Miért nem keresnek a szüleim? (beszélgetés)

Igen, édesanyámmal sokat beszéltünk erről.

Én megértem, hogy érzelmileg sosem tudták nekem megadni azt, amit egy normális családban kellene.

Apám állami gondozott volt, aztán sokat csavargott, ivott... anyumat gyerekként verte, megerőszakolta az alkoholista apja.

Anyum nehéz természet, sok (általa gondolt) problémája van, viszont igyekszik betölteni az édesanya szerepet. Apám a mai napig iszik, az egyik felem húzna felé, a másik tiltakozik, mert semmi szükségem egy alkoholista apára, aki nem dolgozik, és sosem törődött velem.

de hat latod. ha az anyja folyton keresi, az sem jo, es megy a drama, ha nem keresi, az sem jo, arra is drama van. a masik meg jon azzal, fene akarna, hogy mindennap beszeljenek, nem lenne kedve ehhez meg mondanivaloja sem. de hetente legalabb csorogjenek ra, ez a minimum, elvart, mert tartozzon mar valahova. mintha nem lenne parja egyiknek sem, akivel egyutt el

ezek nem valos problemak vagy lelki serulesek. gondolom, mindket csajnak van esze es normal modon erzekeny is, csak kell a drama, valamin ragodni, erzekenykedni. nem lenne ebben alapbol semmi rossz, ilyen termeszetuek. rossz csak akkor lesz, ha a parjuk nem birja ezt a termeszetet. mert lamur elejen siman belefer, evekkel kesobb agyra megy, mire a pali aagyra megy - maseba :D

A fizikai távolság nem akadály, az érzelmi annál inkább. :(

Beszéltetek erről?

Igaz ehhez mindig két félre van szükség. Egyik hiába akar, ha a másik meg nem.

nem hiszem, hogy lennenek tokeletes szulok, sem olyan gyerekek, akiknek ne lennenek megelt serelmeik a szuleikkel kapcsolatban. es megelt serelmeken nem olyasmit ertek, hogy nem engedett el ejfelig a buliba :D

szerintem egyszeruen van egy csomo elcseszett emberke, a martir tipus, aki mindig talal valamit az eleteben, amin sirhat, amin kesereghet, amit felnagyitva tragediakent elhet meg. persze sosem magukba fojtva, mert az nem az igazi, akkor senki nem latja es nem sajnalkozik rajtuk. ha nem a szulok, akkor talal mast erre

ezekkel nem lehet mit tenni. legfeljebb ha valaha eri oket az eletben egy igazi nagy sokk, az tud valtozni rajtuk, de sokaknal meg az sem. egy rovid idore felmerik, hogy minek van jelentosege, minek nem, aztan visszasuppednek az alaptermeszetukbe

A válásukkor romlott el minden. Szétszéledt a család.

Természetesen felnőtt gyermek-szülő kapcsolatra vágyom.

Nyilván ha egyedül nem tudja megoldani, akkor szaksegítség kell, mert ahogy írod nem "normális" folyamatosan ezen sírni, ráadásul rámehet a párkapcsolat is.

Nem feltétlenül gyermekkorban sérül a kapcsolat, van olyan helyzet is, amikor a szülő nem tudja/akarja elfogadni, hogy felnőtt a gyermeke.

Miért van ennyi tökéletes szülőnek megannyi sérült gyermeke? Ez a szint már meghaladja a "rossz szülő vagy, mert nem vetted meg a legújabb kütyüt" kategóriát.

de amit te irsz, abbol is az jon le, hogy az illetovel van problema, ami nagyon is elut a normatol. tehat ha valaki felnottkent is ilyesmin rugozik, meghozza olyan szinten, hogy sir, kiborul, (negativ) hatasa van a sajat es a kornyezete eletere, az menjen el orvoshoz. mert attol nem fog semmi sem valtozni, javulni, hogy sajat agyara es a parjaera megy

felnottkent ezt siman tudni kell kezelni, akkor is, ha a szulo-gyerek kapcsolat negativ erzes. mert a peldakbol is vilagosan latszodik, hogy az adott emberke fejeben van nagy gond. es oszinten? meg csak nem is a gyerekkor miatt. tudom, a legtobben szeretnek mindent erre fogni

kinek ne lett volna mar olyan elmenye, hogy baratja, baratnoje, pasija, ferje, felesege, akarkije hulyen reagal le dolgokat, rossz passzban van, banto, rajta vezeti le a feszkot stb. a szulok is emberek ugye, olyanok, amilyenek. mint ahogy mi magunk is

Ha deficit van a kapcsolatban, akkor mindenki sérül. Komoly sérelmek, neheztelések vannak a háttérben.

Attól még boldogulhat más téren, csak ez egy kulcsproblémája lett. Ha befixálódik a probléma, nem tud elvonatkoztatni s ebből komoly gondjai lehetnek. Egy probléma kívülről tűnhet banálisnak is, ha az egyénnek fáj, akkor fáj.

Nem nekem címezted, de válaszolok rá: még rosszabb, mert egy idealizált kapcsolatot hiányol, annak meg megfelelni senki sem tud, még ha akarna is. Ezen belül is az a legrosszabb, amikor próbálod elmagyarázni a gondodad a másiknak, de olyan mintha kinaiul beszélnél, nincs közös nyelv. A tehetetlenség felőröl.

azert engem kivancsiva tesz az, hogy ha valakinek nem volt soha jo kapcsolata a szuleivel, az mit hianyol? ugy ertem, ha abban nottel fel, hogy olyanok a szuleid, amilyenek, akkor honnan tudod, mit hianyolj? persze lathasz szep filmeket szulo-gyerek kapcsolatrol, meg lathatod kivulrol a baratid szulo-gyerek kapcsolatot, de igazabol azokba sem latsz melyen, a valot, mindenhol vannak serelmek

ha mar felnottel, es szeret a ferjed, gondolom barataid is vannak, akkor miert ilyen sarkallatos pont ez? valahol mindenkinel termeszetes, legyen jo vagy rossz kapcsolat a szulokkel, hogy levalnak egymasrol, mindenkinek a sajat csaladi elete lesz a prioritas

de a ragaszkodas es a nem levalas az ket kulon dolog. ha valakinek rossz a szuleivel a kapcsolata, attol meg ragaszkodhat, es vagyhat arra, hogy legyen jobb, es probalkozhat

de ha valakinek egyuttelve is olyanok voltak a szulei, hogy nemigazan figyeltek ra, nem beszeltek meg semmit, az nem azert hiszteriazik es dramazza tul a dolgokat, mert valos igeny lenne, hogy ha kulon el, akkor a szulok hirtelen valtozzanak meg. az maga nem boldogul a sajat eleteben es kapaszkodik, nem tud levalni

ha nem a sajat eletevel lennenek problemai, tokre elvezne, hogy vegre a sajat eletet elheti, nem bombolne a parja mellett, mint egy kisgyerek, hogy jaj anyuci miert nem szeret. inkabb szokott az elofordulni, hogy a szulo telefonalgat, es sohajtozik, miert nem hall a gyerekrol eleget, mert az porog, elvan a sajat eleteben

Én is örülnék, ha szeretnének a szüleim. Szeret a férjem, szeretni fog a gyerekem, szeretnek a barátaim, de a szülői szeretetet semmi és senki sem pótolja, legyen az ember bármilyen idős. Szerintem ez

De mondom, van akit ez nem érdekel, teljesen természetes számára, ha akár hónapokig nem beszélnek, míg másokat érzékenyen érint ez a dolog.

Ez azért árnyaltabb.

Természetes, hogy az ember ragaszkodik felnőttként is a szüleihez, az érzelmi köteléket nem olyan könnyű elvágni.

Engem is egész eddig rugdostak a szüleim. Mindig próbáltam jó mederbe terelni a kapcsolatunkat, de most már el kell fogadjam, hogy van az a helyzet, amikor már nem érdemes próbálkozni.

A fórumindító esetében is valami nem stimmel a kapcsolatukban, hisz árulásként élték meg a szülők a felnőtt gyermekük kirepülését. Abban maximálisan egyetértek veled, hogy nem sz a megoldás, hogy sír utánuk, hanem ki kell mondani.

de mit ertesz ragaszkodason? ha mar valaki felnott es onallo eletet el, akkor nem kell ahhoz anyuci vagy apuci, hogy ele tegye a vacsit, vagy leszidja donciket, mert az megrangatta a lanya hajat peldaul :D

felnottkent mar tisztan latja az ember a szulei gyengesegeit is. es ezzel egyutt szereti, ragaszkodik hozzajuk (vagy nem).

nem tudom, hogy van-e gyereked, de gondolom nincs. ha lesz, akkor megerted, hogy az igazi szeretet az onzetlen. akkor is szereted, ha rossz, megbant stb.

ha valakinek nincs jo kapcsolata a szuleivel, nem szoros, de felnottkent is ezen ri, pedig hat egesz eletet igy elte, nincs benne semmi uj, akkor annak valami egeszen mas baja van. az inkabb onmagaban valo bizonytalansag, nem a szuloi szeretet hianya. kapaszkodni meg a biztos rosszba is, mert egyedul log a levegoben, akar vannak mellette, akar nincsenek. es ezen a szulokkel valo viszony sem fog segiteni, mert mas a baj

Örülök,ha így érzel magaddal és az életeddel kapcsolatban.

A fórumtémához pedig,

Azt gondolom,hogy az ilyen mértékű hiány mögött általában az van,hogy az ember kívülről várja a megerősítést,mert önmagától nem kapja meg.

Én szeretem magam. Az életemet is. Egyszerűen csak hiányoznak a szüleim. Talán apám jobban, mert rá hasonlítok nagyok sok dologban. Anyám teljesen más.

Na de ez a topik nem rólam szól. :)

Én megértem a fórum indítóját, kötődik a szüleihez, de azt érzi, hogy ő nem fontos nekik.

Tőlük kellene megkérdezni, hogy miért nem keresnek, mi azt nem tudhatjuk mi az oka. Előfordulhat, hogy úgy gondolják zavarnának téged ha felhívnának, nem akarnak rád telepedni, viszont ha van időd akkor úgyis telefonálsz nekik. Beszéld meg velük, hogy szeretnéd ha ők is hívnának téged, mert igényed van rá.

Mi már a külön költözésnél megbeszéltük, hogy hétvégente hazatelefonálok. Nem tudunk minden alkalommal fontos dolgokról beszámolni egymásnak, de mégis tudjuk mi történt a másikkal az elmúlt héten. A végén megbeszéljük, hogy a következő héten melyikünk hívja a másikat. Általában én keresem őket, mégis csak én vagyok a gyerek:)

Azt az energiát,amit a sírásba fektetsz, Te is, és a fórumindító is, inkább irányítsátok magatok felé.

Kezdjétek el megszeretni magatokat.

Tudom,hogy nem könnyű,pláne ha az ember világéletében azt érezte,hogy "nem kell" vagy hogy csak kihasználják. De meg kell próbálnotok.

Attól,hogy a szüleitekkel nem alakult jól a kapcsolatotok, Ti még értékes emberek vagytok.

szerintem mas teszta, ha szulo-gyerek kozott nincs jo kapcsolat, az mitol valtozna kulonkoltozve?

ha a foruminditonak rossz a kapcsolata a szuleivel, akkor minek forszirozza a gyakoribb telefonalgatast? attol valtozik valami?

Én már régóta elköltöztem otthonról.

Az apámnak sosem kellettem, az anyám csak addig keresett telefonon, ameddig lelkileg ki tudott használni. A végén kicsinált, azóta vígan éli világát, magasról tesz rám.

El kell fogadni, hogy nem mindenkinek vannak szerető szülei. Nekem még mindig nem sikerült ezt feldolgozni, én is sokat sírok emiatt.

Fel a fejjel!

bocs, de en annyira utalom az ilyen hozzaallast, tipikus verszivo, energiavampir esete, aki elvar, sertodik, nagyjelenetezik a semmire. es pont ezek azok az emberek, akikre a legutolsokent lehet szamitani, ha kellene

miert nem mondod meg a szuleidnek, akik szerinted nem tavoli rokonok es hozzad tartoznak, hogy mit szeretnel? ha hozzad kozelallonak nem tudod megmondani, megis miert varod el, hogy barki normalisan banjon veled?

aruld mar el, ha nem az a fontos, hogy a te seggedet es fontossagodat nyaljak, latszatszeretetbol viszonyulva a szuleidhez, hanem az a fontos, hogy halljatok egymas hangjat, tudjatok, mi van a masikkal, akkor nem halal mindegy, hogy ki hiv kicsodat?

Ha valóban felnőtt vagy, akkor nem bőgsz magadban, hanem megbeszéled a szüleiddel, mi bánt. Ha ezek után sem hívnak, tudomásul kell venned, hogy ők ilyenek. Ha neked mondanivalód van, felhívod őket és kész. Ha mindig csak vársz, nem történik semmi.

Nekem is felnőtt gyerekeim vannak és akkor beszélgetünk, ha van miről. Persze, mi mindig tudnánk valamiről beszélgetni...

Pont nincs kedvem az orrára kötni nap mint nap mit csinálok.

Nem értitek, hogy nem a mindennapos telefon kell nekem mert ahhoz nekem sincs kedvem és felesleges. Csak néha 1-2 hetente egy általános beszélgetés hogy valahova tartozzak egyáltalán, mert mégsem egy távoli rokon vagyok.

Gondoljatok bele értelmesebben, én hetente kéthetente várnék valamit. Nem kell a másik végletet elképzelni,az senkinek sem hiányzik és időm sincs arra.

Az emberek nem egyformák.

Mi naponta, két naponta beszélünk telefonon a szüleimmel is és a lányommal is. Elképzelhetetlen számomra, hogy ne így legyen. Kíváncsi vagyok mi van velük, hogy vannak mi történt az unokáimmal, stb. Ha csak két percet, akkor két percet, ha valami aktualitás van akkor többet. Mi mindannyian igényeljük. Sőt néha a férjemmel is beszélek napközben telón.