolni az egyén szerepét a saját boldogsága alakításában, hogy szélsőséges példákat hozunk fel.

Az átlagember ebben az országban (hála az égnek) nem háborúban, munkatáborban, bűncselekmény áldozataként cseperedik fel vagy nem lesz gyerekként/a gyereke halálos beteg.

Szeretteket mindenki veszít el, sajnos, ez így működik, szülőt, nagyszülőt, ritkán testvért, egyéb rokont. Ez is az élethez tartozik, melyekkel együtt kell élni, tanulni és tudni kell azt feldolgozni és azzal együtt lehet és kell is (!) boldognak lenni.

Küzdeni is kell. Mindenkinek, kinek ezért, kinek azért.

Pff...fogalmam sincs miért kötik össze az emberek a sikert,a pénzt,meg a szép házat a boldogsággal.

Semmi köze a külsőségeknek ahhoz ,ki tud boldog lenni az életben ,és ki nem.

A mai sikerorientált világban erő és bátorság kell, hogy valaki kimerje mondani neki valami fáj, miközben van egy csoport aki azt próbálja a fejekbe verni ezért szerencsétlen ROSSZ ember. Azt szajkózzák, bezzeg ő fejjel töri át a betonfalat is.

Egy hozzászólást találtam szimpatikusnak, amiben az hangzott el őszintén boldog és igen mindig volt és van mellette aki segít ebben neki.

Kíváncsi vagyok akik itt fennen azt hangoztatják, hogy csupán maguknak köszönhetik a boldogságot,ténylegesen nulláról indult-e el az életben? Halt-e meg szülője gyermekkorában, halt-e meg testvére, és végül nevelt-e gyermeket akit elveszített, vagy csupán született-e beteggyermeke? Amennyiben igen, talán törhet pálcát mások érzései felett, hiszen ő fel tudta dolgozni ezt,ezeket a traumákat dolgozni. Egyébként lemerem írni lehet érte kritizálni, belefér. Nem tudom felfogni, hogy tud az az ember felhőtlenül boldog lenni aki a gyermekét veszítette el, komolyan irigylem, hogy ez az emberi érzés hiányzik belőle. Én nem arra gondolok most, hogy ássa el valaki magát, persze az élet megy tovább, de a hiány ott marad, azt nem lehet pénzzel, másik gyerekkel pótolni.

Írom ezt úgy, hogy értek tragédiák, szerencsére gyermeket nem veszítettem el. Tettem mindig azért, hogy meglegyen mindenem, sosem voltam irigy senkire. Viszont nyitott szemmel járok a világban, és tény vannak olyan emberek akiknek az élet tálcán nyújtja a szépet és a jót. Én nem bánom, hogy nekem mindenért komolyan kellett dolgoznom,(egyedül az érzelmekért nem kellett) én ettől erősebbnek érzem magam. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, akivel életben összehozott a sors mindenki szeretett,igaz erősen szelektálom az embereket. Talán, mert én semmit nem kaptam "ingyen" azért vagyok sokkal érzékenyebb a mások problémája, bánata iránt. Persze a valós életemben van rálátásom, ki az aki tényleg szerencsétlen, és ki az aki élhetetlen, akinek soha semmi sem jó.

Blablablabla......nem érdekel.

Nem hátrálok ki belőle,csak nem nekem van dolgom evvel.

Sem a megferőszakoltakkal,sem akit esetéleg meg akartak ölni ,és felépül belőle,sem azokkal akiket nap mint nap péppé vernek stb,értsd már meg az az ő élete,abban kell boldognak lennie ha majd felnő.

Az Ő döntése lesz,hogy milyen életet szán majd magának.

Lehet nyavajogni ,elégedetlennek lenni az életével,másokra mutogatni,hogy bezzeg neki könnyű,vagy kezébe veheti az irányítást ,és dönthet úgy ,hogy boldog lesz.

Ennyi a történet.

Egyetértek. Tapasztalatom szerint ezt az irigység mondatja az emberekkel, mert csak a végeredményt látják, a befektetett munkát nem, főleg, ha nincs szoros időbeliség a kettő között.

Teszem azt, valakit azért léptetnek elő, mert évekkel ezelőtt megtanult egy nyelvet, elvégzett egy iskolát stb. Akkor ő nem "szerencsés", hanem nem volt rest energiát fektetni bele s pénzt, nem keveset.

Indiai mondás: élj úgy, hogy állj készen a szerencsére! Sokak szerint ez a csodavárást jelenti, holott ez nem mást akar mondani, mint azt, hogy folyamatos képzéssel, odafigyeléssel, kapcsolatépítéssel (az is munka!) képezd magad, hogy a lehetőségnek ne legyen majd más választása, mint téged megtalálni!

Én abszolút nem ezt tapasztalom.

Mindenkinek megvan az, amivel dolgoznia kell az életében, ingyen senki nem kap semmit, még ha a külső szemlélőnek úgyis tűnik.

Senki sem lát bele úgy egy másik ember életébe, hogy ezt kijelentse.

Plusz a saját életünket nem viszi előre, ha mások életéhez, tetteihez viszonyítgatjuk a sajátunkat, ne adj isten irigykedünk rájuk.

De te voltál az a nagyon okos,aki azzal jött,hogy mindenki a maga szerencséjének...úgyhogy most ne hátrálj ki.

Ez a kisfiú egyszer már ki volt szolgáltatva az apjának,most pedig az anyja empátiájának,és szülői-pedagógiai képességeinek van kiszolgáltatva,hogy az anya képes lesz e a normális meder közelébe visszaterelni a fiút.

Aki ilyen alappal indul,az sose fog annyit kihozni az életből,mint aki szerető családban nő fel.

:-)Ez szuper!Jó,ha van ilyen az életben.

De amint a te példád is mutatja, meg tudod nevesíteni mitől vagy boldog!! Nem hiszek az önmagában lévő boldogságban a sivatag közepén.Vagyis biztos létezik,de az csak nagyon elvont létezési síkon tudom elképzelni.Ennél egyszerűbb ember vagyok én is.