Miért fontos, hogy foglalkozzunk a babánkkal, nem egyszerűbb csak hagyni? (beszélgetés)
Nem, nem az életképtelenségről van szó. Vegyünk egy olyan gyereket, akivel egészen baba korától úgy foglalkoztak, hogy minden este mese, napközben mondóka, stb. és vegyünk egy olyat, aki mindezt első körben az óvónőtől kapja meg.
Elsős korára ugyan azt fogja tudni ez a gyerek és az a gyerek is.
Én nem vagyok szakember csak Édesanya. Nos szerintem a verseket nem KELL a babának mondani,de annyira szeretik, már pici korától fogva,hogy én szivesen mondom nekik. 4-5 hónapos volt a fiam mikor a tapsi-tapsit mondtam neki és amikor tapsikolt a kis kezével ő is annyira örült neki.
Azt,hogy "szórakozni azzal,hogy minélelőbb szobatiszta legyen" nem nagyon értem, ill. csak a szórakozás szót. A szobatisztaság az egy erőltetés nélküli játékos bilire ültetés, és amikor magától ráérez majd igényli. De segíteni megmutatni rávezetni az a mi dolgunk Anyukáké.
És szerintem a végeredmény nem ugyanaz, mert lehet,hogy minden gyerek felnő egyszer, de nem mindegy ,hogy milyen emberré válik azáltal,hogy a szülei mennyit foglalkoztak velük, mennyit segítettek nekik, mennyit játszottak velük, mennyi szeretetet adtak. Szerintem ez nagyon fontos. Ugy ahogy én is emlékszem arra , bár én már csak az ovis korszakomtól emlékszem vissza, arra,hogy mennyire nem foglalkztak velem a szüleim. Soha nem olvastak el egy mesét az ágyamnál. Csak az maradt meg bennem,hogy minden vasárnap hajmosás volt és vagy apu,vagy anyu száritotta a hajamat és közben simogatták a fejemet. Ha ez benne marad egy gyerekbe, akkor minden más is.
Szia!
Szép is lenne. :)
Gondolj csak Mauglira!
Nagyon fontos a környezet, a környezet viselkedése, a minta, a tanítás. Vannak dolgok, amik nem jönnek csak úgy maguktól, csakis tanulhatók. Ismereteket is csak így szerezhetnek, ha soha nem hall zenét, éneket, beszédet, nem érzi a szeretet megnyilvánulásait, akkor csak testileg fejlődik (amennyiben ellátják), de lelkileg, szellemileg nem. Az ingerszegény környezet nem segíti elő a fejlődését.
"Elvégre ugyan olyan felnőtt lesz ebből és abból a gyerekből is."
Nincs gyerekem, de ebben elég erősen kételkedem.
Nekem egyenlőre nincsen gyerekem, de szerintem ebben is érdemesebb lehet az arany középutat keresni. Szerintem nem mindig kell felvenni, felkapkodni a babát, ha sír, bár biztosan nehéz megállni... És szerintem mindennek eljön az ideje, a szobatisztaságnak, a beszédnek. Erőltetni szerintem én nem fogom.
De ezt majd meglátjuk, bocsi hogy belebeszéltem :))
Ez egy elméleti kérdés részemről, hiszen én mindent megteszek a kisfiamért, mégpedig tudatosan. "Szakember" vagyok, tudom, hogy mit miért teszek, de vajon a laikusok, vagyis az édesanyák hogy és miért gondoljátok azt, amit?
Kell a babának verseket, mondókákat mondani? Vagy elég ha az óvodában megtanulja? Minek meséljünk, hiszen életében rengeteg mesét hallhat még? Kell szórakozni azzal, hogy minélelőbb szobatiszta legyen? Előbb utóbb úgyis mindenki szobatisztává válik. Én egyelőre nem kívánok állást foglalni.
A környezetemben van olyan anyuka, aki így, van aki úgy gondolja. A végeredmény ugyan az? És mi van akkor ha nem? Elvégre ugyan olyan felnőtt lesz ebből és abból a gyerekből is.