Megcsalás (beszélgetős fórum)
Egyszer olvastam egy lélekbúvár, akárki eszmefuttatását, mely szerint:
esküvő előtti együttélés során még mindkét félben ott az igyekezet, hogy "megtartsa" azt a másikat, odafigyel rá, mert nem szeretné elveszíteni, ezért szükségét érzi annak, hogy szinte naponta éreztesse, érzékeltesse a másikkal, hogy szereti, fontos neki, és félti őt.
Esküvő után, amikor már papír van arról, hogy ő csak az enyém, senki másé, attól kezdve valahogy az emberekben alábbhagy ez a fajta igyekezet, bebiztosítottnak érzik magukat, sőt itt-ott még előjön egy kicsit az u.n. birtoklási érzés is. Az a másik kezdi bilincsben, börtönben érezni magát, és szinte automatikusan keresi a szabadulási lehetőséget.
És ezt a jelenséget egyre több helyen lehet látni, tapasztalni.
Nem a házasság intézménye a hibás. Nem lehetne helyette egy olyan modern formát adni a házasságnak, ami mindenkinek megfelel azért, mert ezek a külső keretek mindenkit az ideális párkapcsolatra késztetnének. Egy házasság/párkapcsolat/együttélés minősége csak és kizárólag a benne élő feleken múlik. Nem a házasság intézményét kellene megreformálni, hanem az embereknek kellene önismeretet, önmérsékletet, konfliktuskezelést, asszertív kommunikációt, stb. tanulni, és akkor képesek lennének a felmerülő problémáikat közösen megoldani. Ugyanis problémák mindig jönni fognak, csak az a kérdés, hogyan állunk hozzájuk. Vannak, akik hajlandóak együtt dolgozni az életükön, és vannak, akik az első kisebb problémát is arra használják fel, hogy igazolják maguk előtt, hogy jogosan lépnek félre.
Amúgy egy-egy félrelépés még bele is férhet, de egy évekig tartott szerető egészen más tészta.
Az anyagiakról meg csak annyit, hogy az sem a házasság intézményének a hibája, hanem ezé a kizsákmányoló kapitalista rendszeré. Sokan még egyetlen kisebb házra sem képesek összekuporgatni, nemhogy legyen egy nekik pluszban.
Nem a házasság intézménye a hibás. Nem lehetne helyette egy olyan modern formát adni a házasságnak, ami mindenkinek megfelel azért, mert ezek a külső keretek mindenkit az ideális párkapcsolatra késztetnének. Egy házasság/párkapcsolat/együttélés minősége csak és kizárólag a benne élő feleken múlik. Nem a házasság intézményét kellene megreformálni, hanem az embereknek kellene önismeretet, önmérsékletet, konfliktuskezelést, asszertív kommunikációt, stb. tanulni, és akkor képesek lennének a felmerülő problémáikat közösen megoldani. Ugyanis problémák mindig jönni fognak, csak az a kérdés, hogyan állunk hozzájuk. Vannak, akik hajlandóak együtt dolgozni az életükön, és vannak, akik az első kisebb problémát is arra használják fel, hogy igazolják maguk előtt, hogy jogosan lépnek félre.
Amúgy egy-egy félrelépés még bele is férhet, de egy évekig tartott szerető egészen más tészta.
Az anyagiakról meg csak annyit, hogy az sem a házasság intézményének a hibája, hanem ezé a kizsákmányoló kapitalista rendszeré. Sokan még egyetlen kisebb házra sem képesek összekuporgatni, nemhogy legyen egy nekik pluszban.
Igen. Azt a borzasztó kényszert ki kellene iktatni az együttélésekből. Két érett gondolkodású ember önként kötött szövetsége legyen a házasság, a gyerekek érdekében.
A gyerekeknek jó a házasság, ha a szüleiknek nem is.
Nem a csalódás miatt gondolom így. De igen, az jó dolog, hogy szabadon dönthetnek, házasság, nem házasság, azon belül mi fér bele.
Csak ez a vacak. Mikor annyi minden passzolnak, de ez nem. Vagy ki tudja... Az előző pasim csak laza kapcsolat volt, megis jóideje nem mentem félre, pedig alkalmam lett volna.
Oregszem talán, vagy valami ilyesmi.
Hát igen, de azért elég nagy az ív neandervölgy és a kétezres évek közt. Pár generációnak volt ideje szocializálódni ez alatt az idő alatt. Most meg már ugye olyan nézeteket kezdenek vallani emberek, hogy fel kell nőni, meg túlhaladottak az eszmék...
Végül is ... Mindenki a maga élményei szerint ítél meg mindent. Ha jó házasságban él, megbecsülésben, kölcsönös tiszteletben, akkor számára a házasság a megfelelő létforma. Aki már csalódott, az erősen tiltakozik ellene.
Így van mindenkinek igaza.
A legtobb ember alapvetően nem monogám. Esetleg idoszakokra.Ez szocializalidassal szerzett dolog.
Ez nyilván nem jelenti, hogy nem tudok az lenni, csak nem akarok igazán, az szükséges rossz.
"... egy másik partner ne számítson megcsalásnak, legyen benne a pakliban..."
Ne legyen benne a pakliban.
Ne legyen fenntartott kiskuckó pásztoróráknak, ne legyen tiszteletlenség és gerinctelenség se önmagunk, se a másik felé. Ha unjuk, álljunk elé, hogy te már nem kellesz, de akkor vállaljuk az egzisztenciális nehézségeket is emelt fővel.
De ez már lerágott csont.
Jól mondod, a házasság két ember szövetsége. Jóban, rosszban, szegénységben, gazdagságban. Ami nem megy, azt viszont nem szabad erőltetni.
De annak nem a házasság intézménye az oka.
Nem szeretem a mamagésát. Én hagyományos házasságban éltem, de mint kiderült, csak én voltam húséges.
Nem emiatt írtam amit írtam, tényleg túl van lihegve szerintem ez a mindenáron húséget várunk el dolog. Én momogám vagyok, marhára elég nekem egyetlen partner. De ha unom, vagy kiderül hogy eltunyul mellettem, akkor bizony szeretnék váltani.
A húsz évet viszont szívesen kivárnám, ifjú negyven évesen meg már a gyerekekkel kapcsolatos kötelezettségek sem terhelnének túlságosan.
Hogyne persze, jó az pásztoróráknak, amiket még csak titokban sem kellene tartani, mert nézeted szerint minden házastársnak jogában kellene állni szeretőt tartani, ha éppen arra van igénye.
Hát ez számomra bizony szűrreális, értékrendemen jócskán túlmutató életforma.
Olyan mamagésás neandervölgy.
Aki belegebed, hogy nagy házat építsen, lehetőleg nagyobbat, mint a szomszédé, az így is úgy is gallyra vágja magát, akár házasságban él, akár nem.
Kicsit fel kell fejlődni gazdaságilag is meg tudatilag is. Ne a mocskos anyagiak határozzák meg, hogy nyögve-nyelve együtt kelljen maradni, és ne kelljen belegebedni a családi házba.
És igen, tudatilag is oda kell érni, hogy hagyni kell a másikat boldogulni. Segíteni kell, minden tekintetben támogatni, ő legyen mindig az első, mindenki más csak másodlagos.
Csak 1 év a fórumindító szerint, és abból a kitételből, hogy végig a szemébe hazudott, azt vélem kiérezni, hogy sejtette, hogy háborgás van az erőben valahol.
Különben sajnos, ha a pasinak kóborlós állása van vagy olyan, ami miatt sokat van házon kívül és nő is eléggé leterhelt (munka, kölkök, háztartás, esetleg saját szülők nyűgjei) + eredendően jóhiszemű, lehet, hogy beletelik egy időbe, míg leesik. Láttam már ilyet.
Lehet, hogy az indító most is a kínjain tipródik és csak később jön vissza.....vagy soha.
Először is tudd, nagyon sajnállak, mert nem lesz könnyű megvívni önmagaddal ezt a csatát. Én voltam ugyanilyen helyzetben. Akinek már 1 éves kapcsolata van, az nem futó kaland, tehát hiába is kérnéd szakítson a hölgyeménnyel. Kérd meg a férjed, költözzön el, mert roppantul megalázó a helyzet és a gyerekek is mit látnak, tapasztalnak majd. Így kell élni, ez a normális? Amit tudok tapasztalatból, mert a látószögembe került évek alatt sok hasonló félresiklott házasság, (idősebb vagyok,mint Te) de aki beleragadt az ilyen kapcsolatba, mindnek keserű az élete.
Ne hagyd, hogy férjed gondolkodjon Te vagy az a másik, mert vérszemet kap!
Amennyiben elköltözik kezdj új életet élni: olyan helyekre menj el, ahova eddig nem. Kirándulni, felkeresni a régi iskolatársakat. Mind olyan lehetőség, ahol eltudod mondani bánatod, mert minden ilyen szívünk kiöntése után egy kicsivel könnyebb lesz. Egyszer csak azt veszed észre, már nem is annyira fájdalmas beszélni róla. A legfontosabb: mindennap ajándékozd meg magad! Hol egy kávéval egy különleges helyen, virággal, vagy bármivel, ami örömet okoz. Én így vészeltem át, egy ismerős pszichomókus javasolta ezeket az életmentő tanácsokat.
Félreérthetted.
Ha válásra kerül a sor és megengedhetnék maguknak, hogy nem kell eladni és osztozkodni mert van vagy tud venni a másik magának akkor nyilván nem lenne ennyi "kényszerből együtt maradni" házasság. Persze ehhez elsősorban pénz és pénz és pénz, intelligencia és a másik élni hagyása szükségeltetik. Vagyis megmaradhatna a becsülés és tisztelet.
Szerintem ez nem ördögtől való "realitás":)
Egy ex-pasim van, akivel többé ne is lássalak váltunk el egymástól, de az összevert.
A volt férjemmel is beszélőviszonyban vagyunk, és nincs harag. El lehet válni normálisan is. Nekem ezért nem fér bele ez a kiteszem a cuccaid hozzáállás.
Szürreális? Ha együtt akarnak maradni a házastársak, akkor megfelelne a kisebb lakás a gyerekeknek, nem menne az kárba.
És a házasság időszaka alatt is funkcinálhatna, biztosan ki tudod találni, milyen célra.
Ez pusztán csak anyagi kérdés. Az a szürreális, hogy sokan szinte belegebednek, annyit spórolnak meg dolgoznak, amíg egy nagy házat felépítenek, és akkor válnak el.
Elég szürreális, nem?
Vegyünk és tartsunk fenn két lakást, mert egyikünk úgyis majd elhagyja a másikat.
Arra emlékeztet ez engem, mikor valaki "laza" kapcsolatot akar csak, amiből könnyebb eltűnni, nem vállalva felelősséget, semmit, a cél a menekülés megkönnyítése.