Megható könyv a terhességről

Amit valószínűleg nem olvastam volna, ha nem kapom kölcsön. Anélkül, hogy a könyv ismertetőjét elolvastam volna, rávetettem magam, mint éhes ember az ételre. Nem tudom mi volt ilyen hatással rám már az első percben, amikor kezembe vettem. Nem tudtam betelni vele, így csak akkor tettem le, amikor a fáradtság legyőzött. Az ajánló gondolat is megfogott mert:

„Semmi sem teheti szebbé az arcbőrt, és semmi sem javíthat annyit a küllemen és a viselkedésen, mint a vágy, hogy örömöt sugározzunk magunkból, ne pedig fájdalmat.”

A történetből érezni a felénk irányuló mosolyt, amely melegséggel tölti meg lelkünket, és ez a mosoly és melegség öröm érzése falánkságra késztetett, hogy minél több melegséget szívjak magamba az olvasással. Olvasáskor (szerintem) többünk is azonosul a főhőssel, főleg ha sok azonos problémával küzdenek.

A prológusban: két összebújt kisgyermek könyvet olvas a karácsonyról. Megható idilli kép a kezdet, ami után családi tragédia következik, melyben magukra maradnak a gyerekek.

Hősünk sokadik próbálkozás után végre egy „hópehely” petesejttel megtermékenyül, és érzi, ez a csöppség megmarad. Élni fog! Ez készteti arra, hogy naplót vezessen, a kis jövevénnyel beszélgetve mindent dokumentáljon a számára, megossza vele gondolatait, örömeit, szorongásait., a jövőre vonatkozó elképzeléseit.

A gyermekvárás magasztos, ugyanakkor férje aktuális munkája (egy kettős gyilkosságban folyó vizsgálat) közelebb hozza a testvéreket . Az a bizonyos gyilkosság akkor történik, amikor a főhősnő elveszíti a babáját. Ez a párhuzam még izgalmasabbá teszi ezt a történetet. Ezért szeretném ajánlani, mindenkinek, aki szép és jó történetet szeretne olvasni, és talán ráérez arra, hogy egy gyermek létrejötte valahol mégis csak csoda.

A könyv ami ezt sugallta nekem: Katherine Stone: Caroline naplója