Mellplasztika tapasztalatok (beszélgetős fórum)
De jó hogy ilyen részletessen írtál!
Az egy kicsit megijesztett hogy anyukád etet.Mert én nem hagyhatom el magam két gyerek mellett.Van egy segítőkész férjem de azért etetni nem fog.:-)
Sziasztok!
Bocs, hogy csak most jelentkezem, de a kezeimet, még nem tudom 100%-osan használni (lehet hogy túl féltem). Pont most vagyok 72 órás!:)
Szóval a műtét:
Mikor odaértem a doki késett, és ott állt egy másik lány, akiről kiderült, hogy őt is akkor műtik. Mivel ő volt ott előbb, ezért elsőbbséget adtam neki, ezért rám csak este fél6kor került sor.Egyenként bementünk a dokihoz, aláírtuk a papírokat, és berajzolt. És odaadta dobozban az imlijeimet...érdekes volt látni még így előtte :)Utána bementem a szobába, anyukám ott volt velem, úgyhogy elbeszélgettünk míg vártam. Aztán jött a nővérke adott egy nyugibogyót, meg egy vérhígítószurit, és befáslizta a lábam. aztán már ott is volt a műtősfiú és tolt le a műtőbe. Gondoltam szuper még a nyugibogyó sem hatott. Aztán ott a műtő előtt még vártunk legalább negyed órát. Közben jajgatást hallottam, meg azt hogy "nagyon fáj". Kiederült hogy akkor tolták ki a szobatársamat... Enyhén szólva sza.ul esett. Mondtam, hogy nekem kapásból dupla fájdalom csillapítót adjanak. A műtős brigád igen aranyos votl, főleg az aneszteziológus, na meg a dokim. Persze addigra mególdóditt az én nyelvem is, de azt hip-hop aludtam is. Mikor megébredtem eltelt pár másodperc, mire rájöttem hol vagyoi és miért. De már a műtőben teljesen magamhoz tértem. Mondták is a dokik, hogy milyen éber vagyok. Lányok! Én sokkal nagyobb fájdalomra számítottam. Abszolút elviselhető votl. Éjjel nem sokat aludtam, ráadásul a nőverek jó nagy taplók voltak. Ez a hátránya, ha valakit nem magánkilinikán, hanem közkórházban műtenek...irigyek...Alig vártam a reggelt, hogy anyukám újra bejöjjön. Nélküle biztos nem vágnék bele újra... Hajnalban felállítóttak, hogy akkor most fel kell kelni. MOndták hogy kimegyünk pisilni, de vegyem fel a hálóinget. HÁt mondom én abba bele nem bújok. Na de bugyiban meg mégse lehet kimenni...mire ezt végig vitáztuk, addigra olyan hányingerem lett, hogy visszaültem az ágyra...erre eltűnt mindkét nővér,és otthagytak ülve. Ott agonizáltam, mire visszajött egy ágytállal, meg hánytató tálcával. Mondom én most nem pisilek, hanem visszafekszem. Addigra folyt rólam a víz. Erre otthagyott, és vissza sem jött. Alám nem rakta volna azt az ágytálat, még jó hogy hamarosan jött anyu, és megmentett...Szóval ami a legnehezebb volt a kórházban töltött nap, az az volt, hogy fel kellett állni és menni, különben nem engedtek haza, sokszor megkellett próbálni, mire szédülés nélkül sikerült a wcig kiemnnem. Aztán délután jött a csőkiszedés. Elkellett menni a kötözőig, ott levették a kötést..na ez nekem rosszabb volt, mint a csőkiszedés, mert abból semmit nem éreztem. Aztán haza lehetett jönni. Az első kötés borzasztó szoros volt, a bordáim még most is fájnak, de a mostani már lazább, de még ez is szoros. Ami jó mert tart, de rossz, mert rohadtul húzza a hátam! Nem gondoltam volna, hogy a hátfájás rosszabb lesz... Összességében sokkal rosszabbra készültem. Fájdalom csillapított a kórházban 4óránként kaptunk (volt 110es pulzusom tőle, de hát mindegy volt) Itthon már csak kétszer veszek be flektort reggel és este. Néha nagyon elkeseredem, főleg a tehetetlenség miatt. Meg azért elég hullámzó ez a dolog. Van hogy semmi bajom, van hogy bele-bele mar a fájdalom. Ráadásul állítólag ma el kell múlnia a hőemelkedésemnek is, de az még meg van. Nálatok mi volt ezzel a helyzet? Mert engem eléggé aggaszt. Bár nem érzem rosszul magam, de a doki bizton állította, hogy ma el fog múlni... Én nem tudok egyedül felállni (nem merek a kezemre nehezedni), és lefeküdni sem. VAlamint etetni is etet anyu, bár lehet hogy azért az menne, de én hajlamos vagyok kicsit elhagyni magam.
A hátfájás, az meddig lesz meg? Amíg kötés van? Ja tényleg! Én fáslival vagyok lekötve, úgyhogy fotót majd csak két hét múlva tudok csinálni, varratszedés után, amikor már sport melltartót hordhatok. Még én seém láttam őket, mert csőkiszedéskor nem mertem megnézni...:)
Ami még elkeserít az a tisztálkodás hiánya... én elég izzadós vagyok hónalji területen sajna, és pont ott nem lehet rendesen mosakodni mert nem lehet vizes a kötés, én meg yugye ezt nem tudom átkötni... szóval ez nagyon idegesít...
Jut eszembe ti az evéssel hogy voltatok? Én csak folyadékot kívántam még tegnap, és ma is csak ilyen leves, meg főzelék félét tudtam enni, de hát kb annyit mint egy macska. Azért ma már jobb étvágyam volt....
Összességében nem olyan szörnyű fájdalom szempontjából, inkább a tehetetlenség, és füdetlenség miatt kellemetlen. Segítség nélkül sose vágnék bele, nekem nagyon jól jött/jön...
Hú most jól lefárasztottam a kezeim, úgyhogy el is búcsúzom.
Csajok!
Segítsetek!Az normális,h nagyon égnek a melleim szinte sugározzák a hőt.Lázas nem vagyok 36.67C
Előre is köszi!
Ko!
ment a valasz!:)
Hát nekem a porszívózás és a felmosás nagyon nem esett jól.
Az alvással nem tudom mi a gond. A hátam már nem fáj, elég korán tudtam már az oldalamra is feküdni. Inkább az lehet, hogy túlpihentem magamat már, vagy nem tudom. Egyszerűen fáradt vagyok, de mégsem tudok aludni. Mondjuk én nem vagyok egy nagy alvó, 4-5 órákat szoktam aludni.
Lilamila, küldök egy privit!
szia Ko!nagyon ugyi vagy am...:)nem is gondoltam volna hogy ilyen "frissen"ilyeneket is tudsz:)
az alvassal mi a gond?a hatad miatt nem megy?
Én csipázom ezt a netnyugalmat:)))))
Egyébként már én is teszek veszek itthon rendesen,porszívózok is,most kezdek mindjárt vasalni.Főzni nem főzök,azt házhoz hordja egy cég,és nagyon finiket,úgyhogy egyelőre megtartom ezt:)))A felmosást még nem próbáltam új mellekkel,tartok a nyomó-csavaró mozdulattól.De ahogy nézem ,a portörlés terén hamarosan be lesznek avatva a melleim:))
Hú ez nem semmi hogy így kitakarítottál!
Tegnap tudtál aludni?
Sziasztok Csajszik! Most jutottam el a gépig, ugyanis annak örömére, hogy 2 hetes vagyok 165 nm-t végigtakarítottam. Elfáradtam, de ugyanakkor jól esett, hogy végre aktív vagyok.
Ifjú mütöttjeink remélem jól vannak!
Menstruációs téma, abszolút orvosfüggő. Én a fogamzásgátlót továbbszedtem, 4 napos voltam, amikor megjött, semmi problémám nem volt.
Köszi Piddiz,Én is úgy tudtam,hogy ezzel így nincs gond:)
Neked is köszi Panci:)
Glittersztár:Tök jó,hogy így összegyűjtötted a műtétre várokat,édi vagy:)))
A soron következő műtétek:(aki lemaradt,szóljon)
Glittersztár:03.09-Dr.Balogh,Dr.Afshin
Szaffika:03.09-Dr,Afshin
Amika:03.19-Dr.Krasznai
maha:03.22-Dr.Harsányi
daew:03.28-Dr.Gáspár
dycy:04.04-Dr.Gáspár
tvirag:04.11-Dr.Gáspár
trebeka:04.19-Dr.Gáspár
Puddiz:04.25-Dr.Krasznai
Sziasztok!
Készült új fotó, de vhogy úgy esett rá a fény, hogy sokkal labdábbnak tűnt, mint igaziból, úgyhogy ezért nem tettem fel, de majd igyekszem újat fotóztatni.
Tapintás: még tényleg kemény, de "megcsöcsörésztem" két barátnőmet, akiket 1 éve műtöttek és tök puha, pont olyan, mint egy rendes cici (csak a helyén van)!
Az én férjem is egy kicsit ellenezte a műtétet (úgy szeret, ahogy vagyok blablabla..), most, meg teljesen el van ájulva, a napi kétszeri masszírozást is szívesen felvállalta és napjában százszor mondja, hogy milyen szép.
Üdv mindenkinek!
Panci
Akiknek már van cickójuk,azoktól kérdezném,hogy milyen a tapintása és hogy nagyon látszik a vágás? Csak mert a párom ezen parázik,hogy milyen lesz...mintha gumit fogna?...meg ilyenek...Telibeszéli a fejem ezzel a sok baromsággal,gondoltam most már megkérdezlek Titeket.Na és ez a menzesz dolog?Nekem elvileg 4-5 nappal a műtét után kell megjönnie.Az úgy gáz??
Köszi lányok előre is:)
:)sziasztok
04.04.Dr.Gáspár
További ajánlott fórumok:
- Élet a mellplasztika után-Mi történt velünk a műtét után?
- Mi a véleményetek az AESTHETICA Orvosi Központról? Leginkább mellplasztika témában.
- Kettős kontúr / double bubble tapasztalatok - Mellplasztika
- Kombinált mellplasztika (felvarrás+nagyobbítás) tapasztalatok
- Van tapasztalatotok Dr. Pataki Gergely által készített mellplasztikával kapcsolatban?
- Dr. Pap Péter mellplasztika tapasztalatok